Román haderőfejlesztési program és hadiipar


Bár döcögősen indult, végül sikeresnek tűnik a Piranha V amerikai páncélozott szállító harcjárművek romániai gyártása, legalábbis Florin Spătaru gazdasági miniszter szerint.

Igaz, hogy korábban az amerikai partner, a General Dynamics néhány milliós bírságot is kénytelen volt benyelni, most viszont a Bukaresti Gépgyárban (UMB) már teljes gőzzel gyártják a járműveket, sőt hamarosan teljes egészében az országban készülhetnek, és még exportálhatják is őket.

A gyár már

le is szállított 64 harcjárművet a román hadsereg számára, az év végéig pedig további 26 készül el.

Az együttműködés pedig folytatódik, egy másik szerződés értelmében ugyanis további 133 Piranha V-öst szállítanak le a hadseregnek.

Igaz, eddig jórészt Svájcban készültek az alkotóelemek, Romániában csupán összeszerelték őket, a következő adag azonban már teljes egészében az országban készül.

Ennek érdekében az UMB száz további szakembert vesz fel.

 
Hát azért ez egy elég optimista cikk... Cseheknek ott a pandúr Szolvákok patria-t vesznek a Bolgároknak meg nem hiszem, hogy lesz rá pénze
Az egy dolog de legalább már gyártják a románok még ha csak pár darabot is!Mi szerinted mikor fogjuk gyártani a 8x8-at?
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány


A Piranha V új verziói, beleértve a habarcsot is, Bukarest utcáin (Videó). A páncélozott járműveket a román hadseregnek történő szállítást követően tesztelik​

 
Ebből az anyagból csak a leglényegesebb részét emelem, ki nem ér nagyon röhögni! :D
" Ha az ukrajnai orosz invázió nyomán bejelentett reformok megvalósulnak, Románia valószínűleg az egyik legnagyobb katonai hatalom lesz a NATO európai tagjai között."
Köszönjük Orbán Tomi :p
 
Ebből az anyagból csak a leglényegesebb részét emelem, ki nem ér nagyon röhögni! :D
" Ha az ukrajnai orosz invázió nyomán bejelentett reformok megvalósulnak, Románia valószínűleg az egyik legnagyobb katonai hatalom lesz a NATO európai tagjai között."
Köszönjük Orbán Tomi :p
Igen a kulcsszavak "ha" és "valószínűleg".
Egyébként közép-európai félgyarmatokat úgy általában a félgyarmatokat nem szokás felfegyverezni.
E államok térségek csomagban cserélnek gazdit.
HA cserélnek gazdit.
Egyébkén a gazdi vigyáz rájuk.:D
 
  • Tetszik
Reactions: sisimoto
Hajrá remélem még 200-nál is többet vesznek....:).
Aztán már csak sok sikert kell a Románoknak kívánni,az üzemben tartásuk ügyében....:)
Miért,mennyivel drágább üzemben tartani,mint a Leot?Csak mert a Leonak van az a hire,hogy baromi drágán üzemeltethető.....A kerozinfogyasztás az csak egy dolog,nem össz üzemköltség.
 
  • Hűha
Reactions: formosa1
Miért,mennyivel drágább üzemben tartani,mint a Leot?Csak mert a Leonak van az a hire,hogy baromi drágán üzemeltethető.....A kerozinfogyasztás az csak egy dolog,nem össz üzemköltség.
Egyrészt az Abrams gázturbinája köztudomásúan hatalmas étvággyal rendelkezik másrészt az Abrams (persze attól függ melyik változatot kapják) egy modern harckocsi amelynek üzembentartásáért ( már persze ha ha harcképes állapotban akarják őket tartani) kőkeményen kell majd perkálni a Román államnak.Ne felejtsd el ,hogy az Abrams-t a szinte végtelen anyagi erőforrással rendelkező amerikai üzemeltetési háttérre tervezték.
 
Az lesz a szép, ha pont bebukik a jelenlegi status quo mire kb. megjön a fegyverbeszerzés nekik, kb. ki is képzik rá a katonáikat, és akkor majd nem fogunk örömködni hogy milyen sokba kerül fenntartaniuk azt a sok Abramset :( ...
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Az Abrams drágább relaítve
Passz,mert nem láttam költségelszámolást.De anno egyik érv a gázturbina mellett az volt,hogy a nagyobb fogyasztás ellenére is ocsóbb az üzeme,mint a dizelnek (javitás,felújitás,rendelkezésre állási idő).És ez már az olajárrobbanás utáni történet.
De ez is csak egy szelete az üzemeltetési költségnek.
 
Egyrészt az Abrams gázturbinája köztudomásúan hatalmas étvággyal rendelkezik másrészt az Abrams (persze attól függ melyik változatot kapják) egy modern harckocsi amelynek üzembentartásáért ( már persze ha ha harcképes állapotban akarják őket tartani) kőkeményen kell majd perkálni a Román államnak
Tehát most azt próbálod eladni pozítivumnak, hogy kb. 5X annyi korszerű harckocsijuk lesz mint nekünk Leo2, értem, aha.

Nem győztetek meg...