1. This site uses cookies. By continuing to use this site, you are agreeing to our use of cookies. Learn More.

Selous Scouts

Diskurzus a(z) 'Speciális egységek, különleges alakulatok' témában - Lator által indítva @ 2017. július 24..

  1. Lator

    Lator Well-Known Member

    Úgy gondolom hogy bár már régóta nem léteznek, kiérdemeltek egy helyet itt. Nagy kedvenceim kár hogy nemsokat tudni róluk.
     
  2. Lator

    Lator Well-Known Member

  3. Lator

    Lator Well-Known Member

  4. Lator

    Lator Well-Known Member

  5. Animal

    Animal Member

    Sziasztok! Lefordítottam egy cikket a következő oldalról http://selousscouts.tripod.com/home_page.htm További fordításokért dobjatok egy lájkot!
    Jah és bocs a helyesírási hibákért!!

    THE SELOUS SCOUTS by F. A. Godfrey

    A Selous Scouts egy körülbelül 1000 emberből álló egység volt, amely a Rhodéziai Különleges Erők egy részét képezte, beleértve a Rhodéziai SAS-t és a Grey’s Scout-ot (körülbelül 200 főből álló lovascsapat). A csapat Frederick Selousról kapta nevét , egy fehér vadász és felfedező, Cecil Rhodes barátja, aki résztvett Rhodézia területének felfedezésében és meghódításában. Selous, a mai napig hősies alak a dél Afrikában élő fehérek körében.

    Az egységet 1970-ben alapították, miután a fekete nacionalista gerilla erők, rhodézai területekre történő fegyveres betörései egyre sikeresebbekké váltak, a szomszédos Zambiaból és Mozambikból. Az egység fajra tekintett nélkül toborzott Rhodéziában, de idő elteltével egyre több és több fekete katonát vettek fel, a feladatok egyedi jellege miatt.

    Reid-Daly ezredes, aki szolgált az SAS-vel a malájziai szükséghelyzetben, vezette a Selous Scouts-ot és minden tisztje fehér volt. Kezdetben, nagyrészük rhodéziai volt, de néhány amerikai és brit tiszt is csatlakozott. Magukkal hozva a Vietnámban és Észak-Írországban szerzett tapasztalataikat. A z egység Inkomo Barracks-ban, Salisbury-ben állomásozott, de volt egy kiképzőbázisa Wafa Wafa-nál Kamba közelében.

    Az újoncok kiképzése különösen szigorú volt, még az SAS-standardjaihoz képest is, a használt módszerek figyelemre méltóan valósághűek voltak. Nagy hangsúlyt fektettek a túlélés megtanítására nehéz körülmények között, ahol kis csapatokban kellett műveleteket végrehajtaniuk.

    Bár a konvencionális erők – rendszerint légiszállításúak- harcban jól képzettek voltak, döntő jelentőségűvé vált, hogy pontos hírszerzés tegye lehetővé azt, hogy jó helyen és jó időben legyenek bevetve. E hírszerzés végrhajtása a Selous Scouts feladata volt. Mint “harci-nyomkövető” az egység feladata volt megtalálni az ellenséget, megismerni az erejét és céljait, majd visszaküldeni az információt.

    Minden “felkelés-ellenes” művelet legnagyobb problémája az volt, hogy be tudnak-e hatolni észrevétlenül az ellenséges területre. Szárazföldi vagy légi szállító járművek (főleg helikopterek) szokatlan mozgása figyelmezteti az ellenséget. Sőt, még gyalogos csapatok szokatlan mozgása is gyakran feltűnő. A Selous Scouts-ok ki lettek képezve arra, hogy bármifélé szállítóeszköz vagy utánpótlás nélkül képesek legyenek hosszú ideig műveleti területen élni. Felderítés során 4-5 fős csoportokban (“sticks”-nek nevezték) tevékenykedtek, amely tovább segítette, hogy észrevétlenek maradjanak.

    A “sticks”-ek megfigyelő állásokat alakítottak ki ellenséges területeken, ahol sokáig maradtak és teljesen önellátóak voltak. A gerillákról szerzett információt rádión jelentették a biztonsági erők konvencionális csapatainak.

    Nyomkövetés és álcázás

    A tisztek és katonák nagyrésze Rhodézia vidéki területeiről érkeztek és mesterei voltak a vadon élő állatok vadászásának. Éppen ezért nem volt nehéz átváltani ellenséges csapatok nyomainak követésére és nagyon sikeresek voltak. Nem volt meglepő, hogy egy ellenséges csoportot akár egy hétig is követtek, csak reggel és este mozogtak, amikor az oldalvást csapódó napsugarak megvilágították az emberi mozgás nyomait.

    Egy másik módja az információ szerzésnek az volt, hogy gerilláknak álcázva kis csapatokat küldtek távoli és gyakran ellenséges területre. Így kapcsolatba tudtak lépni a helyi lakossággal és infromációt tudtak gyűjteni az ellenség mozgásáról, célpontjairól és menedékeiről. Az ilyen jellegű titkos műveletek arra engedtek következtetni, hogy a gondosoan kiképzett “sticks”-ek gerillának álcázva betudnak hatolni ellenséges táborokba és likvidálni tudnak egy egész ellenséges csapatot.

    Megtorlás

    Az 1970-es évek végéhez közeledve, a gerilláknak sikerült növelniük a befolyásukat a falusiak körében, barátságos vagy erőszakos módszerekkel arra kényszerítve őket, hogy információt adjanak ki a biztonságierők mozgásáról, így a Selous Scouts-ok élete egyre nehezebbé vált. A falusiak saját maguk járőröztek otthonaik körül, hogy megtalálják a biztonságierőket. A gerillák segítőit “majubis”-nak hívták nagyrészük fiatal tehénpásztor volt. Ha barangolás közben megtaláltak egy megfigyelőállást, egyszerűen ráterelték a csordát ezzel mutatva a Scouts-ok helyzetét. Ezek a segítők gyakran adtak hamis információt a biztonsági erők számára, hogy elrejtsék a gerilla erők szándékait.

    Egy másik trükkje a gerilláknak az volt, hogy örjárat közben cseréltek ruhát. Lehet, hogy egy csapat gerillát láttak bemenni egy faluba, fegyverben és egyenruhában, de a fegyverek elrejtése és polóika terepszinűről fehérre vagy pirosra váltása után nagyon nehéz volt azonosítani őket egy távoli megfigyelő állásból. Alkalmanként a gerillák többréteg ruhát viseltek egy művelet megkezdésekor.

    Az elkerülhetetlen diszkréció, amely a Scouts-ok tevékenységét burkolta, hatalmas kiváncsiságot okozott a háború alatt. Az ellenségeik banditáknak és orgyilkosoknak írták le őket, míg a támogatóik egy csapat szakértőnek tartották őket, akik biztonsági erők szemei és fülei voltak.
     
    jOkA, wolfram, nyugger and 7 others like this.
  6. misinator

    misinator Well-Known Member

    Nagy Like!;)

    Ha már angolszász téma:
    Folytassa a fordítást!:)


    A Varsói Szerződésben mindig is fontosnak tartották, hogy tájékozottak legyenek mind a parancsnokok, mind a sorállomány a világpolitika, a katonapolitika, a fegyveres konfliktusok aktuális helyzetét illetően, különös tekintettel a várható eseményekre.
    Például a nagykanizsai Dózsa György laktanyában is már délelőtt(!) tájékoztatva volt az első időszakos állomány ( lásd még kopasz http://mnytud.arts.unideb.hu/sorozat/katszl/ ) eleinte a kiképzők által, később a harmadidőszak által, hogy:
    Lesz este Rhodézia! :hadonaszos:

    Meglepő módon - a Selous Scouts hírszerzési tevékenységéhez hasonlóan - a szerzett információik mindig meglepően pontosak voltak:eek:
     
    Animal, wolfram and Pocok75 like this.
  7. akagi

    akagi Well-Known Member

    Jé, egy szadista!
    Ne haragudj Animal! Te csak fordítottál.:hadonaszos:
     
  8. Animal

    Animal Member

    Sziasztok!

    Találtam egy könyvet, A. J. Balaam-tól, a Bush war operator: Memoirs of the Rhodesian Light Infantry, Selous Scouts and Beyond címmel. (https://www.google.com.mt/search?q=...19j0j7&client=ubuntu&sourceid=chrome&ie=UTF-8) A könyv egyébként naplószerűen van megírva, ahogy a cím sugalja, átfogóan beszél a szerző kalandjairól, aki rengeteg műveletben vett részt mint könnyű gyalogos/felderítő/vadász. Mivel nagy kedvencem a Selous Scouts, ezért az ő kiválasztásukról részhez ugrottam először. Ez most nem egy pontos fordítás lesz, hanem inkább egy összefoglaló arról a pár hét pokolról (nincs rá megfelelőbb szó), amin keresztül kellett menniük a Selous Scouts leendő tagjainak. Élvezzétek.

    A kiválasztást a Kariba-tó partján tartották. Két részből állt. Az első szakasz nagyon fizikális volt, ugyanakkor arra szolgált, hogy kiválasszák az álcázott csoportok (pseudo groups) leendő vezetőit. Véleményem szerint “értelmetlen szivatás” volt az egész, amelynek köszönhetően kiszűrték a mentális és fizikálisan gyenge jelentkezőket.

    Külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a katonák megtanulják a terrorista vezetők neveit beosztását, megismerjék a szervezet feléptését és persze szokásaikat. Terroristák által énekelt katona dalokkal szórakoztatták tejhatalmú kiképzőiket. A második része a kiválasztásnak már inkább hasonlított katonai kiképzésre. Itt már elkezdték megtanulni, hogyan éljenek és viselkedjen gerrillaként. A környezet exrém volt. A hőmérséklet a 40-50 fok között télen és nyáron egyaránt. Ritkán lakott emberek által, viszont az állat és bogár, rovár populáció száma magas volt.

    Kiválasztás első szakasza:

    Már az odaút sem volt egyszerű. Katonai teherautókon szállították őket, de a göröngyös sziklás úton csiga tempóban haladtak. A mentszél nem hűtötte őket, így a hihetetlen hőség éreztette hatását. Döglegyek lepték őket. Csípték és marták őket. Vörös por ragadt rájuk. Keselyűk vagy ölyvök is folyamatosan megkörnyékezték őket. (Nem tudtam pontosan lefordítani a madár nevét, Chewor buzzard) A szerző többször kihangsúlyozza, hogy mennyire megviselte őket a környezet, pedig még nem is piszkálták őket a kiképzők. Tudni kell, hogy ezek a katonák már láttak egyet s mást. Helyiek voltak. Feketék vagy Búr ivadékok. Szóval ők hozzá voltak szokva a környezethez.

    Egyszer a konvoj megállt és következett a híres futás, a táborhelyig. Körülbelül 10-15 km. Azon a klímán és terepen, felszeréssel és még ráadásként néhány rönkkel a vállukun pokoli volt. Rengeteget izzadtak. Többen összeestek. Szétdobálták a felszerelésüket, hogy könnyétsék a terhüket. Már ekkor sokan feladták. A táborhoz érve lebivakoltak. A tó közvetlen közelébe. Olyan fáradtak voltak, hogy az 50 méterre található tóhoz is zombiként mentek el vízért. Nem volt szúnyogháló. A szerző nem részletezi a menedék mivoltát, de nem lehetet több egy sátorlapnál vagy pocsónál és egy takarónál. Az nap nem volt sok program kaptak enni és pihenhettek, de nem tudtak. A hőség, izzadás, döglegyek és szúnyogok folyamatosan zavarták őket, így pár óra felületes alvás várt rájuk csupán.

    Másnap korán kezdtek. Futottak rönkökkel, tornáztak rönkökkel. Akadálypályát nyúzták. Ez ment körülbelül 6 órán keresztül. Délután folytatódott. Nagyjából ugyanaz vagy hasonló feladatokkal kínozták őket. Amiket azzal neheztettek, hogy elvettek tőlük minden ételt és egyéb eszközt, ami komfort érzetük javítására szolgálhatott. Különböző csoportos feladatokkal bízták meg őket. Egy ilyen feladatot részletesen leír a szerző: a tó túloldalára kellett átjuttatni néhány lőszeresládát, amelyek homokkal vagy kövekkel voltak megtöltve. Kaptak néhány rönköt, amiket tutajként használhattak, de ennyi. Nem kaptak kötelet vagy egyéb eszközt, hogy összeerősítsék őket. Cípőfűzzőikkel és pólóikkal kötözték össze a rönköket. Egy ideig úszott, aztán kezdett szétmálni az egész tutaj. A fekete katonák nagyrésze nem tudott úszni. A tutaj szétesett a lőszeresládák alámerültek. A feketék rönkökbe kapaszkodva lökték magukat a szárazföld felé. A fehérek meg szitkozódva úsztak ki a partra. Mondanom sem kell, hogy nem úszták meg ennyivel. Ki kellett hozni az összes ládát a partra.

    Így ment ez minden nap. Ételt nem kaptak. Konyháról lopni nem tudtak, mert őrizték. A konyha mellett volt egy gödör, ahova az élelmiszer hulladékot dobták. Onnan tudtak csipegetni. A kiképzők folyamatosan demoralizálták a társaságot. “Túl kevesek vagytok!” Gyenge vagy add fel!” és ehez hasonló bátorító mondatokkal. Többször raktak eléjük ételt. Mindent a szemnek, semmit a kéznek alapon. Az első szaksz végén kaptak enni. Egy rodhadó páviánt. Annyira rohadt volt, hogy a bőre egyszerűen lemálott amikor megfogták. Kifőzték és még melegen megették. Elméletileg a kifőzött és még melegen elfogyasztott rohadt hús nem volt káros.

    Az első hét végére rengetegen feladták. A szerző nem számszerűtette, de a 108 jelentkezőből már nem maradt sok. Ezekután közölték velük, hogy teljesítették az első szakaszt. Kaptak is egy éjszaka kimenőt. Egy futballpálya közepén tartottak egy amolyan zárt jellegű bulit.

    Másnap értesítették őket, hogy nem messze tőlük terrerosták törtek be Rhodéziába, így elindultak, hogy felkutassák a terroristákat.



    Második szakasz:

    Ekkora már csak 20-an maradtak. Fizikailag hasonlított az elsőre. Hasonló szívatásokkal csoportos feladatokkal. Rönk torna és egyébb fizikai kihívások, éhséggel és kialvatlansággal párosultak. Különbség annyi volt, hogy ekkor már elkezdték tanulni a különböző terrorista harcászati technikákat. A kiképzés ezen szakaszában ex-terroristáktól kaptak kiképzést. Áll terrorista tábort építettek. Terrorista dalokat énekeltek. Terreknek álcázták magukat. A fehérek befestették fekete álcafestékkel az arcukat.

    Sűrűbben kaptak enni, de továbbra is kutyaként bántak velük és bonyolultabb feldatokkal bízták meg őket. A bozótosban szaladgálás és különböző rönkös feladatok, valamint a szúnyog és rovarok kikezdték a testüket. Sebek borították őket, amelyekből genyszivárgot. Legalább borotválkozniuk nem kellett. Büdösek voltak elcsigázottak és közel álltak ahoz, hogy feladják. Ekkora már csak 20-an maradtak. Ezt a fázist egy 100km-es erőltetett menet zárta, amit a szerző nem tudott teljesíteni, térd problémák miatt. Szerző megemlíti, hogy a kiválasztás alatt inkább hasonlítottak egy koncentrációs tábor lakóira, mint katonákra.
     
    jOkA, nyugger, Lator and 2 others like this.
  9. Lator

    Lator Well-Known Member

     
    jOkA likes this.
  10. Animal

    Animal Member

    A videóban szereplő "FireForce"-ról néhány szó. Wikipédián találtam róluk anyagot és azt fordítottam le.

    FIreforce egy légiszállítású készenléti egység volt amelyet a Rhodéziai biztonsági erők fejlesztettek ki a Rhodéziai Bozótháború alatt. A következő egységek voltak érintettek: Rhodéziai Könnyű Gyalogság (Rhodéziai Idegenlégió), Rhodesian African Rifles, a Rhodéziai SAS, és a Selous Scouts ezeket támogatta a Rohodéziai légierő. Fireforce felkelés elleni műveletek célja az volt, hogy csapadába csalja és felszámolja a zimbabwe-i felkelőket.

    A Fireforce (FF) ellenséges rajtaütésekre, farmok ellenni rámadásokra reagált és erősítésként is lehetett hívni, ha egy nyomkövető vagy járőr bajba került. Megfigyelő állasokból jelentett ellenséges aktivitásra is reagált. Az első FF-t 1974 januárjában vetették be és egy hónappal később február 24-én látott akciót először. Ennek a támadó egységnek az első hulláma 32 katonából állt, akiket 4 helikopter (G-car) és egy Dakota (paradak) repülőgép szállított a helyszínre. Ezt vezette egy parancsnoki helikopter (K-car) és támogatta egy könnyű vadászgép a Lynx. Az egyik előnye az FF-nek a rugalmassága volt, miAvel csak egy elfogadható minűségű felszállópályára volt szükség a bevetéséhez.


    A négy emberes "stick" (raj,csapat)

    A hagyományos katonai egységekkel szemben, az FF 4 emberes stickekből állt a megszokott 8-9 emberes rajok helyett. Ennek oka az volt az Alouette III-as helikopterek csak 4 embert tudtak szállítani.

    A "stick"-ek felépítése: 1 vezér, aki magánál hordott egy A63-as vagy A76-os VHF rádiót, egy FN FAL-t 100db lőszerrelés több kézigránátot. 1 géppuskás FN MAG-gal és 400 lőszerrel. 2 lövész FN FAl-okkal egyenként 100 lőszerrel, kézi és puskagránátokkal. Használt gránáttípusok: 1 M962 HE, 1 M970 fehér foszforgránát, füstgránát, 1-2 puskagránát és egy Icarus világító rakéta.

    Az egyik lövész felcser volt és orvosi csomagot cipelt magával. Mindenkinél volt sóoldat. A puskák 100m-re voltak beállítva és az irányzékok is ugyanerre a távolságra. Minden 3. vagy 4. lőszer a puska tárban nyomjelző lövedék volt. 1979-ben már lövészek egyikénél rádió is volt. Pisztolyok választhatóak voltak. Minden ejtőernyősnél volt egy belga FN Hi-Power vagy spanyol Star Model B 9X19mm pisztoly. Minden katona cipelt magával egy könnyű hálózsákot.

    Egyetlen "stick" több feladatot is elátott, amelyek között volt csapdák, rajtaütések, kereső vonalak. Nagyobb kereső vonalakat ejtőernyős stickek vagy több 4 emberes stickek kombinálásával alkottak. Olyan stickeket is használtak, amelyeket az ugynevezett "landtail" szállított a helyszínre. A Landtail a a szárazföldön szállított egységek neve volt.

    Repülőgépek

    Az FF repülőtéren állomásozott, amelyhez 4 Alouette3-as helikopter, 1 dakota és egy könnyű vadász (Lynx) volt rendelve. Az Alouette 3-asok közül az egyik 1 mg 151/20-as 20mm ágyúval volt felszerelve és rangban magasabb pilóta vezette. Az ágyúk rekeszekkel voltak felszerelve, amelyekben 200-400 darabb robbanó lőszer volt (high explosive incendiary). K-car volt a hívójele és 3 tagú személyzet szolgálta. Pilóta, lövész/technikus és az FF vezetője. Az FF 240m magasabb koordinálta a különbözű harciműveleteket.

    Néhány K-car (Dalmatian K-car) 4 browning .303-as géppuskával volt felszerelve, de a katonák jobban szerették a 20 mm-est, mivel ez utóbi hatékonyabb volt. K-car által megölt ellenséges személyek száma lehetett nulla, de akár az összes is a szituációtól függően. A K-car vitt magával egy tartalék FN FAL-t és 2 másik A63/A74 VHF rádiót egyet magának egyet pedig tartalékként a földi csapatok számára. Minden felszerelés repesz álló mellényekbe volt csomagolva, hogy megvédjék őket az ellenséges tűztől.

    A másik 3 helikoptert G-car-nak hívták és géppuskákkal voltak felszerelve (eredetileg FN MAG amelyeket felváltott egy iker browning .303) 500 lőszerrel és 4 emberes sticket szállított. A pilótával és a technikussal együtt, aki a géppuskát is kezelte. A G-car-okban volt külön headset a stick parancsnoknak, hogy még a levegőben értesüljön az események változásával. Ezeket a helikopterek sebesült mentésre és utánpótlás szállítására is használták.

    A Dakota repülőgép 5 ejtőernyős sticket szállított. Az ejtőrnyős felszereléseken kívűl hasonlóan volt felszerelve mint a helikopterek. A stickek géppuskásai oldalukhoz rögzített fegyverükkel és 400 lőszerrel ugrottak.

    A Reims-Cessna FTB 337G “Lynx” volt a fő támogató könnyű vadászrepülőgép, amelyet fireforce bevetéseken használtak. Fegyverzete a következő volt: iker Browning .303 a szárnyak felé szerelve, 37mm SNEB rakéták, helyileg gyártott bombák, mint a Mini "Alpha" Bombák,i "Golf" Bombák és Frantan napalm gyújtóbombák. A Lynx előtt a Percival Provost Mk 52 –es könnyű vadászrepülőt használták. Hunter, Canberra és ritkábban Vampire vadászbombázók álltak 24 órás készenlétben arra az esetre, ha a fireforce komoly ellenállásba ütközik.

    1979-ben létrehozták a Jumbo Fireforce-t. Ezt 2 fireforce készenléti egység összevonásával hozták létre.

    Taktikák

    Az alapvető fireforce tamádásban 1 K-car, 3 G-car, 1 dakota és 1 lynx vett részt, de sokszor nem volt szükség dakotára vagy még több G-car-ra. Sokszor Lynxeket sem kellett használniuk. 1979-ben szolgálatba állt a Cheaetah (bell huey), ezekből 2-3-at használtak és mindegyikük 2-3 sticket szállított.

    Egy Fireforce ( amelyekből 3 nagyobb létezett) műveleti területe több ezer négyzetmérföld volt. A legénységi állományt a Rhdéziai Könnyű Gyalogságból vagy a Rhodesian African Rifle-ből jelöltők ki egy előre tolt repülőtéren 6 hétre, de néha több hónapra. 1977-re már a rhodéziai reguláris haderőt is kiképezték légideszant feladatokra, így ha szükség volt rájuk, akkor erősítésként szolgáltak a fireforce számára.

    Fireforce műveleti területén észlet ellenséges aktivátást jelentették, majd a fireforce repülőterént megszólat egy sziréna. 8 stick azaz 32 ember volt az első hullám. Az első hullám emberei azonnal felszereltek majd azonnal a helikopterekhez siettek. Az ejtőernyősök a a felszerelésüket tároló sátrakohoz siettek, a szolgálaton kívűli katonák segítették őket felszerelni. A második hullám (landtail) teherautókoz sietett, habár ha az ellenség közel volt, akkor csak megvárták,hogy a G-car-ok visszajöjjenek értük.

    A katonák váltotott szolgálatban voltak. Helikopteres, ejtőernyős, és landtail (teherautókon szállított) szolgálatban vagy pihenőn. A Landtail gyakran fontos szerepet töltött be kölünböző logisztikai feladatok során. Helikopterek megtankolásában, meghalt személyek, ejtőernyők, ellenséges fegyverek és felszerelés elszállításában. Néha, ha volt elég ember, votl egy 3. Hullám is. Elég gyakran csak az első hullám vett részt a harcokban. Általában a katonák nagyrésze az első hullámban szeretett részt venni.
     
  11. Animal

    Animal Member

    [
    Megérkezés a helyszínre

    Mindig a vezér helicopter a K-Car érkezett meg elsőként. A K-car parancsnokának először is meg kellett határozni a pontos műveleti területet, ahol az ellenséget észelelték. Általában a terep nagyon sűrű bozótos volt így ez elég nehéz feladat volt. Majd a parancsnok megtervezte, hogy hova rakja le az első stickeket, hol és milyen iránba induljon a fő kereső vonal. A parancsnoki helicopter után, az azt oszlopban követő ( gyakran messze lemaradva) G-car-ok érkeztek meg. Néha a stickeket azonnal lerakták, de az sem volt rikta, hogy többször fel és leszálltak velük a helikopterek, amelyek többször körül repülték a területet fedezve a katonákat.

    Nagyon gyakran K-car legénysége látta meg először az ellenséget. Ekkora a helicopter géppuskáasa 2mm ágyúval nyitott rájuk tüzet. Rendkvül pontos célzást tudtak elérni azzal, hogy a helicopter kis óramutató járásával ellentétes körökben repült, néhány száz láb magasan. Akit eltaláltak azok közül nem sokat élték túl.

    Általában a g-car stickeket úgy rakták le, hogy azok eltudják vágni a menekülő ellenség útvonalát. Amikor lehetőség volt rá, domb tetejére raktak egyégeket. Körülményektől függően megesett, hogy a g-car-ok személyzete csinálta a fő kereső vonal feladát, ejtőrnyősök helyett. A G-car-ok néha áll megállásokat, leszállásokat csináltak, hogy megtévesszék az ellenséget.

    Amíg a K-car géppuskása az ellenséget lőtte, a parancsnoknak el kellett döntenie, hogy hova dobja le a para-stickeket és irányítánia kellett a lynxek támadását is. Általában a Lynx-ek kezdék a támadást. Az ejtőernyősök landolási helyét (DZ) a domborzati, vizsonyok az ellenség helye alapján határozta meg. Sokszor nem volt tiszta DZ ezért körülbelül 1 mérföldre dobták le őket, majd a g-carok felvették és közelebb szállították őket. Az ejtőernyősöket olyan közel dobták le az ellenséghez amennyire csak lehetett, ami miatt már ereszkedés közben tűz alatt álltak, de a nagyon alacsony (120-180m) ugrási magasságnak köszönhetően egy katonát sem találtak el, soha sem. Ugrottak egyszerre egyenként vagy kisebb csoportokban is.

    Normális esetben az ejtőernyősök alkották a fő kereső vonalat, amíg a g-car stickek a menekülő elleneséget vadászták le. Igazából rengeteg variáció létezett, ezért nem sok különbség volt ejtőernyős vagy helikopteren támadó katona között. Ugynakkor helikopteres támadásokat részesítették előnyben azok akik kaciót akartak látni.

    A két legfontosabb tényező egy Fireforce akció során, az ellenség észlelése és a fireforce parancsnok képességei voltak. Az előbb esetben nagyon sok sikeres akciót a Selous Scouts megfigyeléseinek köszönhették. Ezek az egységek képesek voltak megfigyelő állásokat létesíteni ellenséges területen anélkül, hogy a helyi lakosok észrevennék őket. Az utóbbi esetben, vagyis a parancsnok képességei extreme körülmények tesztelték, ezért a jó parancsnokokat katonáik nagyra becsülték.

    Az ellenség reakciója a közeledő helikopterek zajára döntő tényező volt. A szél sebessége iránya, domborzati viszonyok és még sok más tényező döntött élet és halál között. Amikor az ellenséget számára kedvezőtlen környezetben lepték meg ( mint például egy faluban amit tisztás vett körül) nem volt esélye a menekülésre, hacsak nem esteledett.

    Habár rengeteg ejtőernyő ugrást hajtottak végre, a legtöbb katonát helikopteren szállították akcióba.

    Kiszállás a helikopterekből, a g-car-okból, nagyin sokszor veszélyes volt. A növényzet magas fák bokrok sokszor ellehetlenítették a gépek letételét ezért a katonáknak a helikopterből csüngve kellett magasaból leugraniuk miközben a fagajak, levelek zavarták a őket és a gép személyzetét. Az Alouette 3-asok nagyon megbizhatóak voltak nehéz körülmények között is jól manőverezhetőek voltak. Alkalmasabbak voltak ilyen feladatokra, mint a Bellek. Hátrányuk a kisebb terhelhetőségben, kisebb hatókörben és alacsonyabb sebességben mutatkozott meg.

    Az G-car lövészei nem lövöldöztek válogatás nélkül iker browningjaikkal. A K-car lőveszek gondosan használták 20mm –es ágyút , mivel egy lövedék 20 dollárba került és sokszor a katonák csak néhány méterre voltak az ellenségtől.

    Nyomjelző lövedéket, füst vagy foszfor gránátokat vagy mini világító rakétákat használtak a légicsapások helyének megjelölésére. A vállról indítható nyomjelzős lövedéket használó 37mm-es SNEB rakéta helyi fejlesztés volt, amelyet a Selous Scoutsok használtak célmegjelőlésre.

    Az elhunyt személyek elszállítását nagyon szigorúan vettek, még akkor is ha ez a rövid ideig csökkentette a fireforce hatékonyságát.

    A keresővonalak stickekre voltak lebontva. A kereső vonal szélessége a terepviszonyokt, növényzettől függött. Tisztáson akár 25 méter széles kereső vonalat is alkothatott 4 ember, de sűrű bozótosban ez lecsökkent pár méterre. A növényzet sokszor olyan sűrű volt, hogy szem elől tévesztették egymást.

    A kereső vonal jellegétől függetlenül a katonák feladat egyszerű volt. Előre nyomulni és átkutatni az előttük elterülő szektort a bozótoson és az aljnövényzeten keresztül.

    Az összecsapásokat rövid ideig tartottak ( egy fireforce bevetés több órás volt, a tűzharc talán pár másodperc). Az esetek nagyrészében az ellenséget gyors lövöldözés során ( néha gránátot használva) ölték meg. Katonákat ért támadás során a tüzet azonnal viszonozták növényzettől függően fekvő vagy térdelő pozícióból.

    Előkészített támadási technika gyűjtőneve a “csetepaté” volt. Lényege az ellenséges pozíció lerohánása volt. 3 Alapvető csatározási technikát használtak. Az első során a kereső vonalat 2 szárnyra osztották, amíg az egyik szárny tüzelt a másik nyomult előre. Ez volt a legegyszerűbb és barátitűz elkerülése szempontjából a legbiztonságosabb, viszont ezt volt a legegyszerűbb kivédeni.

    A második technika is egymás fedezésére épült, de ennek során minden második ember nyomult előre míg az elsők tüzeltek és így tovább.

    A harmadik technikát “borsszórónak hívták. Ekkor a katonák véletlenszerűen nyomultak előre vagy fedezték a társaikat. Ez volt a legnehezebben alkalmazható technika főleg nagy számű legénységgel, de ezt a legnehezebb kivéden, hiszen látszólag koordinálatlan össze-viszzaságban rohangáltak a katonák. 4 embers stick mindig ezt a technikát alkalmazták.

    Foglyokat alkalmanként ejtettek. Annak ellenére, hogy foglyok ejtése parancsba votl adva, sűrű bozótosban nagyon nehéz volt eldönteni mit fog tenni a sarokba szorított ellenség. Foglyok rendkívül értékesek voltak. Értékes információval szolgáltak a titkos szolgálatnak és a Selous Scoutsnak egyaránt. Elfogott gerrillák sokszor álltak át és dolgoztak a Rhodéziai biztonsági erőknek, mint kiegészítő haderő.

    Stop pozíciók

    Az ellenség elfogása, csapdába ejtése volt a másik lényeges akció amelyet a 4 emberes stick végrehajtott. Ekkor megpróbáltak a menekülő ellenség elé vágni. Pozíciót vettek fel és vártak. Néhány másodperces lövöldözés, majd ismét várakozás sokszor több óra. Többször kellett az ellenség után menni, üldözni és levadászni.

    Kommunikáció

    A rádiók meglehetősen meg könnyűek voltak és megbízhatóak, de ami a legfontosabb könnű volt a használatuk. Headsetet nem használtak, rádiójuk vállpántjukra volt erősítve. Nagyon hatékony rádiónyelvet fejlesztettek ki. A katonáltól elvárták, hogy tudjanak önállóan vagy 2 fős csoportokban dolgozni. Kisebb kereső feladatok vagy rajtaütéseket végrhajtani. 1979-ben a stickek kaptak egy második rádiót amely megkönnyítette kisebb csoportok vagy egyének feladatának ellátását.

    Mindegyik helikopteres stick hívójele “stop” volt hozzáadva a helicopter sorszámat (stop-1, stop-2 stb.).

    Az ejtőernyős stickek hívójele “banana” plusz egy szám volt (banana-1, banana-2 stb.). Repülögépek, helikopterek hívójele színkód plusz egy szám volt. Pl.: G-car one- Yellow-1. A fireforce parancsnok hívójele 2 jegyű szám volt, 9 végződött. Pl.: 39 ejtsd három-kilenc. Légitámogatás hívókódja: Send Fireball.

    A legfontosabb kézjelek: Hüvelykujj fel- barát, hüvelykujj le-ellenség, tenyér a fej tetején-gyere ide.


    A légierő fontossága

    Fireforce elképzelhetetlen volt légitámogatás/légierő nélkül. Mivel az ellenség nem rendelkezett légierővel és képtelen volt lelőni nagyobb számú légijárművet (néhány helikoptert lőttek le, de egyetlen Dakotát sem). Amíg a gyalogság jól teljesített, fireforce műveletek legyőzhetetlenek voltak. A katonák felett körző helikopterek hangja elég volt, hogy elnyomják a támadók hangját (keresés közben nem lehetett beszélni vagy kiabálni) ezért gyakran meglepték a gerrillákat.

    A terep nagyon változatos volt. A tisztásokkal körülvett, síkságon elterülő falukon át a sűrű növényzetű hegyeoldalakig. Általában elég fedezéket nyújtott a környezet, de egy jól elhelyezett stick könnyen levadászta az ellenséget. Nehéz dolgok akkor akadt, amikor egy házban, barlangban, vagy szikák között rejtőző ellenséget kell észrevétlenül megközelíteni és becserkészni. Annakellenére, hogy egy-egy ilyen akció civil áldozatokat is követelt, még mindig biztonságosabb volt, mint kizárólag légitámogatást használni.

    Egy összecsapás során kb. 6-12 ellenállóra lehetett számítani, ez 3-1 arányban a 32 fős fireforce javára billentette a mérleget. Így egy fireforce gyorsan termelt akár 80-1 arányú gyilkolási rátát azáltál , hogy bekerítette, majd légi és földi erőkkel levadászta az ellenséget.
     
    fishbed, nyugger and Lator like this.

Ezen oldal megosztása