Társadalmi folyamatok

  • Tetszik
Reactions: Veér Ispán
Hát ez csúnyább mint gondoltam, nem csoda ha sokan berágtak:

És a cikkben is szerepel, hogy összeomlás szélén a rendszer, alig van már ember.
Meg lehet köszönni a baloldali sajtónak, hogy hónapokig visította, hogy pedofilokat alkalmaz/bújtat a fidesz rendszer. Tessék, ez lett a vége. Egyébként ugyan az az eljárás mint a hivatalos szerveknél.
 
Nehogy már a sajtó legyen a hibás azért, mert kegyelmet adtak egy gyermekotthon, pedofil mosdató igazgató helyettesének! Aki ráadásul az intézmény vezetőjét próbálta kimosdatni a pedofíliából, megfenyegetve, zsarolva a károsult gyerekeket, akik közül az egyik, ennek hatására öngyilkos is lett!!!
Hát ezt hogy gondoltad?
És hogy jön ide a baloldali sajtó?
Vagy büszke vagy rá, hogy a jobboldali sajtó erről kussolt, amíg lehetett?
 
Nem azért, de lássuk be mindenhol vannak állatok. De sikerült a hergelést az egész gyerekvédelemre ráhúzni.
 
Nem azért, de lássuk be mindenhol vannak állatok. De sikerült a hergelést az egész gyerekvédelemre ráhúzni.
Igen, mindig az a hibás, aki szól.
Mit is írt Géza atya a 90es években?
Végül ez a könyv rá akarja döbbenteni az olvasót az ország mai helyzetére. Mert történelmünk mélypontján vagyunk. Az ateizmus keserű gyümölcse beérett. Ennyire sohase süllyedt a magyar nép, mint napjainkban. A világ elárult, kifosztott és tönkretett népe lettünk. Élenjárók minden negatívumban és utolsók minden pozitív érték területén. Politizálás nélkül is belátható, hova jutottunk és miért.
Mindenkire rábízom, azóta javult-e a helyzet
 
Nem azért, de lássuk be mindenhol vannak állatok. De sikerült a hergelést az egész gyerekvédelemre ráhúzni.
Én meg azt mondom, hogy még szép, hogy botrány lett belőle!
Gyermekvédelmi intézmény vezetőiről, köztársasági elnökről, igazságügy miniszterről, egyházi vezetőről.... beszélünk!
Az, hogy az évekig tartó maszatolás után most meg túltolják a biciklit, a hozzá nem értés bizonyítéka.
 
Ez aztán igen:

" Egy érintett elküldte híradónknak a szerződése részletét, melyben a kórház elismeri, nincs pénze az eddigi bér kifizetésérre.

„2024 szeptember 01. napjától munkáltatói döntésen alapuló juttatása visszavonásra kerül, az Intézet költségvetési fedezet hiányában a továbbiakban nem tudja biztosítani” – áll a bérpapíron.

A védőnő szerint az ágazatban eddig is sorra vették el korábbi pótlékaikat. "
 
Biztos kamu, vagy nem érdemlik meg azt az pénzt, meg a kismamák az ellátást. Végülis családbarát országot építünk...

Pontosan, baromira unalmas ez az egészségügy Mad Max szintre démonizálása.
Tapasztalatom ugyan ez - most újítottam pilótaorvosit, kértek nagylabort: reggel levették a három ampullát+vizelet, leletért másnap elmentem megszokásból, de addigra a felhőben is fenn volt.

BTW amit innen-onnan összehallok, nekem az jött le, hogy az egészségügy normális emberekkel odaadó - ellenben direktbe szopatják ezeket az unalomból korházba járó, magukat elhanyagoló, balhés egyéneket.

Várólisták: Itt a kies Albionban ha felhívom a dokit, hogy nekem lenne ez meg ez a panaszom lenne e időpont, akkor jobb esetben azt mondják, hogy ja a jövő hónapban, rosszabban azt, hogy aha, már elfogyott erre a hónapra, hívjam őket a következőben. A helyi kórházban a normál várakozási idő a sürgősségin, ha mondjuk bemész egy kéztöréssel, akkor olyan 8-10 óra. Addig ülsz a váróban.
 
  • Szomorú
Reactions: Veér Ispán
A kereszténység gáz, ha-ha, a képzelt barátoddal beszélgetsz. De ugye kell a valláspótlék, szóval:

Méhtisztító szertartásom átadása
Az összes férfi energetikai lenyomata, akivel valaha szexuális kapcsolatot létesítettünk, ott marad a méhünkben. Az ősi mexicoi asszonyok úgy tartják, hogy minden férfi, akit valaha magunkba engedtünk, egy energetikai szálat hagy bennünk, amin keresztül összeköttetésben marad velünk. Nyilván valamennyien össze vagyunk egymással kötve, de akit, akiket ezen a fizikai szinten is beengedtünk magunkba, a test, az anyag szintjén is kapcsolódunk. Úgy tartják, hogy az elválás után a férfi tovább csapolhatja az energiánkat...

Soma Mamagésa. Potom 8800 pénz. De ha leírnám, hogy ezért nem kell ribanckodni, akkor megsértődne. Nem. Méhtisztító szertartás, traumaoldás, nagycsomag a nőtársaknak.
 
A kereszténység gáz, ha-ha, a képzelt barátoddal beszélgetsz. De ugye kell a valláspótlék, szóval:

Soma Mamagésa. Potom 8800 pénz. De ha leírnám, hogy ezért nem kell ribanckodni, akkor megsértődne. Nem. Méhtisztító szertartás, traumaoldás, nagycsomag a nőtársaknak.

A norvég hercegnő fekete fickója is tart ilyeneket. Bár ő gondolom rendelkezik megfelelő eszközzel is a "megtisztításhoz".