Társadalmi folyamatok

Na,
Nem szívesen linkelek vallási szekta lapjában megjelent fizetett hirdetést, De. Kérem a közpénzért végrehajtott Soros-soros-soros mantrával egybekötött seggnyalást vonjátok le a szüvegből: a lényeg annyi, hogy a (jog)szabályokat felrúgó, BLM-vonatra ezerrel feltolakodó, magának abból politikai tőkét kovácsolni akaró ügyész ordasan- és megérdemelten pofára esett.
https://vasarnap.hu/2020/12/12/megb...VBXyVj1IAirm-X1oJi9SoMDT-kFmcM09Vlr06o9Tg7-uE

Fun fact, kettő: viszont a másik oldalnak is megvannak a hülyéi. Most olvasom Trump szabaccságharcának köszönhetően s repek bukhatják a Szenátust is, Georgiában(?) lesz ugye januárban választás, de egyre több nem igazán szofisztikált rep választó kezdi a magyar modellt játszani: "Nem megyek el, mer' úgyis elcsalják." Na és ezt a narancshajú bohócot éltetik sokan..
 
"A parlament 134 szavazattal 45 ellenében 5 tartózkodás mellett kedd délelőtt elfogadta az Alaptörvény kilencedik módosítását, amely alkotmányba foglalja, hogy az anya nő, az apa férfi. Az Alaptörvény kilencedik módosításáról szóló törvényjavaslatot Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be november 10-én. A kormány álláspontja szerint ezzel többek között beemelik a magyar családok erősebb védelmét és a gyermekek biztonságát is az alkotmányba."
HELYES!
https://www.vadhajtasok.hu/2020/12/...k-szerint-az-anya-nem-no-es-az-apa-nem-ferfi/
https://www.vadhajtasok.hu/2020/12/...-nagyon-kiakadt-mert-az-anya-no-az-apa-ferfi/
..
Screenshot_20201215-141125_Chrome-scaled.jpg
 
Ez egy szép lista....

Íme, az ötödik hadoszlop.
Név szerint.
 
Hát Balczó maradt volna meg villamosmérnöknek a kandón, állítólag az egyik legjobb tanár volt, a többiért nem kár.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Eszméletlenül találtak egy hároméves kislányt, afganisztáni menedékkérők gyermekét hétfőn este Leszbosz új, Kara Tepe nevű új táborában a sárban. A gyermek vérzett, és az első orvosi vizsgálatok eredménye szerint megerőszakolták - írja a protothema.gr és a stonisi.gr.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/222020/
 
Közvetett facebook cenzúra algoritmusok segítségével. Hosszú, de érdemes elolvasni.
Néha durva tiltásokkal, törlésekkel, néha ilyen kis finom manipulációkkal befolyásolják a politikát a tech. cégek.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
www.facebook.com refused to connect.
Ennyi, meg sem tudom nézni. Megteszed, hogy copy pastézed a szöveget? Köszi.
 
www.facebook.com refused to connect.
Ennyi, meg sem tudom nézni. Megteszed, hogy copy pastézed a szöveget? Köszi.

Varga Judy igazságügy miniszter posztolta facen.

Önök hisznek a véletlenekben?
1) Hétfő reggel arról írtam Facebook bejegyzést, hogy a közösségi média aktivitásnak kiemelt szerepe lehet a 2022-es választás során, hiszen az online platformokon keresztül a politikusok közvetlenül, jelentős számú választóhoz eljutnak. Megjegyeztem továbbá, hogy a konzervatív oldal ugyan sokat fejlődött e téren, de nem dőlhetünk hátra, sok még a teendő.
2) Láss csodát: ezen bejegyzésem után pár órával a Facebook (annak senki által nem ismert kezelői) előzetes értesítés és indokolás nélkül úgy állította át a hivatalos Facebook fiókommal kapcsolatos algoritmusokat, hogy ezzel a korábbiakhoz képest töredékére (negyedére-ötödére) esett vissza a bejegyzéseim elérése, ami egyet jelent azzal, hogy az általam fontosnak tartott politikai üzenetek is jóval kevesebb emberhez jutnak el ezen a csatornán.
3) Nagyon nincs rendben, hogy az életünk minden szegmensét behálózó közösségi médiumok indokolás nélkül, vagy ellenőrizhetetlen indokolással, érdemi, gyors és valódi jogorvoslati lehetőség nélkül akár közszereplőknek, akár vállalkozásoknak, akár magánembereknek letiltsák az oldalát, korlátozzák annak elérését vagy visszautasítsák az oldal felhasználója által megrendelt hirdetéseket.
4) Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy képesek leszünk-e uralni a technológiát vagy a technológia és a mögötte álló szereplők uralják majd az életünket és gyerekeink életét. Azért hoztuk létre az Igazságügyi Minisztériumban a Digitális Szabadság Bizottságot, hogy minden az online/digitális térben tapasztalható kérdést, anomáliát megvizsgáljunk és szükség esetén javaslatot tegyünk a jogszabályi környezet megváltoztatására az adatvédelem, a személyiségi jogok, gyermekeink védelme, a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a fogyasztóvédelem, a nemzetbiztonság, a versenyjog és a fair adófizetés terén. Van teendő tehát bőven.
5) Ahogy azt mindenki látja, a kérdés rendkívül összetett és érzékeny is, de nem bújhatunk el a feladat elől, mert ez az a terület, amely a saját, valamint gyerekeink és unokáink életét is érinti.
6) Látjuk mi történik a világban, látjuk, hogy a globális techcégek mögötti erőcsoportok akár választásokat is képesek eldönteni. Nem szabad naivnak lennünk, minden eshetőségre fel kell készülni, és átláthatóvá kell tenni ezen globális cégek működését és döntéseit. A munkát folytatjuk!

Addig is várom a Facebook magyarországi kezelőinek mielőbbi tájékoztatását, hogy milyen indokok alapján, milyen időtávra korlátozzák a fiókom elérését, valamint, hogy erről miért felejtettek el tájékoztatni, és vajon rendszeresen megteszik-e ezt a magyar politikai élet szereplőivel.
 
Az imposztor pápa alakít. Úgy látszik igazak a pletykák, hogy az ENSZ+világ gazdasági fórum partyba beszállt a vatikán. Ferenc elkezdte propagálni az alapjövedelmet.
Kereszténykommunizmus :P

EpYWpvYVQAA3j13