TF-X / MMU / Kaan (TAI, Törökország)

@Vlad Most nincs túl sok időm utánamenni, de mi a helyzet a hajtóművekkel?
Rebesgetnek legalább a középtávoli jövőben valami alternatív forrást, esetleg saját fejlesztést?

F110-GE-129E

Korábban már leírtam, amit tudok a motorprojektről ezen a fórumon.

39d8318b6f8ca4b78fbef362020f489e.jpg
 
Amúgy ez is csak kívülről 5 gen. ?

Mit értesz ez alatt?
Nincs egyértelmű hivatalos definíciója az 5. generációnak, legtöbb esetben a 4+/4.5 gépektől a belső fegyvertér, alacsony észlelhetőség, a kiemelkedő tolóerő/tömeg-arány és a supercirkálás képessége különbözteti meg. AESA Radar, passzív érzékelők, modern avionika, szenzorfúzió, stb ezekkel többé-kevésbé csúcsra húzhatóak a 4+/4.5gen gépek utólagos korszerűsítéssel is, de előbbiekkel történő ellátásuk nehézkes, ahhoz új sárkány/hmű kell.
(Ha már itt tartunk a 6. generációs lépés elvileg az ember vezette és pilóta nélküli eszközök együttműködésének lehetősége, valamint az opcionálisan vezethetőség /ha olyan küldetés adódik, el lehet küldeni távvezérelve pilóta nélkül is/ lesz, de ugye ennek sincs exact definíciója. Egyesek ide sorolják a változtathatú áramú hajtóművet is, amit ugye a YF-22 és YF-23-ban is tesztelt YF-120 erőforrás tudott is, de végül a versenyben alulmaradt az YF-119-cel szemben.)

A fentieket tekintve nézzük:
  • belső fegyvertere van? igen
  • minimális radarkeresztmetszet: ezt ugye emberi szemmel nehéz megállapítani, és nagyon részletes, ill. közeli fotókat sem láthattunk még, de formára sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a PAK-FA/T-50/Szu-57, látszik, hogy az F-22 iskoláját próbálták követni. A radarabszorbens borítás hatékonyságát is nehéz szemmelverni.
  • szupercirkálás: az erős hajtóművek és a belső fegyvertér miatt esélyes, hogy milyen sokáig tudja fenntartani, azt megint szemmel megmondani...
  • kimagasló tölőerő-tömeg arány: szigorúan "autóskártyázva" (a TUSAS közzétett adatai szerint) 2x128kN tolóerő hmű a 27tonnás MTOW-hoz, azaz 1 tonnára kb 9.5kN jut (hasonlításként az F-22 két db 156kN-os erőforrás 38tonnás MTOW-hoz, ami 1 tonnára 8,2 kN, figyelmen kívül hagyva, hogy a Raptor tipik repült konfigja kb 30tonna körül mozog, azaz tonnánként 10,5 kN-os tolóerő jut)
  • elektronika: a hírek szerint helyi fejlesztésű AESA radar, EW rendszer, magas szenzorfúzió, korszerű avionika kerül(t) bele

Az biztos, hogy sárkányszerkezet tekintetében átugrották a koreaiakat (akik ugye majd a KF-21 Block3-nál jutnak el oda), a belső fegyvertér hiánya nyilván hatással van az RCS-re is. Részemről nevezhető 5. generációsnak a török gép, pláne, hogy a Szuhoj PAK-FA/T-50/Szu-57 is annak lett nevezve, holott sárkányszerkezet kialakításnál kevésbé feküldtek rá az alacsony RCS-re.
 
Amúgy ez is csak kívülről 5 gen. ?
.
.
Ezen gondolkoztam en is. A komolyabb sugarhajtasu elözmenyekkel rendelkezö del-koreaiak geperöl mar ismert, hogy inkabb csak kinezetre 5. gen szintu, valojaban nem az, es meg ha lenne belsö fegyvertere, ami nincs, akkor sem lenne 5.gen szintu RCS-e.
Kerdes, hogy a törökök, akik korabban semmifele sugarhajtasu gepet önalloan nem fejlesztettek (a Hurjet vagy a Kizilelma program is csak egy fel lepessel jar a KAAN elött), hogy ugrottak egyböl ekkorat, mekkora kulföldi segitseget kaptak a hatterben, es nekik egyböl 5. gen szint van-e.
 
az f 35 be nyakig benne voltak tervezés szempontjábol begyártás is.
 
illetve a BAE Systems volt olyan kedves, és komolyan segített nekik a fejlesztésben potom 100 millió USD-ért...

De a technikai segítség csak egy dolog, kell a "fogadó" nemzet hozzáállása is. Ha "megveszed a segítséget és minden simaliba" működne, akkor az indiaiak nem szívnának annyit a Kaverivel. Szegény SNECMA és a szintén közreműködő oroszok ellenére 1980-as évek óta nem tudtak egy valamirevaló hajtóművet összerakni, pedig 2010-ben kvázi megkapták a franciáktól a Dassault Rafale M88-as erőforrásának magját, de még így sem megy egyelőre...
 
TUSAŞ vezérigazgató: 7 prototípust fogunk használni a tesztekben. A cél 2 KAAN/hó gyártás. A hazai turbóventilátor utoléri. Együttműködünk a TEI-vel, a TRMOTOR-ral és az ukrán céggel. Célunk, hogy a KAAN-t 2028-ban teljesítsük. Célunk 2030-2032 volt a ránk bízott feladatban. Előrehozzuk
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

GHALlZ0XkAA6a6W
 
Elkészült a prototípus első alkatrésze.

"The main carrier part that separates the Avionics Compartment and the Side Weapon Compartment in the Front Mid-Frame"

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

@Roni
1f609.png

gh.jpg
 
Ha valaki nekem azt mondta 10-15-20 évvel ezelőtt hogy most (2024)itt tartanak haditechnikában, meg hadi iparban, csont nélkül ki röhögöm. Na ennyit az olcsó aranylánc,bőrkabát meg az almateáról.
 
Nincs egyértelmű hivatalos definíciója az 5. generációnak, legtöbb esetben a 4+/4.5 gépektől a belső fegyvertér, alacsony észlelhetőség, a kiemelkedő tolóerő/tömeg-arány és a supercirkálás képessége különbözteti meg.
.
.
Azt gondolom, bar ez egy amatör megközelites nyilvan, hogy az 5 generacio fö kriteriuma az alacsony eszlelhetöseg. F-22 es az F-35 az ötödik generacio ket elsö, regota szolgalatban allo kepviselöje, tehat az 5. generacionak ök a referencia pontjai, es a specialis formai kialakitas es a belsö fegyverter a valoban alacsony eszlelhetöseg eszközei. A csökkentett eszlelhetöseg mar inkabb egy marketinges szöveget gyakran inkabb marketinges huzasnak is erzem, mert kis penzböl kell probalni menni az F-35 utan.
.
(Anno regen a TopGun MiG-21-et bemutato cikksorozataban volt mintha, hogy az elsö gepek teflonszurke bevonattal erkeztek, es az radarhullam elnyeles szempontjabol kicsivel jobb volt, mint a tarkara festett kesöbbi megoldas. Ezt a teflonszurkere kent MiG-21-et akkor ma csökkentett eszlelhetösegunek marketingelnek? (hasonlitva a kesöbbi megoldashoz))
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0

Szerintem az 5. gen - korszerű taktikai vadász - ismérve komplexebb ennél: alacsony észlelhetőség, szupecirkálás, nagy tolóerő felesleg, jó manőverző képesség, az eddig felsoroltakhoz jól jön szinte kötelező jelleggel a belső fegyvertér. Szenzorfúzió, radarhullámok, IR és látható fény tartományban dolgozó érzékelők, akár teljes rádiócsendben, saját kisugárzás nélkül másoktól adatkapcsolaton keresztül kapott real time helyzetkép. S amit nem lehet megkerülni, ez még mindig csak a hordozó platform, tehát hogy valóban jó harcértékű FEGYVER legyen, a legkorszerűbb fegyverek integrációja.

Ezek így egyben érnek valamit, szerintem csak egy a sok közül a fenti kritériumok közül a STEALTH. Talán alátámasztja az elméletemet az is, hogy HA lehet hinni a szivárogtatásoknak, a régebbi F-22 kisebb radarvisszaverő keresztmetszettel rendelkezik mint az újabb F-35. Nem azért mert az újabb gépnél nem tudtak volna kisebb keresztmetszetet elérni ha akarnak, főleg úgy hogy a gép maga egy hajtóműves, kisebb mint a régebbi két hajtóműves. Egyszerűen úgy döntöttek, hogy NEM EZ a fő fejlesztési irány, a fókusz.

A kínaiak és az oroszok szintén nem abba az irányba fejlesztettek, ez is egyértelmű, hogy mindent alárendeltek volna a kis radar keresztmetszettnek.

S igen, aki szerint nem tudnak ilyet tervezni, annak ajánlom direkt az US saját fejlesztési irányát megtekinteni, ahol idővel az F-22 után az F-35 sem ennek lett alárendelve mint újabb típus.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0 and fip7

Az elsö, hogy szerintem a generaciokba sorolas önmagaban is egy marketinges eszköz, illetve a 4 generacio fejlesztese es gyartasa nem allt le, ettöl sok reszkepesseg összemosodik idövel az 5. generacioval.
.
"alacsony észlelhetőség, szupecirkálás, nagy tolóerő felesleg, jó manőverző képesség, az eddig felsoroltakhoz jól jön szinte kötelező jelleggel a belső fegyvertér. Szenzorfúzió, radarhullámok, IR és látható fény tartományban dolgozó érzékelők, akár teljes rádiócsendben, saját kisugárzás nélkül másoktól adatkapcsolaton keresztül kapott real time helyzetkép."
.
Igen, ez egy jo felsorolas, de ezek nagy reszet a 4. generacioba sorolt gepek is hozzak mar. A belsö fegyverter is megjelenhetne az F-15-ön is (Silent Eagle), megse nevezik 5gennek. Az F16 es tarsai a maguk evtizedei alatt is fokozatosan fejlödtek, elektronika, erzekelök teren, es pl cockpitban is a F-15EX vagy akar a Gripen F-39 nevu brazil valtozata modernebb benyomast kelt, mint az F-22 a maga kifejezetten 90-es evekbeli kullemu cockpitjaval.
.
Szoval szerintem ahol az 5.gen vita es ellenpeldak nelkul kimondhato, az az alacsony eszlelhetöseg es az ehhez szukseges kialakita, aminek a belsö fegyverter is a resze. A belsö fegyverterrel felpipmelhetö Silent Eagle is a "silent" jelszoval jön, szinten arra utalva, hogy az eszlelhetöseg csökkentese a cel a belsö terrel, nem mondjuk a manöverezökepesseg fokozasa, mert akkor Agile Eagle-nek vagy valami hasonlonak neveznek.
 
Igen, marketing IS, illetve a régebbi de még gyártásban lévő típusokba is átszűrődött sok minden.

Az ettől még tény maradt amit írtam, hogy az egyértelmű a J-20-nál/31-nél, illetve a Szu-57nél is hogy nem ennek a stealth képességnek rendelték alá a teljes koncepciót, de az igazán lényeges számomra BIZONYÍTÉK szintén, hogy az USA-n belül sem erre a képességre helyezték a legnagyobb fókuszt, mikor az első F-22 5 gen vadász után 2 évtized fejlesztés után a következő gépüket, az F-35 öt kialakították.

Jelen van, de nem ez AZ 5. gen képesség. Egy közüllük. Nekem ez a legárulkodóbb.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7