A magazinoknak a politikával akkor még nem kellett kart-karba öltve járni. Lásd mára mi lett Haditecnikából). Viszont sokat segített a honvédelmi nevelésben, a pilóta utánpótlásban stb. Én a magazinok megjelenésének is betudom, hogy bizony a szárazföld el volt felejtve és jött a MiG-29, majd a Gripen (vagy más is jöhetett volna). A magazinokat sokkal többen olvasták mint manapság (ez egyébként természetes), és sok politikus és katona is olvasta. Egyébként ciki vagy sem, de a repülős magazinok és a Haditechnika jobban tájékozott volt mint a csapattisztek, de akár a törzstiszek egy része. Azért is, mert 1-2 emberen kívül kvázi a katonák nem jártak kiállításokra, bemutatókra külföldre. Esküszöm több bázislátogatásom voltam évente nyugaton, mint a katonák, akiket pedig a Nagyvassal mindenhol örültek, hogy megjelentek, mert keleti típussal gyakorolhattak.
Olyan dolgokat tudtunk meg (persze volt sok dezinfo is) más országok hajózóival, müszakiaival de akár PIAR-osaival folytatott beszélgetéséken, különösen fehér asztal mellett, bázislátogatásokon, közös kajálás kis ivás és beszélgetés, amelyekről itthon nem volt info. Érdekes módon a sereg nem használta ki, és ma sem használja információforrásnak a médiában részt vevőket, pedig valószínüleg nemcsak dezinfot kapnának. PLd. volt olyan képem XY harceszközről amit elloptak konkrétan a HM munkatársai a blogomról, és belső kiadványban szerepelteték, mert ők úgy az eszközt még nemlátták, pedig megrendelték... És ez nem 10 éve történt hanem 2-3...
Több kiállításon, rendezvényen találkoztam magyar attaséval, aki nagyon meglepődött, hogy mit keresünk ott, és hogyan jutottunk ki. Aztán mindig elmondtuk, hogy mi a vendéglátokkal leveleztük le, rendeztük le, mert a magyar diplomáciára ilyen téren nem igazán lehet számítani. De termszetesen vannak kivételek, tavaly több alkalommal is voltam olyan országban, ahol az nagykövet, konzul és a katonai attasé nagyon- de nagyon sokat segített hogy bejussunk hadgyakorlatokra.
Egyébként még mindig ez van. A nagyobb kiállításokon ugyan megjelent Maróth, vagy Benkő, Bobo, RszR, de kvázi mit csináltak? Elmentek azokhoz a cégekhez akiktől rendelt az ország valamit , smuzoltak a kiállításon, odaálltak egy maketthez, kezet fogtak és ennyi. A helyes irány az lett volna, ha egy szakmai küldöttség feltérképezi a kinálatot, az ajánlatokat két három napig ott vannak és aztán nekiállnak elemezni, rendszerezni mit is láttak, mi a trend stb. Nos ilyen nincs. Általában fél tucat-tucat olyan embert ismerek akikkel állandóan találkozunk kiállításokon, bemutatókon. Ez is mutatja, hogy a harci-technikai eszközök beszerzésében a szakmaiság hányadik helyen van, a gazdasági és politikai szempontok mellett.
De ez megint nem válasz a kérdésemre.
Kővári Laci és a Gál Józsi 1992-ben kezdett írogatni a "Típusváltás, lépésváltás, rendszerváltás" cikksorozattal és különbözött össze egyből a téma addigi feddhetetlen és megkerülhetetlen hazai főszakértőjének avanzsált Szentesi Györggyel.
A Top Gun 1990 és 92 közöttig a Szentesi-féle amolyan Bill Gunston és Jane's Defence Weekly fordításokkal meg mellé Flug Revue fotókkal operált.
Hazai bázislátogatós fotói jobbára csak a Tőrösnek voltak, aki meg csak tanulta a témát ekkoriban.
1992-ig kb ebben merült ki a Top Gun szakmaisága.
De 1993 nyaráig is még nagyon vegyes volt a kép.
Mondjuk úgy, hogy a magát szakmaként aposztrofáló közeg a Top Gun-t amatőr okoskodóknak, színes civil magazinnak tartották, ami véleményben azért volt igazságalap is, egy jó nagy adag fölényesség mellett.
Az év fő szenzációját jelentő 29-es beszerzést egyszerre elemezte az erősen F-16 párti Kővári Laci, akinek legalább voltak kiskunlacházi közvetlen emlékei,melyeket idehaza elsőként olvashattunk egy újságban leírva.
És ennek ellenpontjaként a "nagyrakétás" múltjából repülőszakértővé vált Szentesi György, aki meg AMX meg Hawk párti volt. Akkoriban ő volt az, aki kifejtette, hogy nekünk még a MiG-21 is sok, minek akkor a 29-es?
Ez volt akkor a Top Gun szakértelmének két szélsőértéke.
Akkoriban, tizenéves fejjel aranyat ért, de ma már látszik, hogy ez alapján ítélkezdtek a katonák is.
Csak egy példa:
1990-es induló számban Tőrös István interjút készített Urbán Jánossal, akit megkérdezett arról, hogy igaz-e, hogy a Magyar Néphadsereg hamarosan MiG-29-est és Szu-25-öst fog beszerezni? (Merthogy ezt lehetett már olvasni a külföldi szaklapokban rólunk)
Válasz: "
Nem igaz. Az egyetlen MiG-29-es, ami nekünk van, az ez a makett az íróasztalomon, amit a szovjet látogatóinktól kaptam. Ami pedig a Szu-25-öst illeti, arról még makettem sincs..."
Erre mondják, hogy diplomatikus válasz, mert tény, hogy hamarosan nem szereztük be őket és a makettek ténye se volt valótlan. Csakhogy mégis erősen tervben volt mindkettő, csak nem volt nyilvános az infó. Oké, mondhatnánk, hogy a Gerecse után egy évvel ez nemhogy a szélesebb szakma előtt se volt ismert, de még csak nem is lett volna életszerű se. De jól látszott, hogy a kedves civil érdeklődő újságírók világképe természetes, hogy messze van a valóságtól, hiszen ők csak
buta civilek.
Nekik bátran lehet mondani akármit.
Teljesen természetes volt, hogy egy szaklapnak kikiáltott színes újságban, ha azt civil írja, akkor színes, érdekes, de buta dolgok lehetnek csak.
Ezek után az volt szokatlan, mikor az egyik legelső - már a Laci által írt - MiG-23-as cikkre, amiben az ominózus "kitekerem-betekerem" futómű hibáit firtatta, egy aktív katonától, Magasdi Györgytől jött a méltatlankodó olvasói levél, ami új szintet hozott a hazai repülős szaklapok világába.
A katonák először adták jelét, hogy eddig tűrték a civilek amatőr találgatásait és mint profik, úgymond ki akartak végre szólni a reptér kerítései közül. Azt persze nem sejthették, hogy - bár távolról sem volt előre kitervelt provokatív mesterterv a dolog - pont ez lesz az, ami a Top Gun-nak kell. Végre kezdjenek beszélni a szakmáról maguk a katonák is!
Az 1990-ben indult magazin kezdeti bázis túráinak interjúalanyai ugyanis még nagyon "igazszósan" kommunikáltak, csak a szépet, csak a jót, a haditechnikáról lehetőleg semmit, mert az úgyis titkos.
Egyszerűen nem volt idehaza semmiféle rutinja annak, hogy egy katona a
szakmai dolgokról mit mondhat.
A hivatásról, az életmódról lehetett nyilatkozni, lásd Ég Katonái, a néhai Edelényi Gábor riportfilmje, de ennél többről nemigen.
Amiről te beszélsz, az ennek a kérdéskörnek a másik, átellenes oldala. Történt ugyanis - ahogy te is írod - hogy ezek a fránya, "buta civilek" a külföldi szaksajtó rendszeres forgatása mellett elkezdtek aktívan járni nem csak külföldi repülőnapokra, parádékra, de katonai szakkiállításokra is. Ez kompletten hiányzott a hazai katonai szakma életéből, a fejükre ülő politikai garnitúráról nem is beszélve. Na azok meg aztán tényleg bántóan világtalanok voltak, de ezt csak most, mi, az utókor látjuk át. Akkoriban, az "állambácsi" kultuszból frissen kijövet az, hogy egy felelős beosztású politikus se tudja, hogy miről beszél, vagy, hogy mi lesz akárcsak fél év múlva, elképzelhetetlen volt.
Tehát a frissen kialakuló, agilis, önfinanszírozó szakújságírás egyre mélyebb összefüggéseket kezdett boncolgatni az egyre színvonalasabbá váló cikkekben.
Ezzel elkezdett kialakulni egy olyan szakmai tudásbázis, ami jellegét tekintve kezdett felnőni a katonák szigorúan vett belső szakismeretéhez, de olyan témákban, aminek idehaza nem volt hagyománya.
Én ismertem ugyan olyan KöRÜ-ben dolgozó katonát, aki hihetetlenül komoly mélységig tájékozott volt még a kilencvenes évekbeli szovjet-orosz haditechnikában is, függetlenül attól, hogy ezen ismeretanyag bő 80 százaléka idehaza nem is volt releváns, de mondjuk úgy, hogy nem ez volt a jellemző.
De még ez is csak a szovjet-orosz technika volt, nem a nyugati.
A nyugati haditechnikával kapcsolatosan jártasnak, érdeklődőnek, nyitottnak nagyon kevés katonánk mutatkozott, talán egyedüliként kiemelhetjük azt a csapatot, akik a külföldi vadászgépek kipróbálásában részt vettek.
Mennyire számított az ő munkájuk? Ma már láthatjuk, kb annyira volt fontos, mint a MiG-29-eseink BVR képessége. Kb semennyire se. Csak parádé legyen, meg "világbajnoki trófea", aztán minden rendben lesz.
Ez volt a 90-es évek.
