[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Teljesen mindegy milyen példát hoztok, mert nincs realpolitikai alternatívája a V4 szövetségnek. Az EU-n belül nincs jobb nyomasgyakorlási eszközünk. Ráadásul hatékonyan is működik. És jelenleg az EU-nak sincs alternatívája. Egyszerűen ez az egyetlen esélyünk, minden negatív politikai xarral együtt a gazdasági, jóléti felzárkózásra.

Ez egy olyan fontos kényszer, amit Mo. geopolitikai játékterénél a legfontosabb figyelembe venni. Versenyképes gazdasag, jóléti felemelkedés nélkül nem sok értelme van Mo-n politikát csinálni. Ezzel szerencsére tisztában vannak a csúcson, ahogy Szíjjártó mai külpolitikai nyilatkozatai mutatják.

Az, hogy orosz ügyben vannak véleménykülönbségek, nem ok arra, hogy ha választani kell, ne a lengyel szövetséget válasszuk. Főleg nem a mostani migránskrízis kapcsán. Itt aztán még az elveinket sem kell feladnunk, hogy támigassuk Varsót.

A magyar politika feladata az, hogy a románoknál, ukránoknál jobb ajánlatot tegyünk a lengyeleknek. Ez nem megoldhatatlan feladat. 1 ilyen szövetségért meg kell dolgozni, nem a fáról pottyan az ölünkbe.

Mert ha cserben hagyjuk őket most, Luka, meg Putyin kedvéért, mi is az alternatíva?? 1 nagy semmi. Milyen közös belorusz-magyar érdekek vannak?? Én 1 ilyet sem látok. Max a becsődölt Beloruszia későbbi privatizációjában jó pozíciókat fogni. Oroszokkal óvatosabban kell bánni, de ha mindenben kiszolgáljuk őket, Putyin sem fog tisztelni, hogyan alkudozhatnánk vele, ha nincsenek önálló pozícióink, hanem az orosz érdekét tesszük magyarrá.
Ma Varsóban.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Egyébként félidőben vezetünk! :hadonaszos:
 
Különben a lengyelek milyen jogon korlátozzák a menekültek szabad mozgását.
Különben mi Magyarok milyen jogon korlátozzuk a menekültek szabad mozgását.
Hát olyan jogon, hogy mindkét ország esetén a migránsok országba való bejutása illegális volt/lenne. Ezzel szemben Belorusziába legálisan lépnek be, és tartózkodnak a külföldi állampolgárok.
 
Ez a szövetség, akkor lesz erős, ha akkor is kiállunk Lengyelország mellett ha nem mindenben értünk velük egyet. Ilyenkor a legfontosabb, mert azonos érdekek mentén nem kunszt. De ha Putyinnal szemben is támogatjuk, akkor ők is tudják, hogy részben a magyar érdekek kisebb sérelme árán is, de ránk számíthatnak, nem vagyunk románok.
Az egész szövetség egy érdekszövetség, most jóban vagyunk mert az érdekeink azt diktálják nekünk is és a lengyeleknek is, hogy legyen V4. Amint a lengyeleknek nem áll majd érdekében szépen kitáncolnak. Pár hónapja amikor ukránban a lengyel érdekek sérültek, akkor szóltak csak az ukriknak, hogy kezdi zavarni őket a nyelvtörvény... Ezt mi legalább 2 éve mondjuk. Ja, hogy ez nem volt közös Magyar-lengyel érdek, szartak is a fejünkre.
Segítenek az EU-s szankciókban, persze, hogy segítenek, tudod miért? Magyar-lengyel érdekek egybevágnak.
 
Teljesen mindegy milyen példát hoztok, mert nincs realpolitikai alternatívája a V4 szövetségnek.
Pontosan, reálpolitika. Pillanatnyi érdekek azt diktálják, hogy legyen V4. Értelmetlen ezentúl bármit is írnod, mert a lengyelek már bizonyították, hogy nekik saját érdekeik vannak, amint keresztezik azokat a mi érdekeink letojnak.
Egyedül vagyunk, ezért úgy kell sakkoznunk, hogy a mi érdekeink legyenek előtérben.
 
Teljesen mindegy milyen példát hoztok, mert nincs realpolitikai alternatívája a V4 szövetségnek. Az EU-n belül nincs jobb nyomasgyakorlási eszközünk. Ráadásul hatékonyan is működik. És jelenleg az EU-nak sincs alternatívája. Egyszerűen ez az egyetlen esélyünk, minden negatív politikai xarral együtt a gazdasági, jóléti felzárkózásra.

Nem látom feloldását a helyzetnek. Az EU "balra" tolódása nem fog megállni, vagy mi és a lengyelek is beállunk a sorba kormányváltások esetén (ugye MZP egyik fontos közlendője volt a sok közül, hogy ha ők jönnek "nem fogják nyomásgyakorlásra használni a V4-et"), vagy feloldhatatlan lesz a feszültség.
Egyszerűen egy olyan networkölő, diffúz izével állunk szemben, amellyel nem lehet megállapodni sem, sok fronton támadnak egyszerre, és egy megegyezés a kormányfőkkel pl. nem akadályozza az EP-t, az EB-t, a polip más csápjait.
Középtávon el kell hagyni az EU-t a V4-ekkel együtt, lerázva a zöld dezindusztrializációs elmebajt is ezzel, így a térségünk lenne az, ahol az ipar műkdik, míg az EU-ban az utolsó gyárakat is bezárják. Bent kell maradni az EGT-ben, EFTA-ban, nem lesznek uniós pénzek, de ez sem baj, van élet azok nélkül is. Persze lehet, hogy Brüsszel nehezen enged majd, ahogy a brexit esetén is, de maguknak is alávágnának vele.
 
Álomvilágban élsz. :) A lengyelek csak addig barátkoznak a magyarokkal amíg az érdekük úgy kívánja. Hol voltak 2017-ben mikor a banderisták meghozták a nyelvtörvényt? SEhol, hallgattak, nem támogatták, nem álltak ki a magyarok mellett. Nagyon pofára esnél, ha valamilyen krízis szitu alakulna ki és ott mások a lengyel érdekek.
majd nyilván egy orosz propagandista mondja meg ki a barátunk :D

nézzétek, a vh alatt mikor az egyik legnagyobb ellenségük szövetségesei voltunk, a felkelésüknél segítettük őket. nem lőttünk lengyelre, sőt voltak akik harcoltak is melelttük a honvédek közül.

56ban meg vért , pénzt, kötszert küldtek elsőre, pedig mind2 ország komcsi megszállás alatt volt
ez az átlagemberek viszonya egymáshoz már jó rég óta, az hogy épp az aktuális politikai színtéren mi történik lényegtelen. igen, ezért a barátaink, bármennyire fáj ez habsburg, német vagy orosz szopkodó arcoknak :D
 
Nem hinném, hogy féleszüekkel barátkoznának a lengyelek... :D

Nekem az egyszerü lengyellel nincs bajom, csak az idióta lengyel politikával és politikusokkal.
 
Nem látom feloldását a helyzetnek. Az EU "balra" tolódása nem fog megállni, vagy mi és a lengyelek is beállunk a sorba kormányváltások esetén (ugye MZP egyik fontos közlendője volt a sok közül, hogy ha ők jönnek "nem fogják nyomásgyakorlásra használni a V4-et"), vagy feloldhatatlan lesz a feszültség.
Egyszerűen egy olyan networkölő, diffúz izével állunk szemben, amellyel nem lehet megállapodni sem, sok fronton támadnak egyszerre, és egy megegyezés a kormányfőkkel pl. nem akadályozza az EP-t, az EB-t, a polip más csápjait.
Középtávon el kell hagyni az EU-t a V4-ekkel együtt, lerázva a zöld dezindusztrializációs elmebajt is ezzel, így a térségünk lenne az, ahol az ipar műkdik, míg az EU-ban az utolsó gyárakat is bezárják. Bent kell maradni az EGT-ben, EFTA-ban, nem lesznek uniós pénzek, de ez sem baj, van élet azok nélkül is. Persze lehet, hogy Brüsszel nehezen enged majd, ahogy a brexit esetén is, de maguknak is alávágnának vele.
1 nem Orbán vezette Fidesz kormány nagyon gyorsan ki tudna egyezni Brüsszellel, lényegi elvek feladaása nélkül. De ez a hajó elment.
Így marad a bekkelés az olasz valasztásokig. A Fidesz minden külpol. mozgása ezt mutatja. Építi az új olasz-lengyel-magyar tengelyt. Ha jól tudom jövőre vagy 23ban lesz. Ez most tűnhet hosszú időnek, de stratégiai szempontból 1 pillanat.

Ha Olaszo. fordul akkor olyan kényszerek indulnak be Brüsszelben, amik véget vetnek az ilyen éles vitáknak. Lesz amiben engednünk kell, de azt látjuk, nem a migránskérdés lesz.

Az EU-s zöld politika Macron vezetésével lesz kivégezve, azzal nemigen kell foglalkozni. Az orosz gazt intézik a német szocdemek. Marad a melegfront. Abban vmit engedni nem téma.
 
  • Tetszik
Reactions: kétkedő

Ha Meloni továbra is megtartja a tobbszázalékpontos vezetését Salvínival szemben, akkor nem lesz fordulat, mivel a Liga egyszeruen nem álhat be másodhegedúsnek egy újfasiszta kormányba, már csak azért is nem, hogy ezzel a jobboldal vezeto erojeként ismernék el a meloniékat, amire a Liga pályázik. Egy ilyen szituáció belekényszeríti oket egy "mindenki a fasiszták ellen" koalícióba, hogy kormányzásképtelenné poziciónálják a konkurenciát.
 
Whisfull thinking.
 
Középtávon el kell hagyni az EU-t a V4-ekkel együtt, lerázva a zöld dezindusztrializációs elmebajt is ezzel, így a térségünk lenne az, ahol az ipar műkdik, míg az EU-ban az utolsó gyárakat is bezárják.
Ertsetek mar meg, hogy lof@szt nem tud onalloan csinalni meg a mennyei Foni sem - ha a nemetek nem segitenek, veluk nem lesz vamuniod stb, akkor ongyilkossag lenne kilepni.
Marpedig a nemetek ill magyarok evszazados Mitteleuropa terve egyelore csakis az EU osszedolesere reakciokent kepzelheto el.
 
  • Tetszik
Reactions: Bleroka and SilvioD
Ertsetek mar meg, hogy lof@szt nem tud onalloan csinalni meg a mennyei Foni sem - ha a nemetek nem segitenek, veluk nem lesz vamuniod stb, akkor ongyilkossag lenne kilepni.
Marpedig a nemetek ill magyarok evszazados Mitteleuropa terve egyelore csakis az EU osszedolesere reakciokent kepzelheto el.
Erre nagyon egyszerű a megoldás, le kell boltolni egy, a norvég mintához hasonló megoldást a vámmentes kereskedelemre a kilépés előtt. Nem kell minden EU-s tagállammal, csak a számunkra kereskdelmi szempontból fontosakkal (pl. Németország, Svédország, Olaszország).
 
A helyzet az, hogy ilyen együttműködéshez 2 fél kell. És ahogy a brit pelda is mutatta, az EU nem tárgyalni fog erről, hanem diktátumokat küld. Nincs esély, jó kereskedelmi szerződéssel egyedül kilépésni, pont. Ez a geopol. realitás.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Erre nagyon egyszerű a megoldás, le kell boltolni egy, a norvég mintához hasonló megoldást a vámmentes kereskedelemre a kilépés előtt. Nem kell minden EU-s tagállammal, csak a számunkra kereskdelmi szempontból fontosakkal (pl. Németország, Svédország, Olaszország).
Svájc és Norvégia sohasem volt tag,ők tárgyalás,és szerzödés után férnek hozzá az Unió piacához,ha egyszer tag vagy és ki akarsz lépni akkor Brüsszel diktálja a feltételeket,lásd Brexit. Magyarországnál jóval nagyobb fajsúlyú szereplő Nagy Britannia,de a hard Brexit.et ők sem merték bevállalni.
 
Lukasenko Fehéroroszország védelmét, az összecsapások megelőzését sürgeti
 
Bent kell maradni, nincs màs reális alternativa. Aki màst állit, álmodozik....
Közben idòt kell nyerni, új koaliciókat kell kötni, esetleg alkalmi alapon is. Brüsszelnek hol be kell keményiteni, hol engedni.
Előbb-utóbb lesz egy irányváltás, ha más miatt nem, akkor a migrànspolitika miatt.De lehetnek màs kerdések is, amelyek miatt változni fog a brüsszeli irányzat.
1000 eve itt vagyunk. Az EU nem fog 1000 evig tartani. :)
 
Hangsúlyozták Fehéroroszország megfelelő válaszát Lengyelország nem megfelelő lépéseire