Román haderőfejlesztési program és hadiipar

Románia 32 régi norvég F-16-os vadászgépet vásárol, amelyeket F-35-ösök váltanak fel
"Mielőtt a harci repülőgépeket átadják Romániának, a tervek szerint karbantartáson esnek át. A tervek szerint az első repülőgépeket 2023-ban, az utolsót pedig 2024-ben szállítják le."
Mótvá párszor de akárhányszor jó hallani ...
2023-2024-ben kezdődhet a 2 új század felállítása, harckész állapotba talán 2025-ban kerülnek úgy hogy eleve 2030-tól már az F35-ök megjelenésével számolnak, akkor a norvég F16-okmár 50+ évesek lesznek. Ez két dolgot jelenthet:
  • 1, Az F16 és F35 párhuzamosan üzemel, mert a norvég gépekben koruk ide vagy oda még lesz pár száz kirepülhető óra, ami azt jelentené, hogy Románia a lengyellel összemérhető légierőt kellene üzemeltessen annak 42%-nyi GDP-jével.
  • 2, A valószínűbb forgatókönyv, hogy halasztódik az F35 beszerzés, amit az évtized közepén illene elkezdeni vagy legalább tervezni vele, hogy 2030-tól a váltás megtörténhessen. Az évtized közepére áll fel a két norvég század, szinte kizárt, hogy a meglóduló üzemeltetési költségek mellett még lesz nem csak 4Mrd USD az F35-ökre valahonnan, hanem pilóta, üzemeltetési kts és minden egyéb ami a lengyeleknek meglesz. Kézenfekvő lesz halasztani az F35 beszerzést.
Most nem hozom ide mi fog történni a román gazdasággal a köv évtizedben, de nem látszik komoly megalapozottsága a gazdag állam megteremtésének ami egy Hollandiával, vagy Norvégiával összemérhető légierőt/haderőt eltartana, az infrastruktúrális kapaszkodás stabil eladósodottság növekedéssel jár már most is, egy sehol nem látható demográfiai katasztrófa mellett, 2030-ra a jelenleg 53-54 éves legnépesebb korosztály mind nyugdíjas lesz, nem építi a gazdaságot, hanem el kellene majd tartani őket. Azokban az években az F35 bevezetés lesz az utolsó gondja az államnak.
 
Legjobb jókívánánság így év végén a román államnak.
 
Precision Strike Missile (PrSM) | Lockheed Martin

Mit?
Románia a közeljövőben beszerezheti a PsRM rakétát az M142 HIMARS számára.
Az orosz Iskender rakéta amerikai analógja.

játékváltó.

  1. S-400 ellen. Lehetővé teszi a román hadsereg számára, hogy reálisan veszélyeztesse az orosz légvédelmet. Egyes orosz források szerint a PrSM 20G-t meghaladó manővereket hajt végre, az oroszoknál pedig azt, hogy még az S-400-as képességét is felülmúlja, hogy elkapja, mert legalább 2,5-szeres G-re van szüksége a védekező rakétához. védekezni, ami még az S-400-ban sincs.
  2. Tengerészeti célpontok ellen. A 400-700 km-es hatótávolságával a PrSM szaló minden orosz hajóra veszélyt jelenthet a Fekete-tengeren. A nagy hatótávolság azt jelentheti, hogy a rakétát az ellenséges felderítésen kívül is mélyen ki lehet lőni az országban, és a 20G-s manőverek 5 Mach-nál, amikor a rakéta közel 90 fokos szögben érkezik, több, mint bármely fregatt, korvett vagy kétéltű hajó. .

Túl sok költség?

Nem nehéz megvásárolni, mivel a rakétánkénti költség néhány millió körül mozog. Az LM hivatalos weboldala, amely költségmegtakarítást állít a 140-ATACMS-hez képest, amelynek ára egyébként is néhány millió darab. Egy 54 rakétából álló tételhez (100 millió euró alatt) még parlamenti jóváhagyásra sem lesz szükség.

Az USA nem adja Romániának?

Akkor miért adott Romániának már 140-ATACMS 300km-es hatótávval. Ezt a képességet adta a román hadseregnek az S-400 leküzdésére. Az USA felkészíti a román hadsereget, hogy rövid ideig 1:1 arányú háborút vívjon Oroszországgal, amíg meg nem érkezik a NATO-erősítés. Valószínűleg nagy károkat okoz az orosz erőknek, mielőtt az erősítés megérkezik.
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
40 eves airframe, 10 ezer feletti oraval benne, mindet normalis nyugati felszeressel terhelten repulve..
Ezt a 10 ezer feletti repült órát hol írták?

A románok olyan gépeket kapnak a norvégoktól, amelyeknél legalább 1200 óra van még hátra a 8000 óráig.
A Teknisk Ukeblad által idézett hivatalos információk szerint a norvég F-16-os repülőgépeknek átlagosan több mint 6000 repült órájuk van.
Itt egy 2021 júniusi cikk egy karbantartásról, a 680-as gépnek 6500 órája van és év végéig már nem fog 300 órát repülni.
 
A cikkek amik először hozták le a hírt közölték a norvég kormány kommentjét amiben erre figyelmeztetett, mármint, hogy 10k körüli a repült órájuk. Nem lehet tudni miket vitt el a Draken.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Csak a lényeg nem derül ki az írásból, hogy konkrétan kinek mit exportáltak..
4 éve egy cikkben kicsit részletezték. Gondolom hasonló a helyzet.

"Romania exported military products worth EUR 67.3 million to the U.S., including scopes and accessories for hunting guns, 7,990 semiautomatic rifles, 225 semiautomatic sniper rifles, 4,380 guns, 1,066 lightweight machine guns, 10,000 assault rifles, and 24 anti-aircraft machine guns.

Bulgaria became Romania’s second most important client last year, as it imported EUR 19.7 million worth of guns and military equipment from Romania. Among the purchased items, there were 40 mm and 73 mm anti-tank grenade launchers, 14.5 mm anti-aircraft machine guns, scopes, and other components."
 
" 7,990 semiautomatic rifles, 225 semiautomatic sniper rifles, 4,380 guns, 1,066 lightweight machine guns, 10,000 assault rifles, and 24 anti-aircraft machine guns."

Ezeknek a konkrét típusára lennék kíváncsi.
 
4 éve egy cikkben kicsit részletezték. Gondolom hasonló a helyzet.

"Romania exported military products worth EUR 67.3 million to the U.S., including scopes and accessories for hunting guns, 7,990 semiautomatic rifles, 225 semiautomatic sniper rifles, 4,380 guns, 1,066 lightweight machine guns, 10,000 assault rifles, and 24 anti-aircraft machine guns.

Bulgaria became Romania’s second most important client last year, as it imported EUR 19.7 million worth of guns and military equipment from Romania. Among the purchased items, there were 40 mm and 73 mm anti-tank grenade launchers, 14.5 mm anti-aircraft machine guns, scopes, and other components."
Halistennek, minimális osszegek és a 14.5 gyanúsan elavult fegyverzetre utal...
 
Hah, magyaran annyira "sikeres" volt a tender, hogy egyedül a már az orszagban uzemmel jelenlévő Elbit maradt a végére, de ők is csak a korosabb, kisebb teljesitmenyu 450-nel. :D
Az IAIt kizárták, mert csak terveket mutatott, a britek (saját 450 verzióval drmozas után) nem is adtak be újabb pályázatot... szép kis kabaré volt ez is, 7x3 kisebb dron miatt. :D
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
A román hadsereg számára készített 10 db-os kocsi egyike
270192232_4761804083901042_5718782654036799666_n.jpg
269812771_4761804120567705_4236723486715930751_n.jpg
269876869_4761804270567690_669774034508295953_n.jpg
269779318_4761804433901007_1775761437485735933_n.jpg
269771628_4761804297234354_916718992630073983_n.jpg
 
A norvég F-16-osok jövőre érkeznek Romániába. 2024-től végre kikerülnek a LanceR MiG-21-ek a harci szolgálatából​

Romania intends to acquire 27 SHORAD / VSHORAD anti-aircraft systems, a program estimated at over 2.7 billion euros.
2700M euro-ért 27 db SHORAD/VSHORAD rendszer??? AHAHHAHAA
Hol kell aláírni? :cool:
 
Romania intends to acquire 27 SHORAD / VSHORAD anti-aircraft systems, a program estimated at over 2.7 billion euros.
"...Raytheon Missile System vezető programmenedzsere beszélt a Romániára vonatkozó javaslatáról: a NASAMS rendszerről.

"A román kormánnyal tárgyalunk arról, hogy a NASAMS-t (National Advanced Surface-to-Air Missile System) a KDA-val együttműködve építsük ki, hogy fedezze a Patriot által biztosított védelem alatt álló rövid- és közepes hatótávolságú fenyegetéseket. Jelenleg a NASAMS 12 ország tulajdonában van, köztük az Egyesült Államok és más NATO-országok" – mondta az amerikai tisztviselő.

Emlékeztetünk arra, hogy Magyarország is azon államok közé tartozik, amelyek a norvég Kongsbergb és az amerikai Raytheon által együtt kifejlesztett NASAMS-t szerezték meg.

Másrészt a francia MBDA óriás is érdeklődik a program iránt, és versenyezne a Mistral 3-nal és a VL Mica-val, de a VL Mica NG nemrégiben megjelent, korszerű változata is van.

A Diehl és Rafael cégek is javaslatokat tehetnek a program kezdete után
..."

megjegyzés tőlem: csodálkoznék ha a végén nem a NASAMS rendszert választanák...:rolleyes: