Nem akartam ezzel szét offolni az ukrán harci topolikot, ezért ide rakom ezt be.....
Ez nem egy orosz ellenzéki politikus nem egy orosz ellenzéki média hanem egy Oroszországban élő haditechnikai témékban aktív orosz blogger véleménye....
Katasztrófa
02.27.
Az orosz elnök február 23-ról 24-re virradó éjszaka hozott döntése megváltoztatta a történelem menetét. Ha korábban ő maga a múlt század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte a Szovjetunió összeomlását, most saját kezűleg pályázott az elsőségre ebben a monstre jelölésben. Ez a döntés nemcsak a jelent és a jövőt, hanem a múltat is megváltoztatja, mivel nem csak az elmúlt 20 évet, hanem Oroszország és a Szovjetunió korábbi történelmét is mindig ennek az agressziónak a prizmáján keresztül fogják nézni. Kivéve persze, ha a konfliktus kibontakozó spirálja oda vezet, hogy az északi féltekén nem lesz, aki ezt fontolóra vegye.
Az elnök döntésének okát csak találgatni tudjuk, de két tényező elég egyértelműnek tűnik: a hatalom abszolutizmusa és saját információs valóságának megteremtése, valamint az ebből fakadó teljes félreértése a valós ukrajnai helyzetről. Úgy tűnik, ő maga is úgy véli, hogy Ukrajna politikailag egy amerikai kreálmány, és a tanácsadók elriasztásához csak annyi kell, hogy a "norkománok és benderisták" Kijevből különböző irányokba szétszóródjanak.
Ennek ellenére a kormánypárti média által használt nyelvezet, amikor arról beszél, hogy az elnök eltökélt szándéka, hogy az ukrán kérdést nem hagyja a jövő nemzedékekre, csak egy elkerülhetetlen és megdöbbentő asszociációt kelt.
A következmények
Az orosz elnök február 23-a előtti cselekedeteit értékelő szakértők szinte mindegyike különböző politikai és ideológiai feltevésekből indult ki, de egy dologban egyetértettek: mindig racionálisan cselekszik. Ez a feltételezés tévesnek bizonyult: függetlenül a térképeken a nyilak aktuális mozgásától, a katonai akció felelőtlen és teljesen irracionális kaland. Egyáltalán nem elegendő Kelet-Ukrajna területét elfoglalni, azt ellenőrizni kell. A Harmadik Birodalom megszállt keleti területeinek minisztériuma és a Wehrmacht hátsó hadseregterületei felvonulásokat és szerenádokat adhattak elő arról, hogy mi történik, ha a frontvonal kétdimenziósból háromdimenzióssá válik. Ha a terv feltételezte, hogy az ukrán fél a negyedik napon megkezdi a megadási tárgyalásokat, akkor az orosz félnek a Kreml asztaláig tartó türelemmel kellett volna rendelkeznie. És még ha ez meg is történik, nehéz elképzelni, hogy a Nyugat garanciákat adna az agresszornak. A választás tehát minden valószínűség szerint csak a Harkovban lévő ugyanolyan NATO-rakéták (csak most, és nem egy hipotetikus jövőben) között lehetséges, amelyeket az orosz elnök mumusként használt, és egy óriási terület ellenőrzésének szükségessége között, amelynek hűtlen lakossága gazdasági blokád alatt áll, állandó fenyegetés a Nyugat részéről, és "d'Artagnan mindenki ellen" harc az amerikai és európai titkosszolgálatokkal.
A gazdasági blokádot természetesen kiterjesztik Oroszországra, és hozzáadják a logisztikai, műszaki, tudományos, kulturális és sport blokádot is. A nyugati tudósok és közéleti személyiségek már amúgy is kis rétege, akik az elmúlt években a konfrontáció ellen és az Oroszországgal való kölcsönös megértés mellett emelték fel szavukat, esély nélkül megsemmisül. A gazdasági blokád magukat az európaiakat is sújtja majd? Igen, határozottan. Hideg lesz, és talán egy ideig áramszünet is lesz. De a közös szerencsétlenség helyzete nem megosztja, hanem összehozza az embereket, és az Ukrajnából érkező tévékép (amikor bekapcsolják az áramot) mindent megmagyaráz.
Nagyon jól megértem a barátaimat, akik a jó vagy rossz maximáját követik, kivéve azt az illúziót, hogy ez a kettősség jelenleg valóban létezik. A legundorítóbb az, hogy egyáltalán nincs pozitív kimenetel (még a legvalószínűtlenebb forgatókönyvekben sem, mint például az elnök lemondása), hanem csak a "nagyon rossz" és a "még rosszabb" között lehet választani. Az egyetlen dolog, ami világos, az az, hogy a háború lendkereke hajlamos kitekeredni, így minden nap, amikor nem adunk parancsot az ellenségeskedések beszüntetésére és a csapatok kivonására, csak ront a helyzeten. Ez a háború rossz, nem lehet megnyerni.
személyes felelősség
A Krím Orosz Föderációhoz csatolását a kezdetektől fogva annektálásnak neveztem, és soha nem kételkedtem abban, hogy ki lőtte le a Boeinget, a 2014-es vitában mégis azt feltételeztem, hogy az orosz elnök racionálisan cselekszik (lásd fentebb), és kihasználja a helyzetet, nem pedig "birodalmi ambíciókat" demonstrál. És egyébként is: a Nagy Játék folytatódik, és "a tangóhoz ketten kellenek". Egy héttel ezelőttig biztos voltam benne, hogy igazam van, de ebben az esetben is a jelen megváltoztatta a múltat, tévedtem, és az ellenfeleimnek van igazuk.
A történelmi kiadványok helyzete bonyolultabb. Bár nem publikáltam cikkeket a második világháború alatti ukrán nacionalizmusról, lefordítottam és blogoltam néhány dokumentumot a témában. És bár ezek ellen a fordítások és kutatómunkák ellen aligha lehet történelmi szempontból érvelni, mégis az az érzésem, hogy én voltam az a hangya, aki a homokszemet a homokdombba gurította. És a dombon most ott ül az Orosz Föderáció elnöke és cimborái, akik "benderistákról" és "az ukrán kérdés megoldásáról" beszélnek.
A másik dolog az, hogy itt is (harmadszorra ismétlem) a jelen megváltoztatja a múltat. Sok olyan téma, amelyről írni akartam, elvesztette jelentőségét. Mit számít, hogy hány UUN-tagot temettek el Bábij Jarban, és hogy Bandera milyen megállapodást kötött az RSHA-val 1941 augusztusában. Az összes történelmi homokszemre, amelyet olyan szorgalmasan gurítottunk, egy elefánt rálépett (már régen ebben a szobában), és örökre nevetségesen összezúzott.
Ahogy Paul Robinson professzor helyesen megjegyezte: "Ukrajna orosz megszállása után valószínűleg életem hátralévő részében nem lesz elképzelhető az orosz dolgokról folytatott, akár csak távolról is árnyalt vita."
Colonelcassad
