Miért nem ért véget a történelem?
PestiSrácok.hu oknyomozó hírportál. Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Nyugat-Ukrajnának sincs semmi köze a nyugati civilizációhoz. Igazából még mi magyarok és lengyelek is határeset vagyunk, azért torpent meg nálunk a woke, mert erős a keleteurópai, vagy orosz civilizációs hatás a zsigereinkben ami megvéd tőle, mert túl idegen nekünk a mindenkori kortárs nyugati kultúra/politika. Átmeneti tér vagyunk mi is.Már valaki (sajnos nem emlékszem kicsoda) nagyon helyesen leírta ebben a topikban korábban, hogy a Huntington által felvázolt civilizációs határ szerinti kiigazítás lesz: az ortodoxokhoz (oroszokhoz) kerül Kelet-Ukrajna. A nyugati részekből meg majd lesz valami, ami majd így vagy úgy csatlakozik a nyugati civilizációhoz.
Az oroszok a saját civilizációjuk magállama (az eddig helyesnek bizonyult elmélet szerint), ezért "nyugatizálni" merő f@szság.
Ott a link, olvasd el. Eddig bejött, amit írt az ürge. Magyarország pedig a nyugati civilizációhoz tartozik, nem a bizáncihoz, ha tetszik neked/nekünk, ha nem. Erről első királyunk döntött, méghozzá véglegesen. Ennyike.Nyugat-Ukrajnának sincs semmi köze a nyugati civilizációhoz. Igazából még mi magyarok és lengyelek is határeset vagyunk, azért torpent meg nálunk a woke, mert erős a keleteurópai, vagy orosz civilizációs hatás a zsigereinkben ami megvéd tőle, mert túl idegen nekünk a mindenkori kortárs nyugati kultúra/politika. Átmeneti tér vagyunk mi is.
Senkinek, semmilyen beleszólása nincs abba, hogy egy ország melyik civilizációhoz tartozik, a civilizációváltás meg lehetetlen. Keleteurópa mindig is az eurázsiai civilizáció része volt, attól, hogy I. István felvette a nyugati keresztény vallást ez még nem változott meg. A nyugati-szlávok és a magyarok csak részlegesen nyugatias keleti népek és azok voltunk mindig is és maradunk mindig is. Álmodozni lehet, de a szerencsénk mint mondom jelenleg az, hogy keleti szemléletünk miatt nem vagyunk kompatibilisek a woke-al. Újra és újra érezzük a nyugati kultúra zsigeri idegenségét a saját zsigereinkben. Nem tudunk azonosulni vele és ennek a kulturális örökségünk az oka, a határvidéki létünk. Az oroszok közelebb állnak hozzánk kulturálisan, mint mondjuk a németek!Ott a link, olvasd el. Eddig bejött, amit írt az ürge. Magyarország pedig a nyugati civilizációhoz tartozik, nem a bizáncihoz, ha tetszik neked/nekünk, ha nem. Erről első királyunk döntött, méghozzá véglegesen. Ennyike.
Szerintem meg a kettő közt vagyunk pont fizikálisan a térképen, és szemléletben is!Senkinek, semmilyen beleszólása nincs abba, hogy egy ország melyik civilizációhoz tartozik, a civilizációváltás meg lehetetlen. Keleteurópa mindig is az eurázsiai civilizáció része volt, attól, hogy I. István felvette a nyugati keresztény vallást ez még nem változott meg. A nyugati-szlávok és a magyarok csak részlegesen nyugatias keleti népek és azok voltunk mindig is és maradunk mindig is. Álmodozni lehet, de a szerencsénk mint mondom jelenleg az, hogy keleti szemléletünk miatt nem vagyunk kompatibilisek a woke-al. Újra és újra érezzük a nyugati kultúra zsigeri idegenségét a saját zsigereinkben. Nem tudunk azonosulni vele és ennek a kulturális örökségünk az oka, a határvidéki létünk. Az oroszok közelebb állnak hozzánk kulturálisan, mint mondjuk a németek!
Igazából semmi közünk se nyugathoz, se kelethez. Közép vagyunk. Csak minket 100 éve legyőzött a nyugat.Nyugat-Ukrajnának sincs semmi köze a nyugati civilizációhoz. Igazából még mi magyarok és lengyelek is határeset vagyunk, azért torpent meg nálunk a woke, mert erős a keleteurópai, vagy orosz civilizációs hatás a zsigereinkben ami megvéd tőle, mert túl idegen nekünk a mindenkori kortárs nyugati kultúra/politika. Átmeneti tér vagyunk mi is.
Áthoztam, mert nem a konfliktushoz tartozik.A Századvég Alapítvány propaganda intézmény, nem elemző központ. És még ők is azt mondják, hogy nem nyugalmat visznek Afrikába az oroszok, hanem fenntartják a konfliktust.
Ezen cégek nagy része nélkûl is megy tovàbb az élet. Pl. Victorias Secret, Starbucks stb. biztos nagyon fàjni fog...![]()
Itt a lista: ezeket a külföldi cégeket darálhatja be az orosz állam - Világgazdaság
A Világgazdaság megbízható, naprakész, objektív információforrás, az üzleti élet befolyásos, mértékadó lapja.www.vg.hu
Kompország.Szerintem meg a kettő közt vagyunk pont fizikálisan a térképen, és szemléletben is!
Huh, nagyon nem tudom ezt hol válaszoljam meg, így marad itt. @Tcat Ha van ötleted hol jobb, akkor légyszíves rakd oda, ha meg durva töröld.Kompország.
Ezek a cégek több mint egy millió munkahelyet adtak és rengeteg adóbevételt termeltek. Nem hinném, hogy a millió munkanélküli lelkesedik Putyin háborújáért, pláne ha még a családtagjuk is odavész Ukrajnában azt se tudják miért.Ezen cégek nagy része nélkûl is megy tovàbb az élet. Pl. Victorias Secret, Starbucks stb. biztos nagyon fàjni fog...
Az IT- cégeknél talàn màs az eset.
Ne izgasd fel magad. Tőlem azt gondolsz, amit akarsz. Én ránézek a térképre.Huh, nagyon nem tudom ezt hol válaszoljam meg, így marad itt. @Tcat Ha van ötleted hol jobb, akkor légyszíves rakd oda, ha meg durva töröld.
Szóval már herótom van a kompország, ide is oda is meg egyéb kishitű, degradáló hülyeségekből.
Nem vagyunk kompország. Nem vagyunk közvetítő kelet és nyugat között. Mi a Magyar Királyság, később a Habsburg Birodalom meghatározó részének, akik életüket és vérüket ajánlották a királynőnek, majd az OMMnek meghatározó tagjának örökösei vagyunk. A Közép-Európai erőtér megkerülhetetlen, kultúra teremtő, és történelemformáló része. Harcoltunk északkal, kelettel, déllel és nyugattal, és legyőztük őket. Számtalan csatamezőn, számtalan helyen. És minden egyes ilyen megszólalás azt sugalja, hogy mi valami semmik, olyan közvetítő féle izék vagyunk. Nem, rohadtul nem. És ezt nem kéne elfelejtenünk.
Hm!![]()
Itt a lista: ezeket a külföldi cégeket darálhatja be az orosz állam - Világgazdaság
A Világgazdaság megbízható, naprakész, objektív információforrás, az üzleti élet befolyásos, mértékadó lapja.www.vg.hu
Állítólag Elvis él.Állítólag Oo.-nak van vagy 640 milliárd dollárja befagyasztva. Az, hogy lehetséges? Ok, hogy kint tartotta központi jegybank nyugati bankokban a kamatozás miatt ezt a pénzt, de annyi eszük nem volt, hogy a háború megindítása előtt azt hazavigyék? Nem értem ezt az egészet. Még a közember is arra törekszik egy háború esetén, hogy a pénzét biztonságba helyezze, és erre az orosz jegybank nem képes? Magyarázza el valaki nekem ezt az orosz jegybanki pénz nyugat általi befagyasztását.
Azért ez hehe."A nagy kérdés, hogy mi lesz, ha az orosz állam bejelenti, hogy nem fogja fizetni azon országoknak a hiteleit, akik vele szemben ellenségesek. Vagy csak Rubelben hajlandó, a központi bankjuk által meghatározott átváltási rátával."
Már megtörtént!
![]()
Putyin aláírta: az oroszok rubelben fizetik ki a külföldi hitelezőket
Vlagyimir Putyin szombaton írta alá azt a rendeletet, ami alapján Oroszország és az orosz vállalatok rubelben fizethetnek majd a külföldi hitelezőknek, hogy így akadályozzák meg a fizetésképtelenséget, amíg a tőkekontroll érvényben marad, írja a Bloomberg.www.portfolio.hu
"Vlagyimir Putyin szombaton írta alá azt a rendeletet, ami alapján Oroszország és az orosz vállalatok rubelben fizethetnek majd a külföldi hitelezőknek, hogy így akadályozzák meg a fizetésképtelenséget, amíg a tőkekontroll érvényben marad, írja a Bloomberg."
![]()
Oroszország kész törleszteni a külföldi hiteleit, de csak egy feltétellel
Anton Siluanov pénzügyminiszter szerint Oroszország kész törleszteni külföldi hiteleit, amennyiben feloldják a 643 milliárd dolláros befagyasztott arany- és devizatartalékának egy jelentős részét.www.portfolio.hu
"Anton Siluanov pénzügyminiszter szerint Oroszország kész törleszteni külföldi hiteleit, amennyiben feloldják a 643 milliárd dolláros befagyasztott arany- és devizatartalékának egy jelentős részét.
Sziluanov Vlagyimir Putyin elnök részvételével tartott kormányülésen megismételte az orosz kormány azon döntését, hogy a dollárban és euróban denominált kötvényeit rubelben törleszti majd. A kötvénytulajdonosok csak akkor kaphatnák meg a pénzüket devizában, ha foldásra kerül a jegybank külföldi tartalékait érintő korlátozás.
A külső kötelezettségeinket rubelben fogjuk törleszteni, de elvégezzük az átváltás, amint feloldják a külföldi deviza- és aranytartalákainkat.
– mondta Sziluanov."
Kb. mindenki szopik. Boris bukni fog, ez nem kétséges.A tiétek. Aztán a választott dolgait Vata rendbetette.Ott a link, olvasd el. Eddig bejött, amit írt az ürge. Magyarország pedig a nyugati civilizációhoz tartozik, nem a bizáncihoz, ha tetszik neked/nekünk, ha nem. Erről első királyunk döntött, méghozzá véglegesen. Ennyike.

1. Eurázsiai civilizáció, mint olyan nincsen.Senkinek, semmilyen beleszólása nincs abba, hogy egy ország melyik civilizációhoz tartozik, a civilizációváltás meg lehetetlen. Keleteurópa mindig is az eurázsiai civilizáció része volt, attól, hogy I. István felvette a nyugati keresztény vallást ez még nem változott meg. A nyugati-szlávok és a magyarok csak részlegesen nyugatias keleti népek és azok voltunk mindig is és maradunk mindig is. Álmodozni lehet, de a szerencsénk mint mondom jelenleg az, hogy keleti szemléletünk miatt nem vagyunk kompatibilisek a woke-al. Újra és újra érezzük a nyugati kultúra zsigeri idegenségét a saját zsigereinkben. Nem tudunk azonosulni vele és ennek a kulturális örökségünk az oka, a határvidéki létünk. Az oroszok közelebb állnak hozzánk kulturálisan, mint mondjuk a németek!
Jó ez az alternatív történelem, az biztos.A tiétek. Aztán a választott dolgait Vata rendbetette.![]()

Ja, azok rohadt törikönyvek nem részletezték, szóval akkor nincs is, ahogy Orseolo Petya eltakarítása is mellékes elem. Tökre sikerült beágyazódnia az igazi nyugati kultúrának.Jó ez az alternatív történelem, az biztos.![]()
Persze értem a kísérletezgetést, mert a nyugati tolerancia már akkor is túltolta, szóval nekünk inkább Gellért szobrunk van, de majd idővel minden a helyére kerül.A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..