[BIZTPOL] Magyarország

"A 2002 és 2010 között hatalmon levő szocialista kormány úgy gondolta, hogy meg lehet, és meg kell úszni a haderőfejlesztést, mert az viszi a pénzt. Ehhez járult hozzá az külföldi nyomás, amely szerint a meglévő haditechnikai eszközeinket a Közel-Keleten zajló nemzetközi konfliktusokhoz kell hogy adjuk. Amerika számára is elképzelhetetlen volt, hogy valaki ezt megteszi. Aztán még ők is döbbenten nézték végig, hogy akkori kormányunk elajándékozta hazánk védelmi eszközeit."

A 12. évben engedélyt kapott, hogy elmondja a "hazaárulós"-szintű hiba tényét.
12 éve nem sikerült kijavítani a hibát! "Kicsit" lassú a tempó!!!
A Zrínyi sem teszi meg a hibajavítást!!!
A Zrínyi után is egy katonailag könnyen zsarolható/kényszeríthető Magyarország marad a tízmilliárd Euro-kért felépített díszlet-haderő mögött A Valóság-ként!
Érdemes lesz figyelemmel kísérni, a hogy sikersebb lesz-e a magyar érdekévényesítés a közeljövőben a sejthető háttéralkukban és változik-e a megalázó kommunikációs és nemzetiségi politika a szomszéd-államoktól.

U.i: Bónuszként: a német "jóindulatos" kiállás is érdemes lesz számolni, amit majd megtesznek az "összeszerelő-gyarmatukért"... :oops:

.
 
A válasz egyszerű és valszeg ezt is fogja a MOL alkalmazni. Mivel a világ egyik legnagyobb olajmezőjébe bevásárolta magát a cég Azer-ben az ott kitermelt olajat elswappolja az oroszokkal. Tehát nem orosz olaj fog érkezni hozzánk hanem a saját azeri olajunk papíron, az oroszok csak mint fuvarozó cég jelennek meg. Ezen még az eu fasztarisznyái sem találnak foltot és kifogást.
Ha a rohadékok (Z -ék) lezárnák a barátságot tengeren ugyan ezzel a módszerrel hoznánk a saját elswappolt olajunkat.
Az azeri olaj összetételét tekintve milyen? Használható a finomítóban az orosz helyett?
 
Lenne jogi akadálya?

Természetesen: jog(-állami) probléma lenne belőle. Mindegy, csak Mo-nak (O.V-nek) rossz legyen! ...ja. és ne kelljen kifizetni a nekünk járó EU-s milliárdokat.

Elvégre a Politika a is csak pénzről szól "csak" kicsit nagyobb tételekről! ... Mo-ak mindegy, hogy van rajta sapka, vagy nincs, akár a jutalmat kapjuk, akár a büntit, nagyjól az ugyanaz amit kapunk, csak a hivatkozás más!

Mi a f@szt keresünk mi még bent az EU-ban???

Remélem a FIDESZ nem valami --történelmileg szokásosan, évszázadok óta igérgetett Ny-Európás hitegetésben bízik: ami a-- politikai elittbe történő be-/elfogadás, amit sejtetnek és ezt remélik, kiegészülve egy rosszul értelmezett politikai megfelelési kényszerrel!!!
Egy korábbinál (sokkal) markánsabb magyar érdekérvényesítésért adtunk két-harmadot, nem a "Lehetünk-e kicsit nagyobb Kicsik? kedves német Nagybácsi" program hazafias mázba csomagolt változatára.

Merni kellene már élni a lehetőségeinkkel! Szerintem egy utólagosan Történelmi lehetőségkén-ként minösíthető időt élünk, ahol a jó dontsé nem a heti rezsiről, hanem az évtizedekre előre szóló rezsiről --és megmaradás vagy lassú eltűnés lehetőségéről-- szól.

.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ez jó interjú volt, szerintem jól látja Erdő.

Főleg amikor a tábori lelkészekről beszél, hogy műveleti területen, ahol állandó veszély van mennyivel többen fordulnak hozzájuk.

Ez nagy igazság. Amíg jól megy minden, addig könnyen veszi félvállról ezeket a dolgokat az ember... amíg jól megy.. aztán van az a mondás, hogy zuhanó repülőn nem láttak még ateistát.
 
Miután rablást követett el mi az, hogy kikisérjük?

Ha akarták volna... MI A LÓPIKULÁÉRT NEM AKARTÁK?
Egyébként most azt tették, amit kell.
Elfogták és Romániába átrepülve átadták 2 amcsi F-16-nak. Az hogy utána a román -bolgár határon a román F-16-osok vagy a bolgárok elvesztették, nem a mi dolgunk. Bár fel lehet tenni kérdéseket.

Ugyanúgy, hogy a litván - lengyel-szlovák légtérben mi volt. Mert arról semmit nem hallottam. Pedig Vilniusból repült Bulgáriába.
 
ez eléggé 1 dimenziós meglátás, főleg nekem aki ismeri hogy milyenek a magyarországi zsidók versus a magyar zsidó. nagy a különbség az identitás közt
Hogy mondod? Csak nem antiszemitáskodunk itt? A hazánkban hosszabb, rövidebb ideje állomásozó kínaiak nem zavarnak? Arab/egyébb etnikumu, de akár "fél órája érkezett" muszlimok növekvő jelenléte nem annyira zavaró? Ja, vagy ellenséged ellensége a barátod? Viszont aljas módon problémázol uszkve 100ezer, többségében Magyar identitású, és amúgy tőzsgyökeres emberen, és negatív értelemben sugalsz itt mindenfélét... Majd amikor zsidó orvoshoz mész, na ott fejtsd ki eme értelmetlenségeidet...

Niedermuller, Bauer stb - akik a románokkal unneplik Trianont, december elsejét stb...
 
Egyébként most azt tették, amit kell.
Elfogták és Romániába átrepülve átadták 2 amcsi F-16-nak. Az hogy utána a román -bolgár határon a román F-16-osok vagy a bolgárok elvesztették, nem a mi dolgunk. Bár fel lehet tenni kérdéseket.

Ugyanúgy, hogy a litván - lengyel-szlovák légtérben mi volt. Mert arról semmit nem hallottam. Pedig Vilniusból repült Bulgáriába.
Hajdúszoboszló
 
  • Vicces
Reactions: phaidros
Egyébként most azt tették, amit kell.
Elfogták és Romániába átrepülve átadták 2 amcsi F-16-nak. Az hogy utána a román -bolgár határon a román F-16-osok vagy a bolgárok elvesztették, nem a mi dolgunk. Bár fel lehet tenni kérdéseket.

Ugyanúgy, hogy a litván - lengyel-szlovák légtérben mi volt. Mert arról semmit nem hallottam. Pedig Vilniusból repült Bulgáriába.
Igen, csak közben leszállt tankolni kis hazánkban...