A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Magyarországra látogattak a német páncélos iskola képviselői

A Magyar Honvédség Katonai Összekötő Iroda Németország szervezésében négynapos látogatásra érkeztek Magyarországra a Munsteri Páncélos Iskola képviselői...

Az előadások után az érdeklődők részére bemutatták a digitális katona képességet, illetve megismerhették az akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztályának C-IED (Counter-Improvised Explosive Device - C-IED) bemutatója keretében a rögtönzött robbanószerkezetek elleni védelem kiképzési eszközeit, különböző maketteket, modelleket, amelyeket a C-IED kiképzések során használ az alosztály.
 
Nincs azzal semmi gond hogy elkészülnek a gond az lesz hogy honnét lesz elegendő minőségi gépkezelő. Mert azokból hiány van és ígérhetsz bármit attól még a cnc és a magasabb minőségi munkaigényes munka nem lesz elvégezve.
Jönnek majd a határ túloldaláról is. Eleve rengeteg román építette a szállót, annyian hogy kb alig tudtak nekik szállást találni helyben tavaly is. Mi is majdnem közéjük keveredtünk, annyi hogy a szállásadó ajánlott egy másik apartmant, mert "kicsit" hangosak és problémásak voltak.
 
Közbeszerzési értesítőből...

Ajánlati/részvételi felhívás

Katonai repülőtereken üzemelő fénytechnikai, navigációs és repülésirányító rádiórendszerek (FRISZ FÉT-NAV) fenntartása

Karbantartási és javítási szolgáltatások
A teljesítés helye: A Vállalkozó és a bejelentett alvállalkozók telephelyei, az MH katonai repülőterei, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ telephelyei és az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred telephelye

Összesen nettó 1.172.370.078,- Ft keretösszegig.

A keretösszeg tervezett évenkénti felhasználása:
2022. évben nettó 277.094.488,- Ft keretösszegig.
2023. évben nettó 456.692.913,- Ft keretösszegig.
2024. évben nettó 409.448.819,- Ft keretösszegig.
2025. évben nettó 29.133.858,- Ft keretösszegig.

Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget a keretösszeg kitöltésére.

A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje:
Kezdés 1.8.2022.
Befejezés 31.1.2025

A részletes követelményeket a Részvételi dokumentáció részét képező Műszaki leírás tartalmazza.

Részvételi határidő: 19.7.2022
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Fészbuk link!!! https://www.facebook.com/szurmaydandar
Megkezdődött az Önkéntes Műveleti Tartalékosok felkészítése:
286046332-341568681455359-8299406492506403515-n.jpg

285831028-341568708122023-3384771566507620826-n.jpg
Azért reméljük a lenyugvo napnak is van ereje...
Prosztata gyógyszert ezek szerint itt kell reklámozni.
 
A tatai dandár információs és toborzó pontja második alkalommal települt ki a tatabányai Vértes Center földszintjére, ahol a bevásárlóközpontba érkezett látogatók betekintést nyerhettek az alakulat életébe, katonáink feladataiba, eszközeibe.

Ez alkalommal az 1. Lövészzászlóalj katonái tartottak statikus bemutatót a pláza főbejáratánál, ahol a BTR-80 és a BTR-80/A típusú páncélozott, személyszállító harcjárműveket is meg lehetett tekinteni, bent pedig kézifegyveres bemutatót láthattak a rendezvényen résztvevők.
A jövőben is minden hónapban egy alkalommal, ugyanezen a helyen találkozhatnak az érdeklődők a dandár állományával, természetesen jelentkezésre minden esetben lehetőséget biztosítunk.

286951205_5308954579148254_6030422748673151260_n.jpg
286700997_5308954575814921_5443580506503187717_n.jpg
285577852_5308955105814868_6053592524838123740_n.jpg
 
 
Követendő példa. Sokat lehetne még csiszolni a toborzási módszereken. A fiatalokat kellene elérni a Facebook-on keresztül, de a bevásárlóközpontoknál megjelenés is hasznos lehet, hogy egyáltalán találkozzon katonával a fiatal és kellene egy jó filmsorozat pld a harckocsizó állományról.
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely
A tatai dandár információs és toborzó pontja második alkalommal települt ki a tatabányai Vértes Center földszintjére, ahol a bevásárlóközpontba érkezett látogatók betekintést nyerhettek az alakulat életébe, katonáink feladataiba, eszközeibe.

Ez alkalommal az 1. Lövészzászlóalj katonái tartottak statikus bemutatót a pláza főbejáratánál, ahol a BTR-80 és a BTR-80/A típusú páncélozott, személyszállító harcjárműveket is meg lehetett tekinteni, bent pedig kézifegyveres bemutatót láthattak a rendezvényen résztvevők.
A jövőben is minden hónapban egy alkalommal, ugyanezen a helyen találkozhatnak az érdeklődők a dandár állományával, természetesen jelentkezésre minden esetben lehetőséget biztosítunk.

286951205_5308954579148254_6030422748673151260_n.jpg
286700997_5308954575814921_5443580506503187717_n.jpg
285577852_5308955105814868_6053592524838123740_n.jpg
Most már csak modern járművek kellenenek, nem ezek a kogoszokevenyek...
 
  • Imádom
Reactions: Venom85
MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred: Újabb technikai eszközökkel bővült a műszaki ezred gépparkja. Az elmúlt napokban hét darab MAN TGS 33.510 típusú 12 m3-es önkiürítő tehergépjármű gurult be az alakulat telephelyére. Ezeknek a tehergépkocsiknak a „gazdája” - az ezreden belül - a Műszaki Támogató Zászlóalj lesz.

286220549_391327943033346_4471646612304368718_n.jpg
285468981_391328016366672_405910954101726307_n.jpg
286079729_391327903033350_5024817491201239582_n.jpg
Ezt ide (is) kellett volna.
Mert ugye jelenleg nincs GBP.
Ugyanakkor nagyon úgy néz ki, maradunk a MAN vonalnál... ;)
 
mindig mondtam, hogy ne azzal számoljatok, hogy Ukrajnának lesz majd 2030 után 1000 db T-64-ese, Romániának egy halom TR-85-öse, Szerbiának 2-300 T-72-ese! Ezekhez képest elrettentő volt a mi Leopárd beszerzésünk, de ők is régen tudják, hogy elavultak a harceszközeik és cserélni kell.
Szia,

Szerintem nem cel, hogy egy Ukrajna meretu orszaggal szemben elrettento legyen a mi haderonk.

De azert azt kepzelni, hogy 44+12 db elrettento 1000 db-hoz kepest, eleg megmosolyogtato. Meg ha ugy szamolnank, hogy egyetlen Leo2-A7HU megfelel 3 T-64A/B-nek, meg akkor is kozel 7-szeres folenyben vannak az elkepzelt helyzetben.
 
Harminc darab, személyszállításra alkalmas Volkswagen 7HC Kombi HT típusú mikrobusszal gazdagodik a Magyar Honvédség eszközállománya júniusban.
x62a9ab8ee7436003006392.jpg.pagespeed.ic.myh5MJppkm.webp


A nyolc személy szállítására alkalmas eszközökből a legtöbbet a haderő két területvédelmi ezrede, A közeljövőben még húsz hasonló mikrobusz kezdi meg szolgálatát a Magyar Honvédség alakulatainál.