A cigányság-témához egy kis színes adalék. A rendszerváltás környékén a fiatal szociológus-tanonc egyetemista barátaim nagy álma volt felemelni a cigányságot. Pályatévesztő, kezdő pedagógusként én is jártam velük mindenféle akciókra, falvakba segíteni, szerveztünk gyerektábort, táncfesztivált, voltunk árvaházban stb stb. Nagyjából az volt a koncepciójuk, hogy a gyerekek menthetők, ha mutatunk jó példákat a tanulás általi felemelkedésre. Egy átalakuló, rendszerváltó országban ez nem is tűnt hülyeségnek. Persze csomót vitáztunk erről a témáról, mert én már akkor is egy reakciós faszfej voltam.
Az ő kiindulási alapjuk egy molnártamási értelemben vett baloldali nézet volt: az emberek jók, csak a társadalmi környezet miatt romlanak el -- tehát meg kell javítani a környezetet, és minden rendben lesz. Én ezzel szemben azzal érveltem, hogy az ember esendő, vágyainak rabja és ez viszi a romlásba, és emiatt "rossz" a társadalmi környezet.
Az elhibázott segélypolitika mögött az ő tévképzetük húzódik meg, de a legnagyobb tényező mégis az, amit lelkes fiatalként nem vettünk észre: a politika ellenérdekelt a cigányság felemelésében. Bármilyen kormányunk is volt azóta, ez így van. A politika a maga módján korrumpálja a nyomorultakat, és ez mindig, mindenhol beválik. Hasznosabbak a hatalom számára nyomorultként, és teljesen mindegy, hogy jobb vagy baloldali alapokon, de a cél a nyomor egyensúlyban tartása. A nyomor mozgósítható, ígéretérzékeny és főleg elrettentő a lecsúszástól rettegő középosztálynak.
Ezért nincs megoldás. A generációs elválasztásról, jogi terrorról vagy a pozitív diszkriminációról szóló ötletelések eleve halottak, mert a politikának jó így, ahogy van.
mandiner.hu
