Az ukrán katonák pszichológiai portréja
Alekszandr Csalenko, Ukraina.ru, 2022. szeptember 14. (saját fordítás)
https://ukraina.ru/20220914/1038697044.html
2022 márciusától kezdve az Ukraina.ru havonta több alkalommal is beszélt ukrán hadifoglyokkal. Ezen találkozók alapján készítettünk egy pszichológiai portrét azokról, akik az Ukrán Fegyveres Erőkhöz (VSzU) mentek szolgálni.
Tanulatlanok, család nélküliek és nélkülözők
Alapvetően ezek az emberek rosszul képzettek. Még azok közül is sokan, akik felsőfokú végzettséget szereztek, beszélgetésünk során gyakran bizonyították az elemi ismeretek, köztük az ukrán történelemre vonatkozóak hiányát. Egy „Atosz” hívójelű Krivoj Rog-i katona (civilben cukrász) egy beszélgetés során bevallotta, hogy csak a hadifogságban szerzett tudomást Banderáról.
A „Prokuror” hívójelű politikai tiszt a tengerészgyalogságnál nem tudta, ki volt Kovpak. Nem tudta megmondani, hogy Petljura hős-e a számára, mivel semmit sem tudott a tevékenységéről. Azt gondolhatnánk, hogy letagadta, mert eltitkolta a pozitív hozzáállását hozzá, de ez nem így van, mivel egy másik helyzetben az ukrán politikai tiszt egyáltalán nem rejtette véka alá pozitív véleményét Mazepa hetmanról, akinek a nevét Oroszországban az árulás szimbólumának tekintik.
A legtöbben, akikkel beszélnem kellett, akadozva beszéltek, nehezen tudták világosan és érthetően kifejezni gondolataikat.
Azonban furcsa módon ez az alulképzettség nem meglepő. Egyszerűen az ukrán hadsereg csak ilyen állampolgárokból tudott szerződéses katonákat toborozni. Normális intellektuális adottságokkal rendelkező emberek tömege aligha menne önszántából a VSzU-hoz szolgálni, hiszen könnyebben meg tudná valósítani magát civilként, Ukrajnán belül és külföldön egyaránt.
Ezen túlmenően, tekintettel arra, hogy a foglyok többsége Novorosszijából származik - Harkovból, Nyikolajevből, Herszonból, Zaporozsjéből, Dnyeperből, sőt még a Luganszki területről is, tehát inkább oroszbarát területekről, csak a tanulatlanok mentek egy oroszellenes struktúra alá szolgálni. Őket könnyebb becsapni, könnyebben manipulálhatóak. Éppen ezért ellenkezőleg, az lenne a meglepő, ha a foglyok között lennének értelmiségiek.
Az is szembeszökő volt, hogy az VSzU katonáinak jelentős része vagy egyedülálló, vagy a családi életben kudarcot vallott férfi volt – elváltak, ritkán láttak a gyerekeiket. Alapvetően arra derült fény, hogy otthon nem nagyon várja őket senki. A hadseregen kívül senkinek nem volt szüksége rájuk - sem termelési (üzleti) szempontból, hiszen a katonaság előtt általában sehol nem dolgoztak, sem a családjuknak – ami vagy még nem volt, vagy már nem volt. Ez megkönnyítette a hivatásos katonai szolgálatra való elszerződést. Valójában semmi sem tartotta őket a civil életben.
Szinte egyikük sem volt korábban sorkatona. Arra kényszerültek, hogy katonáskodjanak, vagy a nélkülözés, vagy a munkanélküliség és a civil élet kilátástalansága miatt. A VSzU-ban szolgálva a Donbasszban havi ezer dollárt kereshettek, ami az ukrán vidéken sok pénzt jelent. „Civilben” pedig lényegében senkik. A társadalmi haszontalanság érzése a hadseregbe sodorta őket, ahol legalább valamiféle életcélt és önbecsülést nyertek.
Találkoztam egy fiatalemberrel Rubezsnojéból, a Luganszki terület városából. A különleges hadművelet kezdetekor ukrán fennhatóság alatt élt. 2014-ben a május 11-i népszavazáson megszavazta a Luganszki Népköztársaság függetlenségét Ukrajnától. Az ATO megindulása után Oroszországban élt 2017-ig. Ezután visszatért szülővárosába és családot alapított. Nem volt pénze lakásra. A VSzU-hoz ment szolgálni, mert elmondása szerint ott gyorsan lehetett pénzt keresni lakásra. Ugyanakkor őszintén úgy gondolta, hogy nem lesz háború és az VSzU-nál végzett katonai szolgálatot munkaként kezelte. A különleges hadművelet kezdete utáni második napon dezertált a hadseregből, és önként megadta magát az orosz hadseregnek.
Véznák és törékenyek
Általában a "tengerészgyalogos" szó említésekor egy magas, izmos férfit képzelünk el, aki a tenyere élével 4-5 téglát tör ketté, esetleg a fejével zúzza szét a téglákat. A VSzU 36. Tengerészgyalogos-dandárjának katonáival való beszélgetés során azonban észrevettük, hogy közöttük nincs senki, aki akár csak megközelítőleg is hasonlítana a szpecnazról és a tengerészgyalogosokról szóló filmek alakjaira.
Általában vagy túl alacsonyak voltak, alig ütötték meg a 170 cm-es mércét, vagy magas, több, mint 180 cm-es srácok, de ugyanakkor olyan véznák és törékenyek, hogy egyszerűen elképesztő, hogyan voltak képesek egyáltalán gépkarabélyt tartani a kezükben, nem hogy lőni vele.
Később kiderült, miért van ez így. A „rambók” láthatóan a végsőkig harcoltak és ezért valószínűleg elestek a csatában. Akikkel fogságban találkoztunk, testileg és erkölcsileg is gyenge emberek voltak. Egyszerűen nem volt bátorságuk a végsőkig harcolni és nem is volt rá motivációjuk.
Egy vékony csernyigovi tengerészgyalogos-főhadnagy elmondta, hogy az egységében minden katonának volt egy éles gránátja, amellyel felrobbanthatja magát, ha elfogással fenyegetik. De neki egyszerűen nem volt hozzá bátorsága. Kollégái holttestét látva rájött, hogy ő is lehet 200-as*, ezért úgy döntött, megadja magát.
Nem hasonlítanak a nacionalistákra
Oroszországban általában az a helyes elképzelés uralkodik, hogy a VSzU-ban kevés az igazi, ideológus nacionalista. Ha akadnak is, nagyon kevesen vannak és a fogságban inkább eltitkolják ruszofób nézeteiket és náci ideológiájukat (ami nem mondható el a tetoválásokról, amit nem tudnak eltitkolni).
Igen, gyakran azt hazudják, hogy nem öltek meg senkit, de más körülmények között ugyanúgy, mint az ukránban, az orosz hadseregben is szolgálhatnának, ha szülővárosaik orosz városok lennének. Jól látható, hogy az ukrán nacionalista propagandát a fejükbe verték, de egyikük sem keltette megrögzött ukrán nacionalista benyomását. Még elemi elképzeléseik sem voltak az ukrán nacionalizmusról. Vagyis az általunk megkérdezett tucatnyi harcos közül egyetlen ideológus sem volt. És még csak nem is arról van szó, hogy eltitkolják nézeteiket. Egyszerűen senkik, nem azért mentek az VSzU-ba szolgálni, hogy megvédjék a hazájukat, hanem azért, hogy pénzt keressenek azzal, amit a legjobban megtanultak – a polgári lakosság ágyúzásával és terrorizálásával.
Egyébként egyikük sem mondta, hogy szakács vagy a katonazenekarban játszik. A mesterlövészek azt mondták, hogy mesterlövészek, az aknavetősök pedig azt, hogy aknavetősök. Senki nem verte meg őket ezért, nem fenyegette őket kivégzéssel, így nem is volt bennük félelem.
Éppolyan oroszok, mint mi
Ennek a háborúnak a drámája és tragédiája abban rejlik, hogy a front mindkét oldalán azonos – orosz – kultúrájú emberek harcolnak. A foglyok fogva tartási helyein fél év alatt tett látogatások során egyetlen nyugat-ukrajnait sem láttam. Közép-Ukrajnából csak néhányan érkeztek. A foglyok túlnyomó többsége Novorosszijából származott.
Ez nem jelenti azt, hogy Nyugat-Ukrajna lakói, ahol a legtöbb „öntudatos” nacionalista él, nem harcolnak a fronton. Harcolnak, de valójában minimális a számuk.
Nincsenek közöttük meggyőződéses ruszofóbok. A legtöbben őszinte kíváncsisággal viszonyulnak Oroszországhoz és a közös orosz-ukrán történelemhez, mert az ukrán iskolák tantervei miatt erről nem tanultak semmit. És nem is tudnak róla semmit.
Szinte mindenki szívesen fogadta tőlem az orosz történelemről szóló könyveket, hogy olvashasson a cellában, mind az Orosz Birodalom, mind a Szovjetunió időszakáról. Az egyikük még azt is elmondta, hogy a hadifogság előtt egyáltalán nem olvasott könyveket, a cellában kezdte az olvasást.
A civil életben orosz zenét hallgattak és a hétköznapokban úgy viselkedtek, mint jekatyerinburgi vagy szamarai társaik. Egyesek azt mondták, hogy ha szülővárosaik csatlakoznak Oroszországhoz, akkor ott maradnak.
Tehát nem valószínű, hogy ezek az emberek elvesztek az orosz világ számára.
*Orosz katonai kifejezés az elesettekre, a „200-as szállítmány” ("Груз 200") volt az afgán háborúban a halottszállítmányok kódneve (a ford.).