[BIZTPOL] Magyarország

Miközben megy a nyafi egyik oldalról, h a Zorbánnak csak biorobotok kellenek, nem ám képzett, tanult, gondolkodó polgárok, a Szabad Európa meg az összes libsi oldal a Telimpextől a Nők Lapjáig uszít, h hát szegény emberek börtönbe kerülnek, mert a gyerek lóg az iskolából.
https://telex.hu/belfold/2023/03/04/borsodi-falu-gyerekek-ellogott-ora

Aztán meg jönnek a meglepett Pikachu arcok, hogy hát azé' nem kap munkát, mert cigány. Véletlenül sem azért, mert az általánost sem végzi el.
 
Az a baj a Mi Tanyánk mozgalom agyában is elborult a sötétzöld és beálltak a baloldali kórusba akadályozni Magyarország ipari fejlődését, pont azt, amivel a magyar életszínvonal stabilan emelhető lenne. Ráadásul a keleti befektetőkkel Magyarország egyoldalú nyugati kiszolgáltatottsága is csökkenthető lenne.
A bészinvonal alacsonyan tartásával csalogatják ide a multikat, akik alig fizetnek adót, a profitot kiviszik az országból és ráadásul még irgalmatlanul magas állami támogatást is kapnak, nem lesz életszínvonalnövekedés, mert a bérek alacsonyak, az árszínvonal meg már a nyugatival vetekszik!
Egyik cseberbül a másik vödörbe, a keleti multik is ugyanazt fogják csinálni, mint a nyugatiak.
Tudás alapú társadalom kell, nem összeszerelőüzemet csinálni az egész országból, ahol a legtöbben a betanított segédmunkás bérét viszok haza.
A mezőgazdaság fejlesztése nemcsak növénytermelést meg állattenyésztést, biogazdálkodást jelent, hanem az erre alapuló gépipar pl traktorgyártás feldolgozóipar pl növényolajgyártás, cukorgyártás visszaépítését, feldolgozóipari gépek gyártását, ahol rengeteg szakképzett munkásra lesz szükség, akiknek a bére is magasabb lesz. A vízgazdálkodás rendezése pl Duna Tisza csatorna megépítése, az elsivagatagodás megakadályozása létfontosságú, lásd homokvihar az autópályán. Az élelmiszeripar stratégiai ágazat, iszonyatos profitot lehetne belőle kihozni a mi adottságainkkal, ami itt maradna az országban, amit aztán az oktatás, egészségügy, haderő, stb fejlesztésére lehet fordítani.
A fityisz kiépítette a maga kis, neres hálózatát ahova el lehet osztogatni az eus pénzek nagyrészét és az a banda gazdagodik rendesen, de az ország nagy többsége csak csúszik lefelé.
Le a rohadt narancsos fityisszel!
 
1, Ezekbe a gyárakba sem csak biorobotok kellenek, kell mérnök, informatikus stb.
2, Mit csinálsz azokkal, akiktől az is teljesítmény, ha 8 osztályt elvégeznek, és nem 4 első, 4 másodikat? Akik azt látják, h az anyjuk közmunkás, az apjuk még az se? Dögöljenek meg? (Lásd fent)
3, Tudás alapú társadalom, persze, de elavult lexikális tudás nélkül, meg amúgy se stresszeljük szegény babukákat, a fontos az, hogy jól érezzék magukat az iskolában, könyvet ne kelljen cipelni és főleg ne legyen házi feladat és számonkérés sem. A matekot hagyjuk, a fizikára úgysem lesz szükségük, pláne ilyen hülyeségekre, hogy kovalens kötés. Az áram a falból jön, a víz is, kivéve a kémia termet, ahol az asztalból.
 
1.A legtöbb magasan képzett szakember nem magyar lesz ezekben az üzemekben, a cég hozza őket hazulról.
2.Nekik speciális, az ő értelmi színvonaluknak megfelelő oktatást kell biztosítani, a munka mellett, akár esti tagozatot is el tudok képzelni.
3. Igen egyetértek, a fityisz egyik fő bűne, hogy hagyta lerohadni az oktatásügyet, ezen sürgősen változtatni kell, meg kell fizetni a tanárokat, nemzeti érzelmű tanárok kellenek megfelelő képzettséggel, a libsi süketségeket meg el kell felejteni.
 
Humán is pl a határok közelsége miatt.
Az a gond, hogy például Szlavónia is lakosságilag kiürült, a Szerb szóba jöhet, de ott meg még erősebb tradíciója és családi kapcsolatai is vannak a nyugati országokba való munkavállalásnak, tehát valószínűbb, hogy ha már külföldre mennek, akkor már ugyan annyi erővel Ausztria, vagy Németország.
De pl. a keleti határok esetén is az a gond, hogy igaz, hogy romániában lehet, hogy átlagban alacsonyak a fizetések, de akár Nagyvárad, akár Arad, akár Temesvár meg pont a legjobban fizetők között van, tehát pusztán fizetésileg nem biztos, hogy annyival nagyobb versenyelőnyben van a határmenti magyar cég.
 
Érdekes szavak attól, aki évek óta azzal ekézi a németeket, hogy némi GDP százalékért eladták a nemzetük jövőjét és betelepítették dolgozni a sok törököt/arabot/fekát a saját melós helyett...
Persze ha a főni akarja, akkor minden is jó :D
Az a baj a törökök után már nem dolgozni telepítették be őket. Az olasz, jugoszláv, kelet-europai, első körös török hullám melózni ment oda. 2015 már nem erről szólt
 
Tudás alapú társadalom kell, nem összeszerelőüzemet csinálni az egész országból, ahol a legtöbben a betanított segédmunkás bérét viszok haza.
Pl. az Audi, Jaguar Land Rover fejlesztései részlegein kik dolgoznak? Vagy a beszállítóknál kik fejlesztik a terméket, kik találják ki a gyártást? Pl. a ZF-nél kapásból van 90 diplomás állásajánlat (ha jól látom, csak átfutottam). Biztos biorobotokat keresnek.

hanem az erre alapuló gépipar pl traktorgyártás feldolgozóipar pl növényolajgyártás, cukorgyártás visszaépítését, feldolgozóipari gépek gyártását, ahol rengeteg szakképzett munkásra lesz szükség, akiknek a bére is magasabb lesz.
Szerinted a feldolgozó üzemekben kik dolgoznak? Vagy azt gondolod, hogy az élőakasztó az négy nyelven beszélő, háromdiplomás ember? Vagy mitől jobb egy traktor, vagy gépgyár, mint bármelyik autógyár, vagy annak beszállítója?
 
Miközben megy a nyafi egyik oldalról, h a Zorbánnak csak biorobotok kellenek, nem ám képzett, tanult, gondolkodó polgárok, a Szabad Európa meg az összes libsi oldal a Telimpextől a Nők Lapjáig uszít, h hát szegény emberek börtönbe kerülnek, mert a gyerek lóg az iskolából.
https://telex.hu/belfold/2023/03/04/borsodi-falu-gyerekek-ellogott-ora

Aztán meg jönnek a meglepett Pikachu arcok, hogy hát azé' nem kap munkát, mert cigány. Véletlenül sem azért, mert az általánost sem végzi el.
Már rég be kellett volna vezetni a szegényebb (cigány) régiók számára egy az általános iskolai tananyagtól könnyebb más formátumú tananyagot. Bevonva a Roma származasú tanárokat is. Pl Elemi színtű (ki kell mondani max 6-8 osztályú)
Az általános iskolai tananyagokat illetve előadási formákat meg megreformálni. Nem tölcsér formájú fejbe öntéses szerű oktatásra gondolok. De ehhez az oktatást az alapokról kellene újáépíteni....
 
Hova még könnyebb? Így is elég gyesza.
 
Pl. az Audi, Jaguar Land Rover fejlesztései részlegein kik dolgoznak? Vagy a beszállítóknál kik fejlesztik a terméket, kik találják ki a gyártást? Pl. a ZF-nél kapásból van 90 diplomás állásajánlat (ha jól látom, csak átfutottam). Biztos biorobotokat keresnek.

Szerinted a feldolgozó üzemekben kik dolgoznak? Vagy azt gondolod, hogy az élőakasztó az négy nyelven beszélő, háromdiplomás ember? Vagy mitől jobb egy traktor, vagy gépgyár, mint bármelyik autógyár, vagy annak beszállítója?
Audi stb gyáraknál mérnökök akik olyan darálóban szakmai nyomás alatt vannak hogy inkább más mentalitású mérnök, szakember meg gondolja magát......... Sokszor ezek az emberek 40 éves korukra már kiégnek. Még kaphatnak a cégtől bizonyos kiégés kezelése, önismereti stb ..... tanfolyamokat... De ezek se hoznak vissza egy belefáradt lelket.
Az iparban "emberség" nincs, célok irányelvek, szakmai nyomások vannak. Az autó iparra legfőképp igaz persze itt is vannak kivételek.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
A gyesza az egész rendszere ráilik már mára sajnos
Aki ma nem tud elvégezni legalább egy ált. sulit, attól ne várjuk, hogy valamilyen munkavégzésre is képes.

Ha meg akar, az ma is tud tanulni, azt viszik versenyre; el lehet menni mellette plusz órákra.

Audi stb gyáraknál mérnökök akik olyan darálóban szakmai nyomás alatt vannak hogy inkább más mentalitású mérnök, szakember meg gondolja magát......... Sokszor ezek az emberek 40 éves korukra már kiégnek. Még kaphatnak a cégtől bizonyos kiégés kezelése, önismereti stb ..... tanfolyamokat... De ezek se hoznak vissza egy belefáradt lelket.
Az iparban "emberség" nincs, célok irányelvek, szakmai nyomások vannak. Az autó iparra legfőképp igaz persze itt is vannak kivételek.
Hát ez ilyen sajnos. De még sem lehet azt mondani, hogy nincs ilyen munkakör. Meg a picológusnak, mentálhigiénésnek is meg kell élnie. :) Minden területen ki lehet égni.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Az iparban "emberség" nincs, célok irányelvek, szakmai nyomások vannak. Az autó iparra legfőképp igaz persze itt is vannak kivételek.
nem ez a baj. A baj, hogy egyetlen területet hozunk ide.
MIközben egy ország működtetéséhez 30 másik is kéne.
Oké, gépészként nagyot mehetsz.
És vegyészként?
Biomérnökként?
Ezek már csak közepesen mennek. A gyógyszeriparnak azért itt van egy kis felhúzó ereje, bár az messze nincs annyira támogatva.
De már egészségügyisként, gazdaságisként, hr-esként, stb messze nem állsz ilyen jól
Aztán szép lassan megyünk lefele a skálán.
 
Bár manapság röhögésnél tovább nem szoktál menni, de ebben igazat adok Neked.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
A bészinvonal alacsonyan tartásával csalogatják ide a multikat, akik alig fizetnek adót, a profitot kiviszik az országból és ráadásul még irgalmatlanul magas állami támogatást is kapnak, nem lesz életszínvonalnövekedés, mert a bérek alacsonyak, az árszínvonal meg már a nyugatival vetekszik!
Egyik cseberbül a másik vödörbe, a keleti multik is ugyanazt fogják csinálni, mint a nyugatiak.
Tudás alapú társadalom kell, nem összeszerelőüzemet csinálni az egész országból, ahol a legtöbben a betanított segédmunkás bérét viszok haza.
A mezőgazdaság fejlesztése nemcsak növénytermelést meg állattenyésztést, biogazdálkodást jelent, hanem az erre alapuló gépipar pl traktorgyártás feldolgozóipar pl növényolajgyártás, cukorgyártás visszaépítését, feldolgozóipari gépek gyártását, ahol rengeteg szakképzett munkásra lesz szükség, akiknek a bére is magasabb lesz. A vízgazdálkodás rendezése pl Duna Tisza csatorna megépítése, az elsivagatagodás megakadályozása létfontosságú, lásd homokvihar az autópályán. Az élelmiszeripar stratégiai ágazat, iszonyatos profitot lehetne belőle kihozni a mi adottságainkkal, ami itt maradna az országban, amit aztán az oktatás, egészségügy, haderő, stb fejlesztésére lehet fordítani.
A fityisz kiépítette a maga kis, neres hálózatát ahova el lehet osztogatni az eus pénzek nagyrészét és az a banda gazdagodik rendesen, de az ország nagy többsége csak csúszik lefelé.
Le a rohadt narancsos fityisszel!
Már az első mondhatod is hamis, hogy a bérszinvonal alacsonyan tartásával csalogatják ide a multikat. Megszüntették pl. a sávos adózást, így nem fordul elő az sem, hogy a munkavállaló visszautasítja a fizu emelést. 2010 előtt több beosztottam is így tett. Valamint, ha a magyar munkáltató másfélszer többet fizetne mint a multi, akkor az is kénytelen lenne többet fizetni a dolgozóinak.
 
1.A legtöbb magasan képzett szakember nem magyar lesz ezekben az üzemekben, a cég hozza őket hazulról.

Ez első pár évben biztosan, de ez német és amerikai földeken létesített gyáraknál is így megy.
Idővel mindenhol próbálják leváltani helyileg kinevelt emberekkel a komplett gárdát, maximum legfelül marad külföldi.

Mondjuk érdekes, hogy USA-ban földhöz verik a feneküket örömükben ha beruház valahol a kínai, itt meg ugyanaz a brigád uszít meg ócsárol.
 
Már rég be kellett volna vezetni a szegényebb (cigány) régiók számára egy az általános iskolai tananyagtól könnyebb más formátumú tananyagot. Bevonva a Roma származasú tanárokat is. Pl Elemi színtű (ki kell mondani max 6-8 osztályú)
Az általános iskolai tananyagokat illetve előadási formákat meg megreformálni. Nem tölcsér formájú fejbe öntéses szerű oktatásra gondolok. De ehhez az oktatást az alapokról kellene újáépíteni....
Az szegregáció és a Helszinkitasz azonnal szarrá perel.
 
A Catl gyárat egész pontosan Mohácsra vagy Mohács-Pécs köré kellett volna telepíteni. Kicsit jobban rendelkezésre állnak az erőforrások. Humán is pl a határok közelsége miatt.
Debrecen-Nyíregyháza új erőművi kapacitás kiépítése (csak tudnám hogy a Mátraihoz 2010 re kész tervek voltak de kukázni jobb volt) plusz új nagy kapacitású hálozatok (távezetékek) illetve transzformátor állomások kiépítése mert ez valahogy elkerülte a figyelmüket. Több mint valószínű mikor megkörnyézték a Catl akkor még nem számolhatak azzal hogy ekkora kapacitású gyárat hozna ide. Vagy időközben is-is alapon jelentős mértékben megnővelték a tervezetet. Figyelmen kívül hagyva a rendelkezésre álló hátteret.
Nem tervszerűen logikusan gondolhaták át hanem kapkodva, felülről érkezhető utasítás szerint legalábbis ez érződik rajta.
Akárhogy nézzem nincs semmi érve illetve logikus döntése hogy ekkora monstrumot oda basznának. A BMW gyár ha megnézzük csak kifogás. Eleve a gyár saját akkumulátor gyáral számol, számolhat.
Ekkora kapacitású gyár 90-95% ban exportra termelhet nem pedig a belföldi autógyáraknak. Magyarán teljesen mindegy hova telepíted az országban (vagyis nem az erőforrások miatt)
Ha Baranyába Pécs-Mohács háromszögbe telepíted le akkor a közlekedési-logisztikai infrastruktúra úgyan úgy a rendelkezésre állna. Továbbá ha Pécsi hőerőművet felfejleszted akkor nem szükséges 80-120 km es távvezeték kiépítése. 20-50 km kiépítése. Vagy Paks közelsége illetve egy Szerbia új erőművi projekt is szóba jöhetne sorolhatnánk még .......
Debrecen Nyíregyháza meg más kevésbé energia igényű gyárak bevonzása. Vagy kisebb kapacitású akksi gyárak telepítése....amik logisztikai szempontból kevésbé megterhelő.
Egyéni véleményem hogy ezek a gyárak telepítés szempontból nem lettek kellően átgondolva. Az az érv hogy itt az Észak Keleti háromszög rendelkezik még kellő bio robot elnézést humán erőforrás tartalékokkal hát merő tévedés.....
Jó szempontokat és érveket írtál, de miből gondolod,hogy a Debrecen mellett szóló érvek,ha csak egy hajszálnyival is, nem e voltak erősebbek ?

Én végsősoron egyetértek veled annyi különbséggel, hogy akkor nincs más hátra, Mohács-Pécs térségébe is bekell vonzani egy ilyen cseszett nagy gyárat.

Debrecen megkapta, kapja meg Pécs is, így igazságos.

Például ezt:

Bukták a britek a Brexit miatt, így Magyarországra jöhet a legnagyobb kínai elektromosautó-gyár