[BIZTPOL] Magyarország

Szlovákok jófejkednek.

Csak ne hagyják abba! Velük is a jó viszony fenntartásában vagyunk érdekeltek mi is! Semmi szükség revízionista ijesztgetésre feléjük sem, ha megadják a tiszteletet, meg kell adni nekünk is. Egy hajóban evezünk, ideje lenne észrevenni mindenkinek ebben a térségben, hogy a legalapvetőbb érdekünk az egymással való jó viszony, s nem hagyni a nagyoknak hogy összeugrasszanak!
 
Blokkolgatunk, blokkolgatnak...
 
Szóval akkor ezek szerint titokban akartunk venni 24 db HIMARS-t 735 millió dollárért:

James E. Risch republikánus szenátor, az amerikai szenátus Külügyi Bizottságának vezetője blokkolt egy 735 millió dollár összértékű magyar fegyverbeszerzést. Egyben azt is közölte, addig nem hagyják jóvá az ügyletet, amíg Magyarország nem hagyja jóvá Svédország NATO-csatlakozását. A szenátor közléséből derült ki az is, hogy Magyarország megvásárolná az ukrajnai háború egyik legsikeresebb eszközét.

Az esetről a The Washington Post számolt be. A lap információi szerint Magyarország összesen 24 darabot akar vásárolni azokból a HIMARS rakéta-sorozatvetőkből, amelyek az ukrajnai háború egyik legütőképesebb eszközének bizonyultak (és amelyek iránt az utóbbi hónapokban számos hadsereg kezdett el bevásárolni).

A 735 milliós beszerzésnek része lenne még számos másik rakéta is, valamint a fegyverek működtetéséhez szükséges alkatrészek, illetve technikai támogatás is. Mindezt azonban most blokkolta James E. Risch szenátor,

arra hivatkozva, hogy az utóbbi hónapokban tett ígéretei ellenére Magyarország sem volt hajlandó eddig jóváhagyni Svédország csatlakozását a NATO-hoz.
A szenátor a The Washington Posthoz eljuttatott nyilatkozatában azt írta: Magyarországnak engedélyeznie kell Svédország csatlakozását, ha hozzá akar jutni a fegyverekhez.

Már egy ideje közvetlenül is jeleztem a magyar kormánynak az aggodalmaimat, hogy nem hajlandóak előrelépni a Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatos szavazás ügyében. Annak fényében, hogy most június van, és még mindig nem történt meg, úgy döntöttem, hogy felfüggesztjük a Magyarországnak szánt új amerikai katonai eszközök eladását
– közölte a szenátor.
 
Szóval akkor ezek szerint titokban akartunk venni 24 db HIMARS-t 735 millió dollárért:

James E. Risch republikánus szenátor, az amerikai szenátus Külügyi Bizottságának vezetője blokkolt egy 735 millió dollár összértékű magyar fegyverbeszerzést. Egyben azt is közölte, addig nem hagyják jóvá az ügyletet, amíg Magyarország nem hagyja jóvá Svédország NATO-csatlakozását. A szenátor közléséből derült ki az is, hogy Magyarország megvásárolná az ukrajnai háború egyik legsikeresebb eszközét.

Az esetről a The Washington Post számolt be. A lap információi szerint Magyarország összesen 24 darabot akar vásárolni azokból a HIMARS rakéta-sorozatvetőkből, amelyek az ukrajnai háború egyik legütőképesebb eszközének bizonyultak (és amelyek iránt az utóbbi hónapokban számos hadsereg kezdett el bevásárolni).

A 735 milliós beszerzésnek része lenne még számos másik rakéta is, valamint a fegyverek működtetéséhez szükséges alkatrészek, illetve technikai támogatás is. Mindezt azonban most blokkolta James E. Risch szenátor,

arra hivatkozva, hogy az utóbbi hónapokban tett ígéretei ellenére Magyarország sem volt hajlandó eddig jóváhagyni Svédország csatlakozását a NATO-hoz.
A szenátor a The Washington Posthoz eljuttatott nyilatkozatában azt írta: Magyarországnak engedélyeznie kell Svédország csatlakozását, ha hozzá akar jutni a fegyverekhez.

– közölte a szenátor.
Nem tudunk titolban venni semmit a nyugati vilagból, max Észak-Koreától.
Ha mi meg is próbaljuk eltitkolni a másik fél biztosan valódi demokrácia, ahol ilyesmit nem lehet eltitkolni
 
Na ez nem kellett volna...
Mi az, hogy valódi demokrácia?
Mondjuk az ahol nem titok a befizetett adóforintjaidból fenntartott haderő állapota. Persze nem mindene kitejedően, hisz valóban vannak nemzetbiztonsági okból titkosított adatok, de pl a valós létszám, vagy egy adott technika darabára nem ilyen még az oroszoknál sem.
 
ugye tudod, hogy ennek semmi köze a demokráciához?
 
Ennek ahhoz van köze, hogy nem kell az asztal közepére sz@rni -állandóan,
aztán csodálkozni, hogy az asztaltársaság feláll az asztal mellől.
Tényleg? Miben is "szartunk" az asztal közepére?
De amúgy hajrá: vár a gyönyörű London. És úgy mindenkit, aki szerint itt nincs demokrácia, várnak a csodálatos nyugaton.
Nem lesz kár értük.
 
Abban bzmg, ami a döntés indokolása.
Ez nem megy így, hogy mindennek keresztbe fekszenek, csak mert a szavazótábornak az kell,
vagy a Keleti nyitásos spanoknak.
De közben verik az asztalt, hogy ez meg az kell. Mintha legalábbis járna.
Hát. Nem jár.

Az meg, hogy ki hol lakik teljesen irreleváns a kérdésben.
 
Az eladó mondja meg.
Nem, sehol nem az eladó mondja meg. Ha a vevő betartja a játékszabályokat, akkor kiszolgálják. Amennyiben nem, az eladó húzza a rövidebbet. És nagyon nagyon kevés kivétel lesz.
Lehet hisztikézni nagy önérzetesen, vagy abba lehet hagyni a szarkavarást.
Mi a szarkavarás abban, ha az ország érdekei mentén politizál a kormány? Semmi.
Még egyszer: Ha az van, hogy ha nem azt tesszük, amit a nagy testvér mond, akkor szankciókat kapunk a nyakunkba, akkor maradhattunk volna a VSZ-ben és a KGST-ben. Ha egyenrangú államok közösségéhez kapcsolódtunk, akkor ha a törvényes jogaink szerint játszunk, az nem szarkavarás, hanem érdekérvényesítés.
 
Így megy ez. Az eladó mondja meg.

Ami szarkavarás mire is jó? Mit is akarnának vele elérni?
Kurvára remélem hogy azonnal volt annyi eszük, hogy a HIMARS-ra várakozás helyett megnéztek valami zsidó/török cuccost rakétatüzérség kategóriában.

S ezek után már ahogy máshol leírtam, eleve nem is akarnék SEMMIT venni olyantól aki nem ad nekünk úgy fegyvert, ha fizetünk érte. Vigyék az ukránoknak, azok úgy is jobb ügyfelek, tele vannak pénzzel :D !
 
Nem, sehol nem az eladó mondja meg. Ha a vevő betartja a játékszabályokat, akkor kiszolgálják. Amennyiben nem, az eladó húzza a rövidebbet. És nagyon nagyon kevés kivétel lesz.
lol
Mi a szarkavarás abban, ha az ország érdekei mentén politizál a kormány? Semmi.
Még egyszer: Ha az van, hogy ha nem azt tesszük, amit a nagy testvér mond, akkor szankciókat kapunk a nyakunkba, akkor maradhattunk volna a VSZ-ben és a KGST-ben. Ha egyenrangú államok közösségéhez kapcsolódtunk, akkor ha a törvényes jogaink szerint játszunk, az nem szarkavarás, hanem érdekérvényesítés.
Miben Mo érdeke, hogy blokkolja Svédo belépését áruld már el?
Egyedül A BonsaiDuce török spanjának érdeke...
 
Így megy ez. Az eladó mondja meg.
Lehet hisztikézni nagy önérzetesen, vagy abba lehet hagyni a szarkavarást.
Ami szarkavarás mire is jó? Mit is akarnának vele elérni?
hisztériázik a fene. a forum 99% a jobban örülne török izraeli vagy koreai cuccnak féláron. szerintem a jórésze örül hogy nem jött össze a buisness
 
Egyedül A BonsaiDuce török spanjának érdeke...
Ami figyelembe véve, hogy a Nagytestv akarom mondani, a szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy európa kovácsolta frigy, minden egyes egyéb útvonalat elgáncsolt, legyen az a nabucco, a déli áramlat, az adria magyar leágazása, kék áramlat stb, az egyetlen Ukrajnát elkerülő, potenciálisan nem csak orosz gázt felvenni képes vezetékünk, és meglepő módon áthalad törökországon, esetleg nemzetbiztonsági érdek, hogy ne záródjon el?
 
Nem lehetne ezt a dolgot másfelöl közelíteni? Mi van, ha ez a szenátor jót akart nekünk ezzel ? Miért pont a Himars? És a Nasams? Amraam? Azok jöhetnek?
gondolod hogy ezzel megvan a bünti? (egész éjjel olvastál lámpával a takaró alatt ezért most büntiből állj a sarokba fél órára és viheted a könyvedet is a szitu ??? )
 
  • Vicces
Reactions: Kim Philby