Van egy gondolatom, amit eddig elemzőktől nem hallottam, nem is tudom megmondani, hogy a kommunikációs szakértőkön kívül kinek a területéhez kapcsolódna közvetlenül.
Sokszor értetlenül fogadjuk a nyugat-európaiak rajongását az ukránokért, és azokat az egyre gyakoribb megjegyzéseket főleg, hogy találékony, a problémákat megoldani képes mentalitásuk van, ami első sorban nem a média hadjáratokban jelenik meg, hanem olyan szövegkörnyezetben, ami hitelessé teszi azt, hogy az érintett így is gondolja.
Kicsit átgondoltam, hogy mitől alakulhatott ki az elmúlt 1,5 évben egy bukdácsoló, jövő és megoldás nélküli nép összképből egy talpraesett, hatékony problémakezelő nemzet legendája. És abszolút csak zsigeri megérzés, nem valami jól levezetett szakvélemény, de szerintem ebben központi eleme volt annak a stratégiának, hogy Zelenszkij minden ellenfelének, minden kritikusának a szemébe vágta, hogy jöjjön el Kijevbe, jöjjön el Bucsába (így egyben, nem is tudom hirtelen egyébként megmondani, hogy ezt az ukrán nyelvben egybe írják egy szóként, vagy külön írva jelzős szerkezet) és nézze meg, mit tettek az oroszok.
Én nem voltam soha Kijevben, de láttam pár helyszíni magyar beszámolót, ahol a mi nemzetünk fiai is tátott szájjal nézték, hogy mi van ott. Hogy amikor az első hónapokban voltak a hírek, hogy szegények a metróban éjszakáznak és nagy a nyomor, akkor a helyszínen lévők elmondták, hogy például nincs pisi szag. Teljesen kulturált mértékben meg van oldva minden.
És látja a képeket az ember Mariupolról, utána elhívják Kijevbe és a város gyönyörű, akkor könnyen kialakulhat egy komoly vezető fejében is, hogy hát ez civilizáció. Eddig a háború következményeivel szembesülve tényleg szívbemarkolóan lerombolt térségeket járt be az, aki esetleg máshol is szerzett tapasztalatokat. 1,5 évvel ezelőtt az oroszok megpróbálták körbe venni Kijevet, és ami maradt, az össze sem hasonlítható egy Jemenben lévő vidéki faluval!
És elmegy Irpinbe, meg Bucsába, ahol látja, hogy még vannak nyomai ennek az egykor bezáruló ostromgyűrűnek, de... hát azért onnan is a képeken már látni, hogy elkezdődött az újjáépítés, pedig még vége sincs a háborúnak, pár év és Kijev tágabb környezete is végleg leveti magáról az egykor itt járt orosz haderő nyomait.
Nem tudom, mennyire érthető, mert sosem tagadtam, hogy nem érdekelnek az érzelmek. Az ukránok bucsázása nekem olyan, hogy abszolút nem érdekel. Én, mint magyar, úgy érzem, hogy tele vagyok történelmi traumákkal, engem sokkal jobban érdekel egy jó dokumentum film a vajdasági magyarság elleni mészárlásokról, egy felvidéki kitelepítésről, Kassa bombázásáról, Barcs bombázásáról, Zágráb múlt évi bombázásáról. Én az egész ukrán-orosz konfliktust szeretem becsomagolni egy dobozba, ahol jól megférnek együtt a ruandai mészárlással, a dél-szláv háborúkkal és csak a számokat szeretem belőle. Hogy mi az, amit egy nemzet jövőjét meghatározza és mi az, ami jelentéktelen.
Szóval ha zagyvának tűnt és sok helyen logikátlan kapcsolásnak, akkor elnézést kérek, de próbáltam rájönni, hogy mit ehetnek a Lajtán túl ezen az ukrán marketingon és most jött egy ilyen gondolatom, hogy fontos lehet számukra, hogy az ukrán fővárosba látogatva gazdagnak tűnhetnek, civilizált körülmények között élnek és eddig az elmúlt 30 évben aki háborúba keveredett, az nem a fővárosát mutatta meg, hanem az egykori gyarmatok a vidéki településeit, ahol "a nyomorukkal dicsekedtek". A háború előtt Kijevnek az átlag GDP-je az megegyezett Magyarország átlag GDP-jével, tényleg egy aranyos, rendben tartott város -próbálok senkit nem megsérteni- még Ózd külső részeihez képest is kimondottan jó környék, és már ránk is azt mondják a nyugati emberek, hogy meg sem közelítjük az ő életüket, de már nagyon messze vagyunk az egykori gyarmat vidéki településeitől, sokkal inkább hasonlítunk rájuk.
És persze ezek önmagukban nem lennének -úgy gondolom- elegek, ha nem lenne mellette, amit sokszor elmondunk, hogy ez a háború közel van és átterjedhet ránk, ezért jobban érdekel minket, mint Távol-Kelet vagy Fekete-Afrika valamelyik válság góca. Ha találkozik valaki ukrán menekültekkel, akkor van köztük sötétebb bőrű is, meg egészen világos, de abszolút nem négerek vagy sárgák. Ezeknek a fontosságát nem tagadni akartam, hanem kiegészíteni. És keresni a választ, hogy mi vezetett oda, hogy 1,5 év alatt teljesen megfordult a vélemény és egy problémát problémára halmozó, sehová előre nem haladó nép képéből a nyugati politikusok és cégvezetők fejében (lásd RheinMetall) kialakult egy ügyes, probléma megoldó ember képe.
És még nem is beszéltem azokról a kézen fokható eredményeikről, hogy a nyugati szakértők leírták, hogy 1 hét alatt el fog vérezni az ország, közben kitartottak. Hogy a modern világunk infrastruktúrája sokkal sérülékenyebb és magyar összeomlás kutatók is elmondták elégszer, hogy ha egy lakótömb áram és vízellátása megszűnik, akkor egy hét alatt lakhatatlan körülmények alakulnak ki, de ezt is kulturáltan átvészelték. De ezekről azért nem beszéltem, mert ránéz valaki a számokra és látja azonnal, hogy a lakosság nagy része eljött, mégsem sikerült mindenkinek az ellátását megoldani. Mert a gazdaság 30%-ot esett és erőn felül próbálja Európa életben tartani a hozzá képest tized akkora, elenyésző méretű országot.
Sokszor értetlenül fogadjuk a nyugat-európaiak rajongását az ukránokért, és azokat az egyre gyakoribb megjegyzéseket főleg, hogy találékony, a problémákat megoldani képes mentalitásuk van, ami első sorban nem a média hadjáratokban jelenik meg, hanem olyan szövegkörnyezetben, ami hitelessé teszi azt, hogy az érintett így is gondolja.
Kicsit átgondoltam, hogy mitől alakulhatott ki az elmúlt 1,5 évben egy bukdácsoló, jövő és megoldás nélküli nép összképből egy talpraesett, hatékony problémakezelő nemzet legendája. És abszolút csak zsigeri megérzés, nem valami jól levezetett szakvélemény, de szerintem ebben központi eleme volt annak a stratégiának, hogy Zelenszkij minden ellenfelének, minden kritikusának a szemébe vágta, hogy jöjjön el Kijevbe, jöjjön el Bucsába (így egyben, nem is tudom hirtelen egyébként megmondani, hogy ezt az ukrán nyelvben egybe írják egy szóként, vagy külön írva jelzős szerkezet) és nézze meg, mit tettek az oroszok.
Én nem voltam soha Kijevben, de láttam pár helyszíni magyar beszámolót, ahol a mi nemzetünk fiai is tátott szájjal nézték, hogy mi van ott. Hogy amikor az első hónapokban voltak a hírek, hogy szegények a metróban éjszakáznak és nagy a nyomor, akkor a helyszínen lévők elmondták, hogy például nincs pisi szag. Teljesen kulturált mértékben meg van oldva minden.
És látja a képeket az ember Mariupolról, utána elhívják Kijevbe és a város gyönyörű, akkor könnyen kialakulhat egy komoly vezető fejében is, hogy hát ez civilizáció. Eddig a háború következményeivel szembesülve tényleg szívbemarkolóan lerombolt térségeket járt be az, aki esetleg máshol is szerzett tapasztalatokat. 1,5 évvel ezelőtt az oroszok megpróbálták körbe venni Kijevet, és ami maradt, az össze sem hasonlítható egy Jemenben lévő vidéki faluval!
És elmegy Irpinbe, meg Bucsába, ahol látja, hogy még vannak nyomai ennek az egykor bezáruló ostromgyűrűnek, de... hát azért onnan is a képeken már látni, hogy elkezdődött az újjáépítés, pedig még vége sincs a háborúnak, pár év és Kijev tágabb környezete is végleg leveti magáról az egykor itt járt orosz haderő nyomait.
Nem tudom, mennyire érthető, mert sosem tagadtam, hogy nem érdekelnek az érzelmek. Az ukránok bucsázása nekem olyan, hogy abszolút nem érdekel. Én, mint magyar, úgy érzem, hogy tele vagyok történelmi traumákkal, engem sokkal jobban érdekel egy jó dokumentum film a vajdasági magyarság elleni mészárlásokról, egy felvidéki kitelepítésről, Kassa bombázásáról, Barcs bombázásáról, Zágráb múlt évi bombázásáról. Én az egész ukrán-orosz konfliktust szeretem becsomagolni egy dobozba, ahol jól megférnek együtt a ruandai mészárlással, a dél-szláv háborúkkal és csak a számokat szeretem belőle. Hogy mi az, amit egy nemzet jövőjét meghatározza és mi az, ami jelentéktelen.
Szóval ha zagyvának tűnt és sok helyen logikátlan kapcsolásnak, akkor elnézést kérek, de próbáltam rájönni, hogy mit ehetnek a Lajtán túl ezen az ukrán marketingon és most jött egy ilyen gondolatom, hogy fontos lehet számukra, hogy az ukrán fővárosba látogatva gazdagnak tűnhetnek, civilizált körülmények között élnek és eddig az elmúlt 30 évben aki háborúba keveredett, az nem a fővárosát mutatta meg, hanem az egykori gyarmatok a vidéki településeit, ahol "a nyomorukkal dicsekedtek". A háború előtt Kijevnek az átlag GDP-je az megegyezett Magyarország átlag GDP-jével, tényleg egy aranyos, rendben tartott város -próbálok senkit nem megsérteni- még Ózd külső részeihez képest is kimondottan jó környék, és már ránk is azt mondják a nyugati emberek, hogy meg sem közelítjük az ő életüket, de már nagyon messze vagyunk az egykori gyarmat vidéki településeitől, sokkal inkább hasonlítunk rájuk.
És persze ezek önmagukban nem lennének -úgy gondolom- elegek, ha nem lenne mellette, amit sokszor elmondunk, hogy ez a háború közel van és átterjedhet ránk, ezért jobban érdekel minket, mint Távol-Kelet vagy Fekete-Afrika valamelyik válság góca. Ha találkozik valaki ukrán menekültekkel, akkor van köztük sötétebb bőrű is, meg egészen világos, de abszolút nem négerek vagy sárgák. Ezeknek a fontosságát nem tagadni akartam, hanem kiegészíteni. És keresni a választ, hogy mi vezetett oda, hogy 1,5 év alatt teljesen megfordult a vélemény és egy problémát problémára halmozó, sehová előre nem haladó nép képéből a nyugati politikusok és cégvezetők fejében (lásd RheinMetall) kialakult egy ügyes, probléma megoldó ember képe.
És még nem is beszéltem azokról a kézen fokható eredményeikről, hogy a nyugati szakértők leírták, hogy 1 hét alatt el fog vérezni az ország, közben kitartottak. Hogy a modern világunk infrastruktúrája sokkal sérülékenyebb és magyar összeomlás kutatók is elmondták elégszer, hogy ha egy lakótömb áram és vízellátása megszűnik, akkor egy hét alatt lakhatatlan körülmények alakulnak ki, de ezt is kulturáltan átvészelték. De ezekről azért nem beszéltem, mert ránéz valaki a számokra és látja azonnal, hogy a lakosság nagy része eljött, mégsem sikerült mindenkinek az ellátását megoldani. Mert a gazdaság 30%-ot esett és erőn felül próbálja Európa életben tartani a hozzá képest tized akkora, elenyésző méretű országot.
Azt irod, döntsem (vagy valamiert döntsuk) el, hogy "oroszok gyengék és nem kell félni tőlük" -- "vagy erősek és félni kell tőlük." Megint a ket ostoba veglet. A kettö között szamodra semmi sincs? 
Csak így soha nem jutnak el a Krímbe, pedig a Boris Johnson, Biden, meg Ursula von der Leyen-féle politikusok kompromisszumképtelenek az ügyben is.
