[BIZTPOL] Magyarország

De ott nincs tél!
Úgy könnyű!

(Csak tudnám, hogy a skandinávok, kanadaiak, alaszkaiak hogy csinálhatják, hogy nem málnak szét az útjaik néhány év alatt...)
Egyik barátom évekig élt Finnországban, azt mondta hogy elég sok gond van az utakkal. Főleg a ritkábban lakott vidékeken. Persze az is számít, hogy mennyit költenek a karbantartásukra.
 
Colas pénzügyes cimborám szerint a finnek (2 év Helsinki van mögötte) amikor véget ér a tél, a murvával leszórt felső réteget (mert ugye azt rakják a hóra) egyszerűen felmarják és friss aszfaltot csinálnak belőle kb a helyszínen. Legalábbis erre emlékszem, mert inni jött haza, nem mesélni... :D
 
Már az 1930 as évek közepén a magyar vezérkar tudta, hogy 1940 környékén nagy háború lesz és elkezdték kidolgozni a fegyverkezés (lsd győri program alapjait amit 1937 ben Rátz Jenő vezérkari főnök bemutatott Horthynak. Tehát a kis ország még kisebb hadseregének vezérkara várta a háború kitörését!

Várta bizony! A háborút amikor az olaszokkal vált válnak vetve harcolunk majd az Alpokban és a balkánon...

Mert mi az olaszok szövetségesei voltunk, akik a kevéske hadiiparukat hegyi hadviselésre rendezték be, azért is gyártottak kicsi, könnyű tankokat amik el tudnak manőverezni az Alpokban.

Aztán Hitler húzott egy váratlant és '38-ban elment Rómába, hogy az Anschluss miatt meglehetősen feszültté vált viszonyt enyhítse.
 
Colas pénzügyes cimborám szerint a finnek (2 év Helsinki van mögötte) amikor véget ér a tél, a murvával leszórt felső réteget (mert ugye azt rakják a hóra) egyszerűen felmarják és friss aszfaltot csinálnak belőle kb a helyszínen. Legalábbis erre emlékszem, mert inni jött haza, nem mesélni... :D
Minden évben biztosan nem aszfaltoznak. Annyira azért nem kemény a tél.

Nekem a barátom olyat mesélt, hogy az északi részeken télen szöges gumival közlekednek. Vagyis nem igazán takarítják le a havat.
 
2014 óta lehetett tudni hogy előbb vagy utóbb balhé lesz. A 2030 csak gyenge magyarázkodás azért, mert 9 évvel később még ott tartunk, hogy megrendeltünk egyetlen dandárnak elegendő fegyverzetet, és az is csak mostanában kezd beérkezni.
Hogy mi?
Miért kellene magyarázkodni azért, mert időre, vagy minimális késéssel érkeznek a nehézdandár elemei?
Szerintem a 2030 magasságába jósolt konfliktusban meg nem igazán jelent semmit a mi kis nehézdandárunk.
 
2014 -ben kezdődött a balhé az ukránoknál. Azóta rendszeresen ágyúzzák egymást, csak kevésbé volt intenzív a konfliktus, mint 2022 óta. Nekünk meg sikerült megrendelnünk egy dandárra való fegyverzetet. Szerinted ez rendben van?

És elhiszed hogy azért nem veszünk fegyvert, mert 2030 -ra számítottak nagyobb balhéra? Sokkal inkább az a valós ok, hogy leszarják a honvédelmet.

Egyébként meg ebben a tempóban 2030 -sem lesz értelmezhető méretű haderőnk. Ahhoz már meg kellett volna rendelni a felszerelést, el kellett volna indítani új helyőrségek létrehozását, stb.
 
És ez így mind rendben van? o_O
Alapvetően igen!
Ha meg a T72D20-ra gondolok, akkor meg feltétlen! :rolleyes:
A Magyar Honvédség fejlesztése csak a megfelelő hadiipar fejlesztésével megvalósítható. (nem katonaállam vagyunk, ahol a védelmi erő kasztként működik, és képes a GDP jelentős részét felélni)
Ez önállóan 2x annyi időbe tellett volna (értsd: 25-30 éves távlat). De így is, az elején - mint Maróth-tól megtudtuk - 2-3 év helybenjárással járt, mire elkezdtek bennünket komolyan venni.
 
az újonnan létrehozott honvédség értéke 0. így a rá elköltött pénz feleslegesen elégetett pénz volt, aminek helye lett volna a költségvetésben. Mivel nem is látszik változás a gondolkodásban, így a jövőben a magyar költségvetés pontosan 0 százalékát kéne rá elkölteni.
 
2014 -ben kezdődött a balhé az ukránoknál. Azóta rendszeresen ágyúzzák egymást, csak kevésbé volt intenzív a konfliktus, mint 2022 óta. Nekünk meg sikerült megrendelnünk egy dandárra való fegyverzetet. Szerinted ez rendben van?
Akkor felteszek neked egy fogós kérdést:
Mi közünk van nekünk az Ukrán konfliktushoz? A Honvédség szempontjából. Mert szerintem pont annyi, mint az azeri-örmény háborúkhoz. Vagy esetleg a Boko Haramhoz.
És elhiszed hogy azért nem veszünk fegyvert, mert 2030 -ra számítottak nagyobb balhéra? Sokkal inkább az a valós ok, hogy leszarják a honvédelmet.
Nem! Azért nem veszünk fegyvert, mert pénzbe kerül, és azt fel lehet használni máshol is.
És igen! Minden békeidős politikus alapvetően leszarja a honvédelmet. Csak a legszükségesebbet költené rá.
Egyébként meg ebben a tempóban 2030 -sem lesz értelmezhető méretű haderőnk. Ahhoz már meg kellett volna rendelni a felszerelést, el kellett volna indítani új helyőrségek létrehozását, stb.
Továbbra sem a technika a fő probléma. Csak ezt még te sem látod. A fő probléma az, hogy a beérkező technikai elemekre sincsen elegendő katona.
És igen. B@szhatjuk, ha nem vezetik vissza sürgősen a sorkatonai szolgálatot. Addig minden elköltött fillér a technikai eszközökre, nagyjából értelmetlen.
Az ukrán konfliktussal már nincs dolgunk. A következő robbanáshoz viszont össze kellene pakolni egy kiképzett 160-200.000 fős haderőt. Ha az elején csak karabély géppuska, meg aknavető van, az sem baj....
 
Alapvetően igen!
Ha meg a T72D20-ra gondolok, akkor meg feltétlen! :rolleyes:
A Magyar Honvédség fejlesztése csak a megfelelő hadiipar fejlesztésével megvalósítható. (nem katonaállam vagyunk, ahol a védelmi erő kasztként működik, és képes a GDP jelentős részét felélni)
Ez önállóan 2x annyi időbe tellett volna (értsd: 25-30 éves távlat). De így is, az elején - mint Maróth-tól megtudtuk - 2-3 év helybenjárással járt, mire elkezdtek bennünket komolyan venni.
Tehàt a sok idô és pénz mindazért, hogy a szavaid szerint az eredménye semmit ne jelentsen egy konfliktusban, az rendben van? o_O
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
..
Akkor felteszek neked egy fogós kérdést:
Mi közünk van nekünk az Ukrán konfliktushoz? A Honvédség szempontjából. Mert szerintem pont annyi, mint az azeri-örmény háborúkhoz. Vagy esetleg a Boko Haramhoz.

Nem! Azért nem veszünk fegyvert, mert pénzbe kerül, és azt fel lehet használni máshol is.
És igen! Minden békeidős politikus alapvetően leszarja a honvédelmet. Csak a legszükségesebbet költené rá.

Továbbra sem a technika a fő probléma. Csak ezt még te sem látod. A fő probléma az, hogy a beérkező technikai elemekre sincsen elegendő katona.
És igen. B@szhatjuk, ha nem vezetik vissza sürgősen a sorkatonai szolgálatot. Addig minden elköltött fillér a technikai eszközökre, nagyjából értelmetlen.
Az ukrán konfliktussal már nincs dolgunk. A következő robbanáshoz viszont össze kellene pakolni egy kiképzett 160-200.000 fős haderőt. Ha az elején csak karabély géppuska, meg aknavető van, az sem baj....
Egy szomszédos országban háború van, és szerinted ehhez semmi közünk? Ez nem egy másik kontinensen van!

Mindenki látja, hogy a létszám is probléma. És az is kiderült már, hogy könnyebb toborozni akkor, ha nem egy 40 - 50 éves rozsdás fegyvert kapnak a katonák, hanem modern eszközöket + az is sokat számít, ha nem az ország másik végébe kell költözni, ha katona szeretnél lenni. Ennek ellenére semmit nem hallunk az új laktanyákról, amiről egy-két éve szó volt. Háborús veszély esetén sokkal gyorsabban lehet embert szerezni, mint fegyvert, feltéve hogy van egy jól képzett kemény mag, aki ki tudja képezni az új embereket.

Szerinted addig neki se álljunk semminek, amíg a sorkatonaságot vissza nem állítjuk? A sorkatonákat akkor ki fogja kiképezni?
 
Már az 1930 as évek közepén a magyar vezérkar tudta, hogy 1940 környékén nagy háború lesz és elkezdték kidolgozni a fegyverkezés (lsd győri program alapjait amit 1937 ben Rátz Jenő vezérkari főnök bemutatott Horthynak. Tehát a kis ország még kisebb hadseregének vezérkara várta a háború kitörését! Most még jobban előre látható a konfliktus kialakulása. Orbán már 2020 körül beszélt 2028 körüli nagy háborúról, az orosz konfliktus úgy néz ki csak a bevezető, de a gazdasági dolgaink alakulásába nagyon beleszólt, ezért lettek a szolgálatok vezetői leváltva. Tehát a nagy konfliktusok elég jól előre jelezhetők, szerintem most sem tévednek majd a szakértők.

Az akkor nyilvánvaló volt, mert nácik jottek hatalomra, így a szomszédjaik elkezdték erodíteni a határt. Most egészen más a helyzet.
Miután Ukrajnán pofára esnek az oroszok, Kozép Ásziaba szál át a feszkó, amibe a torokok is beleszálnak, szoval itt legálább egy évtizedre viszonylag nyugalom lesz, legfeljebb fell lesz azon idon belul számolva a maradék illiberalizmus.
Kína kérdéses, hogy az orosz pofáraesés után neki megy e Tajvannak, pláne ha zavar tor ki a háta mogott.

Az ukrán konfliktussal már nincs dolgunk. A következő robbanáshoz viszont össze kellene pakolni egy kiképzett 160-200.000 fős haderőt. Ha az elején csak karabély géppuska, meg aknavető van, az sem baj....
Valszeg a mostani létszám se lesz feltoltve az évtized végéig, mert hát kivel lenne...
 
Egy szomszédos országban háború van, és szerinted ehhez semmi közünk? Ez nem egy másik kontinensen van!
A Yugo polgárháború megvan? Mit is csináltunk mi akkor?
Jelzem neked, hogy Franciaországban, Svájcban, Belgiumban, Svédországban már folyik a másik háború. Amiatt nem aggódsz?
Mindenki látja, hogy a létszám is probléma. És az is kiderült már, hogy könnyebb toborozni akkor, ha nem egy 40 - 50 éves rozsdás fegyvert kapnak a katonák, hanem modern eszközöket + az is sokat számít, ha nem az ország másik végébe kell költözni, ha katona szeretnél lenni. Ennek ellenére semmit nem hallunk az új laktanyákról, amiről egy-két éve szó volt. Háborús veszély esetén sokkal gyorsabban lehet embert szerezni, mint fegyvert, feltéve hogy van egy jól képzett kemény mag, aki ki tudja képezni az új embereket.
Jaja. Az különben megvan, hogy a 2004-ben leszerelt utolsó párszáz sorkatona jelenleg minimum 37 éves? És 19 éve a jelentős része csak tévében, meg moziban látott fegyvert elsütni valakit.
Ha sorkatonaság van, akkor nincs toborzás. A toborzás jelen állapotában egy olyan hatékony dolog, mintha odamennél random férfiakhoz, hogy szeretnének-e prosztatavizsgálaton részt venni. A modern fegyver meg azt jelenti, hogy azzal akarod eladni a prosztatavizsgálatot, hogy frissen maniküröztél...
Szerinted addig neki se álljunk semminek, amíg a sorkatonaságot vissza nem állítjuk? A sorkatonákat akkor ki fogja kiképezni?
Miért? Annyira nem nézed a jelenlegi Honvédséget, hogy ne tudjon kiállítani 300-400 kiképzőt?
 
3 jól felszerelt, hivatásos katonákból álló dandár + 5-6 könnyű fegyverzetű, tartalékosokból álló dandár már elfogadható szint. Az US Army kb. 30 dandárból áll.
Hogy egy klasszikust idézzek: "Egy FASZT!" (sátáni kacaj)
Különben hogy tervezel 5-6 tartalékos dandárt összehozni? Mert az egy dolog, hogy nagyon nincs meg a 3 dandár feltöltve, de a januári adat szerint 11600 fő volt a tartalékos állományunk.
Egy dandár olyan 4-5000 fő.Te látod magad előtt azt a forgatókönyvet, hogy a jelenlegi hivatásos ÉS tartalékos állományt meg tudjuk duplázni önként bevonuló életerős fiatal férfiakkal és kis mértékben nőkkel?
Ha azt mondod, hogy adjunk több pénzt, és modern fegyvereket, akkor kiröhöglek! Az amerikai fegyveres erők szerintem elég jól felszerelt, és juttatások szempontjából sem áll szarul. Mégis 25%-kal kevesebb embert tudnak csak toborozni, mint amennyit szeretnének.
 
A Yugo polgárháború megvan? Mit is csináltunk mi akkor?
Elég sok mindent. Például sürgősen létrehozták a határőrség akciószázadait. (később ezeket nevezték át határvadásznak)

De olvastam visszaemlékezést a szombathelyi lövészdandár egyik volt parancsnokától, aki elmesélte, hogy a háború kitörése után egy ideig a dandár teljes készültségben várta, hogy szükség esetén induljon a határra. A gépekbe például bemálházták a lőszert, stb.

Most is vezényeltek katonákat az ukrán határ közelébe.

Miért? Annyira nem nézed a jelenlegi Honvédséget, hogy ne tudjon kiállítani 300-400 kiképzőt?
Ezt írtad: "össze kellene pakolni egy kiképzett 160-200.000 fős haderőt" Ezt hogyan akarod kiképezni 300-400 kiképzővel?

Egyébként meg jelenleg semmi esélye a sorkatonaságnak,
 
Hogy egy klasszikust idézzek: "Egy FASZT!" (sátáni kacaj)
Különben hogy tervezel 5-6 tartalékos dandárt összehozni? Mert az egy dolog, hogy nagyon nincs meg a 3 dandár feltöltve, de a januári adat szerint 11600 fő volt a tartalékos állományunk.
Egy dandár olyan 4-5000 fő.Te látod magad előtt azt a forgatókönyvet, hogy a jelenlegi hivatásos ÉS tartalékos állományt meg tudjuk duplázni önként bevonuló életerős fiatal férfiakkal és kis mértékben nőkkel?
Ha azt mondod, hogy adjunk több pénzt, és modern fegyvereket, akkor kiröhöglek! Az amerikai fegyveres erők szerintem elég jól felszerelt, és juttatások szempontjából sem áll szarul. Mégis 25%-kal kevesebb embert tudnak csak toborozni, mint amennyit szeretnének.
Szóval szerinted merjünk kicsik lenni, és ne csináljunk semmit. Mert jelenleg kb. ez van.