[HUN] Harci eszközök új álcázó festése

Élőben a kecskeméti "pusztában" teljesen rendben volt a festés. (A repülőnapon láttam)

Egyébként meg a fényképeken mindig közelről látod, általában szépen tisztán, lemosva. Ha arra vagy kíváncsi, hogy mennyire jó a festés, akkor 1-2 kilométerről kell nézni, pár kilométer után.
Pontosan!

Jó lenne néhány légi felvétel 3+ km-ről - egyből nem világítana az a sárga!
 
  • Tetszik
Reactions: Rferi66
Ha adott egy feladat, akkor azt nem úgy kell kivitelezni, hogy arra számítunk majd a sár eltakarja, vagy x+ kilóméterről úgysem látszódik. Mert akkor az a feladat rosszúl lett kivitelezve.

Lehet ezt jól is csinálni:

IyIFoOg.png
GUzFNq5.png
 
Ez nekem nem tetszik. :)
Tudom jó poén viccet csinálni belőle, ha valaki diskurzust folytat a témáról.
Remélem soha nem hal meg senki amiatt, mert észrevették, amikor rejtőzni kellett volna. Létezik még optikai felderítés, és mindig létezni is fog.

Valamiért más hadseregek is igyekeznek a legjobban csinálni az álcázást, és nem veszik poénra.
 
Ha adott egy feladat, akkor azt nem úgy kell kivitelezni, hogy arra számítunk majd a sár eltakarja, vagy x+ kilóméterről úgysem látszódik. Mert akkor az a feladat rosszúl lett kivitelezve.
Nem, az életszerűen lett kivitelezve.
Amúgy sem pőrén fognak ott állni, kiállítási állapotban (és környezetben); ezt kéne már sokaknak megérteni. Túl van filozofálva ez a festés kérdés; pláne, hogy egy kombináció egyik színének két árnyalattal erre-vagy arra variálásán megy az eszmecsere.
 
Nincs olyan álca, a
Tudom jó poén viccet csinálni belőle, ha valaki diskurzust folytat a témáról.
Remélem soha nem hal meg senki amiatt, mert észrevették, amikor rejtőzni kellett volna. Létezik még optikai felderítés, és mindig létezni is fog.

Valamiért más hadseregek is igyekeznek a legjobban csinálni az álcázást, és nem veszik poénra.
Nincs olyan álca ami minden környezetben jó. A néphadsereg idejében például 3 álcaruha volt. Tavaszi, őszi és téli. És nem csak a téli (fehér) különbözött nagyon. Olyan festés kell, ami sehol nem kirívó, és utána a környezethez igazodva ki kell egészíteni.
 
Pontosan.
 
Ide is beteszem a július 14-i francia katonai parádét. Nézzétek a járművek színeit. Lehet, hogy már a korábbi években is ilyen volt a színük, nekem új volt. Minden jármű ezt a színt viselte, kivéve a SAMP-T, mert az még a hagyományos francia tereptarkát. Szerintem nem szép, de egy világos sivatagi sárgánál azért univerzálisabb. Egynémely járművön még zöld foltokkal is vegyítve van.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Egyébként miért alkalmazzuk a légierő ékjét a szárazföldi járművekre? Miért nem használjuk a tradícionális magyar felségjelzést kicsit átalakítva?

turan1.jpg

Untitled-1.jpg
Szerintem az ék jobban néz ki: dinamikusabb, erőt sugároz. Ha egy hegyes ék jön feléd az ijesztőbb mint egy "kocka"... :)

Ez a fekete-fehér kereszt nagyon nem az igazi - német Balkenkreurtra hajaz. Talán pont azért vezették be a második világháborúban, hogy az akkori szövetséges Wehrmachtnak is ismerős legyen és ne lőjék szét a magyar járműveket...
 
Szerintem ez a legjobb. lekerekítve. Agyfaszt is kapnának a liberális hivatásos rettegők
Amúgy az éknek is van hagyománya: a Magyar Királyi Honvéd Légierő felségjelzése volt 1938–1941 között, amikor még nem voltunk a nácik szövetségesei. Egy sokkal önállóbb és függetlenebb magyar haderő használata, mint 1942 utáni.
 
csodálatos...még mindig sokkal jobban néz ki az amit mutattam mint a gagyi ék
 
Az álcázás egyik célja, módja, az alakmásítás is. Ehhez a sárga elég jó.

Akkor lila ivagy fehér s lehetne.
Az alakmásító hatás a sötét-világos kontrasztjaval érhető el.
Az megvan.
Viszont a sárga világít, nem olvad be a környezetbe, felhívja a figyelmet.
Ezért rossz a sárga. Magyarországon.

Reméljük javítják. Nem nagy dolog.
 
  • Tetszik
Reactions: J.G. and Pogány