Én azt semmiképp se vonom kétségbe, hogy lenyűgözta az akkori nyugati világ, de az egy más USA volt, mint most. És egy másik orosz világból lépett le.
Nekem a lengyel jóbarátom fejette ki idén kint Radomban, hogy az oroszoknak végük, mert sokak nyomorognak, mivel az életben az az igazán döntő, hogy itt, Lengyelországban egy ember képes megvenni olyan dolgokat, mint pl egy LCD tévé, az oroszoknál meg nem. Hm.
Leszámítva, hogy ez önmagában is veretes marhaság, azért jól mutatja, hogy a nettó konzumer ellátottság nem keverendő össze a valós boldogsággal, még ha a fogyasztói társadalomból élő tényezők ezt másképp szeretnék is láttatni. Arról nem is beszélve, hogy az irígyelt konzumer-mennyoroszág USA lakóinak ténylegesen mi is van a tulajdonukban, ami nem hitelre van és a bank bármikor viheti? Az oroszok is biztosan sokan el vannak adósodva, de az USA lakói közül feltűnően nagy ez az arány, miközben az általános jólétet és közmegelégedettséget még meghatározza jópár másik faktor is, nem csak az elérhető LCD tévék nagysága.
Lehet lesajnálni az egyszeri oroszt, vagy kínait, de ha már eleve a kultúrális beállítottság máshova teszi a jólét fokmérőjét, akkor meddő vita azon lamentálni, hogy vajon egy orosz, avyg egy kínai jól érzi-e magát a bőrében, ahogy és ahol él, vagy sem?
A kínainak általában a legfontosabb a rend. Általában, mert ott is minden ember egyéniség, csak nem biztos, hogy ennek akkora teret enged. Kínában az életbe jobban beleszól a politika, aminek igazodása a rend és annak alapját képező hierarchia, ami miatt az általános gondolkodásmód is inkább rend- és hierarchiapárti. A jut is - marad is elv pedig enged némi egyéni érvényesülést, azon belül mindenki lehet akár még boldog is valamennyire, de mellé kap egy adag nemzeti büszkeséget. És ez egy életre elég, akár egymást követő generációknak is és még úgy is, hogy ott is változik az újabb generációk viselkedése és hozzáállása az egyéniség szerepéhez az életben.
Lehet, hogy a nyugati ember szabadabbnak érzi magát, de a vagyonát a bankok kontrollálják, míg az élete sokaknak sokkal üresebb.
Lehet. hogy egy orosz azért jelentkezik a hadseregbe, mert neki számít, hogy az övék a vilég legnagyobb országa. Egy olyan kohéziós erő, ami nem fejezhető ki pénzben, így GDP adatban sem. Nem látszik előre azokon a "műszerfalakon" melyket a nyugatiak kezelnek.
Beljenko szökése a szovjet realitásból az akkori Nyugat ideológia taktikai győzelme volt a szovjetek felett. Egy szép, kerek történet a individum kitöréséről, a szabad szellem győzelme az elnyomással szemben, a bátor kalandvágy és az önmegvalósítás egy rendpárti, de sivár zsarnokságot hátrahagyva, ahol a célállomás aszabad demokrácia fellegvára, az USA. A történet, ami önmaga validálja az amerikai szellem erkölcsi felsőbbrendűségét.
A pátosz és az izgalom mellett a komikus elemek sem hiányozhattak, hiszen egy megtért kommunistának előbb vezekelnie is kell az Újvilágban, lásd a macskakajára rácsodálkozás naívan. Ezek tipikus kommunikációs panelek, a rejtett triggerek a propagandában.
Persze felmerül a kérdés, hogy Beljenkót, mint trófeát érő politikai menekültet miért nem követték tömegesen?
Maga a dezertálás ahogy végre lett hajtva, egyedül, magányos akcióhősként hatalmas rizikó, de század, vagy netán akár ezred szinten már akadálytalanul ismételhető lett volna, hiszen senki se állathatta volna meg. Elvileg.
Tegyük fel, hogy egy zárt világban a retorzió kockázata és a család féltése miatt a tudat beszűkül és inkább nincs folytatás. Beljenkót kiközösítik, a szovjetben eleve van egy adag nacionalizmus, tehát így vagy úgy, követendő helyett megvetendő lesz a cselekedet. Ez nyilvánvaló.
És így fogadjuk el, hogy Beljenko egy magányos elhatározás végett döntött így, ami másfelöl persze validálta a szovjet integritást is. Lám-lám, vannak még egyedi hibák de a szovjet haderő, sőt maga Oroszország Anyácska integritása sértetlen. Természetesen a felelősöket megbüntetjük.
Én nem vonom kétségbe Beljenko szabadságvágyát, csak valahogy ezeket a ráeszméléseket el tudom képzelni külföldi eltérítéseknek is. Titkosszolgálati rásegítéseknek. Mert értem én, hogy egy pilóta intelligens. egy pilóta lát és hall a repülései során ezt-azt. Azt is megértem, hogy a szovjet ember is beszélt dolgokról, mikor épp senki se figyelt. A bázishoz közeli munkatáborról, a lakótelep siralmas minőségéről, netán a sztálini terror visszásságáról. De mégse lépett le mindenki.
Amúgy akik dezertáltak a szovjet légierőből, azokat a szovjet katonák megvetették, mint árulókat. Az ő szemükben nem a szovjet eszmét, Lenint, Sztálint, netán Brezsnyevet árulták el, hanem az orosz népet. Most erre lehet mondani, hogy na ja, savanyú a szőlő, de a nacionalista-patrióta faktor igen is megvolt és megvan még most is.
Pedig Unió is meg minden 
