[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Pedig de. Túltolták. Folyamatos hergelés, háborús hangulatkeltés, stb. És még szarul is kormányoztak.

A PIS szavazói se nem ruszofóbok, sem pedig ukránbarátok. Pont azért szavaztak rájuk sokan, de nem elegen, mert nem volt más választás. Családi összejövetelek során folyamatos téma volt Lengyelország ...

Az pedig, hogy csak erről a kettőről szólt a belpolitika, hozzá jöttek még a történetek a pofátlan ukrán menekültek kapcsán, sokan kerestek háborúellenes pártot, vagy nem mentek el szavazni. Hiába mondták sokan, hogy hiába háborúellenes, ha a Soros seggéből lóg ki, nem foglalkoztak vele. Hülye PIS, csalódtak, bla, bla.

Én is írtam, hogy a brüsszelita libsevikek rosszabbak lesznek, mint a komcsik, le fogják szarni az alkotmányt, az EU meg félrenéz, mellé meg semmi se változik, ugyanaz a hergelés folyik majd tovább ..., konkrétan itt röhögtek ki többen ...

A lengyelek nem értették meg, hogy oké, nem szavaz a PISre, mert nem, de legalább ne keressen mást, juttasson be barmokat, akiket nem is ismer, csak azt mondják, amit hallani akarsz, mert átverik, pont azt az oldalt fogja erősíteni, amitől hány. Nem értették meg. Ahogy Bulgáriában, Macedóniában és még ki tudja hol máshol sem. (Pl. 2002 Magyarország, Centrumpárt anno ...) Ki van ez jól találva, na.
A háborúellenes, nem kellően ukránbarát párt szavazataránya visszaesett.
A lengyelek utálják a ruszkikat, pont.
A PiS a háború miatt bukott. De nem az ukránbarátság, hanem a gazdasági következmények.
Illetve szemben a Fidesszel nem épített saját médiát és saját elitet, ellensúlyozni a Nyugathoz kötődő, az ő erdekeiket kiszolgáló lengyelországi milliárdosokat és külföldi médiát.
 
A lengyel Uniós biztost a PiS jelölte.
Ellenében a mostani, volt ellenzéki, kormány külügyminisztere üdvözölte az Északi Áramlat felrobbantását. A felesége amerikai. A Soros féle civilektől jön.

Az uniós biztos nem képviselhet mást, mint a jelenlegi kormány politikáját, függetlenül attól, hogy ki jelölte. Az Északi Áramlat-ügyet ismerem, már amennyi publikus belőle.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Az uniós biztos nem képviselhet mást, mint a jelenlegi kormány politikáját, függetlenül attól, hogy ki jelölte. Az Északi Áramlat-ügyet ismerem, már amennyi publikus belőle.
Az Uniós biztos a Bizottságot képviseli nem a nemzeti kormányokat. De a kormányok jelölik. Ehhez az új lengyel kormányhoz semmi köze. Nyáron nem is fogják újra jelölni, megy a levesbe.

A Bizottságnak a jelenlegi rendszer szerint annyi tagja van, ahány tagországa van az Európai Uniónak, minden tagállam egy biztost küld a testületbe. A Bizottság munkáját 23 000 fős adminisztratív csapat segíti.[1] Minden biztosnak van egy különálló szakterülete, amelyen ő a felelős az uniós politikáért. Ehhez külön szaktárcát kap legfeljebb hatfős kabinettel. Az Európai Unió Tanácsától eltérően a Bizottság tagjai függetlenek a tagállamoktól. Nem vehetik figyelembe az őket küldő ország kormányának utasításait, az EU összes állampolgárának az érdekeit kell képviselniük
 
A háborúellenes, nem kellően ukránbarát párt szavazataránya visszaesett.
A lengyelek utálják a ruszkikat, pont.
A PiS a háború miatt bukott. De nem az ukránbarátság, hanem a gazdasági következmények.
Illetve szemben a Fidesszel nem épített saját médiát és saját elitet, ellensúlyozni a Nyugathoz kötődő, az ő erdekeiket kiszolgáló lengyelországi milliárdosokat és külföldi médiát.

Mintha az ukránokat sem annyira szeretnék. A PIS-nél ukránbarátabbat találni nem könnyű, a balti államok még ide sorolhatók. Kérdés: Zelenszkij Lengyelországban folytatja-e az előre be nem jelentett körútját?
 
Az Uniós biztos a Bizottságot képviseli nem a nemzeti kormányokat. De a kormányok jelölik. Ehhez az új lengyel kormányhoz semmi köze. Nyáron nem is fogják újra jelölni, megy a levesbe.

A Bizottságnak a jelenlegi rendszer szerint annyi tagja van, ahány tagországa van az Európai Uniónak, minden tagállam egy biztost küld a testületbe. A Bizottság munkáját 23 000 fős adminisztratív csapat segíti.[1] Minden biztosnak van egy különálló szakterülete, amelyen ő a felelős az uniós politikáért. Ehhez külön szaktárcát kap legfeljebb hatfős kabinettel. Az Európai Unió Tanácsától eltérően a Bizottság tagjai függetlenek a tagállamoktól. Nem vehetik figyelembe az őket küldő ország kormányának utasításait, az EU összes állampolgárának az érdekeit kell képviselniük
Elvben!
 
Mintha az ukránokat sem annyira szeretnék. A PIS-nél ukránbarátabbat találni nem könnyű, a balti államok még ide sorolhatók. Kérdés: Zelenszkij Lengyelországban folytatja-e az előre be nem jelentett körútját?
Ez az új lengyel külügyminiszter.
Őt konkrétan kézivezerli az USA.
Csak kicsit hülye,. Ezt a posztját törölte utólag, amiben megköszönte az USA-nak az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantását.
De jó szolga, elnézték neki hogy fecsegett.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ebben egyetértünk! Nem a legélesebb kés a fiókban.
 
81-es szükségállapot idején emigrált az UK-ba, Oxfordban újságírást tanult, majd bizonyítandó rátermettségét, előbb Angolában, majd a sokkal érdekesebb Afganisztánban interjúvolta meg a szovjetek ellen hősiesen küzdő igaz mudzsahedeket. Ők meg büszkén mutogatták a CIA-tól beszerzett Stinger rakétáikat. Ez a riport tette fel őt a térképre.
Amúgy is, ami a Nyugatnak az oxfordi újságíró-képzés, az volt a keleti blokknak a moszkvai egyetemen ugyanez. Az egyik a brit hírszerzés, a másik a KGB káderképzője volt.
Aztán 89-ben hazament Varsóba és egyből az új lengyel parlamenti nagypolitika hőse lett. Volt a Szejm elnöke, külügyi államtitkár és külügyminiszter is, szóval kiváló szakember. Persze újságíróként a Washington Post-nál fejezte be karrierjét, ahonnan a befolyásos nejével jött össze.

Jól felépített karakter, jól kitalált karrier, pont mint a Von der Leyen, aki szintén egy tökéletes lobbista báb.
 
Letartóztatták a volt lengyel belügyminisztert - Deák András, Zeöld Zsombor

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Új korszak Lengyelországban – mit tanulhatunk belőle? Mitrovits Miklós

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Fico kiállt minisztere mellett, amiért nem ítélte el az Oroszország és Észak-Korea közti fegyverátadást​

A kormány elítéli a ballisztikus rakéták tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény megsértését, ha bebizonyosodik, hogy Oroszország és Észak-Korea között fegyverátadásra került sor – nyilatkozta Robert Fico (Smer) miniszterelnök, és védelmébe vette Juraj Blanár (Smer) külügyminisztert, aki szuverén álláspontot foglalt az üggyel kapcsolatban.

A miniszterelnök rámutatott, hogy az észak-koreai ballisztikus rakétákról szóló nyilatkozattervezetet az Egyesült Államok terjesztette elő bizonyítékok és annak lehetősége nélkül, hogy beavatkozhatnának a szövegébe. „A kormányunk tiszteletben tartja, hogy léteznek nemzetközi megállapodások, amelyek tiltják az ilyen rakéták használatát. És el is ítéli ennek megszegését, amennyiben ez bebizonyosodik. Az orosz katonai erők ukrajnai bevetését is a nemzetközi jogok megsértésének tartjuk. Viszont túlságosan tapasztaltak vagyunk ahhoz, hogy mindennel egyetértsünk bármiféle bizonyítékok nélkül” – nyilatkozta Fico.

Megjegyezte, hogy Szlovákiában véget ért az olcsó rábólintás korszaka, és szuverén országként fog viselkedni. „Óvatosak vagyunk azért is, mert már szinte szabállyá vált, hogy számos, kezdetben ellenségesnek minősített támadás idővel az ukrán hadsereg kudarcának bizonyult” – mondta, majd hozzátette, hogy az ukrajnai helyzetnek jelenleg nincs katonai megoldása, már csak politikai megállapodás születhet.

...

https://parameter.sk/fico-kiallt-mi...itelte-el-az-oroszorszag-es-eszak-korea-kozti
 
Fico: A Nyugat ukrajnai stratégiája megbukott, Zelenszkij pozíciója megrendült

Az uj kedvenc :D
 
Blanár a sajtónak fel is hozta Irak példáját, amikor bemutatta amerika a "bizonyitékokat" majd kiderült, hogy izé,... (kb. 2:27-től az emlitett rész):
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Blanár a sajtónak fel is hozta Irak példáját, amikor bemutatta amerika a "bizonyitékokat" majd kiderült, hogy izé,... (kb. 2:27-től az emlitett rész):
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Igaza van. Semmilyen bizonyíték nincs rá, hogy ÉK-ai rakétákkal támadták volna Ukrajnát. Még Jurij Ignat az ukrán légierő szóvivője sem erősítette meg, hogy észak-kóreai rakétákkal lőtték Ukrajnát. Akkor miről beszélünk? A legnagyobb csicska országok szánalmas módon mindent aláírnak amit a jenkik eléjük dobnak. Még azt is aláírnák-megszavaznák, hogy lőjjék főbe magukat.
 
Tehát ha jól értem (most vonatkoztassunk el egy kicsit Orbán személyétől):
  • ha egy politikus olyasmit mond, ami tetszik a választópolgároknak, fel kell lépni ellene.
Csak én érzem úgy, hogy félrecsúszott valami a mi csodálatos demokráciánkban?
 
És a legviccesebb hogy ez a román a neve alapján magyar