[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Jön Vlagyimir Putyin interjúja Tucker Carsonnal!
Két formátum. Egy-egy interjú a nap hősével nyakkendő nélkül. És néhány rövid videó kezdőknek a főétel előtt a „beszélgetés lábon” sorozatból.
Dmitrij Peszkov, a VVP sajtótitkára az interjúspecialisták nemzeti csapatának vezetőedzője.
A főinterjút egy szimbolikus napon adják ki a választások előtt, vagy az SVO indulásának napján.
A többi videó mindössze 10-12 napon belül meghozza az átlagember étvágyát.
Tucker vidám hangulatban van, sok érdekes ötletet, kapcsolatot és érzelmet hozott magával. Egy kép az amerikai belpolitika világáról és például a demokraták és a republikánusok közötti növekvő szakadékról.
Hát én hiszem ha látom.. másrészt ha ki is jön várjuk meg hogy az oroszok szerint is az-e az anyag amit felvettek..

Előzetes szivárgások egy irányba mutatnank, mondhatni 'koherens' a beszélgetéen elhangzottakat illetően, meglátjuk..

Elég meleg lett ez a téma, Tucker csúnyán odapiszkított az asztalra, már rég elkaszálták volna ha nem lennének igenigen befolyásos támogatói. Nem is csodálkoznék ha Maláj-gépizálnák a járatot amin Ő és segítői utaznak, akár többet is.

Ha tényleg abba az irányba megy a történet amiről suttognak a jelenlegi politikai környezetben nem kerülhet ki ez az interjú, meg kell ajkadályozni bármi áron! Egy Hazaárulót nem népszerűsíthetünk.
 
Most Nyugaton kb. az összes tömeg-média vagy kommunikációs csatorna ugyanazon kis kör által gyakorolt cenzúra alatt áll.
A Telegram kilóg a sorból és a Signal, mondjuk Tucker Signal fiókját (is)feltörte az NSA , éljen a Szabad Nyugati Sajtó!
Lehetttek volna okosabbak is az IT biztonságot illetően, akkor már több mint ~1éve megesett volna ez az interjú.
 
  • Szomorú
Reactions: Kim Philby
A Kreml megerősítette Putyin Carlsonnal folytatott beszélgetését. Nem oroszbarát – mondta Peszkov

A The Guardian és a The New York Times (NYT) szerint Carlson viszonylag népszerű figura. A konzervatív és republikánus irányzatú Fox News állomás moderátoraként is ismertté vált, amikor egyebek mellett kigúnyolta azt a gyanút, hogy Oroszország beavatkozott az amerikai elnökválasztásba.

Aztaqrva :D

Ezek mar lassan olyanok mint a hibbantek. Elore mennek az esemenyeknek hogy mindenki tudja mirol mit kell gondolni! :hadonaszos::D
 
@Terminator - hol lehet tippelni a nezettsegre?

Tekintve hogy Orban interjujat 130 millioan lattak, az en tippem hogy ugy 460-470 millioan fogjak megnezni.
Amúgy ez a szám a tényleges megtekintést mutatja vagy hogy ennyi fióknak/embernek lett kiajánlva? Mert nálam pl a Leopard videót 1,4 milliónak ajánlotta ki a YT és abból lett 80,7 ezer megtekintés
 
@Kulso_54
És még ezek Orkozzák az Oroszokat, felháborító. Remélem ezt a story-t elküldik Hágába is.

Oroszok saját magukat is orkozzák, ezért is tűnt el a nyugati propagandából pár hónap után.
Még a '90-es évek orosz geek kultúrája termelt ki egy szélső-jobboldali irányzatot (nem a modern libsi fajtát, hanem a valódit népirtásra felszólítással stb.) Oroszországban ami az internet elterjedésével beszivárgott a hétköznapokba, ami a rendőrséget goblinoknak, a katonákat orkoknak nevezte.
Maga a mozgalom Putyin hatalomra kerülése és az életszínvonal javulása miatt lassan elhalt, de az orkozás, goblinozás maradt.
 
Amúgy ez a szám a tényleges megtekintést mutatja vagy hogy ennyi fióknak/embernek lett kiajánlva? Mert nálam pl a Leopard videót 1,4 milliónak ajánlotta ki a YT és abból lett 80,7 ezer megtekintés
YT-n úgy tudom akkor számít megtekintésnek, ha legalább fél percet megnéztek belőle.
Ezzel csalt a a facebook, mivel náluk az ha elindult a videó már megtekintésnek minősült, így felfújták a nézettségi számokat (főleg mivel alapértelmezetten automatikusan elindítja a videót a kliens ha fölé görgetnek), ezt megnövelték 15 mp-re miután kipukkant a balhé.
 
Amúgy ez a szám a tényleges megtekintést mutatja vagy hogy ennyi fióknak/embernek lett kiajánlva? Mert nálam pl a Leopard videót 1,4 milliónak ajánlotta ki a YT és abból lett 80,7 ezer megtekintés
Ugyan az, amit a látogató view nek lát az valójában az impression szám, szóval ha csak megjelenik a folyamodban és áttekersz felette tehát "látod" már számolja a számláló, de a részletes adatokat a feltöltő látja a videó/post nézettségi adatairól, az én esetemben ez általában a negyede az impressionnak, viszont egy 1-2 perces videót átlagban csak 5-10% néz végig, minél hosszabb annál kevesebben. Szóval jól néz ki ez a dolog, és Musk okkal változtatta meg mert régen fordítva volt, de nem, nem nézi meg ennyi ember a videót, és főleg nem végig. Marketingtrükk de nagyon hatékony, mert az emberek elhiszik és ezért még több tartalomgyártó használja a platformot aztán ha már elkezdi ott marad, és így valóban nő a felhasználói szám és márka érték.
4INd7Fz.jpeg

YT-n úgy tudom akkor számít megtekintésnek, ha legalább fél percet megnéztek belőle.
Ezzel csalt a a facebook, mivel náluk az ha elindult a videó már megtekintésnek minősült, így felfújták a nézettségi számokat (főleg mivel alapértelmezetten automatikusan elindítja a videót a kliens ha fölé görgetnek), ezt megnövelték 15 mp-re miután kipukkant a balhé.
Mondjuk én nem nevezném ezt csalásnak, mert ki dönti el hogy mi a szabály? ;) A fb kinyírta saját magát de nem az ilyenekkel hanem azzal hogy 10% releváns tartalmat tolt be 90% reklám közé, ezzel szemben a twitter 90% ban releváns tartalmat mutat és 10% reklám, nem olyan fejőstehén de növekedni tud, ráadásul aki ebből pénzt csinál annak megéri megvenni nagyon a prémiumot.

Amúgy az interjú szempontjából nem is lényeges, már most óriási körülötte a hírverés és az ellen oldal is nyomja neki a marketinget, szóval ha az interjút nem is de a rövid összefoglaló leiratot rengetegen fogják látni több helyen is.
 
Hát én hiszem ha látom.. másrészt ha ki is jön várjuk meg hogy az oroszok szerint is az-e az anyag amit felvettek..

Előzetes szivárgások egy irányba mutatnank, mondhatni 'koherens' a beszélgetéen elhangzottakat illetően, meglátjuk..

Elég meleg lett ez a téma, Tucker csúnyán odapiszkított az asztalra, már rég elkaszálták volna ha nem lennének igenigen befolyásos támogatói. Nem is csodálkoznék ha Maláj-gépizálnák a járatot amin Ő és segítői utaznak, akár többet is.

Ha tényleg abba az irányba megy a történet amiről suttognak a jelenlegi politikai környezetben nem kerülhet ki ez az interjú, meg kell ajkadályozni bármi áron! Egy Hazaárulót nem népszerűsíthetünk.
Ezt már alapból elqurták, és mint tudjuk a palackba nehéz a szellemet vissza nyomni.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Imádom, hogy most a mainstream narratíva az lett, hogy izé az orosz GDP növekedés az amúgy a háború miatt van, és hogy ez nem jó meg nem fenntartható. Bezzeg, ha az USA csinálja a saját hadiiparának felpörgetésével, akkor semmi baj
Other economists say Russia is pumping the economy with one-time, unproductive investments that yield limited future benefit.
"Production in the military-industrial complex is, to put it bluntly, throwing money out of the economy," said economist Alexandra Suslina. "Conventional tanks and bombs are something that are used once and give no splashback to the economy
Megint a klasszikus elbaszott, csak negyedévekben és részvényárfolyamokban gondolkodó, minden mást leszaró közgazdasági mentalitás. Az ilyen faszságok miatt épült le pl Európa hadiipara aztán csodálkoznak, hogy csak döglassan megy a felélesztés, mert tartósan pénzt és megrendelést basznak adni.
 
Nem tudom már pontosan idézni, Castel mondott egyszer valami olyasmit, hogy a GDP az nagyon szép dolog, de egy háborúban nagyon nem mindegy, hogy a GDP-det fodrászok, körmösök (nem pont ezt mondta, de hasonló kategóriákat említett), vagy Martin kemencék adják.
 
B+meg a gdp-t!
Fodrásznő mossa, vágja a hajam itthon:3800 huf.
Magyar gdp:+ 3800 forint. (kb 10 euro).
Ugyanaz a fodrásznő elmegy Bécsbe dolgozni, ott mossa, vágja a hajam:32eur.
Osztrák gdp:+32 euro.
Ugyanazok a közreműködők, ugyanaz a tevékenység. Akkor a gdp bizony nagyon alkamas mérce. Csak az a kérdés, hogy mire. :)
 
Meg kutyapszichológusok. (Én sem tudom visszaidézni már szó szerint, de tényleg ez volt a lényege - és igaza is volt.)
 
Amúgy ez a szám a tényleges megtekintést mutatja vagy hogy ennyi fióknak/embernek lett kiajánlva? Mert nálam pl a Leopard videót 1,4 milliónak ajánlotta ki a YT és abból lett 80,7 ezer megtekintés
Amióta Ilona belenyúlt a számolás algoritmusába, úgy százzal kell osztani.
 
B+meg a gdp-t!
Fodrásznő mossa, vágja a hajam itthon:3800 huf.
Magyar gdp:+ 3800 forint. (kb 10 euro).
Ugyanaz a fodrásznő elmegy Bécsbe dolgozni, ott mossa, vágja a hajam:32eur.
Osztrák gdp:+32 euro.
Ugyanazok a közreműködők, ugyanaz a tevékenység. Akkor a gdp bizony nagyon alkamas mérce. Csak az a kérdés, hogy mire. :)
Ennél jobbat mondok. Eszerint háromszor annyira termelékeny a bécsi fodrász. :D
Mindig azt hozzák példának. Akkor nőhetnek gyorsabban a bérek, ha jobb lesz a magyar termelékenység. Pedig akkor iavult, amikor gyorsan nőttek a bérek. Mert az ilyen szolgáltató szektor felhúzza.