[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

" "Kiss My ass ": Taylor - Green reagált Cameron kérésére, hogy adjon pénzt Ukrajnának

David Cameron brit külügyminiszter korábban a The Hill című amerikai lapnak írt cikket. Ebben arra szólította fel a képviselőházat, hogy a szenátus után a szenátus is hagyjon jóvá dollármilliárdokat Kijevnek, és ne mutasson "olyan gyengeséget, mint amilyet Hitler fenyegetésével szemben mutattak az 1930-as években".

Válaszul Taylor-Green amerikai kongresszusi képviselőnő azt mondta, hogy senki sem tudja fenyegetésekkel rávenni, hogy az ukrajnai háború finanszírozása mellett szavazzon.

" Tényleg nem érdekel, mit mond David Cameron. Szerintem ez durva sértés. Nem vagyok az ilyen nyelvezet ismerője. David Cameronnak a saját országával kellene törődnie. Őszintén szólva, megcsókolhatja a seggem" - mondta a politikus.

✖️ Green azt tanácsolta Cameronnak, hogy aggódjon a nácik nagy száma miatt az ukrán hadseregben.
 
Egyébként érdekes: Putyin is kemény kérdéseket várt volna Tucker Carlsontól és csalódott hogy ilyen béna újságírót kapott...

"Ezért van az, hogy az igazat megvallva nem élveztem teljesen azt az interjút” – mondta Putyin a Pavel Zarubinnak adott interjúban szerda este.

Úgy tűnik ezzel az interjúval SENKI nem volt elégedett. :D

Miért, milyen a kemény kérdés? Mint a kormányinfós Ildikóé, aki a háromszor megválaszoltat negyedjére is megkérdi?! Vagy a "függetlenKálmánOlga", aki látványosan negligálja a tényeket, válaszokat?! Ami foglalkoztat sokakat, azt megkérdezte. Amikor Putyin történelemmel foglalkozott, visszaterelte a kérdéshez. Csak nem tahó Tucker C.
Szijjártót csípem egyébként, ő azt mondta, h könnyű Washingtonban bátran szövegelni, de Moszkvában békére felszólítani csak neki volt mersze. Carlson ugyanez... Szerintem érdekes volt és a sorok között virágnyelven sok minden kiderült.
 
Obamától is nagyon keményen csak azt tudták megkérdezni, h "Elnök úr, hogy csinálja Ön, hogy ilyen nagyszerű ember?" Bidennél rá mert valaki kérdezni Assange-ra? Obamánál meg Bush Jr-nál arra, hogy az Abu Ghraib ügyben miért csak egy ember került börtönbe, az, aki nyilvánosságra hozta? Bidennel egy hagyományosan alákérdezős super bowl interjút nem mertek megkockáztatni.
De pl Blinkennél rá mer majd kérdezni valaki arra, hogy ha az őseit az oroszok üldözték el Kijevből, akkor Kijev orosz?

Na, megmondom, mi a kemény kérdés: "Mi az a házi sertés?"
 
A nagyon „titkos” űrdolog, amiről Biden jelentést készített.

Obamától is nagyon keményen csak azt tudták megkérdezni, h "Elnök úr, hogy csinálja Ön, hogy ilyen nagyszerű ember?" Bidennél rá mert valaki kérdezni Assange-ra? Obamánál meg Bush Jr-nál arra, hogy az Abu Ghraib ügyben miért csak egy ember került börtönbe, az, aki nyilvánosságra hozta? Bidennel egy hagyományosan alákérdezős super bowl interjút nem mertek megkockáztatni.
De pl Blinkennél rá mer majd kérdezni valaki arra, hogy ha az őseit az oroszok üldözték el Kijevből, akkor Kijev orosz?

Na, megmondom, mi a kemény kérdés: "Mi az a házi sertés?"
Közben eszembe jutott, h Carlson feszegette a lesittelt újságíró/kém ügyét is.
 
Érte mire gondolsz, nekem is a Brady - Eli Manning SB párharcok ugrottak be. ;)
Szeretsz kést forgatni a sebben, mi? :D
Szerencsére jutott sok szebb emlék is a helmet catch-nél. ;)
Semlegesként nézve fantasztikusan jutott a Giant a 2008-as SB-be, de a sors részéről egyszerűen igazságtalan volt "elvenni" a perfect season-t a Pats-től.
Bár imádtam a Gronk, Edelman érát, de számomra a csúcs a Moss, Welker felállás volt. Ezt sajnálom, hogy egyiküknek sem jutott SB gyűrű.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: ornagy
Úgy tűnik, az amcsiknak fontosabb a svéd NATO csatlakozás, mint Svédországnak.
Ezzel felmérhető a svéd állam valódi fuggetlensége és színvonala.
A gazdi beszél helyette.
Mint az utcai bandaknàl, a kis kocog suhancot felretólják, hogy a bandavezérek beszéljenek.

Hol van már a klasszikus diplomácia, ahol a felek tárgyalnak és érvelnek, és a "nem állok veled szóba" lépés egy erős eszkalácio volt....?

Egyben látszik a magyarok helye is a svéd kormány szemében.
Gyarmati bunkó ősemberek...

Kár, hogy a Gripen miatt rájuk vagyunk szorulva...
 
Kb a komplett nyugatnak,csak gazdatest vagyunk, az egész kke/ex vsz/ex szu országokkal együtt,sosem kezeltek,és sosem fognak partnerként kezelni minket,csak az egyéb.céljaik eléréseihez kellünk,meg a folyamatos kifosztáshoz,lerabláshoz.
 
A humorba akrtam,de ide talán jobban illik,a kapitalizmus,liberalizmus,piacgazdaság csődje.
A napokban írta valaki,talán Angelsoul,hogy ha nekiáll a nyugat hadianyagot termelni,akkor még Kína is pisloghat,hát nem.
Nagyon nem.
Elment a hajó,19 éve vagyok itt,és kb 1.5 generáció hiányzik utánunk,nincs már értelmes fiatal,fizikai,még könnyű fizikai munkára is alkalmas férfi nyugaton.
A leg elemibb feladatokra sincs használható ember,a farmra nem talál a főnököm egy teljes munkaidős embert,aki napi 2x3 órában reggel,este megeteti a bocikat,traktorral eltolja a kakit alóluk,odaviszi nekik a bálákat,széthúzza,betereli őket a fejőházba,rádugja a cickóra a fejőgépet,majd kitereli a bocikat,és elmossa a gépet.
Nincs.
Teherautó sofőrt billencsre,vagy a bányába gépkezelőt,egyszerűen nincs értelmes ember.
3 éve dolgoztam egy nagyobb bányában,ott kb 20-an voltunk fizikai állomány,ott ültünk kantinban,és a legfiatalabb 40 éves volt,hiányoznak a húszonévesek,harminconévesek mögülünk,utolsó mohikánok mögül.
A munkatársam 60 éves,gyakorlatilag használhatatlan,de nem merem kirúgni,mert mióta visszajöttem,vagy 6 jelentkező volt,mind 40-67 éves korosztályból,de egyszerűen értékelhetetlen volt a hozzáértése,hozzá állása a munkához,beleszartak mindenbe,nem voltak hajlandóak megmozdulni,képtelenek átlátni a munka folyamatokat,a gépek alapvető működését,meghibásodását,csak a markukat tartották.
Vagy 4.5 éve mikor utóbb kirúgtam a céget,a helyemre fel kellett venni 1 teljes munkaidős szerelőt,egy teljes munkaidős gépkezelőt,meg gy nyugdíjas gépkezelőt,részmunkaidőbe,meg a tulaj is itt kellett legyen feszt,mert a legkisebb hibától is leállt minden,csak hívták a főnit,hogy jöjjön,javítsa meg,mert ez nem az ődolga,őt ezért nem fizetik,és nem is érdekli.
Ugyanez kb mindenhol,az éttermek,szállodák,benzinkutak nem találnak embert,a mezőgazdaságban is szopóág van,olyan,hogy önállóan dolgozni tudó építőipari szakmunkás,kőműves,ács,burkoló,villanyász kb felejtős,egy mosdó cserére fél évet kell várni,az értékelhető kőműves brigádok 2 évre le vannak foglalva,mert fél létszámmal működnek.
A hadi iparba meg kell képzett,tapasztalt,értelmes munkaerő bőven,honnan vegyenek elő több ezer,vagy tízezer ilyen embert,a beszállítókkal együtt,pl németországban?
Itt,egy ötmilliós országban több száz betöltetlen buszvezető,több ezer betöltetlen tgk,meg furgon sofőr állás üres.
stb.
1 perc,de minden benne van.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

:(

Ui:kommentek....
 
Papajoe, itthon ugyanez van....... mindenki influenszer, fittness-edző, modell, kőgazdagvillalakószupersztár... kivéve az elenyésző kisebbség... tisztelet nekik.. Én pedig egy vakhangyányira a jól megérdemelt éhenhalástól (nyugdíj) megszakadok a munkától, mert NINCS a helyemre embör...
 
A humorba akrtam,de ide talán jobban illik,a kapitalizmus,liberalizmus,piacgazdaság csődje.
A napokban írta valaki,talán Angelsoul,hogy ha nekiáll a nyugat hadianyagot termelni,akkor még Kína is pisloghat,hát nem.
Nagyon nem.
Elment a hajó,19 éve vagyok itt,és kb 1.5 generáció hiányzik utánunk,nincs már értelmes fiatal,fizikai,még könnyű fizikai munkára is alkalmas férfi nyugaton.
A leg elemibb feladatokra sincs használható ember,a farmra nem talál a főnököm egy teljes munkaidős embert,aki napi 2x3 órában reggel,este megeteti a bocikat,traktorral eltolja a kakit alóluk,odaviszi nekik a bálákat,széthúzza,betereli őket a fejőházba,rádugja a cickóra a fejőgépet,majd kitereli a bocikat,és elmossa a gépet.
Nincs.
Teherautó sofőrt billencsre,vagy a bányába gépkezelőt,egyszerűen nincs értelmes ember.
3 éve dolgoztam egy nagyobb bányában,ott kb 20-an voltunk fizikai állomány,ott ültünk kantinban,és a legfiatalabb 40 éves volt,hiányoznak a húszonévesek,harminconévesek mögülünk,utolsó mohikánok mögül.
A munkatársam 60 éves,gyakorlatilag használhatatlan,de nem merem kirúgni,mert mióta visszajöttem,vagy 6 jelentkező volt,mind 40-67 éves korosztályból,de egyszerűen értékelhetetlen volt a hozzáértése,hozzá állása a munkához,beleszartak mindenbe,nem voltak hajlandóak megmozdulni,képtelenek átlátni a munka folyamatokat,a gépek alapvető működését,meghibásodását,csak a markukat tartották.
Vagy 4.5 éve mikor utóbb kirúgtam a céget,a helyemre fel kellett venni 1 teljes munkaidős szerelőt,egy teljes munkaidős gépkezelőt,meg gy nyugdíjas gépkezelőt,részmunkaidőbe,meg a tulaj is itt kellett legyen feszt,mert a legkisebb hibától is leállt minden,csak hívták a főnit,hogy jöjjön,javítsa meg,mert ez nem az ődolga,őt ezért nem fizetik,és nem is érdekli.
Ugyanez kb mindenhol,az éttermek,szállodák,benzinkutak nem találnak embert,a mezőgazdaságban is szopóág van,olyan,hogy önállóan dolgozni tudó építőipari szakmunkás,kőműves,ács,burkoló,villanyász kb felejtős,egy mosdó cserére fél évet kell várni,az értékelhető kőműves brigádok 2 évre le vannak foglalva,mert fél létszámmal működnek.
A hadi iparba meg kell képzett,tapasztalt,értelmes munkaerő bőven,honnan vegyenek elő több ezer,vagy tízezer ilyen embert,a beszállítókkal együtt,pl németországban?
Itt,egy ötmilliós országban több száz betöltetlen buszvezető,több ezer betöltetlen tgk,meg furgon sofőr állás üres.
stb.
1 perc,de minden benne van.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

:(

Ui:kommentek....

Még ez is,aztán abba fejezem.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: megazez
ZjxsQ04JRl0.jpg
 
RASMUSSEN BESZÁMOLÓJA: A DEMOKRATÁK ÚGY VÉLIK, HOGY LEGYŐZHETIK TRUMP ELNÖKÖT, HA BŰNCSELEKMÉNNYEL VÁDOLJÁK
A demokraták szerint nem számít, ha hamis a vád, a vádirat számít.