[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Ehehe? :D

Csapatostul menekülnek a katonák az európai hadseregekből a Politico szerint​

"A kontinens haderőfejlesztése váratlan akadályba ütközött."

„A feladat már nem is annyira az új katonák toborzása, hanem a már létező csapatok meggyőzése arról, hogy ne mondjanak fel”

Látszik a nyugati kapkodáson, az iskolai anyagok hirtelen átgyúrásán, a kétségbeesett nyilatkozatokon, hogy órási bajban van a háttérhatalom.
Közel egy évszázadon át azon dolgoztak, hogy teljesen leépítsenek minden önvédelmet, hazaszeretetet, és egy öntudatlan, kevert, mindent befogadó globohomo masszává gyúrják a nyugati világot amit ők irányítanak, és már a markukban érezték a győzelmet a csorda felett, amikor kiderült, hogy csúnyán elszámították magukat. Itt az új ellenség a kapuknál, erősek, életrevalóak, okosak, és izzik bennük a gyűlölet hogy végre elégtételt vegyenek mindenért, a civilizációjuk tönkretételéért, a kivéreztetésért, a megaláztatás évszázadáért, visszavegyék ami jár.
Csak... hát sajnos már nincs aki harcoljon velük, mert túlzottan elgyengítették bennszülötteket, akik nemcsak nem tudnak és akarnak már harcolni, hanem sajnos őket is gyűlölik.
image.png
 
⚡⚡⚡️Franciaország már készül egy Ukrajnába küldendő kontingensre, amely a kezdeti szakaszban mintegy 2000 fős katonai személyzetet tesz ki – mondta Szergej Nariskin, az orosz külföldi hírszerzés igazgatója.

A francia hadsereg aggódik az ukrajnai veszteségek miatt, amelyek a legnagyobbak a 20. századi algériai háború óta - jegyezte meg.

Nariskin szerint Macron késlelteti a francia katona ukrajnai halálának elismerését, attól tartva, hogy a gazdák által már folyamatban lévő tiltakozások hátterében tüntetések zajlanak⚡⚡⚡
 
Le fogják őket mészárolni és semmit se tudnak majd tenni. Sajnos, ebből háború lesz, hacsak Kína tényleg azt nem mondta, amit.
 
Ehehe? :D

Csapatostul menekülnek a katonák az európai hadseregekből a Politico szerint​

"A kontinens haderőfejlesztése váratlan akadályba ütközött."

„A feladat már nem is annyira az új katonák toborzása, hanem a már létező csapatok meggyőzése arról, hogy ne mondjanak fel”

Erről írtam korábban... Eu-ból a vérpistikék, fegyverbzi ödönkék, elvtelen gazemberek már elmentek zsoldosként ukrajnába...nagy részük már a föld alatt rohad, nagyon helyesen.

Egy normális ember(katona) nem fog elmenni franciaországból több ezer km-re meghalni ukrajnáért vagy az usáért.
Inkább leszerel.
 
Elindult valami immáron nyilvánosan is?
Ugyan, az identitáriusok is nácikok.

Szerintem, mivel nagy volt a felzúdulás, muszály lesz megindokolni a rendőri fellépést, és majd kiderül, h a kiscsaj nagyon náci, de ont az ő érdekében nem mondjuk el, hogy pontosan milyen náci tartalmat osztott meg.
 
Legalább a szankciók működnek....

Ez kemény landolás lesz,basszameg.
Ki gondolta volna... Az USA és Kína jól jár, mindenki menekül hozzájuk, mi meg csak megyünk lefelé... o_O

"A problémák nem csak Németországban figyelhetők meg. A múlt héten például egy osztrák vállalatok körében végzett felmérés eredményei váltak ismertté. Ezek 27 százalékának vezetői pedig azt mondták, hogy a következő két-három évben a növekvő energiaköltségek miatt az Egyesült Államokba kívánják áthelyezni a termelést."
 
És akkor megparancsolták Brüsszelben, hogy bányásszatok mindenből eleget:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
érdemes megfigyelni, a kiváló előadó fenti műsorszáma humoros formában de nagyon is lényegretörően mutatja be hogy pontosan hogyan és mitől is nem működik a coculista tervgazdaság
egy dologra kell figyelni nagyon, a műfaji besorolásra
nem kézikönyv, hanem szatíra...
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.