Ahogy a poszt leírásában is olvasható, ez egy igazán egyedi fotó, az egyetlen olyan amerikai ICBM tesztindítást örökíti meg ami egy aktív rakétamezőről került végrehajtásra. Előtte és azóta sem volt ilyesmire példa. (A rendszeres Minuteman tesztekhez ugyebár random kiválasztanak egy telepített rakétát, átviszik a kaliforniai Vanderberg légibázisra és onnan indítják a teszthez kiválasztott rakétás tisztek.)
A tervek szerint egyébként lett volna még ilyen indítás, hiszen 1964 novemberében Robert McNamara védelmi miniszter összesen 3 ilyen indítást hagyott jóvá a Project Long Life keretében.
1965 elejére az akkor telepítés előtt álló Minuteman IB és Minuteman II is már több sikeres tesztindításon volt túl Floridából, illetve Kaliforniából - inditóállásos és silós teszteken egyaránt.
A fotón látható rakétamező a dél-dakotai Ellsworth légibázishoz tartozott, ahol '65 elejére a TItan I-eseket felváltotta a Minuteman I. A Project Long Life keretében azt kívánták tesztelni, hogy valós környezetben is sikeresen tudják-e indítani a rakétát. Az első ilyen tesztindításra az említett mező November-02 kódjelű silója lett kiválasztva:
A tesztben indított Minuteman cseppet sem volt interkontinetális, hiszen úgy alakították át, hogy mindössze 7 másodpercet égett az 1. fokozat hajtóműve. Ami így kb. 2 mérföldnyire dobta ki a rakétát.
A silót utána rendbe rakták, továbbra is aktív állományú maradt. Ma már ez a mező nem aktív, a November-02-es siló is be van robbantva:
Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.
goo.gl
A 2. ilyen teszt már Minuteman II-essel történt volna, amit ugyanígy átalakítottak. A kiválaszott silo a H-24 kódjelű volt, ami az észak-dakotai Grand Forks légibázishoz tartozott. Az első próbálkozás 1966. október 19-ére volt ütemezve, de a meghívottak, illetve a teszt idejére evakuált környékbeli farmerek nem láthattak aznap indítást, az elektronika csődöt mondott. Elvileg az átalakításhoz kötődő elektonika, nem maga a normál kiépítésű MInuteman II elektronikája. Az USAF számára rém kellemetlenül ez a szituáció még 2 alkalommal megismétlődött az elkövetkező hetekben. Sőt 1967. augusztusában ugyanott egy 4. alkalommal is így jártak. Akkora már Project Giant Boost-ra keresztelték át a projectet. Végül ezt a makacs rakátát átvitték Vanderberg-be ahol viszont gond nélkül beröffentették ha minden igaz...
Így végül elsikkadt a dolog, és a '65 márciusi maradt egyetlen rakétamezős indítás. Erről bővebben a itt:
For a video of this blog : October 19, 1966, was another beautiful day on the northern prairie. The day had started with temperatures in the low 20s but by noon the temp was climbing into the 40s.…
oscarzero.wordpress.com