[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Orbán elmondta, hogy teljes titokban készítették elő a moszkvai látogatását. Azután kezdték meg a szervezést, hogy véget ért a találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Kijevben. Azt is elárulta, hogyan zajlott a szervezés. „Küldtem egy titkos üzenetet Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy szervezzen meg valamit, mivel a telekommunikációt teljes mértékben megfigyeli a többi nagyfiú, ezért próbáltam szőnyeg alatt tartani a dolgot, amíg csak lehet.”

Orbán szerint akkor szivároghatott ki a terv, amikor egy magyar katonai gép engedélyt kért ahhoz, hogy átrepüljön Lengyelország felett. Orbán sejtelmesen még annyit mondott, hogy jövő héten a moszkvaihoz hasonlóan meglepő találkozói lesznek, amiket szintén csak akkor jelentenek be majd, amikor már a helyszínen lesz. Azt nem árulta el, kikkel és miről tárgyal maj
Tump Xijinping Kimjung un , Hitti és Palesztin hadvezérek , Netanyahu , Orbán még idén világ békét akar :hadonaszos:
 
Ezért kell Szijjártónak időnként orosz, vagy oroszközeli rendezvényeken feltűnnie, hogy meglegyen a folyamatos kontakt, ami egy-egy ilyen út ad hoc villámgyors lemenedzseléséhez kell.
Nyilván a kórusban közösen óbégató és az oroszokat kényelmi okokból csak démonizáló többi EU országnak nincs meg ez a mozgastere.
Ebből fakadólag jelenleg a leghülyébbek a balti törpék, a lengyelek és a két ex-semleges skandináv, a finn és a svéd, mert ők egy ilyen léptékű játszmában úgy dobták el a sokat érő lapjaik felét, hogy közös határuk is van Oroszországgal.
És miért?
A távoli Amerikai kedvéért.

Nekünk nincs közös határunk az oroszokkal, mégis tárgyalunk velük, mint valami semleges állam.
A jelen kor EU és NATO tagságában ezt a szuverén manőverpotenciált kijátszani komoly bravúr, igaz, ehhez hozzájön a választási évben teljesen lebénult USA a téma iránt mutatott fáziskésése is.

És ez most duplán jó, mert az általuk dróton rángatott töketlen EU elit meg hozzájuk képest van elmaradásban.
És az önként vállalt csicskaságukban egy ilyen ziccert nem tudnak kihasználni az amúgy e téren jobb adottságú fent említett államok.
 
Orbán sejtelmesen még annyit mondott, hogy jövő héten a moszkvaihoz hasonlóan meglepő találkozói lesznek, amiket szintén csak akkor jelentenek be majd, amikor már a helyszínen lesz. Azt nem árulta el, kikkel és miről tárgyal maj
Tump Xijinping Kimjung un , Hitti és Palesztin hadvezérek , Netanyahu , Orbán még idén világ békét akar :hadonaszos:
Zele-Putyin-Türk Tanács után és orosz-ukrán közvetítő viszonyban én szinte biztosra mondanék egy Erdogan meetinget (valszeg az lesz hétfőn). Hogy ezután mi lesz, na az jó kérdés, lehet lesz benne valami közel-keleti turné Gáza/Libanon ürügyén, de minket inkább az ukrán kérdés izgat. De ha mégis menne Közel-Keletre, akkor valszeg lesz találka az öböl mentiekkel, Netanjahuval meg ha nagyot akar durrantani, akkor még a frissen megválasztott iráni elnökkel is (vagy júli végén-augusztus elején elugrik a beiktatásra, bár azt kétlem)

Kína sem elképzelhetetlen, de az nagyobb előkészítést igényel, mint szimplán kiugrani Moszkvába vagy Ankarába
 
vagy trump beugrik a karmelitába... :D
 
Sztem hétfőn csak frakciozni fog, elfoglalja Brüsszelben a harmadik legnagyobb EP frakciót. ;)

De Petya azért elbizonytalanított.

Ezek a támadások minket nem tántorítanak és kedvetlenítenek el, a békemisszió folytatódik, sőt erősödik, ezért
arra kérem Európa háborúpárti politikusait, hogy csatolják be a biztonsági öveiket, és nagyon figyeljenek a jövő héten is:D
– fogalmazott Szijjártó Péter.

Bazz, konkrétan féltem magunkat, egyre inkább érzem azt hogy erőn felül - de nagyon - alakítjuk a világpolitikát, ami persze egyfelől csodás, más oldalról nézve viszont több nehézsúlyú geopolitilai szereplőt is arra fog ösztökélni, hogy felrúgjanak minket úgy kb. a Holdig!

Fico szerncsével élt túl egy merényletet, ha Viktor/Peti gépe mondjuk leESŐDNE véletlen, meg sem leszek lepődve.
 
Én személyszerint Boszniára tippelnék, de nem tudom eldonteni, hogy Szarajevo, vagy inkább Banja Luka lenne a célállomás.

Bazz, konkrétan féltem magunkat, egyre inkább érzem azt hogy erőn felül - de nagyon - alakítjuk a világpolitikát, ami persze egyfelől csodás, más oldalról nézve viszont több nehézsúlyú geopolitilai szereplőt is arra fog ösztökélni, hogy felrúgjanak minket úgy kb. a Holdig!
Ezt a jelenséget már hoszabb ideje "kadháfiskodásnak" nevezem.
 
  • Vicces
Reactions: megazez
Bazz, konkrétan féltem magunkat, egyre inkább érzem azt hogy erőn felül - de nagyon - alakítjuk a világpolitikát, ami persze egyfelől csodás, más oldalról nézve viszont több nehézsúlyú geopolitilai szereplőt is arra fog ösztökélni, hogy felrúgjanak minket úgy kb. a Holdig!

Fico szerncsével élt túl egy merényletet, ha Viktor/Peti gépe mondjuk leESŐDNE véletlen, meg sem leszek lepődve.
Nem merném azt mondani, hogy alaptalan az aggodalmad. És főleg a Ficot ért támadás után ezt a köpcös is pontosan tudja.
Nem lesz ilyen, nem kell parázni. Ezzel ugyanis elkéstek, akik ilyesmit tervezgetnek.
Ezzel pont most nincsenek még elkésve. Mo-n az első sokk közben már megkezdődne a belharc a Fideszben, az újonnan alakuló brüsszeli játéknak is OV a motorja. Az orosz-ukrán előadáson pedig az utolsó, a békéért kampányoló hang szűnne meg. Fico nem játékos ebben, csak utánfutó. Szerintem.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Tovább repked a békegalamb... :p

Ehh, akkor ezt benéztem, bár tartom, hogy egy Erdogan látogatás az esedékes, úgyis a gabonaszállítást emlegette nemrég az öreg dinnyeárus
 
Én Bibit tippeltem - hátha meg akarja oldani a közel-kelet békéjét is! :rolleyes:
Igazából valami nagyobb izraeli fegyverbeszerzést vártam inkább, de úgy tűnik az kicsit később lesz. :)
 
Megy a Peti is? Mert akkor nem hazudtak hogy technikai okokbol nem johet el Annalena leb@szni a magyar kormanyt, hisz addigra mar Kinaban lesznek. Majd ha visszajonnek akkor majd johet a kumulativ leb@szas minden utert es a nemet adofizeto penze is meg lesz sporolva hisz csak egyszer kell jonnie Annacskanak. :D
 
Valószínűleg nincs igazam, de nekem van egy olyan hátsó megérzésem, hogy a holnapi vaskos bejelentés, amibe beleremeg az EU... az azt jelenti, hogy Zele és Putyin bejelentik a(z) akárhány napos tűzszünetet...... Lehet ezért landolt Moszkvában a Falcon....
 
Landolt volna?

Petropavloszk, Omszk felé halad!