Magyar őstörténet és a sztyeppei civilizáció

Ez valami kitaláció,vagy van is forrásod rá?
Kitaláció...ez egy jól körülhatárolható történészi kör által kreált, a zsidó vallás legitimációját elősegítendő gondolatkísérlet és szellemi métely.
Ennek kíváló példája a Kazár birodalom zsidó vallás felvételéből kiinduló és ezt a magyarságra is rákenő alaptézis, vagyis egyes magyarok is felvették a zsidó vallást, aminek semmi alapja nincs. Valójában a reformáció idején, az ószövetségi bibliamagyarázatokban fellelhető egy olyan elképzelés, amely szerint az elveszett zsidó törzs a magyarokkal vonul be a Kárpát-medencébe...nyilván ez kitaláció.
Illetve zavaros, szánndékosan keverhető ebben a témában a vallás-judaizmus és az etnikum. Elviekben ugye a vallás nem etnikum-/genetikafüggő, kivéve "éppenhogycsak" a judaizmusban az, anyai vonalon öröklődik. Viszont a magyar népesség bár ugyan sokrétű, ami igaz is-de nem úgy ahogy beállítják, szefárd genetikájú, sőt tovább megyek egyáltalán közel-keleti genetikájú népességet nem tartalmaz.
Az Aba nemzettségre visszatérve, egyesek szerint az Aba nemzettség a "honfoglaló" magyarhoz "csapódott" kabar nemzettség vezetője, aki nyilvánvalóan rokona az Árpád-háziaknak, csak is így lehetett felkent, választott király. Viszont azt ne feledjük el, hogy ha már itt tartunk, a kabarok semmiféle módon nem különböztethetőek meg a többi "hétmagyar" törzstől, ráadásul az állítólagosan nagy, ősellenség besenyő törzs is betagozódott a magyar kárpát-medencei hazába.
Gyanítom bizonyos politikai és történelemhamisítási szándék áll az Aba nemzettség zsidó vallásúnak bélyegzése mögött, ugyanis vallása miatt sem lehetett volna király abból a nemzettségből Aba Sámuel, mivel az már akkor még kizáró ok volt.
Az viszont bizonyos, hogy Aba Sámuel, I.István bizalmi embere, "nádora" lehetett, mivel rokonok/sógorok voltak. Az Aba nemzettség birtokain ugyan úgy épűltek a keresztény templomok mint máshol. Ráadásul fontos területeket birtokolt, a királyság szívében.
 
Na meg is van.

Nem volt népszerű sem a zsidó egyházi vezetők sem a németbarátok közt amikor kijött, azóta több mű és bizonyíték született a témában.

A lényeges összefoglalás egy mondatban.
"A második részben, az V-VII. fejezetben összegyűjtöttem a történelmi bizonyítékokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy a keleti zsidóságnak - és ezzel a világ zsidóságának - a zöme inkább kazár-török, semmint szemita eredetű."
Gyanítom, marhaság...mármint az, hogy az Abák zsidó vallásúak lettek volna..
Ennyire voltak zsidó vallásúak az Abák...

Gyanítom, marhaság...
Ha elolvasod a dokut amit linkeltem, egyáltalán nem marhaság.
A lényeg adózási okokból vették föl a zsidó vallást egyes törzsek, hogy kibújjanak a bizánci egyház fennhatósága alól.
Várjál hol is meg ki is csinálta ugyanezt ja a többi magyar törzs a la István, na a többi meg ezért váltott a gyenge vatikáni keresztény vallásra.
A vezetőket valszeg kurvára nem érdekelte a vallás csak politikai okokból játszottak játszanak vele.
lsd még hugenották, protestánsok, anglikán egyház és még sokan mások lsd a mai hírt albániban új vallási állam alakul, itt is ez lehetett benne nem több.
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby

Nem érted a lényegét, mai szemmel nézel egy olyan folyamatot ami nem a mai gondolatmenet mentén zajlott. Persze, nyilván vannak folyamatok amik értelmezhetőek most is, de lássuk be, a mai lelki berendezkedés és az 1000. évekbeli az ég és föld.
Leszögezhetjük nyugodtan, a magyar, un. honfoglaló törzsek és kiegészítő népelemeik között nem voltak zsidó vallásúak. Ennek sem tárgyi, sem építészeti bizonyítékai nincsenek.
(tudod, a legkorábbi keresztény templomok Magyarországon a körtemplomok, és keleti tájolásúak, ezekhez inkább a manicheusi kereszténység ami kapcsolható nem pedig a judaizmus)
Zsidó népesség a Pannónia tartományban a rómaiak idején létezett. (ahogyan a Mithrasz kultusz is). A keleti kereszténység és a nyugati között óriási tan, szemléletbeli és hitbéli különbség van. A bizánci rítusú kereszténység nincs annyira átjudologizálva mint a nyugati-sauli. A "mégkeletibb", magyarabb kereszténység meg mégannyira sincs, hiszen a középpontjában a jézusi tanítás áll, az un. újszövetség.
Sőt mi több, nem is tud az un.ószövetségről-manicheizmus...
 
Akkor mivel magyarázod a dns egyezéseket? A tudományos tények makacs dolgok.;)
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
Arra, hogy ezek inkább türkök (ahogy a leíratok alapján a kabar törzs is) akik a fent leírtak miatt a zsidó vallást vették fel Kazáriában.
A Kazár birodalom szétesése után ezek az un. zsidó vallású néptöredékek beolvadtak a környező türk népekbe. Nem maradt olyan utódbirodalom amelyik a zsidó vallást követte volna...amúgyis egy praktikus döntés volt, amit az iszlám nem nézett jó szemmel...Amúgy valószínűleg a köznép nem követte, csak az uralkodóosztály, majd jött Szvjatoszláv....
 
Egy korábbi eszmecseréhez kapcsolódik...rézkor-bánya-kerék...európai civilizáció...kultúrális bölcső.
Ezek még nem láttak őskori bányát! Idióták, ott nem voltak szabályos aknák, csillék, az minden volt, csak nem ilyen környezet! Legalább elmentek volna Szerbiába, Ciprusra vagy Angliába ahol a legjobban fennmaradtak a legősibb bányák és szembesültek volna azzal, hogy a réz- és majd a bronzkori-bányászok közvetlenül követték a telléreket és semmilyen a csillézéshez szükséges szabályos és hosszú vágattal nem rendelkeztek. A csillék a római idők találmányai, de igazából a középkorban terjedtek el a szabályos bányavágatokkal együtt, amik olyan technológiai és munkaerőszükségletet és szervezettségi szintet igényeltek, amikkel a réz- és bronzkori bányászközösségek nem rendelkeztek. Különösen nem a rézkoriak!
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
Ennyire voltak zsidó vallásúak az Abák...

Annyira, hogy még Sámuelt és Sámuelnek hívták! Igaz, még Géza idején született, szóval utolsó megtestesítője lehetett a családjában a nem keresztény hagyomány követésének. Ő esetükben ez a zsidózó kabar/káliz hagyomány volt egy judaizmusra épülő iráni szinkretizmus kazárok által megreformált hagyománya, amellyel kapcsolatban azt már nem tudjuk, hogy az Abák a káliz/kabar iráni szinkretizmust hozták magukkal, vagy a kazár reform vonalát.
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
Drónokkal és lidarral találtak rá két elveszett városra, amik a selyemút fontos csomópontjai lehettek .

- Üzbegisztán keleti hegyvidéki területén, amelyek egykor a selyemút mentén helyezkedtek el, és ennek köszönhetően virágzó kereskedelmi csomópontoknak számítottak a 6–11. század között. Tugunbulak és Tashbulak városának föld alatt rejlő struktúráira 2000-2200 méteres magasságban találtak rá.
- Érdekes ez az egybeesés a (Turáni alföldünk, Kizil-Kum) terület keleti hegyvidéki területével. Azaz ahol őseink éltek városállamokban. A Turáni alföldön pedig állatokat tartottak. Ezért is mondtam hogy rátelepedtünk a selyemútra, ami később a vesztünk is lett.
 
Ő esetükben ez a zsidózó kabar/káliz hagyomány volt egy judaizmusra épülő iráni szinkretizmus kazárok által megreformált hagyománya, amellyel kapcsolatban azt már nem tudjuk, hogy az Abák a káliz/kabar iráni szinkretizmust hozták magukkal, vagy a kazár reform vonalát.
- A kereszténység kialakulását vesszük 0 évnek ugye! Az Abák a kazár birodalomból pedig már az iu. 8.sz-ban váltak ki, azaz csatlakoztak a magyar törzsekhez! Akkor vajon miért csatlakozott az Aba törzs hozzánk keresztényekhez? Miért nem mentek a Kaukázus déli oldalára a zsidókhoz! Nem reformáltak a kazárok ott semmit! Az Aba törzs egy keresztény törzs volt, aki csatlakozott hozzánk! Ők őrizték a kaukázusi átjárót! Mivel a kazárokkal összevesztünk nem kellet az átjáró s csatlakoztak hozzánk mikor bejöttünk a kárpát medencébe.
- Amire te gondolsz az egy másik történet. Korábbi.
- Ugye te nem vagy Zsidó, mert nem akarlak megbántani!
 
- A kereszténység kialakulását vesszük 0 évnek ugye! Az Abák a kazár birodalomból pedig már az iu. 8.sz-ban váltak ki, azaz csatlakoztak a magyar törzsekhez! Akkor vajon miért csatlakozott az Aba törzs hozzánk keresztényekhez?
Hogy kikhez? Aba törzs pedig nem volt, nem ismerjük a pontos kabar politikai szituációt. Van számmisztika párhuzamosx számú kabar törzsre, de azt jó okkal a krónikás fantáziájára hagyhatjuk. Zsidózó és muzulmán kabar elemek voltak, ennyi nagyjából a tudásunk erről. "Fekete magyarok" a kifejezés politikai és nem etnikai értelmében.
Miért nem mentek a Kaukázus déli oldalára a zsidókhoz! Nem reformáltak a kazárok ott semmit!
De. A szinkretikus iráni-mazdakita (ókori bolsevizmus erős zsidó etnikai jelenléttel) khorezmi zsidózás menekült a kazárokhoz az ellenük is behívott arabok elől. Ők a kálizok a kabarok egyik lényeges eleme. Jó okkal feltételezzük, hogy az Abák a khorezmi arisztokrácia, ha nem a királyi család leszármazottai voltak. A khorezmi polgárháború nélkül már a kazár történet se érthető!
Az Aba törzs egy keresztény törzs volt, aki csatlakozott hozzánk!
Nem volt Aba törzs. Ez képzelgés. Aba családja ugyan kabar bázison állt, de már generációk óta a magyar arisztokráciába aszimillálódott. Mégcsak szignifikáns kabar jelenlét se mutatható ki az Aba birtokokon. Velük magyar arisztokrataként kell számolnunk. Zsidózó hagyományú magyar főúrként. Amilyan korabeli Hunyadi-történet...