A II. világháború magyar vonatkozású katonai eseményei

Mert a vezérkar nem katona? Ők döntötték el, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre haditechnikára? Ők döntöttek úgy, hogy menni kel az oroszok ellen? Mesélj még.
Már akkor jelentős számú Turán-40 volt rendszerben, azokból ha csak 1 századot kivisznek a frontra, azokkal lehetett volna halogató harcot vívni. Az oroszoknál is sok T-60, T-70 volt, azok ellen megfelelt volna, a T-34-esek kisebbségben voltak.Ha csak 1 napig sikerült volna késleltetni a szovjet előrenyomulást, már az is ezrek életét mentette volna meg.
Igen.
Mert le is mondhatott volna, csak ugye a suska....
Be is adta a lemondását, de Horthy nem fogadta el.
Azt "hirtelen" nem tudom, de nem is nagyon olvastam arról, hogy Jány valami változást/változtatást segített volna, tapasztalatokat átadott volna, azt igényelték volna katonai és/vagy politikai szinten(???)!

Örülnék, ha ilyen --most is akár-- kiderülne! :hadonaszos:

Viszont mintha akkor is inkább/jórészt a korábbi pökhendi katonai és politikai megmagyarázás folyt volna tovább!
..."ismerős" ez valakinek? :mad:
Jány rendszeresen kért erősítést, zsákmányolt haditechnikából hadfelszerelésből rendszeresen küldött haza, hogy ilyenek kellenek nekünk is.
 
Már akkor jelentős számú Turán-40 volt rendszerben, azokból ha csak 1 századot kivisznek a frontra, azokkal lehetett volna halogató harcot vívni. Az oroszoknál is sok T-60, T-70 volt, azok ellen megfelelt volna, a T-34-esek kisebbségben voltak.Ha csak 1 napig sikerült volna késleltetni a szovjet előrenyomulást, már az is ezrek életét mentette volna meg.

Be is adta a lemondását, de Horthy nem fogadta el.

Jány rendszeresen kért erősítést, zsákmányolt haditechnikából hadfelszerelésből rendszeresen küldött haza, hogy ilyenek kellenek nekünk is.

Emlékszem egész komoly, helyi sikereket elérő, ezért kitüntetett harcoló alakulatokra, akik nem hazaküldték, hanem használták/bevetették a zsákmányolt szovjet technikát! Sőt: néhány véletlen után direkt zsákmányolni szerveztek "portyákat". Asszem náluk volt, hogy emiatt az orosz nagyobb távolságra is húzódott vissza tőlük, és mintha inkább átkarolni próbálták őket, nem lerohanni!

Esküt erre már nem teszek, de remélem jól emlékszem: egészen jó százalékkal sikerült a visszavonulás is!

A nehézfegyverzet hiányáról meg annyi adalék jár, hogy több hivatalos üzenetváltásra emlékszem, hogy a német parancsnokok elrekvirálták az amúgy is kevés magyar nehéz-fegverzet jelentős részét "kölcsönbe"! :mad:
Sosem kaptuk vissza!

A hazaküldés indokolt, célszerű! A feltétlen engedelmességnek láttuk a kárát, Ő is látta a kárát!
A feleslegesen túltolt harctéri "Becsületesség", és "Úriemberkedés" ide vezetett!
A kurucos csibészséggel --nem tááán': "Józan ésszel" ? -- meg túl lehetett élni!
"Ennyike!"

A mostani Ludivikásoknak is azért nem árt ezt észben tartani, jobb a más --személy-- kárán tanulni! :oops:
... itt nem lesz "Reload", meg IDDQD !

U.I.: IDDQD: PC-s játékban a csaló-kód, örök-élet, +kifogyhatatlan lőszer
;)
!)

.
 
Ha a Kramer-hadtest megalakítására gondolsz, amikor a 1. páncéloshadosztályt alárendelték anélkül, hogy a Jányt tájékoztatták volna erről, akkor igaz.
Megjegyzem, hogy a nehézfegyverzet döntő részét a németek adták...
 
Névre nem emlékszem, az maradt meg Nekem a korabeli hadijelentésekből, hogy valami üvöltöző német tiszt magyar nehéz-lövegeket visz el... tőlünk! :mad:

Lehet, hogy adtak --nyomokban-- német fegyverzetet, de én mintha úgy emlékeznék, hogy sokkal többet ígérgetve indult a dolog, úgy kb. "Papi" szinten. :mad:

A Toldikat és Nimródokat leszámítva a harckocsik (Pz IV F1/F2, Pz IIIN, Panzerjäger I, Marder I, T-38), németek voltak.
 
Névre nem emlékszem, az maradt meg Nekem a korabeli hadijelentésekből, hogy valami üvöltöző német tiszt magyar nehéz-lövegeket visz el... tőlünk! :mad:

Lehet, hogy adtak --nyomokban-- német fegyverzetet, de én mintha úgy emlékeznék, hogy sokkal többet ígérgetve indult a dolog, úgy kb. "Papi" szinten. :mad:

.
A panceloshadosztalyt a kramer csoport alárendeltségébe vettek a németek és kivonták Janyi alól, szerintem erre emlékszel.
És nem volt senki annyira kemenytoki, hogy bocs, a magyar felettesei parancsa úti a fuhreret is.
 
  • Tetszik
  • Szomorú
Reactions: endre and LMzek 2.0
Már akkor jelentős számú Turán-40 volt rendszerben, azokból ha csak 1 századot kivisznek a frontra, azokkal lehetett volna halogató harcot vívni. Az oroszoknál is sok T-60, T-70 volt, azok ellen megfelelt volna, a T-34-esek kisebbségben voltak.Ha csak 1 napig sikerült volna késleltetni a szovjet előrenyomulást, már az is ezrek életét mentette volna meg.

Be is adta a lemondását, de Horthy nem fogadta el.

Jány rendszeresen kért erősítést, zsákmányolt haditechnikából hadfelszerelésből rendszeresen küldött haza, hogy ilyenek kellenek nekünk is.
Persze Turan 40, remélem ezt viccnek szántad.
 
Nem.
A T-60/70 széria ellen és a gyalogság ellen nagyon jól jött volna.
Továbbá a visszavonulás során a bekerítő gyalogos egységek ellen.
Nem mindenhol volt T-34 ezt ne felejtsük el.
Ahol a 3. hadtest menekült, Sztarij Oszkoltól délkelet felé például nem voltak harckocsik.
Ott bármi mozgásképes harcjármű jól jött volna.
 
Igen, mert a szovjetek is hülyék voltak és ezeket küldték legelőre kilövetni őket. Olvass a hadműveletekről és nagyon gyorsan rájössz, hogy mekkor butasággal álltál elő.
 
136512ca-d18e-11e6-92bc-000c29a578f8.jpg
Azt hiszem itt többen egyrészt nem veszik figyelembe a történelmi tényeket, másrészt túlmisztifikálják a “ha nekünk nem lett volna szar a felszerelésünk” teóriát. A január 12-én kezdődött és 14-én még durvábbá vált vesszőfutásunkat csak úgy kerülhettük volna el, ha egyszerűen nem vagyunk ott. Nem osztott vagy szorzott volna a plusz “40 Túrán” vagy bármi más. Ivánéknak meg volt a lehetőségük akkor és ott olyan erőcsoportosítást létrehozni, hogy átmenjenek mindenen, mint libán a fos. Ergo átmentek volna rajtunk akkor is, ha a harcképességünk valami elképesztő szerencse folytán eléri a német hadosztályokét. Továbbá a körülöttünk lévők ugyanúgy megfutottak volna. Igazából összetehetjük a kezünket, hogy Romanyenko csapataitól felfelé északra foglaltunk állásokat és kívül maradtunk a sztálingrádi gyűrűn, nem pedig bent szenvedtük el egy közel teljes, 100 százalékos veszteséget.
 
Igen, mert a szovjetek is hülyék voltak és ezeket küldték legelőre kilövetni őket. Olvass a hadműveletekről és nagyon gyorsan rájössz, hogy mekkor butasággal álltál elő.
Képzeld, sok monográfiát és naplót olvastam a Don-kanyarról és pontosan az jött le, hogy akár egy századnyi Turán-40 ezrek életét tudta volna megmenteni ha csak akár fél-egy napig fel tudta volna tartóztatni a szovjet előrenyomulást egy irányban.
Nyilván nem a T-34-esek ellen kamikaze-módra bevetve.
Egyébként pedig a német és magyar péncélelhárítás a bevetett szovjet tankok felét megsemmisítette!
 
A monográfiák és visszaemlékezések nagyon fontos részei a történelemnek, de csak azokból bármilyen következtetést le vonni már ne is haragudj.
 
Ezek mellett természetesen még jó néhány történészi munkát is olvastam és pár konferencián is részt vettem. ;)
Akkor miért állítasz butaságot? A két hídfőben ahonnan a szovjet támadádok indultak (összesen 119db T-34-el és KV-1-el) nagyjából 5×-ös volt az orosz erőfölény (nem páncélosfölény, hanem erőfölény). Ezek ellen a harckocsik ellen a 40M Turán vicc kategória, márpedig a szovjetek nem voltak hülyék, hogy ne ezekkel az első vonalban támadjanak.
 
  • Tetszik
Reactions: Filter

Nem az áttörés elhárításában, hanem a visszavonulás fedezésében lett volna jó, ha voltak volna ezek a Turánok.
Amúgy a harcértéke kb. azonos volt a T-38-cal, azokat egy óra alatt szétlőtték a szovjetek.
 
A végkimenetelen nem változtatott volna 1000 Turán sem ( ahogy 1000 Tigris sem változtatott...).
Ahogy R&R irja: Nem kellett volna ott lenni. Éa akkor is átment volna rajtunk a szovjet. De az más tészta...
 
  • Vicces
Reactions: ravenlord