Kora újkori - újkori csaták és hadtörténelem (1500-1914)
- Téma indítója boki
- Indítva
Franciaország 1884-85-ös tajvani inváziója
www.navalnews.com
RAND: A Historical Analysis of a True Invasion of Taiwan - Naval News
Dr. Scott Savitz, a senior engineer at the RAND Corporation, returns with this historical analysis of France's invasion of Taiwan in 1884-85, where the defenders were Chinese.
www.navalnews.com
Megjelent a Gyalogság a csatában, 1733-1783 című könyv.
Miért érdekelne?
Megváltoztatja a 18. századi csaták történetét azáltal, hogy nem csak a tisztek, hanem besorozott és altisztek tapasztalatait is elmondja. A csata másképp néz ki, ha be vagy sorozva.
A 18. századi csaták filmes ábrázolásán a katonák kőarcú robotokként csapnak össze közelről.
Valamilyen misztikus módszerrel az egyik oldalt választják ki, hogy először tüzel, míg a másik türelmesen kivárja a sorát és hadja magát lekaszabolni.
Miután mindkét fél tüzelt, véres közelharcba kezdenek kölcsönösen.
Egy véres közelharc után az egyik oldal kerül ki győztesen, a másik pedig menekül.
Az a baj, hogy a filmek tévednek:
- katonák nagyobb távolságra lőttek, mert nem akartak közel kerülni.
- katonák nem várták meg a lövési parancsot, és a tűzzel fedezték magukat.
- katonák támadtak, hogy megfélemlítsék az ellenséget, de a gyalogsági közelharc ritka volt.
A könyv a besorozott férfiak írásait és szempontjait használja fel annak bemutatására, hogy a tizennyolcadik századi csaták a tisztek és embereik közötti hatalmi tárgyalások voltak. A tisztek azt akarták, hogy a férfiak úgy verekedjenek, mint a mai filmekben. A férfiak ezt nem akarták.
A könyv másik jelentős hozzájárulása az, hogy hol kezdődik: a lengyel örökösödési háborúval az 1730-as években. Itt, miközben Észak-Olaszországban harcoltak, a katonák fedezékbe húzódtak, csetepatéként harcoltak, egymástól függetlenül lőttek nagy távolságra, és elkerülték, hogy közelharcba lépjenek.
De összességében az angol nyelvű történetnek ezt a részét gyakran elveszítjük, mivel Nagy Frigyesre és a porosz hadseregre összpontosítunk, az 1741-es osztrák örökösödési háborútól kezdve. Az olasz tudósok már régóta panaszkodnak emiatt. évtizedekben.
A tizennyolcadik századi gyalogsági hadviselés megértéséhez mind az észak-olaszországi lengyel örökösödési háborúban felbukkanó gyakorlatokat, mind az osztrák örökösödési háborúból eredő lenyűgöző porosz fegyelmet együtt kell tartanod a fejedben.
Amikor ezt tesszük, egy olyan világot látunk, ahol a rugalmas gyalogsági taktika gyakoribb a 18. századi harctereken. Amikor de Montcalm márki (Abraham-síksági csata) látja, hogy a gyalogság fedezékből harcol Carillonnál 1758-ban, nem azt mondja: hú, ez csak Észak-Amerikára jellemző!
Ehelyett azt mondja, "a tűzharc mindkét oldalon olyan volt, mint a pármai csata" (Észak-Olaszországban, 1734-ben). A lengyel örökösödési háborút és az általa a gyalogsági hadviselésben hozott taktikai fejleményeket újra be kell vezetni a gyalogsági taktika általános történetébe.
De gyakran elveszítjük ezt a történetet, mert a porosz hadsereg híres volt a fegyelméről és az ellenőrzéséről. Sok más európai és amerikai tiszt csodálta a poroszokat, és a olyan katonák ötlete ihlette őket, akiket robotos "lövőgépekké" lehetne alakítani.
A baj az volt, hogy még Poroszországban is hatalmas szakadék tátongott aközött, amit a tisztek akartak, és aközött, amit a férfiak ténylegesen megtesznek. A tiszteknek megvolt az elméletük arról, hogyan kell harcolni egy ideális világban, a besorozott férfiak ezt gyakran figyelmen kívül hagyták, és úgy harcoltak, ahogyan az számukra értelmes volt.
Ez a könyv lényege: a tárgyalásos hatalom gondolatának vizsgálata a csatatéren. A tizennyolcadik századi gyalogsági hadviselés valósága valahol a tisztek merev vágyai és a besorozottak rugalmasabb módszerei között feküdt.
Ezt akkor értjük meg a legjobban, ha együtt nézzük a tisztek és a sorkatonák írásait. Ennek eredményeként a könyv jelentős időt fordít mind a tisztek elméletére, mind a tizennyolcadik századi hadseregeket alkotó paraszt-katonák gondolkodásmódjára.
Sok tekintetben a fedezék felvételére, az önálló lövöldözésre, a taktikai terep felhasználására, a tűzvonalba való be- és kifutásra, valamint a tűzerőt előnyben részesítő közelharcra összpontosítva, a tisztek helyett a besorozott emberek jósolták a háború jövője.
https://x.com/KKriegeBlog/status/1879918659956867575
Miért érdekelne?
Megváltoztatja a 18. századi csaták történetét azáltal, hogy nem csak a tisztek, hanem besorozott és altisztek tapasztalatait is elmondja. A csata másképp néz ki, ha be vagy sorozva.
A 18. századi csaták filmes ábrázolásán a katonák kőarcú robotokként csapnak össze közelről.
Valamilyen misztikus módszerrel az egyik oldalt választják ki, hogy először tüzel, míg a másik türelmesen kivárja a sorát és hadja magát lekaszabolni.
Miután mindkét fél tüzelt, véres közelharcba kezdenek kölcsönösen.
Egy véres közelharc után az egyik oldal kerül ki győztesen, a másik pedig menekül.
Az a baj, hogy a filmek tévednek:
- katonák nagyobb távolságra lőttek, mert nem akartak közel kerülni.
- katonák nem várták meg a lövési parancsot, és a tűzzel fedezték magukat.
- katonák támadtak, hogy megfélemlítsék az ellenséget, de a gyalogsági közelharc ritka volt.
A könyv a besorozott férfiak írásait és szempontjait használja fel annak bemutatására, hogy a tizennyolcadik századi csaták a tisztek és embereik közötti hatalmi tárgyalások voltak. A tisztek azt akarták, hogy a férfiak úgy verekedjenek, mint a mai filmekben. A férfiak ezt nem akarták.
A könyv másik jelentős hozzájárulása az, hogy hol kezdődik: a lengyel örökösödési háborúval az 1730-as években. Itt, miközben Észak-Olaszországban harcoltak, a katonák fedezékbe húzódtak, csetepatéként harcoltak, egymástól függetlenül lőttek nagy távolságra, és elkerülték, hogy közelharcba lépjenek.
De összességében az angol nyelvű történetnek ezt a részét gyakran elveszítjük, mivel Nagy Frigyesre és a porosz hadseregre összpontosítunk, az 1741-es osztrák örökösödési háborútól kezdve. Az olasz tudósok már régóta panaszkodnak emiatt. évtizedekben.
A tizennyolcadik századi gyalogsági hadviselés megértéséhez mind az észak-olaszországi lengyel örökösödési háborúban felbukkanó gyakorlatokat, mind az osztrák örökösödési háborúból eredő lenyűgöző porosz fegyelmet együtt kell tartanod a fejedben.
Amikor ezt tesszük, egy olyan világot látunk, ahol a rugalmas gyalogsági taktika gyakoribb a 18. századi harctereken. Amikor de Montcalm márki (Abraham-síksági csata) látja, hogy a gyalogság fedezékből harcol Carillonnál 1758-ban, nem azt mondja: hú, ez csak Észak-Amerikára jellemző!
Ehelyett azt mondja, "a tűzharc mindkét oldalon olyan volt, mint a pármai csata" (Észak-Olaszországban, 1734-ben). A lengyel örökösödési háborút és az általa a gyalogsági hadviselésben hozott taktikai fejleményeket újra be kell vezetni a gyalogsági taktika általános történetébe.
De gyakran elveszítjük ezt a történetet, mert a porosz hadsereg híres volt a fegyelméről és az ellenőrzéséről. Sok más európai és amerikai tiszt csodálta a poroszokat, és a olyan katonák ötlete ihlette őket, akiket robotos "lövőgépekké" lehetne alakítani.
A baj az volt, hogy még Poroszországban is hatalmas szakadék tátongott aközött, amit a tisztek akartak, és aközött, amit a férfiak ténylegesen megtesznek. A tiszteknek megvolt az elméletük arról, hogyan kell harcolni egy ideális világban, a besorozott férfiak ezt gyakran figyelmen kívül hagyták, és úgy harcoltak, ahogyan az számukra értelmes volt.
Ez a könyv lényege: a tárgyalásos hatalom gondolatának vizsgálata a csatatéren. A tizennyolcadik századi gyalogsági hadviselés valósága valahol a tisztek merev vágyai és a besorozottak rugalmasabb módszerei között feküdt.
Ezt akkor értjük meg a legjobban, ha együtt nézzük a tisztek és a sorkatonák írásait. Ennek eredményeként a könyv jelentős időt fordít mind a tisztek elméletére, mind a tizennyolcadik századi hadseregeket alkotó paraszt-katonák gondolkodásmódjára.
Sok tekintetben a fedezék felvételére, az önálló lövöldözésre, a taktikai terep felhasználására, a tűzvonalba való be- és kifutásra, valamint a tűzerőt előnyben részesítő közelharcra összpontosítva, a tisztek helyett a besorozott emberek jósolták a háború jövője.
https://x.com/KKriegeBlog/status/1879918659956867575
Hát. Ne vedd magadra de ez tele van ordas nagy baromságokkalMegjelent a Gyalogság a csatában, 1733-1783 című könyv.
Miért érdekelne?
Megváltoztatja a 18. századi csaták történetét azáltal, hogy nem csak a tisztek, hanem besorozott és altisztek tapasztalatait is elmondja. A csata másképp néz ki, ha be vagy sorozva.
A 18. századi csaták filmes ábrázolásán a katonák kőarcú robotokként csapnak össze közelről.
Valamilyen misztikus módszerrel az egyik oldalt választják ki, hogy először tüzel, míg a másik türelmesen kivárja a sorát és hadja magát lekaszabolni.
Miután mindkét fél tüzelt, véres közelharcba kezdenek kölcsönösen.
Egy véres közelharc után az egyik oldal kerül ki győztesen, a másik pedig menekül.
Az a baj, hogy a filmek tévednek:
- katonák nagyobb távolságra lőttek, mert nem akartak közel kerülni.
- katonák nem várták meg a lövési parancsot, és a tűzzel fedezték magukat.
- katonák támadtak, hogy megfélemlítsék az ellenséget, de a gyalogsági közelharc ritka volt.
A könyv a besorozott férfiak írásait és szempontjait használja fel annak bemutatására, hogy a tizennyolcadik századi csaták a tisztek és embereik közötti hatalmi tárgyalások voltak. A tisztek azt akarták, hogy a férfiak úgy verekedjenek, mint a mai filmekben. A férfiak ezt nem akarták.
A könyv másik jelentős hozzájárulása az, hogy hol kezdődik: a lengyel örökösödési háborúval az 1730-as években. Itt, miközben Észak-Olaszországban harcoltak, a katonák fedezékbe húzódtak, csetepatéként harcoltak, egymástól függetlenül lőttek nagy távolságra, és elkerülték, hogy közelharcba lépjenek.
De összességében az angol nyelvű történetnek ezt a részét gyakran elveszítjük, mivel Nagy Frigyesre és a porosz hadseregre összpontosítunk, az 1741-es osztrák örökösödési háborútól kezdve. Az olasz tudósok már régóta panaszkodnak emiatt. évtizedekben.
A tizennyolcadik századi gyalogsági hadviselés megértéséhez mind az észak-olaszországi lengyel örökösödési háborúban felbukkanó gyakorlatokat, mind az osztrák örökösödési háborúból eredő lenyűgöző porosz fegyelmet együtt kell tartanod a fejedben.
Amikor ezt tesszük, egy olyan világot látunk, ahol a rugalmas gyalogsági taktika gyakoribb a 18. századi harctereken. Amikor de Montcalm márki (Abraham-síksági csata) látja, hogy a gyalogság fedezékből harcol Carillonnál 1758-ban, nem azt mondja: hú, ez csak Észak-Amerikára jellemző!
Ehelyett azt mondja, "a tűzharc mindkét oldalon olyan volt, mint a pármai csata" (Észak-Olaszországban, 1734-ben). A lengyel örökösödési háborút és az általa a gyalogsági hadviselésben hozott taktikai fejleményeket újra be kell vezetni a gyalogsági taktika általános történetébe.
De gyakran elveszítjük ezt a történetet, mert a porosz hadsereg híres volt a fegyelméről és az ellenőrzéséről. Sok más európai és amerikai tiszt csodálta a poroszokat, és a olyan katonák ötlete ihlette őket, akiket robotos "lövőgépekké" lehetne alakítani.
A baj az volt, hogy még Poroszországban is hatalmas szakadék tátongott aközött, amit a tisztek akartak, és aközött, amit a férfiak ténylegesen megtesznek. A tiszteknek megvolt az elméletük arról, hogyan kell harcolni egy ideális világban, a besorozott férfiak ezt gyakran figyelmen kívül hagyták, és úgy harcoltak, ahogyan az számukra értelmes volt.
Ez a könyv lényege: a tárgyalásos hatalom gondolatának vizsgálata a csatatéren. A tizennyolcadik századi gyalogsági hadviselés valósága valahol a tisztek merev vágyai és a besorozottak rugalmasabb módszerei között feküdt.
Ezt akkor értjük meg a legjobban, ha együtt nézzük a tisztek és a sorkatonák írásait. Ennek eredményeként a könyv jelentős időt fordít mind a tisztek elméletére, mind a tizennyolcadik századi hadseregeket alkotó paraszt-katonák gondolkodásmódjára.
Sok tekintetben a fedezék felvételére, az önálló lövöldözésre, a taktikai terep felhasználására, a tűzvonalba való be- és kifutásra, valamint a tűzerőt előnyben részesítő közelharcra összpontosítva, a tisztek helyett a besorozott emberek jósolták a háború jövője.
https://x.com/KKriegeBlog/status/1879918659956867575
A Hazafi c. filmet meg ennek alátámasztására használni.... LoL
Az minden hadtörténelmi szempontból egy óóóótvar nagy sz@r.
Infantry Sword Exercise
Henry Charles Angelo. London. 1845.
Lessons in Sabre, Singlestick, Sabre and Bayonet
John Musgrave Waite. London. 1880.
A Complete System of Bayonet Exercise
Sir Richard Francis Burton. London, 1853.
Bayonet-fencing and sword practice
Captain Alfred Hutton. London. 1882.
Henry Charles Angelo. London. 1845.
Lessons in Sabre, Singlestick, Sabre and Bayonet
John Musgrave Waite. London. 1880.
A Complete System of Bayonet Exercise
Sir Richard Francis Burton. London, 1853.
Bayonet-fencing and sword practice
Captain Alfred Hutton. London. 1882.
Egy csóró skót család, csóró sarjaként a Királynő szárnysegédségéig, közlegénytől vezérőrnagyságig.
És még az is lehet, hogy a német Mackensen tulképpen ő volt...
@Mackensen
És még az is lehet, hogy a német Mackensen tulképpen ő volt...
@Mackensen