A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ma volt egyeztetés a görög védelmi miniszterrel a párhuzamos haderőfejlesztési tervekről

Éppen erre a védelmi kiállításra utazott, ahol a LYNX-ünkkel hakniznak.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

A miniszteri találkozó egyik kiemelt témája a magyar-görög védelmi együttműködés erősítése volt, különösen a katonai oktatás, kiképzés és a védelmi innováció terén. Ezt jól példázza a görög védelmi innovációs központ és a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) közötti tervezett együttműködés – húzta alá a Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
„A tapasztalatcserét rendkívül fontosnak tartjuk védelmi képességeink erősítése szempontjából, különösen a folyamatosan változó biztonsági kihívásokkal teli világunkban. Megállapítottuk, hogy a humánpolitika meghatározó a görög haderőfejlesztésben is. Ahogy Magyarország, úgy Görögország is racionalizálta a katonai vezetők létszámát és korszerűsítette a vezetési struktúrát” – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
 
A toborzókampány részletei mellett repülőtéri tűzoltó, valamint az egészségügyi és vegyivédelmi katonákkal ismerkedhettek meg a HadERŐ nézői.

HadERŐ „Hazámat szolgálom!” - 2025.05.06-i adás

  • Tetszik
Reactions: Tumpek

"Atombombát dobtak a magyar politikára?

Történt tegnap, hogy egy bizonyos ellenzéki politikus saját bevallása szerint egy eget-földet megrengető hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen többek között a jelenlegi honvédelmi miniszter beszél.

Ami szerintünk botrány, az lejjebb található.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondja ezen a felvételen, hogy a Honvédséget háborúra készíti fel, a felvétel közzétevője pedig ezt tartja döbbenetesnek, megrengetőenk, stb, kontrasztba téve az ország kormányának kommunikációjával az évek óta folyó orosz-ukrán háború kapcsán. Nos a kormányzati propagandát szerencsére magyarázzák elegen, így mindenki talál magának megfelelő magyarázatot.
De mégis mire készítsenek fel egy haderőt?

Az orosz-ukrán háború itt folyik a szomszédban, a jugoszláv utódállamok főnek a kuktában, amely kuktába boldog-boldogtalan kívülről is belekavar, a Közel-keleten Erdogan karmesterkedésével sikerült megdönteni Aszad rendszerét és egy valódi terrorszervezetet Szíria nyakára ültetni, miközben Izrael éppen azt a Nagy-Izraelt építi bármi áron, amely ötletét szélsőségesek és holdkórosok képzelgéseinek titulálták eddig.

Azerbajdzsán megkaparintotta Hegyi-Karabahot, Iránban szép számmal követnek el merényleteket a karhatalom ellen, Pakisztán és India a hét elején esett egymásnak, a kommunista diktatúra Kína pedig csak az alkalmat várja, hogy megszállhassa Tajvant. Etcetera.

Mire készítsék fel a Honvédséget?

De tényleg, mire készítik fel?
  • A fiatalítással talán több kárt okozott Szalay, mint hasznot.
  • A létszámot csak leszerelési tilalommal tudják tartani.
  • A laktanya felújítások sokéves késésben vannak.
  • A Gidrán-projekt égés. 7 év alatt körülbelül 100 járművet sikerült venni.
  • A tartalékos program egy lufi, gyenge képzés, gyenge felszerelés, jelképes infrastruktúra.
  • A járási lőterekből szinte semmi sem lett.
  • Több éves késéssel sikerült a tervezett új vadász század helyett mindössze 4 Gripent leszerződni.
  • A NASAMS légvédelmi rendszerből "alacsony kétszámjegyű" az indítók mennyisége. Nagyobb hatótávolságú rakétarendszert azóta sem sikerült beszerezni.
  • Nem csak nagyobb, a kisebb hatótávolságú légvédelemmel is komoly gondok vannak. Hiába a Mistral modernizálása, még mindig Unimog platókon történik az ácsorgás. Valódi kézi légvédelmi rakéták meg, ugyan már...
  • Évek óta priorítás rakétás tüzérség felállítása, csak éppen nem halandóak megvenni.
  • 24 db PZH-2000-el letudták a kategóriát, holott még évekig élt opció újabb rendelésre, jó áron.
  • Nemo tornyos Lynxek lesznek, de az aknavetős Gidránokat nagyon úgy tűnik, hogy elengedték.
  • A lövészek egyéni felszerelésében nagy előrelépés történt, de még mindig nem jutottak a végére. Sem tételek, sem darabszámok tekintetében:
  • Még mindig elő-elő kerül a MOFÉM sisak és társai.
  • A kiskunfélegyházi fegyvergyár csak szenved, mert nincs hosszútávú megrendelés
  • A várpalotai és a vecsési gyárakkal szöttyögnek
  • Évek óta képtelenek voltak nem hogy irányított páncéltörő rakétákat venni az új helikopterekhez, 70 mm-es rakétákat sem.
  • Felújították a Mi-24-eket, de ezekhez sincs páncéltörő rakéta. A 2 V meg sok-sok éve nem is repül.
  • Sem a BTR-ek cseréje, sem a modernizálásuk nem kezdődött el.
  • Új teherautókat kellene venni százával, mert a legelső Rábák körülbelül 20 évesek.
  • Az egész Rába teherautós dolog érdeklődés hiányában elhalt.
  • MALE kategóriájú drónt még mindig nem sikerült beszerezni.
  • Arányaiban sok-sok éve nem költöttek ennyit a Honvédségre, mégis, kevesebb pénzből komolyabb haderőt tart fenn Szerbia például, de arányokat számolva is bőven találni hatékonyabban gazdálkodó országokat - hogy cizelláltan fogalmazzunk.
  • Szinte minden gyártónál, beszállítónal újra teljesen hiteltelenné tették nem csak magukat és az országot is.

Na, ez tényleg botrány."
 
Szerintem felesleges ezt az oldalt ide bemásolni. Véleményünk nekünk is van, a tényanyag meg konkrétan innen van.
 
Es akkor a lezuhant h145m potlasat meg odase irtak.
 
Na, nem tudom, ki a szerző, de legalább összeszedte.
Ne legyél ilyen arrogáns, más oldalak, fórumok is vannak.
Ennyi erővel ne másoljunk semmit se ide…
Vannak, de nem írnak naplót az itteni működésből. Múltkor Aladeen szófordulatával együtt. Forrásmegjelölés helyett "internetes pletykák". Ilyesmi. Talán nem arrogancia, hogy egy idő után nem kedveli őket az ember.