Társadalmi folyamatok

Budapest lakossága az elmúlt 20 évben 1,73 millió és 1,78 millió között változott.
iTAVG1U.jpeg
Csak az a kérdés, hogy mit tekintünk Budapestnek...illetve ki aki budapesti, csak aki a bejelentett lakcíme alapján valamelyik kerületben, vagy aki bejár dolgozni, majd máshol alszik, vagy aki bejár szórakozni?
Alapvetően a közighatár+30…60km.
(szerintem)
 
️‍
A Pride hónap tiszteletére ismerkedjünk meg egy igazi LMBTP hőssel, Alfred Redl ezredessel. Aki egyébként az Osztrák-Magyar Monarchia történetének legnagyobb hazaárulója volt.
A homoszexuális katonatiszt 1900-ban került a katonai hírszerzéshez, és az orosz titkosszolgálat szinte azonnal akcióba lépett. Ráállították az egyik Rómeó-ügynöküket (aki itt inkább Júlia volt
1f642.png
), egy balett-táncost, aki azzal hívta fel magára Redl figyelmét a bécsi éjszakában, hogy ugyanolyan parfümöt használt, mint ő. Ebből az ilyen körökben használt jelzésből gyorsan szerelem lett, majd szexuális aktus... hogy utána jöjjön a zsarolás és a beszervezés. Viszont az oroszok emellett keményen fizettek is az információkért, így gyorsan ez vált az áruló fő motivációjává. Elképesztően nagy lábon élt két személyautóval (abban a korban egy is ritka volt), versenylovakkal és egyéb luxuscikkekkel.
Ennek ellenére 1907-re ő lett a teljes katonai kémelhárítás vezetője (jó kis átvilágítás lehetett előtte, olyan igazi monarchiás...), és a lehető legfontosabb információkat adta ki a megbízóinak. A mozgósítási és a támadási terveket, az erődítményeink tervrajzait, ráadásul több nekünk dolgozó orosz ügynököt vagy velünk kapcsolatba lépni próbáló személyt is feldobott. A hab az volt a tortán, hogy az oroszok a szerzett infók rájuk vonatkozó részét a szerbekkel is megosztották, meg is lett az eredménye 1914-ben.
Redl 1912-ig maradt a posztján, utána a prágai hadtest törzsfőnöke lett. Itt bukott le egy évvel később szinte véletlenül, amikor volt kollégái egy az orosz titkosszolgálat által küldött pénzzel teli boríték nyomát követték, és megdöbbenve tapasztalták, hogy azt volt főnökük veszi át. A folytatás is tipikusan monarchiásra sikerült: ahelyett, hogy kive... kihallgatták volna belőle a kapcsolatait, megpróbálták minél kisebb feltűnéssel és úriemberként megoldani az ügyet, úgyhogy adtak hősünknek egy töltött pisztolyt és felkérték az öngyilkosságra, amit ő meg is tett.
Amikor elkezdték ellenőrizni a halott számláit, akkor derült ki, hogy milyen régóta és milyen nagy összegek érkeztek rá, így milyen nagy szolgálatokat is tehetett az oroszoknak... de ekkor már persze késő volt kihallgatni. Ráadásul az eltussolás sem sikerült, mert mikor feltörték Redl prágai lakását, ehhez sikerült egy olyan lakatost magukkal vinni, aki nemcsak a helyi elsőosztályú focicsapat kapusa volt, hanem épp akkor lett volna meccse. Mivel akkor még nem voltak divatban a cserék, két órát késett miatta a mérkőzés, így mikor szerencsétlen kapus szembe találta magát a szurkolók és csapattársai haragjával, nem érdekelte többé a titoktartási kötelezettsége, hanem mindent elmondott. A sajtó meg természetesen már aznap rárepült.
A hátralévő egy év a világháborúig már nem volt elég arra, hogy minden tervet megváltoztassanak, így a Monarchia feltételezhetően több százezres veszteséggel fizette meg Redl árulását. A mosdatása természetesen már elkezdődött, a szintén ügynök Szabó István pozitív főhősként készített róla filmet, akit csak egy rejtélyes összeesküvéssel sároztak be. Ha így haladunk, lesz még ebből LMBTP-ikon, és lehet miatta térdepelni is...
515045906_1133023545518218_122909577759620679_n.jpg
 
  • Tetszik
  • Hűha
Reactions: Sniper and Ramzana
az egyetemi fiatalság nem nem nagyon kapható az ultrakonzervatív fundamentalizmusra.
ez megint egy olyan állítás, ami csak szerinted.
semmilyen tanulmánnyal nem tudtad ezt itt bizonyítani.

mert szerintem meg igen, épp elég sokan vannak ahhoz az egyetemisták között, hogy fenntartsák a rendszert. nem véletlen nem bukott még meg.
persze ha kivülről gáncsolják, akkor nagyobb az esélye az esésre. kérdés talál-e megfelelő támasztékot. nem véletlen, hogy igen szoros kapcsolatokat épít fel Kínával.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and fip7

Mi az egyetemi lét vagy úgy a tudományos lét alfája és omegája?
 
Maga a tudományos világ, csak nyitottan, szabad gondolkozás mentén tud működni. Nincs dogmatikusan vezérelt tudomány. Ez olyan egyszerű, minthogy a vallás nem működik hit nélkül. Olyan nincs hogy vallásos vagy, de hited nincs.
A dogmatikusan vezérelt tudományt sötét középkornak hívták ha jól tudom...
 
  • Vicces
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and dudi
ez megint egy olyan állítás, ami csak szerinted.
semmilyen tanulmánnyal nem tudtad ezt itt bizonyítani.

mert szerintem meg igen, épp elég sokan vannak ahhoz az egyetemisták között, hogy fenntartsák a rendszert. nem véletlen nem bukott még meg.
persze ha kivülről gáncsolják, akkor nagyobb az esélye az esésre. kérdés talál-e megfelelő támasztékot. nem véletlen, hogy igen szoros kapcsolatokat épít fel Kínával.
Voltál már egyetemista? ;) Avagy milyen tanulmányokkal bizonyítod az állításodat?

Ultrakonzervatív egyetemisták tömegeit vizionálom magam előtt...
 
Nincs a lófaszt. Genderszak, LGBT őrületek a tudományos világban erőltetése, sőt, sajnos az orvostudományban és annak oktatásában is.
Tudomány. Az orvostudomány hogy a retekbe lehet dogmatikus? Az emberi test úgy működik ahogy, termeszettudományos alapja van és kész.
 
  • Tetszik
Reactions: alali77
Tudomány. Az orvostudomány hogy a retekbe lehet dogmatikus? Az emberi test úgy működik ahogy, termeszettudományos alapja van és kész.
Ezt magyarázd azoknak akik szerint 3153584438 nem van és egyik nap egyik a másik nap másik és ha ezt nem szopod fel elég magasra, akkor retorziókkal kell számolnod.
 
Voltál már egyetemista? ;) Avagy milyen tanulmányokkal bizonyítod az állításodat?

Ultrakonzervatív egyetemisták tömegeit vizionálom magam előtt...
ebben az esetben a felvilágosult egyetemisták miért szolgálják ki hűen a rendszert ?

megint azt próbáljátok bizonygatni,hogy az összes egyetemista felvilágosult és liberális gondolkodású mert itthon (egyébként itthon sem) ez a trend ? :)

tényleg érdekel,hogy miből gondoljátok,hogy nem lehetnek rendszerhű egyetemisták is .
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and Kim Philby
Ezt magyarázd azoknak akik szerint 3153584438 nem van és egyik nap egyik a másik nap másik és ha ezt nem szopod fel elég magasra, akkor retorziókkal kell számolnod.
Orvostól te ilyet nem hallottál, mert ők biológiai nemekben gondolkoznak. Amúgy az LMBTQ és társai sem tagadják azt, hogy biológiai nemből 2 van. Amikor 8000 millió nemről beszélnek, akkor ők nem biológiai értelemben vett nemekben gondolkoznak.

Megjegyzem, hogy ilyen elemi szintű tudásodnak lennie kéne ebben a témában, ha már ennyire nagy az ellenszenved, hisz ha ilyen alapvető tudásod sincs, akkor azt sem tudod, hogy mit utasítasz el... ÉS ezen a ponton merül fel az a kérdés, hogy egyáltalán ezt a te szuverén elutasításod, vagy "szerzett" elutasítás.
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: fip7 and alali77
A dogmatikusan vezérelt tudományt sötét középkornak hívták ha jól tudom...
Amikor akar politikai vagy vallasi vagy barmilyen dogma raul a tudomanyra az azonnal torzulast csokevenyesedest illetve benulast okoz mert nem enged szabad folyast egy egy gondolatnak.

A sztalini szovjetunioban "burzsoa " az az elitelendo tudomanyagnak tekintettek a kibernetikat illetve a lopakodas tudomanyos koncepciojat is igy vetettek el. Eredmeny?
A SzU/Oroszorszag maig le van maradva szamitastechnikaban es a lopakodas technologiajaban is. Raadasul ezek nem az egyeduli teruletek.
Az is nagy problemat okoz ha a dogma hatarozza meg a fo kutatasi iranyt. Mivel a forrasok (emberi anyagi barmi) mindig korlatozottak igy csak korlatozot szamu teruleten lehet kutatni. Ha a dogma meg ebbe beleteszi a maga korlatolt eloiteleteit es pl a szent grall keresesere vagy aranycsinalasra utasitja a tudosait akkor a mar korlatozott tudomany tovabbi kudarcokra van itelve. Ezert is karos nem csak az irani hanem a magyar gyakorlat is ahol a politka mar itt is raul a tudomanyos kozossegre hogy azt a sajat dogmaja menten iranyitsa.
 
  • Tetszik
Reactions: Veér Ispán
Maga a tudományos világ, csak nyitottan, szabad gondolkozás mentén tud működni. Nincs dogmatikusan vezérelt tudomány. Ez olyan egyszerű, minthogy a vallás nem működik hit nélkül. Olyan nincs hogy vallásos vagy, de hited nincs.
nem mellédumát kértem
állítottál valamit, erre hozz valami kézzelfoghatót. szóval: milyen tanulmánnyal bizonyítod az állításodat?
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and Kim Philby