A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ezek.mind nyílt eu-s beszerzéseknek kell (kéne) lennie emiatt esélyesen a pályázatunk nemigen lesz elfogadva..)
1. Azért, ha pl. a németekkel, olaszokkal stb. összeállunk (mint a lovak), lenne esélyünk elég sok, @Aladeen által felsorolt esetben.
2. A nyílt EU-s pályázat esetén talán erősebb a felhasználás felügyelete, ráadásul a beszállítók árgus szemekkel figyelnek. Végigcsináltam már néhány (természetesen nem ekkora volumenű) EUS-s pályázatot, mindig vért pisáltunk, hogy minden meglegyen az ellenőrzésnél.
3. Az lehet, hogy megvárják a választásokat, mert ennek a koalíciónak nem akarnak több pénzt adni a minimálisnál.

Szóval, ahogy mondani szokás: ne veszítsd csüggedésed!
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Ez egy keret es 8ezret igenylunk meg de lehet csak 3-4et kapunk.
Biztos, hogy egy nagyon jelentős része kettős felhasználásra megy majd el, de a valóságban polgári fókusszal: híd építés, reptér modernizálás (Ferihegy), útépítés, kikötő építés, meg ilyesmi. Nem 8 ezer milliárdból fogunk fegyvereket venni.
 
Nem elutasitotta a szavazáson, hanem tartózkodott. Ennek egy oka volt, ez újra közös Uniós hitel lesz. Volt már egy ilyen, amit közösen felvett az összes Uniós állam, a covid utáni helyreállítási alap. Ennél elég rossz a magyar tapasztalat. A beadott pályázatainkat, évekig húzták nem bírálták el és eszméletlen lassan halad a kifizetés. Mondjuk a velünk szembeni szarakodás ellenére van olyan ország, aki nálunk is xarabbul áll. Ez nem válik az Unió dicsőségére, hisz az egész arról szólt, hogy 2021-ben mki e segítségével lökje be a 2020-ban leállitott gazdaságát. Ma 2025 van...

De sztem nem is ez a lényeg. Hanem egy elvi elutasítása a közös hitelnek. Ugyanis a közös eladósodás, majd közös törlesztést jelent. Minél nagyobb a közös eladósodás, annál fontosabb a közös hitelfinanszírozás, közös pénzügyi politika. Ez meg egy közepes Uniós ország számára azt jelenti, hogy a nagyok döntenek majd a fejünk fölött a penzugyeinkról a saját és nem a mi szempontunk szerint. Lásd még a mediterrán országok kálváriája az euróval, a bedöglött gazdaságuk, a németek ezzel ellentétes szárnyalása. De a közelből Szlovákia kirobbano gazdasága, hogy állt lejtőre az euro után. Ebből tanulva a csehek és a lengyelek egyáltalán nem igyekeznek be.

De vissza a SAFE-ra. A közös hitel miatt nem szavaztuk meg. De ha már nélkülünk eldöntötték, van, akkor érdemes élni vele, mert alacsonyabb kamatú eurokölcsön, mint amit mi a piacról kapunk. Illetve ha mi nem használjuk fel, felhasználja más, mondjuk az ellenségünk Ukrajna felfegyverzésére. Ugyanis a trükk az, amiért már az ukrán külügyminiszter is felszólalt, Ukrajna felfegyverzésére is lehet használni. Te megrendeled az Uniós hitelből, majd odaadod egy Unión kívüli országnak. Ezt egyébként mi is megtehetjük majd bűnbánatként, ha 26-ban úgy alakul.
 
ígyis veszik fel nyakra-főre a hiteleket hol az EU-ból hol kínából... szóval igazából már régóta ugrunk tátott szájjal a fa**erdőbe...
Hol magyar állampapírokból. De ha kinézel a buborékból, rájössz, minden ország ezt teszi, a németektől Nepálig.

Ugyanis ilyen a világ pénzügyi rendszere. Az országok 90%-a költségvetési hiánnyal dolgozik. Ezt államadósságból finanszírozzák. Egyébként mind a covid előtt, akkor jelentősen, mind azóta csökken/stagnál a magyar GDP arányos hiány. Nem volt ez mindig így, sőt éppen fordítva.

De alapvetően azert vesznek fel az államok új hiteleket, hogy a régi kamatait fizessék, vagy kiváltság a lejárt hiteleket, jó esetben alacsonyabb kamatozásúra.
Ez a SAFE hitel pont ilyen. A Magyarország számára elérhető eurohiteleknél alacsonyabb kamatozású eurós hitel.
 
Nem elutasitotta a szavazáson, hanem tartózkodott. Ennek egy oka volt, ez újra közös Uniós hitel lesz. Volt már egy ilyen, amit közösen felvett az összes Uniós állam, a covid utáni helyreállítási alap. Ennél elég rossz a magyar tapasztalat. A beadott pályázatainkat, évekig húzták nem bírálták el és eszméletlen lassan halad a kifizetés. Mondjuk a velünk szembeni szarakodás ellenére van olyan ország, aki nálunk is xarabbul áll. Ez nem válik az Unió dicsőségére, hisz az egész arról szólt, hogy 2021-ben mki e segítségével lökje be a 2020-ban leállitott gazdaságát. Ma 2025 van...

De sztem nem is ez a lényeg. Hanem egy elvi elutasítása a közös hitelnek. Ugyanis a közös eladósodás, majd közös törlesztést jelent. Minél nagyobb a közös eladósodás, annál fontosabb a közös hitelfinanszírozás, közös pénzügyi politika. Ez meg egy közepes Uniós ország számára azt jelenti, hogy a nagyok döntenek majd a fejünk fölött a penzugyeinkról a saját és nem a mi szempontunk szerint. Lásd még a mediterrán országok kálváriája az euróval, a bedöglött gazdaságuk, a németek ezzel ellentétes szárnyalása. De a közelből Szlovákia kirobbano gazdasága, hogy állt lejtőre az euro után. Ebből tanulva a csehek és a lengyelek egyáltalán nem igyekeznek be.

De vissza a SAFE-ra. A közös hitel miatt nem szavaztuk meg. De ha már nélkülünk eldöntötték, van, akkor érdemes élni vele, mert alacsonyabb kamatú eurokölcsön, mint amit mi a piacról kapunk. Illetve ha mi nem használjuk fel, felhasználja más, mondjuk az ellenségünk Ukrajna felfegyverzésére. Ugyanis a trükk az, amiért már az ukrán külügyminiszter is felszólalt, Ukrajna felfegyverzésére is lehet használni. Te megrendeled az Uniós hitelből, majd odaadod egy Unión kívüli országnak. Ezt egyébként mi is megtehetjük majd bűnbánatként, ha 26-ban úgy alakul.
Az Amerikai Egyesült Államok története is egy közös hitelfelvétellel kezdődött...
 
  • Tetszik
Reactions: Kávé

Barki marad/kerul kormanyra nem fogja oda adni amir eddig beszereztunk vagy fogunk ha lesz olyan mazlink mert igy is alig van annyi eszkozunk amivel meg tudnank magunkat vedene es gyanithatoan nem is lesz emmibol duplazas. Ugyhogy bagyon vigyazzanak a fiuk minden eszkozunkre mert 50evig 56 hk/209db lynxel kell gazdalkodni :)
 
Hol magyar állampapírokból. De ha kinézel a buborékból, rájössz, minden ország ezt teszi, a németektől Nepálig.

Ugyanis ilyen a világ pénzügyi rendszere. Az országok 90%-a költségvetési hiánnyal dolgozik. Ezt államadósságból finanszírozzák. Egyébként mind a covid előtt, akkor jelentősen, mind azóta csökken/stagnál a magyar GDP arányos hiány. Nem volt ez mindig így, sőt éppen fordítva.
A magyar gdp igazabol ha szakemberek altal osszealitott gazdasag elenkito csomagot ugy ahogy azt fent le irtak betartanak es nem a segguket torolnek ki vele minden reggel akkor javulna mar a mikro gazdasag es mar iden tenyleg lett volna egy kimozdulas a zsugorodasbol.

De hat fent mindig okosabb mindenki mint az ezt tanult szakemberek akiket ugy verbuvaltak ossze kulfoldrol haza csabitottakbol.
De alapvetően azert vesznek fel az államok új hiteleket, hogy a régi kamatait fizessék, vagy kiváltság a lejárt hiteleket, jó esetben alacsonyabb kamatozásúra
Ez ugy van csak ez egy ordogi kor is amit egyszer meg kell szakitani de ahhoz kell egy eros hatter ipar.
Ez a SAFE hitel pont ilyen. A Magyarország számára elérhető eurohiteleknél alacsonyabb kamatozású eurós hitel.
Igen nagyon jo kar hogy elkurva adtuk be es oruljunk ha a felet meg kapjuk, akkor mas pezsgot bonthatunk.
Sokadik ziccer amit a sajat egonk es szandekos pofatlansagunk miatt bukni fogunk, es ez nem a minden szarista hozza allasom azt nem irhatom le mert a fekete autóban visznek el :D
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and alali77