Közlekedés (infrastruktúra, vasút, autó-motor, elektromos járművek, ...)

De úgy egyébként tán sorkatona koromban utaztam vonaton,és az már több mint 30 éve volt.
És ezek már akkor is ócska,leharcolt,elavult vackok voltak.
Miért bántod a Cseh Studenka vagonkát? Magyarul - úttörő vonat - !
Ha tudnád hányszor alakították át motorikusan s a kaszniját is! Igen meglepődnél! o_O
- Igen, annak az árán egy normális mellékvonali gépet tudtunk volna venni! Ugye csak úgy gondolkoztak nagyjaink hogy kis-fogyasztású, két kocsival elpürücgélő kis-vonat lesz. Ám nálunk Magyarországon ezeket a kis gépeket kicsit jobban akarták kihasználni s gyorsabban is mentek volna ha bírták volna. Ám nem bírták. Így átalakít volt a folyamat vége, vagy 10 változatban! Motor, váltó, kaszni, végül lett egy retarderes -BZ-300-as. Majd légkondis kivitel is akadt belőlük, ami már nem volt olyan rossz, ám a sebességnél s a terhelésnél azért visszanézet hogy ki üldözi! :cool: Ám a gyerekek nagyon kedvelték! Van egy kis dugóhúzó benne, az a pozicionáló gázkar. :D Szóval automata váltóval.
Tettek bele egy kis kazánt is, mivel a pusztában kifúlyta a szél a meleget belőle! Gépmenetben elég jól működött.
 
Az is egy jó kérdés miért a belső sávban megy.
Számos oka lehet. De imádom, hogy a nyilvánvaló mulasztás után egy ilyen nüansszal a sértettet kell egyből elővenni...

Csomó helyen megyek a belső sávban, ahol szar a burkolat a külsőben. pl. Váci út kivezető. Ha üres is az út, akkor sem fogom a belsőben a szerelő szerint idén még halasztható felfüggesztés felújítást előrehozatni.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and alali77

Nem rossz ám a külső sáv, el lehet haladni a belsőben lassúsági versenyt játszók mellett. Legalább is itt nálunk a városban.
 
  • Tetszik
  • Imádom
Reactions: nyugger and BJani
Nem rossz ám a külső sáv, el lehet haladni a belsőben lassúsági versenyt játszók mellett. Legalább is itt nálunk a városban.

Hétvégén tipik, hogy a lámpánál a belső sávban már 4en állnak, mire én odaérek a külsőben a pole pozícióba. A zöld után 100 méterrel jellemzően 80-al van lemaradva az első... Ostobák.
 
Az is egy jó kérdés miért a belső sávban megy.

Ha jól látom 3 sávos az út, az ő oldalán kettő.
Nem ismerem a konkrét helyet, de ez általában akkor fordul elő ha a külső sáv kapaszkodó sáv és vagy kanyarodó sáv lesz belőle.
Ilyenkor nincs jobbra tartási kötelezettséged (tudtommal).
 
Szerintem az átlag embert rohadtul nem érdekli bobo meg a honvédség, szerintem sokan azt se tudják, hogy ki ő Lázár ilyen szempontból kézenfekvőbb őt tényleg utálja az egész ország, csak neki meg nincs köze a HM-hez...
Én nem utálom, nálunk minden fasza, ezt megbeszéltük már :D!

Mikor Balatonra mentünk, akkor késett a vonat 40 percet, de ott meg a pénzünket kaptuk vissza, ingyen meg még a só is édes :D!!!
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
Na jó, de neki ahhoz semmi köze, az már rég kész volt amikor miniszter lett, szerencsédre... :D
Azt Ő intézte hogy vármegyebérlettel 10k alatt bejárom egész Pest megyét, meg Budapestet. Balatonon vonatkésés miatt a visszatérített zsetont is. Ettől függetlenül az egyik legjobb képességű politikusnak tartom, és tartottam mindig is. Nagyon nem hülye az az ember, és iszonyat munkabírással rendelkezik.
 
Ő intézte hogy vármegyebérlettel 10k alatt bejárom egész Pest megyét, meg Budapestet.
Nem akkor fizeted ki a teljes árat amikor veszed a bérletet, hanem az adódból :D
Balatonon vonatkésés miatt a visszatérített zsetont is
Ezt meg a MÁV saját forrásból fizeti vissza, erős a gyanúm, hogy nem a felső vezetői skodából lett kevesebb, hanem a karbantartások maradnak el ez miatt... :(
 
Nem akkor fizeted ki a teljes árat amikor veszed a bérletet, hanem az adódból :D

Ezt meg a MÁV saját forrásból fizeti vissza, erős a gyanúm, hogy nem a felső vezetői skodából lett kevesebb, hanem a karbantartások maradnak el ez miatt... :(
Egyértelmű sajnos. Viszont én úgy hallom Lázár is azzal kezdte hogy pár helyi MÁV erősember ki lett osztva, hogy fogja már fel ŐK vannak a MÁV-ért, inkább az utasokért, és nem a MÁV van értük. Ez nyilván sok embernek nagyon nem tetszik még a "szakmán" belül is, amit én megértek. Meg azt is, hogy erre szükség van.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD

Erről nem hallottam, de lehet hogy igaz, ettől függetlenül Lázár tevékenységét én nem úgy látom, mintha érdekelné őt az utasok....
 
Erről nem hallottam, de lehet hogy igaz, ettől függetlenül Lázár tevékenységét én nem úgy látom, mintha érdekelné őt az utasok....
Nem azért érdeklik az utasok, mert egy Teréz anya lenne, vagy javíthatatlan filantróp, hanem mert maximalista, aki ha kap egy feladatot ott vezetőként kitapos mindenkiből mindent ami a céljához kell. Ahogy tudom ezt viszont úgy csinálja, hogy jó példával jár elöl és őt lehet látni hogy odateszi magát szintén.
 
  • Tetszik
Reactions: arcas and SilvioD
Azt Ő intézte hogy vármegyebérlettel 10k alatt bejárom egész Pest megyét, meg Budapestet. Balatonon vonatkésés miatt a visszatérített zsetont is. Ettől függetlenül az egyik legjobb képességű politikusnak tartom, és tartottam mindig is. Nagyon nem hülye az az ember, és iszonyat munkabírással rendelkezik.
Na de akkor menjen munkaügyisnek s intézhet mindent a katonáknak, s nem kell neki nyilatkozgatnia s Őőőőő-zni. S nem kell neki harci folyamatokon gondolkozni, eszközökön meditálni. Mivel pénzt azt nem kap rá külön úgyse. Ezt kellene intéznie. Nem vármegye bérletezésen kellene gondolkodnia, meg elintézni! Anno a katonáknak abszolút nem kellet fizetni sehol semmit a közlekedésben! Az állam fizette egy-összegbe a közlekedési vállalatnak! Persze ha fizette! :rolleyes:
Milyen harci eszközt rendszeresített a seregben? A lóállományt? Bérli a sereg OV papától - jó pénzért a zebracsíkos lovakat? Ne mérgelj már hogy ilyennel foglalkozik!
 
  • Vicces
  • Tetszik
Reactions: vata and bel