Moszkva azért tudott felemelkedni, mert ők ádófizető hűbéresei (nincs jobb szavam rá, de nyilván nem létezett a sztyeppén hűbéri viszony) voltak a mongoloknak annyi extrával, hogy ők szedhették be a Moszkvai fejedelemségtől északra lévő szlávoktól az adót a mongoloknak. Kb a többi szláv hátán emelkedett fel a
Moszkvai fejedelemség, ez volt az ára a kvázi függetlenségüknek.
Egyfajta adószedő intézőként működtek.És eleinte a tatár haderő segitségével,majd önállóan elfoglalták a többi rusz fejedelemséget.Hires ugyan a Novgorodi Köztársaság kiirtása lett,de más ellenáló rusz államot is kiirtottak.
Szóval egyáltalán semmi dicsőség nincsen Moszkva felemelkedésében.Simán kollaboráns árulók voltak.
Mint a többi muzulmán népek - még az ezt követő századok alatt is.
A tatárok Krimi betörésével az ottani , délkeleti város Kaffa néven ( ma Feodoszija ) lett az európában legnagyobb - rabszolgakereskedő piac. Ide szállították be a krimi tatárok is a zsákmányt. Ezt a zsíros üzletet a török szultán is megirigyelte - egyik hadvezért elküldte a rabszolgapiac és területének elfoglalására -
pedig a krimi khánnal rokonságban álltak ( Batu a közös családi ős).
A krimi khán jó pofát vágott a "rokon" támadásának és terület foglalásának. Ez után amilyen célpontot a szultán kiszemelt (engedetlenség, adó elmaradás), nem mozgósította a seregét (mert az sokba kerül) , helyette a "rokont" küldte büntető hadjáratra..
Itt láthatod , miután a törökök elfoglalták Krim sok lóvét hozó területét, valamint a lengyelek által ukrán területek elfoglalását is (hazátlan ukránok, emiatt nekik is sok emberük került erre a rabszolga piacra):
Elösször is,jó lesz az 200 évnek is.A széteset Arany Horda a XV.század második felére már nem uralta,ellenőrizte az orosz területeket.A XVI.századman megindult hóditás meg már nem a Kievi Rusz egykori területén folyt.Kazany soha nem volt része a Kievi Rusznak.
De a Kievi Rusz viking alapitású,és területének nagy részé nem volt semmiféle ősi szláv terület-a vikinget telepitettek szlávokat,szolgálónak.
Különben a szláv népnév a latin rabszolga jelentésű szóbol származik.
Kaffa eredetileg ógörög alapitású,majd Bizánc,később Genova birtoka.Törökök is tőlük foglalják el.
Megalapitásátol kezdve mindig is a rabszolgakereskedelem egyik központja volt.Arab és bizánci leirások is vannak róla,hogy amig a magyar törzsek uralták a térséget,addig őseink is rabszolgákat,szláv rabszolgákat vittek piacra a Krimbe......Szóval a rabszolgakereskedelem már jóval Mohamed születése elött virágzott a Krimben.
Még mindig,Ukrajna területe tovább volt lengyel,vagyis nyugati állam része,mint Moszkva uralma alatt.....
Ősiség alapján nekünk is több jogunk lenne legalábbis Dél Ukrajnához,mint az oroszoknak.Mivel mi vagyunk azok a még létező népek közül,kik legkorábban uralták a területet.Ráadásul Kijev mai helyén a legkorábbi ismert település egy magyar határerőditmény/kereskedelmi állomás.Bár ekkor még a magyar törzsek a Kazár Birodalom fennhatóságaalatt álltak-de kazárok már nincsenek.(az első viking államalakulat nem is a Kijevi Rusz volt,hanem a Volgai Kaganátus,ami sztyeppei neve ellenére viking állam volt.Miután őseink magára hagyták Kijevet,utána alapitott ott államot Rurik)
Egyébként a krimi tatárok a lengyel nyomás miatt léptek szövetségre az oszmánokkal.Ugyanis a XV.században a lengyel-litván államszövetség elérte a Fekete-tengert.
Szóval a harcok mostani területe semmiképpen se ősi orosz föld.A XVII.század második felében jelentek meg az oroszok a térségben (főleg a lengyel nemesség balfaxsága miatt).Addig Moszkvának semmi köze nem volt a területhez.
Azt is vegyük már tudomásul,hogy a Kijevi Rusz ugyan elszlávosodott,de az a népesség még nem tekinthető orosznak,csak szlávnak.És a mai Dél Ukrajna nem volt része a Rusz területének,sztyeppi népek lakták.(szkiták,szarmaták,mi,besenyők,kunok,tatárok-bár ez a megnevezés valójában többféle népelemet takar)
No,akkor erre varjál gombot....