Új ellenséget szerzett az orosz elnök, aki hozzá hasonlóan nem fogja betartani a játékszabályokat.
index.hu
Rég olvastam ekkora egy szart
A Szovjetunió felbomlása után az Oroszországi Föderációban elindult a demokratizálódás, azonban egy komoly gazdasági válság kellős közepén 1999-ben hatalomra jutott Borisz Jelcin – az első demokratikusan választott orosz államfő – árnyékos helyeken tevékenykedő jobbkeze, Vlagyimir Putyin. Az új vezető az elkövetkező években egy addig ismeretlen rendszert épített ki Oroszországban, amely a demokratikus intézményeket látszólag meghagyta, de egyszerű színházzá redukálta ezek jelentőségét. Az elnök hatalom lényegi részét saját kezében összpontosította.
Nope, Jelcin volt az aki amerikai segítséggel (!) az 1993-as alkotmányos válság idején lőtte a moszkvai Fehér Házat és annak parlamenti ellenzékét. Ezt követően Jelcin volt az, aki az 1993-as, máig érvényes alkotmányba bele foglaltatta a hatalomkoncentrációt, illetve a félelnöki berendezkedést, megint csak erőteljes amerikai támogatás mellett. Kellett a széthullás utáni stabilizáció, de inkább az, hogy az óceán mindkét partján fostak a kommunisták visszatérésétől, mint azt az 1996-os, tisztának aligha nevezhető elnökválasztás is megmutatta. Azaz, ha mutogatni kell valakire, akkor az Jelcin és Clinton volt, Putyin csak örökölte a helyzetet.
A következő orosz ellenzék nem liberális lesz című
analízisében rávilágít, hogy azzal, hogy Putyin elkergette a demokratikus, vagy a mai politikai szóhasználatban gyakran „liberális” ellenzéket, az ellenállás formáit is belekényszerítette abba, hogy a rendszer leváltását ne tüntetéseken, petíciókon, választásokon és intézményes reformokon keresztül gyakorolják az emberek: egy megoldás maradt, a nyílt erőszak
Az orosz liberális ellenzék sosem volt olyan erős, mint ahogyan azt nyugaton igyekeznek bemutatni, sőt. Ha már Navalnijig megyünk vissza, akkor a kolléga karrierjét nacionalista ellenzékiként kezdte (észak-kaukázusiakat lecsótányozta és tsai) és a hirtelen liberális váltás az a nyugati támogatás után következett be nála. Gyaníthatóan nem saját meggyőződésből. A 2010-es évek elején Putyinékra kifejezetten a kemény és szélsőjobb jelentette a veszélyt, nem kis részben a kaukázusiakra és a közép-ázsiai bevándorlókra adott társadalmi elégedetlenségből fakadóan. Mellesleg ennek a szélsőjobbnak egy jelentős része amúgy az ukrán széljobbal is baráti kapcsolatot ápolt a Majdanig.
Igaz a skizma előjelei már azt megelőzően mutatkoztak, ám az orosz nacionalistákon belül a Majdan és a Krím volt a választóvonal. A döntő többség beállt a kormányzó Putyin és az orosz tavasz mögé, míg egy kisebbség meg szimplán áttelepült Ukrajnába és politikailag ukrán lett. Így jött aztán ki az a skizofrén helyzet, ami például a Kapusztyin-féle RDK-t eredményezte, hogy orosz nacionalisták az ukrán nacionalisták oldalán harcoltak az orosz haderővel szemben. Mondjuk Kapusztyin is egy sajátos eset, mert miközben önbevallottan neonáci, konkrétan a családja orosz zsidóként kapott letelepedési engedélyt Németországban és a nagyapja meg a Szocsi cirkuszt vezette 20+ évig.
Ennek a nem liberális ellenzéknek a megnyilvánulása volt 2023-ban, amikor az elnök korábbi bizalmasa, Jevgenyij Prigozsin nyílt
fegyveres lázadásba vezette zsoldoshadseregét, a
Wagner-csoportot.
Nem, Prigozsin a saját segge mentése miatt akart igazságot szolgáltatni, ahol még a Wagner többsége sem állt mellé, mert nem hülyék
Az orosz hadseregbe a komoly fizetés ígéretének ellenére is alig jelentkeznek újoncok – aki pedig mégis, az átlagosan 12 napot él túl Ukrajnában.
Ezt meg mégis honnan szedte a kedves szerző? Ha hullanak valakik, akkor azok az ukrán sorozottak, mint ahogyan azt a TCK munkája és a halottcserék számai is mutatják
Független közvélemény-kutatások szerint a megkérdezett oroszok 72 százaléka támogatná, ha Putyin azonnal befejezné a háborút.
Tessenek már olvasni, az idézet kutatásban az van, hogyha Putyin aláírna holnap egy békeszerződést, akkor támogatnák-e őt az általa meghozott döntésben
russianfield.com
Szerintem itt arra értették, hogy katonai puccs esetén dőlnek a játékszabályok. Én nem tudom, hogy a cikkben leírt példák, mennyire valósak, és, hogy a hadseregben milyen mértékű a korrupció, de kiindulva a ténylegesen bebizonyított esetekből, abból, hogy azért Oroszországot is keményen áthatja úgy általánosságban a korrupció, nem kizárt, hogy van alapja. Mondjuk hozzáteszem, hogy szerintem amíg a fronton nem lesz nagy gebasz addig ezzel az eshetőséggel nemigazán kell számolni (mondjuk a gazdaság tényleges állapota még beleszólhat, de, hogy mennyire nagy a probléma náluk azt nem tudom).
A cikkben említett probléma eredete (Ernest&Goodwin esete), nem az orosz hadseregben, hanem a Donyecki és Luganszki Népi Milíciákban, illetve azok gyorsított betagolásában keresendő. A háború kitörése előtt a donyecki volt az (de a luganszki sem volt sokkal jobb), amelyiket notóriusan átszőtte a korrupció, nepotizmus, sikkasztás ésatöbbi. Gyakorlatilag hasonló méretben, mint Ukrajnát, mint államot. Na és az orosz hadvezetés ezt a helyzetet örökölte mind a háborúval, mind a népi milíciák 2022 év végi betagolásával az orosz hadseregbe. Avagy Geraszimovék lényegében nyakukba kapták a NM DNR problémáit, aminek megoldásához átfogó intézményi reformok kellettek volna. Érthetően ezt nem egy háborúban és főképp nem a legfontosabb frontszakaszt felügyelő egységeknél lehet végrehajtani. Szóval átvették a klientúrát, aminek köszönhetően a csontvázak azért csak-csak kihullanak időről-időre a szekrényből.
De megint csak, Donyeck esetében a problémák 99%-a nem a reguláris orosz haderőből, hanem az egykori NM DNR örökségéből adódik
Összességében továbbra is a szokásos, avagy a magyar sajtó még mindig okádék és egy órám ment el erre ahelyett, hogy vágtam volna
