Mert az oroszok/szovjetek hagytàk itt a nyakunkban azt a mentális nyomort ami sikeresen megdöglesztette a magyar néplelket és a nemzettudatot és a szocializmusból ittragadt berögződéseket amik máig velünk élnek.
( Az meg hogy a magyar ipar természetes önálló fejlődési pàlyája is itt ment a levesbe amit máig nem sikerült újra megtalálni csak hab a tortára)
Meg fogsz lepődni, de a szovjetek csak közvetve voltak okai a magyar néplélek és nezettudat megdöglesztésének.
Gondolj bele, hogy a németek mit műveltek Varsóval, mit műveltek Lengyelországgal, utána hogy megszállták őket is a szovjetek, mégse döglött meg a lengyel nemzettudatuk.
Nem döglött meg a cseh és külön a szlovák se, mi több, ezek még egymással szemben is képesek sovének lenni, annyira erős az nacionalizmusuk.
A szó, amit keresel, a Kádár-rendszer. A felelős, akit keresel: Kádár János személye.
Kádár egy fogott figura volt, aki gyenge volt és félt.
Kádárt a szovjetek ültették fel a magas lóra, de folyamatosan tudatták vele: majd a saját elvtársai lógatják fel, ha nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.
Ennyi volt a szovjetek felelőssége.
Kádáré meg a folyamatos államcsődben, anyagi nyomorban senyvedő gazdasági helyzethez degradált nemzeti gyulladáspont, azaz a szürke, se íze-se bűze szocialista középszer.
Kádár egyszerre próbált meg egy seggel több lovat megülni.
A szovjetek 56 után csak két dolgot kértek: legyen meg a magyar mezőgazdaság szocialista típusú átalakítása (TSz-esítés) és Kádár tegyen rendet.
De a megtorlás mértékét rábízták és Kádár ezt túltolta, mert félt.
Így kezdődött.
Aztán a 60-as évek elejétől, ahogy sikerült némi kölcsönhöz jutni, illetve sikerült a terrorral elnyomni a forradalmi parazsakat, megindulhatott a konszolidáció, némileg szinkronban a hruscsovi enyhüléssel.
De ez nem tartott sokáig, mert a 62-es Kubai Rakétaválság után a szovjetek eröltetett ütemű fegyverkezést vártak el a VSz tagállamoktól.
Erre a legkevésbé az élelmiszerhiánytól és munkaerőhiánytól szenvedő magyar népgazdaság volt alkalmas, miközben Kádár félt egy esetleges újabb 56-tól.
Ezért volt fontos, hogy elkezdjék alaposan kiépíteni a társadalom kompromittálását lehetővé tevő besúgóhálózatot, illetve meghatározzák a kultúra, a tudomány és az élet minden területén azt a lehetőleg semmilyen kommunista középszerűséget, mint igazodási normát, amely révén a magyar ember majd "lenyugszik".
A kultúra irányítása a Holokauszt-túlélő Aczél György kezébe kerül, később neki dolgozik be a beat-korszak után kulturálisan egyre fontosabb szintén Holokauszt-túlélő (de amúgy 56-os diáktüntető, tehát fogott ember) Erdős Péter is.
Azaz, a hetvenes évektől formálódó lázadó rockkorszak "konszolidálása" egy nacionalista-patrióta vonaltól irtózó látásmód hatása alá kerül.
A Trianon (de ugyanakkor a Holokauszt története is!) tabusítva lett, illetve a városi értelmiséget igyekeztek alul-, míg a fejleszteni kívánt népgazdaság szempontjából kulcsfontosságúnak tartott munkás-paraszti szcénát felülpremizálni.
Ne feledjük, hogy az 1945 után szétrombolt magyar ipart Rákosi alatt kényszerűen fejleszteni kellett (ennek a megfeszített munkának a kulcsfigurája amúgy Gerő Ernő volt), míg Kádár első 15 évére már egy az 1945-1960 közötti folyamatos kivándorlás miatti munkaerőhiány által súlytott közállapot jutott. A TSz-esítés és az intenzív iparfejlesztés kettőse, továbbá a városi lakhatás megindította az elvándorlást az agráriumból. És persze hiányoztak a kitelepített svábok is.
A hatvanas évek második felére már muszáj volt valamit kezdeni a magyar gazdasággal és erre felnőtt a feladathoz egy technokrata elit, de Kádár pechére 1964-ben Moszkvában váratlan hatalomváltás volt és Brezsnyev pont 1968-ra szilárdította meg finoman szólva "retro" politikáját annyira, hogy nekilásson a szatellit államokban megindult társadalmi reformok letöréséhez.
Ha anno Dubcek-ék nem annyira radikálisak, akkor tálán nem lett volna 68, de akkor talán a magyar Új Gazdasági Mechanizmus is messzebbre jut, mint 1972.
1973 nyarán Miskolcon a kokillák közé esik Vályi Péter pénzügyminiszter, a magyar gazdasági reformerek egyik legprogresszívebb karaktere, ráadásul a minisztertanács elnökhelyettese is ő volt. Vályi az amerikaiakkal tárgyalt technológiafejlesztésről, lengyel kollégájával pedig a KGST központjának Moszkvából Varsóba áthelyezéséről és megfogalmazta a magyar gazdaság liberálisabb tervezését.
Továbbá hangosan ellenezte a magyar-szovjet barter kereskedelmet is.
De idejekorán meghalt.
Kádár a Brezsnyevi pangás éveiben, tehát a 73-as olajválságot követő évektől kezdve egyszerűsítette politikáját, elállt az érdemi szerkezetátalakítástól és Fekete Jánoson keresztül folyamatosan nyugati hitelekkel finanszírozta az országot.
Ennek eredményeként 1981 decemberére államcsődbe került az ország, mivel a szovjetek is jelezték, hogy nem folytatják tovább a KGST országok hiteleinek visszafizetését.
Ezért kínai hitelből csatlakozunk az IMF-hez, hogy tudjunk további hiteleket felvenni.
Brezsnyev 82-ben meghal, miközben az afganisztáni háború elkezd súlyosbodni.
1984-ben meghal Usztyinov marsall is, aki az afganisztáni bevonulás egyik legkitartóbb támogatója volt, ezért Moszkvában felerősödnek a kivonulást támogató hangok, miközben az USA új politikája ekkorra újrafűti a Hidegháborút.
A szovjetek újabb fegyverkezést várnak el a VSz-től, csakhogy odahaza évente cserélődnek a demens főtitkárok, elkezdődött a helyezkedés, nem tudják már fenntartani a szokásos nyomásgyakorlást.
Kezdik elengedni a megszállt országok kezét.
Kádár először 1984-ben nyújtja be lemondását, de ekkor még csak a főideológus Aczél György távozik.
Kádáron előrehaladott demencia jelei mutatkoznak, melyeket súlyosbítja a légzési nehézsége is.
Magyarországon felüti fejét a szervezett bűnözés, a balatoni "maszekok" és különféle rovott multú karakterek sajátos hálózata sanszosan állambiztonsági szolgálati segítséggel kezd formálódni.
Ezzel egyidőben zömében Holokauszt-túlélőkkel felülreprezentált impexes vonal is elkezdi a vagyonkimentést, miközben "odakint" Hofi Géza élcelődik a magyar kisemberek szerencsétlenségén, de a karakterben "nem rajtuk, velük együtt nevet".
A hatás nem marad el, a nemzet alszik, az ország eladósodva, közben alul-felül éppen kirabolják, miközben büszkének lenni ciki és amúgy sincs mire.
86 nyarán a felére(!) szakad be az olajár, a szerencsétlen szovjet-magyar barter kereskedelem elkezd erősen deficites lenni, megindul a szovjet államadósság.
Sovány vígasz, hogy nem csak mi tartozunk, nekünk is tartozik valaki...
87-ben Kádár lemond, 89-ben meghal, 91-ben kivonulnak a szovjetek, megindul a rendszerváltás és az ország teljes kiárusítása és leépítése.
Ehhez az egészhez a szovjetek csak a hátteret adták, de a "siker" sajnos a miénk.
És pont ezért megy az ujjal mutogatás, az ok-okozati láncolat boncolgatása, de mindig az aktuális külpolitikai (tehát valójában belpolitikai) nézőpont alapján.