Amúgy érdekes ábra, bár igazából nem arról szól amit Te leszűrtél belőle (ugyanakkor valós hogy a magyar adat nagyon kedvező ha innen nézzük). Egyrészt valszeg ezek a hitelek nem fogyasztási hitelek, vagyis egy az egyben nem azt jelenti hogy ahol jól élnek azok hitelből élnek jól, illetve inkább az itt a lényeg hogy vannak országok akiknél nagyobb veszélyt jelent a háztartásoknak egy kamatemelés (nagy eladósodottság vagy/és a változó kamatozású hitelek nagy aránya), míg másoknál kevesebbet. Ahogy én nézem nálunk az átlagosnál talán jobb a helyzet ilyen téren (kicsi az eladósodottság, átlagosnál kisebb fixált hitelállomány).![]()
A grafikon vízszintes tengelye azt mutatja, hogy az egyes országokban a háztartások adóssága mekkora a rendelkezésre álló jövedelmükhöz képest. Magyarország az abszolút bal szélen van, vagyis nálunk a legalacsonyabb az eladósodottsági arány. Ez azt jelenti, hogy a magyar családok jóval kevésbé vannak eladósodva, mint a többi európai állam lakói.
Ahogy mondtam: hitelből könnyű jól élni.
southfront.press
A 2025-ös költségvetés benyújtásakor tervezett számokat idecitálni szinte már történelem, egyrészt olyan régen volt már az a tavaly novemberi tervezés, másrészt sok lépcsőben annyit romlottak az előrejelzett adatok, főleg persze a növekedés (az eredetileg tervezett 3,7 százalékról a ma reálisnak tartott 0,5 százalékig), de annak folyományaként például a hiány is nagyon elszállt. A 3,7 százalék előbb 4,1 végül legutóbb már 4-4,5 százalék lett a kormányzati tervben.
Nagy Márton szerint a költségvetésnek szembe kell néznie azzal, hogy a GDP az idén 0,5 százalékkal fog csak bővülni, igaz, jövőre a remények szerint 3,1 százalékra gyorsul a növekedés. A gyengébb GDP ugyanúgy emeli a hiányt, mint a vártnál magasabb infláció, előbbi például a kevesebb befizetett adó, utóbbi a nagyobb nyugdíjkiadások miatt.
„Emellett a politika szeretne segíteni is a gazdaságnak” – így hangzott Nagy Márton miniszter szájából az, hogy a kormány mindenféle jóléti intézkedését, programjait is exogén adottságnak kezeli az NGM, vagyis ezt lefordíthatjuk úgy is, hogy a választás előtt az NGM számára kőbe vésettek a népszerű, azaz szavazatgyűjtő intézkedések, így a lakossági és vállalati adócsökkentések, a 3 százalékos Otthon Start lakáshitel és a hasonló kamatozású céges hitel, a nyugdíjemelések, vagyis a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első etapja, amely az első felvonásban egy heti plusz nyugdíjat jelent a 14. hónapból.
Finoman szólva kicsit szétfutnak a számok….Egy évvel a repülőrajt kritikájára adott hihihihahaha után itt tartunk:
kormánypropaganda: https://index.hu/gazdasag/2025/11/1...allamhaztartas-hiany-ngm-koltsegvetesi-hiany/
független sajtó: https://telex.hu/gazdasag/2025/11/11/nagy-marton-hiany-novekedes-bankado-koltsegvetes-osztogatas
Hát ez van, a 14. havi nyugdíj mellé bevezetésre került a 14. havi banki költség is, de ezért az átlag magyar proli majd a bankot anyázza, mert tőle kapja a számlát.
Jöhet a robot, megazez!
2500 eur bruttó nem túl sok. Pl a kiskereskedelemben a minimumbèr brutto 2124 eur kezdö munkavállalóknak.( 2024-es adat)Na meg az ellencikk...
![]()
Ausztriai melók, amikkel egy hónap alatt 1 milliót simán megkeresel: még nyelvtudás sem kell hozzá - Pénzcentrum
Mivel Ausztria közel van hozzánk, rengeteg magyar gondolkodik el rajta évente, hogy rövid vagy hosszú távon szerencsét próbálhatna egy jól fizető osztrák munkával. Sokakat visszatart azonban, hogy nem beszél németül, pedig számtalan nyelvismeretet nem igénylő munkát találhatunk, főként...www.penzcentrum.hu
Meg kell tolni Trump crypto scamjét, ez az ukáz úgy tűnik.![]()
Vagyonkezelői alap mindenkinek – makronom.eu
Jánisz Varufákisz, a neves volt görög pénzügyminiszter a blokklánc egy alternatív felhasználási módjára tett javaslatot, amely a decentralizáló erejét kihasználva mindenki számára egyenlő előnyöket biztosítana, hogy inflációmentes alapvető osztalékot tudjon fizetni – adózás vagy kölcsönfelvétel...makronom.eu

![]()
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Banco Popolare és a Sopron Bank után idén a Polgári Bankot is megvásárolta a MagNet Bank, amelyet az egyetlen budapesti székhelyű takarékszövetkezetként éppen 30 éve alapított másodmagával Fáy Zsolt. A magát közösségi bankként meghatározó hitelintézet elnöke a Portfolio-nak elárulta: egy-két...www.portfolio.hu
Szerintem csak mivel a Magnetnek nincs országos fiókhálózata és ATM lefedettsége, együttműködeik az OTPvel...Tudtommal a MagnetBank-ot megvette/tulajdonosa az OTP.
.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..