[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)
- Téma indítója Montezuma
- Indítva
Eddig értelmes - megvitatható béketerv nem született..Haha...
A várható Kreml reakció: Az átdolgozott béketerv teljesen elfogadhatatlan.
Mi értelme van ennek igy? Mehet tovább a harc.
Ez így lesz addig míg egyesek az oroszok legyőzésében hisznek. Betartható és ellenőrizhető béke kell, ami szavatolja az oroszok biztonságát - is. Ehhez viszont szükséges a jelenleg Ukrajna néven ismert terület és az ott élő nép - orosz kontrollja. Ha nem így történik - ,mint látjuk a vérszegény ottani demokrácia még 24 egész évet sem él meg - mert nyugati irányból megfúrva egy következő politikai-gazdasági proxit csinálnak belőle.
Ha marad belőle egy kis nyugat által kontrollált rész - az is állandóan revansot akarna, és alkalmas lenne ismét nyugati faltörő kosnak - egy menetrendszerűen kezdődő, újabb khmm "Soros..." háborúra - mint ágyútöltelék.
Európának és az világnak miért nem volt jó az 1990 előtti állapot? Hiszen senki nem reklamált erről az oldalról "hogy jaj, szegény ukrán, az orosznak ki kellene engedni a "karmaiból" ". Viszonylag jól elvoltak együtt több mint 500 évig, az orosz a külső ellenségekkel (lengyel hódítás és tatár sanyargatás) szemben állandóan támogatta megvédte őket.
Mivel 1240 óta szinte állandóan napirenden, menetrendszerűek voltak az ukrán - lengyel konfliktusok - az oroszok tudták kordában tartani a kisorosz testvérnépet.
Hiányzik az, hogy Ukrajna területe állandóan háborús tűzfészek legyen egyes hatalmak kívánságának megfelelően, a mi magyar s@ggünket is felperzselve?
Az oroszok biztonságát senki se fenyegette.
Azért az ukrán függetlenedési törekvéseknek van múltja.
Annyira fenyegette, mint az USA-t Kuba oldalváltása.
Tudnál konkrétumokat is hozni ?
Egyáltalán mióta van olyan, hogy ukrán ? Évszázad szintű saccolást kérek.
@SilvioD meg aki még benyalta ezt a mostani béketervet: még mindig elhiszitek, hogy zelebobka meg a neokon pajtásai belemennek?
Trump 28 pontjából mára lett 19, kb mindent kivettek ami az ukránokra vonatkozó kötelezettség lenne, az oroszok meg diplomatikusan elmondták, hogy "nyeljetek f*szt". Jobb lett volna otthon maradniuk, legalább nem közpénzből szennyezik a levegőt a sok magángéppel a semmiért.
zeli aktuális motivációja a belemenetelre a korrupcióskártya
trump bemutatta, kiderül hét végére van-e mit kijátszania
viszont felhívnám a figyelmet a náci kártyára
az még nem került szóba a fejlettnyugaton, lényegében ruszki propagandaként tabusítva van
viszont aki követi az eseményeket tudja hogy karlengetős-menetelős-oroszirtástnépszerűsítő videókból dunát lehet rekeszteni
járt ippen elég azovos is usa továbbképzésen, kizártnak gondolom hogy az ottani szakszolgálatok ne gyűjtöttek volna be a tárgyban némi kompromittáló anyagot esetleg szükségessé váló felhasználásra
ha a fehér házban valaki a homlokára csap hogy hát találtuk ezeket az anyagokat, nem csak az usa támogatás hanem az európai szarkeverőkoalíció euroszázmilliárdostul lopottoroszpénestül is ellehetetlenülhet....
Ja, durva volt a kubai-amerikai háború. Több százezer halott. Kemény.
Kozákok?
1. vh, 2. vh?
Ahányszor meggyengült a moszkvai hatalom azonnal függetlenedési törekvések indultak. Még az 1950-es évek közepén is volt fegyveres ellenállás Ukrajnában.
Ami azt illeti,még a lengyel fenhatóság ellen indult meg a függetlenedési törekvés.Oo még el se jutott a mai Ukrajna területére,mikor a kozák felkelések megindultak.
Igazábol a mai Ukrajna területe tovább volt a lengyel-litván állam része,mint az Orosz Birodalom/Szu/Oo területe......Ezért aztán az első függetlenedési törekvések a lengyel korona alóli kiszakadást célozták
Máshogy látom. Ott volt az igazi virtigli 2.VH-s náci, akinek a kanadai parlament állva tapsolt. Romvári Trisztán is megmagyarázta, h az ukrán azovos nem náci, a náci a magyar néptáncos. A balti államokban nettó náci törvények vannak, az is tök oké. A Jobbik is jó náci lett, mer' a Zorbán.
Ha a Fehér Házban valaki a homlokára csapna, h baszki, ezek nácikok, akkor az újabb bizonyíték lenne arra, h a Putyin fogja a Trump tökeit.
A náci kártya máshogy működik. Ha Zselé meggondolná magát, és rájönne, h ezt elbasztuk, ki kéne szállni a buliból, akkor felkoncilnák. Jobban fél tőlük, mint a korrupciós ügyektől.
A másik, amiért nem tud kiszállni, az a halottak hozzátartozói. Ha ott a sok százezer halott rokona rájön, h a gyereke / férje / testvére a semmiért halt meg, és kapitulálnak a 2022 áprilisi kompromisszum helyett, akkor sztem picit zabosak lesznek. Kemény lesz ezt megemészteni, és minél tovább megy az Ukrajna nem veszíthet kántálás, annál nagyobb lesz a pofára esés.
Kb. azóta, mint szlovák. A XIX. századi nemzeti ébredések korában hozták létre a fogalmat értelmiségiek. Ekkor jött létre az ukrán nemzeti mozgalom (Hromada).
Annyira, hogy végül a többség csatlakozott Oroszországhoz elfogadva a cár ajánlatát. (Aztán a cárok fokozatosan vették el a megadott szabadságokat, bár a forradalomig fennmaradtak bizonyos kiváltságaik.) De maradtak lengyel szolgálatban is kozákok ezután is.
Ez is olyan, mint amikor a megtért Al-Kaidás demokratává nemesül... a Wolfsangelt és a Schwarze Sonne-t is tartalmazó felvarrót viselt harcosokból is így lesznek a Nyugat nemes harcosai. Ami mondjuk 81 éve még önazonos lett volna, persze, de ezek most a demokratikus liberális Nyugat "védelmezői" állítólag.
Pedig az ukrán emigráns hazafiak tevőlegesen tettek ezért, már akkor is felhasználva az amerikaiakat;
Tulajdonképpen igy jutottak el az oroszok a XVII.század végén odáig,hogy övék lett a bal parti Ukrajna.A lengyel nemesség idiótasága révén.
Mearsheimer: Europe’s Bleak Future
The catastrophe of the Ukraine war and a long-term shift in American interests make a stabler, more prosperous Europe unlikely.
www.theamericanconservative.com
Akkor folytatás itt, az ukrán topic helyett:
Az ukrajnai háború valódi oka
Valójában az Egyesült Államok és európai szövetségesei provokálták ki a háborút. Ez természetesen nem tagadja, hogy Oroszország kezdte a háborút Ukrajna lerohanásával. De a konfliktus alapvető oka a NATO döntése volt, hogy Ukrajnát felvegye a szövetségbe, amit gyakorlatilag az összes orosz vezető létező fenyegetésnek tekintett, amelyet meg kell szüntetni. A NATO bővítése azonban nem az egész probléma, mivel ez egy szélesebb stratégia része, amelynek célja, hogy Ukrajnát Oroszország határán nyugati bástyává tegye. Kijev felvétele az Európai Unióba (EU) és a színes forradalom előmozdítása Ukrajnában – más szóval, a nyugatbarát liberális demokráciává alakítása – a politika másik két pillére. Az orosz vezetők mindhárom pillértől tartanak, de a NATO bővítésétől a leginkább. Putyin szavai szerint „Oroszország nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet és nem létezhet, miközben a mai Ukrajna területéről állandó fenyegetés éri”. Lényegében nem az érdekelte, hogy Ukrajnát Oroszország részévé tegye, hanem az, hogy megakadályozza, hogy az ország az általa „ugródeszkának” nevezett nyugati agresszió Oroszország ellen. E fenyegetés kezelése érdekében Putyin 2022. február 24-én megelőző háborút indított.
Mi az alapja annak az állításnak, hogy a NATO bővítése volt az ukrajnai háború fő oka?
Először is, az orosz vezetők a háború kezdete előtt többször is kijelentették, hogy a NATO ukrajnai bővítését létező fenyegetésnek tekintik, amelyet meg kell szüntetni. Putyin 2022. február 24. előtt számos nyilvános nyilatkozatban fejtette ki ezt az érvelést. Más orosz vezetők – köztük a védelmi miniszter, a külügyminiszter, a külügyminiszter-helyettes és Moszkva washingtoni nagykövete – szintén hangsúlyozták, hogy a NATO bővítése központi szerepet játszott az ukrajnai válság kialakulásában. Szergej Lavrov külügyminiszter 2022. január 14-i sajtótájékoztatón így fogalmazott: „Mindennek a kulcsa az a garancia, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.”
Másodszor, Oroszország mély félelmének központi szerepét Ukrajna NATO-csatlakozásával kapcsolatban a háború kezdete óta történt események is alátámasztják. Például az invázió kezdete után azonnal megkezdődött isztambuli tárgyalások során az orosz vezetők egyértelműen kijelentették, hogy Ukrajnának el kell fogadnia a „tartós semlegességet”, és nem csatlakozhat a NATO-hoz. Az ukránok komoly ellenállás nélkül elfogadták Oroszország követelését, bizonyára azért, mert tudták, hogy ellenkező esetben lehetetlen lenne véget vetni a háborúnak. Nemrégiben, 2024. június 14-én Putyin ismertette Oroszország követeléseit a háború befejezésére vonatkozóan. Az egyik legfontosabb követelése az volt, hogy Kijev „hivatalosan” nyilvánítsa ki, hogy feladja „NATO-ba való belépési terveit”. Mindez nem meglepő, mivel Oroszország mindig is a NATO-ba való belépést létező fenyegetésnek tekintette Ukrajna részéről, amelyet minden áron meg kell akadályozni.
Harmadszor, a háború előtt a nyugati világban számos befolyásos és nagyra becsült személyiség felismerte, hogy a NATO bővítése – különösen Ukrajnával – az orosz vezetők számára halálos fenyegetésnek fog tűnni, és végül katasztrófához vezet.
William Burns, aki nemrégiben a CIA vezetője volt, de a 2008 áprilisi bukaresti NATO-csúcstalálkozó idején az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt, egy emlékeztetőt írt az akkori külügyminiszternek, Condoleezza Rice-nak, amelyben röviden leírta az oroszok véleményét Ukrajna NATO-ba való felvételéről. „Ukrajna NATO-ba való belépése” – írta – „a legfontosabb vörös vonal az orosz elit (nem csak Putyin) számára. Több mint két és fél évnyi beszélgetés során az orosz kulcsszereplőkkel, a Kreml sötét zugaiban élő primitív emberektől Putyin legélesebb liberális kritikusáig, még nem találtam senkit, aki Ukrajna NATO-ba való belépését másnak tekintené, mint az orosz érdekek közvetlen kihívásának.” A NATO, mondta, „stratégiai kihívásként lenne értelmezhető. A mai Oroszország reagálni fog. Az orosz-ukrán kapcsolatok mély fagyba kerülnek... Ez termékeny talajt teremt az orosz beavatkozáshoz a Krímben és Kelet-Ukrajnában.”
Burns nem volt az egyetlen nyugati politikai döntéshozó 2008-ban, aki megértette, hogy Ukrajna NATO-ba való felvétele veszélyekkel jár. A bukaresti csúcstalálkozón például Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök egyaránt ellenezte Ukrajna NATO-tagságának előmozdítását, mert megértették, hogy ez riasztaná és felbosszantaná Oroszországot. Merkel nemrég így magyarázta ellenkezését: „Teljesen biztos voltam benne, hogy Putyin nem fogja ezt csak úgy hagyni. Az ő szemszögéből ez háborús nyilatkozatnak minősülne.”
Érdemes megjegyezni, hogy a NATO korábbi főtitkára, Jens Stoltenberg, távozása előtt kétszer is kijelentette, hogy „Putyin elnök azért kezdte ezt a háborút, mert el akarta zárni a NATO ajtaját, és meg akarta tagadni Ukrajnától a jogot, hogy saját útját válassza”. Nyugaton alig volt, aki vitatta ezt a figyelemre méltó beismerést, és Stoltenberg sem vonta vissza.
Ennél is tovább menve, számos amerikai politikai döntéshozó és stratéga ellenezte Bill Clinton elnök döntését a NATO bővítéséről az 1990-es években, amikor a döntésről vitáztak. Ezek az ellenzők már az elejétől fogva tudták, hogy az orosz vezetők a bővítést létfontosságú érdekeik fenyegetéseként fogják értelmezni, és hogy ez a politika végül katasztrófához fog vezetni. Az ellenzők között olyan prominens személyiségek szerepelnek, mint George Kennan, Clinton védelmi minisztere, William Perry, a vezérkar főnöke, John Shalikashvili tábornok, Paul Nitze, Robert Gates, Robert McNamara, Richard Pipes és Jack Matlock, csak hogy néhányat említsünk.
Putyin álláspontjának logikája teljesen érthető az amerikaiak számára, akik régóta elkötelezettek a Monroe-doktrína mellett, amely kimondja, hogy egyetlen távoli nagyhatalom sem köthet szövetséget a nyugati féltekén található országgal, és nem telepítheti oda katonai erőit. Az Egyesült Államok egy ilyen lépést egzisztenciális fenyegetésként értelmezne, és mindent megtenne a veszély elhárítására. Természetesen ez történt a kubai rakétaválság idején 1962-ben, amikor John Kennedy elnök egyértelművé tette a szovjet vezetők számára, hogy nukleáris rakétáikat el kell távolítani Kubából. Putyint mélyen befolyásolja ugyanez a logika. Végül is a nagyhatalmak nem akarják, hogy távoli nagyhatalmak katonai erőket telepítsenek a saját területükhöz közeli területekre.
Az Ukrajna NATO-ba való felvételét támogatók néha azzal érvelnek, hogy Moszkvának nem kellett volna aggódnia a bővítés miatt, mert „a NATO egy védelmi szövetség, és nem jelent fenyegetést Oroszországra”. De az orosz vezetők nem így gondolkodnak Ukrajna NATO-tagságáról, és az ő véleményük a fontos. Összegezve: nem kétséges, hogy Putyin Ukrajna NATO-csatlakozását olyan egzisztenciális fenyegetésnek tekintette, amelyet nem lehetett megengedni, és hajlandó volt háborút indítani annak megakadályozására, amit 2022. február 24-én meg is tett.
A háború eddigi alakulása
Most hadd beszéljek a háború eddigi alakulásáról. Miután 2022 áprilisában kudarcba fulladtak az isztambuli tárgyalások, az ukrajnai konfliktus egy kimerítő háborúvá alakult, amely jelentős hasonlóságot mutat az első világháború nyugati frontjával. A brutális, véres harcok már több mint három és fél éve folynak. Ez idő alatt Oroszország a 2014-ben annektált Krím mellett hivatalosan négy ukrán régiót is annektált. Ezzel Oroszország eddig Ukrajna 2014 előtti területének mintegy 22 százalékát annektálta, amelynek teljes területe az ország keleti részén található.
A Nyugat hatalmas támogatást nyújtott Ukrajnának a háború 2022-es kitörése óta, és mindent megtett, kivéve a közvetlen harci részvételt. Nem véletlen, hogy az orosz vezetők úgy gondolják, hogy országuk háborúban áll a Nyugattal. Trump azonban eltökélt szándéka, hogy jelentősen korlátozza Amerika szerepét a háborúban, és Ukrajna támogatásának terhét Európa vállára hárítsa.
Oroszország egyértelműen nyeri a háborút, és valószínűleg győzedelmeskedni fog. Az ok egyszerű: egy kimerítő háborúban mindkét fél megpróbálja a másikat vérszegénnyé tenni, ami azt jelenti, hogy az a fél, amelyiknek több katonája és nagyobb tűzereje van, valószínűleg győztesen kerül ki a háborúból. Oroszország mindkét tekintetben jelentős előnnyel rendelkezik. Syrskyi szerint például Oroszországnak jelenleg háromszor több katonája vesz részt a háborúban, mint Ukrajnának, és a frontvonal egyes pontjain az oroszok 6:1 arányban túlerőben vannak az ukránokkal szemben. Valójában számos jelentés szerint Ukrajnának nincs elég katonája ahhoz, hogy minden frontvonalbeli pozícióját sűrűn feltöltse, ami néha megkönnyíti az orosz erőknek a frontvonal áttörését.
A tűzerő tekintetében a háború nagy részében Oroszország előnye a tüzérségben – amely a kopásos hadviselésben rendkívül fontos fegyver – a jelentések szerint 3:1, 7:1 vagy 10:1 volt. Oroszország emellett hatalmas készlettel rendelkezik rendkívül pontos sikló bombákból, amelyeket halálos hatékonysággal vetettek be az ukrán védelem ellen, míg Kijevnek alig van sikló bombája. Noha kétségtelen, hogy Ukrajna rendkívül hatékony drónflottával rendelkezik, amely kezdetben hatékonyabb volt Oroszország drónflottájánál, Oroszország az elmúlt évben fordította a helyzetet, és most már drónok, tüzérség és sikló bombák terén is fölényben van.
Fontos hangsúlyozni, hogy Kijevnek nincs életképes megoldása a munkaerő-problémájára, mivel lakossága sokkal kisebb, mint Oroszországé, és a sorozás elkerülése és a dezertálás is sújtja. Ukrajna a fegyverek terén sem tud megoldást találni az egyensúlytalanságra, főleg azért, mert Oroszországnak erős ipari bázisa van, amely hatalmas mennyiségű fegyvert gyárt, míg Ukrajna ipari bázisa csekély. Ennek kompenzálására Ukrajna fegyverzetét tekintve erősen függ a Nyugattól, de a nyugati országok nem rendelkeznek az orosz termeléssel lépést tartó gyártási kapacitással. A helyzetet tovább rontja, hogy Trump lassítja az amerikai fegyverek Ukrajnába történő szállítását.
A lényeg az, hogy Ukrajna fegyverzet és létszám tekintetében is jelentősen alulmarad, ami egy kimerítő háborúban végzetes. A csatatéren kialakult szörnyű helyzeten túl Oroszország hatalmas rakétakészlettel és drónokkal rendelkezik, amelyeket arra használ, hogy mélyen behatoljon Ukrajnába, és megsemmisítse a kritikus infrastruktúrát és a fegyverraktárakat. Kijev természetesen képes mélyen Oroszország belsejében lévő célokat megütni, de messze nem rendelkezik Moszkva támadóerejével. Ráadásul a mélyen Oroszország belsejében lévő célok megütése alig lesz hatással a csatatéren zajló eseményekre, ahol ez a háború dől el.
A békés rendezés kilátásai
Mi a helyzet a békés rendezés kilátásaival? 2025 folyamán sok vita folyt a háború befejezését célzó diplomáciai megoldás megtalálásáról. Ez a vita nagy részben annak köszönhető, hogy Trump megígérte, hogy a háborút még a Fehér Házba költözése előtt vagy röviddel azután rendezni fogja. Nyilvánvalóan kudarcot vallott – sőt, még csak meg sem közelítette a sikert. A szomorú igazság az, hogy nincs remény egy érdemi békeszerződés megkötésére. Ez a háború a csatatéren fog eldőlni, ahol az oroszok valószínűleg csúnya győzelmet aratnak, ami egy befagyott konfliktushoz vezet, amelyben az egyik oldalon Oroszország, a másikon pedig Ukrajna, Európa és az Egyesült Államok áll. Hadd magyarázzam el.
A háború diplomáciai úton történő rendezése nem lehetséges, mert az ellentétes felek követelései összeegyeztethetetlenek. Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna semleges ország legyen, ami azt jelenti, hogy nem lehet NATO-tag, és nem kaphat érdemi biztonsági garanciákat a Nyugattól. Az oroszok azt is követelik, hogy Ukrajna és a Nyugat ismerje el a Krím és a kelet-ukrajnai négy terület annektálását. Harmadik fő követelésük, hogy Kijev korlátozza haderejének méretét olyan mértékben, hogy az ne jelentsen katonai fenyegetést Oroszországra nézve. Nem meglepő, hogy Európa, és különösen Ukrajna kategorikusan elutasítja ezeket a követeléseket. Ukrajna nem hajlandó területeket átadni Oroszországnak, míg az európai és ukrán vezetők továbbra is arra törekednek, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, vagy legalábbis lehetővé tegyék a Nyugat számára, hogy komoly biztonsági garanciákat nyújtson Kijevnek. Ukrajna Moszkvát kielégítő mértékű leszerelése szintén kivitelezhetetlen. Ezeket az egymással ellentétes álláspontokat semmiképpen sem lehet összeegyeztetni egy békeszerződés megkötése érdekében.
Így a háború a csatatéren dől el. Bár úgy gondolom, hogy Oroszország fog győzni, nem lesz döntő győzelme, amelynek eredményeként az egész Ukrajnát meghódítja. Ehelyett valószínűleg csúnya győzelmet arat, amelynek eredményeként a 2014 előtti Ukrajna területének 20-40 százalékát elfoglalja, míg Ukrajna egy működésképtelen csonka állam lesz, amely Oroszország által meg nem hódított területet fedi le. Moszkva valószínűleg nem fogja megkísérelni Ukrajna teljes területének meghódítását, mert az ország nyugati 60 százaléka etnikai ukránokkal van benépesítve, akik hevesen ellenállnának az orosz megszállásnak, és rémálommá tennék azt a megszálló erők számára. Mindez azt jelenti, hogy az ukrajnai háború valószínűsíthető kimenetele egy befagyott konfliktus lesz a nagy Oroszország és az Európa által támogatott csonka Ukrajna között.
Most hadd beszéljek a háború eddigi alakulásáról. Miután 2022 áprilisában kudarcba fulladtak az isztambuli tárgyalások, az ukrajnai konfliktus egy kimerítő háborúvá alakult, amely jelentős hasonlóságot mutat az első világháború nyugati frontjával. A brutális, véres harcok már több mint három és fél éve folynak. Ez idő alatt Oroszország a 2014-ben annektált Krím mellett hivatalosan négy ukrán régiót is annektált. Ezzel Oroszország eddig Ukrajna 2014 előtti területének mintegy 22 százalékát annektálta, amelynek teljes területe az ország keleti részén található.
A Nyugat hatalmas támogatást nyújtott Ukrajnának a háború 2022-es kitörése óta, és mindent megtett, kivéve a közvetlen harci részvételt. Nem véletlen, hogy az orosz vezetők úgy gondolják, hogy országuk háborúban áll a Nyugattal. Trump azonban eltökélt szándéka, hogy jelentősen korlátozza Amerika szerepét a háborúban, és Ukrajna támogatásának terhét Európa vállára hárítsa.
Oroszország egyértelműen nyeri a háborút, és valószínűleg győzedelmeskedni fog. Az ok egyszerű: egy kimerítő háborúban mindkét fél megpróbálja a másikat vérszegénnyé tenni, ami azt jelenti, hogy az a fél, amelyiknek több katonája és nagyobb tűzereje van, valószínűleg győztesen kerül ki a háborúból. Oroszország mindkét tekintetben jelentős előnnyel rendelkezik. Syrskyi szerint például Oroszországnak jelenleg háromszor több katonája vesz részt a háborúban, mint Ukrajnának, és a frontvonal egyes pontjain az oroszok 6:1 arányban túlerőben vannak az ukránokkal szemben. Valójában számos jelentés szerint Ukrajnának nincs elég katonája ahhoz, hogy minden frontvonalbeli pozícióját sűrűn feltöltse, ami néha megkönnyíti az orosz erőknek a frontvonal áttörését.
A tűzerő tekintetében a háború nagy részében Oroszország előnye a tüzérségben – amely a kopásos hadviselésben rendkívül fontos fegyver – a jelentések szerint 3:1, 7:1 vagy 10:1 volt. Oroszország emellett hatalmas készlettel rendelkezik rendkívül pontos sikló bombákból, amelyeket halálos hatékonysággal vetettek be az ukrán védelem ellen, míg Kijevnek alig van sikló bombája. Noha kétségtelen, hogy Ukrajna rendkívül hatékony drónflottával rendelkezik, amely kezdetben hatékonyabb volt Oroszország drónflottájánál, Oroszország az elmúlt évben fordította a helyzetet, és most már drónok, tüzérség és sikló bombák terén is fölényben van.
Fontos hangsúlyozni, hogy Kijevnek nincs életképes megoldása a munkaerő-problémájára, mivel lakossága sokkal kisebb, mint Oroszországé, és a sorozás elkerülése és a dezertálás is sújtja. Ukrajna a fegyverek terén sem tud megoldást találni az egyensúlytalanságra, főleg azért, mert Oroszországnak erős ipari bázisa van, amely hatalmas mennyiségű fegyvert gyárt, míg Ukrajna ipari bázisa csekély. Ennek kompenzálására Ukrajna fegyverzetét tekintve erősen függ a Nyugattól, de a nyugati országok nem rendelkeznek az orosz termeléssel lépést tartó gyártási kapacitással. A helyzetet tovább rontja, hogy Trump lassítja az amerikai fegyverek Ukrajnába történő szállítását.
A lényeg az, hogy Ukrajna fegyverzet és létszám tekintetében is jelentősen alulmarad, ami egy kimerítő háborúban végzetes. A csatatéren kialakult szörnyű helyzeten túl Oroszország hatalmas rakétakészlettel és drónokkal rendelkezik, amelyeket arra használ, hogy mélyen behatoljon Ukrajnába, és megsemmisítse a kritikus infrastruktúrát és a fegyverraktárakat. Kijev természetesen képes mélyen Oroszország belsejében lévő célokat megütni, de messze nem rendelkezik Moszkva támadóerejével. Ráadásul a mélyen Oroszország belsejében lévő célok megütése alig lesz hatással a csatatéren zajló eseményekre, ahol ez a háború dől el.
A békés rendezés kilátásai
Mi a helyzet a békés rendezés kilátásaival? 2025 folyamán sok vita folyt a háború befejezését célzó diplomáciai megoldás megtalálásáról. Ez a vita nagy részben annak köszönhető, hogy Trump megígérte, hogy a háborút még a Fehér Házba költözése előtt vagy röviddel azután rendezni fogja. Nyilvánvalóan kudarcot vallott – sőt, még csak meg sem közelítette a sikert. A szomorú igazság az, hogy nincs remény egy érdemi békeszerződés megkötésére. Ez a háború a csatatéren fog eldőlni, ahol az oroszok valószínűleg csúnya győzelmet aratnak, ami egy befagyott konfliktushoz vezet, amelyben az egyik oldalon Oroszország, a másikon pedig Ukrajna, Európa és az Egyesült Államok áll. Hadd magyarázzam el.
A háború diplomáciai úton történő rendezése nem lehetséges, mert az ellentétes felek követelései összeegyeztethetetlenek. Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna semleges ország legyen, ami azt jelenti, hogy nem lehet NATO-tag, és nem kaphat érdemi biztonsági garanciákat a Nyugattól. Az oroszok azt is követelik, hogy Ukrajna és a Nyugat ismerje el a Krím és a kelet-ukrajnai négy terület annektálását. Harmadik fő követelésük, hogy Kijev korlátozza haderejének méretét olyan mértékben, hogy az ne jelentsen katonai fenyegetést Oroszországra nézve. Nem meglepő, hogy Európa, és különösen Ukrajna kategorikusan elutasítja ezeket a követeléseket. Ukrajna nem hajlandó területeket átadni Oroszországnak, míg az európai és ukrán vezetők továbbra is arra törekednek, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, vagy legalábbis lehetővé tegyék a Nyugat számára, hogy komoly biztonsági garanciákat nyújtson Kijevnek. Ukrajna Moszkvát kielégítő mértékű leszerelése szintén kivitelezhetetlen. Ezeket az egymással ellentétes álláspontokat semmiképpen sem lehet összeegyeztetni egy békeszerződés megkötése érdekében.
Így a háború a csatatéren dől el. Bár úgy gondolom, hogy Oroszország fog győzni, nem lesz döntő győzelme, amelynek eredményeként az egész Ukrajnát meghódítja. Ehelyett valószínűleg csúnya győzelmet arat, amelynek eredményeként a 2014 előtti Ukrajna területének 20-40 százalékát elfoglalja, míg Ukrajna egy működésképtelen csonka állam lesz, amely Oroszország által meg nem hódított területet fedi le. Moszkva valószínűleg nem fogja megkísérelni Ukrajna teljes területének meghódítását, mert az ország nyugati 60 százaléka etnikai ukránokkal van benépesítve, akik hevesen ellenállnának az orosz megszállásnak, és rémálommá tennék azt a megszálló erők számára. Mindez azt jelenti, hogy az ukrajnai háború valószínűsíthető kimenetele egy befagyott konfliktus lesz a nagy Oroszország és az Európa által támogatott csonka Ukrajna között.
Következmények
Most hadd vizsgáljam meg az ukrajnai háború valószínűsíthető következményeit, először az Ukrajnára gyakorolt hatásokra összpontosítva, majd az Európa és Oroszország közötti kapcsolatokra gyakorolt hatásokra. Végül pedig az Európán belüli valószínűsíthető következményeket, valamint a transzatlanti kapcsolatokra gyakorolt hatásokat fogom megvizsgálni.
Először is, Ukrajna gyakorlatilag tönkrement. Már elvesztette területének jelentős részét, és valószínűleg még több területet fog elveszíteni, mielőtt a harcok véget érnek. Gazdasága romokban hever, és a közeljövőben nincs kilátás a fellendülésre. Számításaim szerint körülbelül 1 millió áldozatot követelt, ami bármely ország számára megdöbbentő szám, de különösen egy olyan ország számára, amelyről azt mondják, hogy „demográfiai halálspirálban” van. Oroszország is jelentős árat fizetett, de messze nem annyit, mint Ukrajna.
Európa a belátható jövőben szinte biztosan szövetségben marad a megcsonkított Ukrajnával, tekintettel a már elszenvedett veszteségekre és a Nyugatot átható mély oroszgyűlöletre. De ez a folytatódó kapcsolat két okból nem lesz előnyös Kijev számára. Először is, arra ösztönzi Moszkvát, hogy beavatkozzon Ukrajna belügyeibe, hogy gazdasági és politikai problémákat okozzon neki, így az nem jelenthet fenyegetést Oroszországra, és nem lesz olyan helyzetben, hogy csatlakozhasson a NATO-hoz vagy az EU-hoz. Másodszor, Európa elkötelezettsége Kijev támogatására, bármi is történjék, arra ösztönzi az oroszokat, hogy a háború alatt minél több ukrán területet hódítsanak meg, hogy a konfliktus befagyasztása után a megmaradt ukrán állam gyengeségét maximalizálják.
Mi lesz a jövőben Európa és Oroszország kapcsolatával? Valószínűleg mérgezőek lesznek, ameddig a szem ellát. Mind az európaiak, mind pedig biztosan az ukránok is arra fognak törekedni, hogy aláássák Moszkva erőfeszítéseit az annektált ukrán területek Nagy-Oroszországba való integrálására, valamint lehetőségeket keresnek majd arra, hogy gazdasági és politikai problémákat okozzanak az oroszoknak. Oroszország pedig lehetőségeket fog keresni arra, hogy gazdasági és politikai problémákat okozzon Európán belül, valamint Európa és az Egyesült Államok között. Az orosz vezetőknek erős ösztönzőjük lesz arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben megosztják a Nyugatot, mivel a Nyugat szinte biztosan Oroszországra fog célba venni. És nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország arra fog törekedni, hogy Ukrajna működésképtelen maradjon, míg Európa arra fog törekedni, hogy működőképessé tegye.
Az Európa és Oroszország közötti kapcsolatok nemcsak mérgezőek lesznek, hanem veszélyesek is. A háború lehetősége mindig fennáll. Amellett, hogy fennáll a kockázata annak, hogy újra kitör a háború Ukrajna és Oroszország között – elvégre Ukrajna vissza akarja kapni elvesztett területeit –, hat másik konfliktusforrás is létezik, ahol háború törhet ki Oroszország és egy vagy több európai ország között. Először is vegyük figyelembe az Északi-sarkvidéket, ahol a jég olvadása megnyitotta az utat a közlekedési útvonalak és erőforrásokért folyó verseny előtt. Ne feledjük, hogy a sarkvidéken található nyolc ország közül hét NATO-tag. Oroszország a nyolcadik, ami azt jelenti, hogy a NATO-országok 7:1-es túlerőben vannak ebben a stratégiailag fontos térségben.
A második konfliktusforrás a Balti-tenger, amelyet néha „NATO-tónak” neveznek, mert nagyrészt a szövetség országai veszik körül. Ez a vízi út azonban stratégiailag létfontosságú Oroszország számára, akárcsak Kalinyingrád, az orosz enklávé Kelet-Európában, amelyet szintén NATO-országok vesznek körül. A negyedik konfliktusforrás Fehéroroszország, amely mérete és elhelyezkedése miatt stratégiailag ugyanolyan fontos Oroszország számára, mint Ukrajna. Az európaiak és az amerikaiak biztosan megpróbálnak majd egy nyugatbarát kormányt létrehozni Minszkben, miután Aleksandr Lukasenko elnök távozik hivatalából, és végül azt Oroszország határán nyugatbarát bástyává alakítják.
A Nyugat máris mélyen beavatkozott Moldova politikájába, amely nemcsak Ukrajnával határos, hanem tartalmaz egy elszakadt régiót is, Transznisztriát, amelyet orosz csapatok tartanak megszállva. Az utolsó gyújtópont a Fekete-tenger, amely mind Oroszország, mind Ukrajna, valamint néhány NATO-ország – Bulgária, Görögország, Románia és Törökország – számára nagy stratégiai jelentőségű. A Balti-tengerhez hasonlóan a Fekete-tengeren is nagy a konfliktusok kialakulásának esélye.
Mindez azt jelenti, hogy még akkor is, ha Ukrajna konfliktusa befagyott állapotba kerül, Európa és Oroszország továbbra is ellenséges viszonyban lesz egymással egy problémás pontokkal teli geopolitikai környezetben. Más szóval, az európai nagyháború veszélye nem szűnik meg, ha az ukrajnai harcok véget érnek.
Most térjünk rá az ukrajnai háború következményeire Európán belül, majd annak valószínűsíthető hatására a transzatlanti kapcsolatokra. Először is, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Oroszország ukrajnai győzelme – még ha az, ahogy én előre látom, csúnya győzelem is lesz – megdöbbentő vereséget jelentene Európának. Vagy más szavakkal: megdöbbentő vereséget jelentene a NATO-nak, amely 2014 februárja óta, a konfliktus kezdete óta mélyen érintett az ukrajnai konfliktusban. A szövetség ugyanis elkötelezte magát Oroszország legyőzése mellett, mióta a konfliktus 2022 februárjában nagy háborúvá fajult.
A NATO veresége vádaskodásokhoz fog vezetni a tagállamok között és sokukon belül is. Az, hogy ki a felelős ezért a katasztrófáért, nagy jelentőséggel bír majd az európai kormányzó elit számára, és biztosan erős tendencia lesz másokat hibáztatni, és nem vállalni a saját felelősséget. A „ki vesztette el Ukrajnát” vitája egy olyan Európában fog zajlani, amelyet máris megosztott a politikák, mind az országok között, mind az országokon belül. Ezen politikai küzdelmek mellett egyesek megkérdőjelezik a NATO jövőjét, mivel a szervezet nem tudta megfékezni Oroszországot, amelyet a legtöbb európai vezető halálos fenyegetésnek tart. Szinte biztosnak tűnik, hogy a NATO az ukrajnai háború befejezése után sokkal gyengébb lesz, mint a háború kezdete előtt.
A NATO gyengülése negatív hatással lesz az EU-ra, mert a stabil biztonsági környezet elengedhetetlen az EU virágzásához, és a NATO a kulcsa Európa stabilitásának. Az EU-t fenyegető veszélyeken túlmenően, a háború kezdete óta az Európába áramló gáz és olaj mennyiségének jelentős csökkenése súlyosan károsította Európa főbb gazdaságait és lassította az euróövezet egészének növekedését. Jó okunk van azt gondolni, hogy az európai gazdasági növekedés még messze van attól, hogy teljesen felépüljön az ukrajnai válságból.
A NATO ukrajnai veresége valószínűleg transzatlanti vádaskodáshoz is vezethet, különösen mivel a Trump-kormány nem volt hajlandó olyan határozottan támogatni Kijevet, mint a Biden-kormány, és ehelyett arra ösztönözte az európaiakat, hogy vállaljanak nagyobb terhet Ukrajna harcban maradásának biztosításában. Így, amikor a háború végül orosz győzelemmel véget ér, Trump azzal vádolhatja az európaiakat, hogy nem álltak ki az ügy mellett, míg az európai vezetők azzal vádolhatják Trumpot, hogy Ukrajnát a legnagyobb szükség idején cserbenhagyta. Természetesen Trump kapcsolata Európával már régóta vitatott, így ezek a vádaskodások csak tovább rontják a helyzetet.
Aztán ott van a rendkívül fontos kérdés, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenti-e katonai jelenlétét Európában, vagy esetleg kivonja-e az összes harci egységét Európából. Ahogy előadásom elején hangsúlyoztam, függetlenül az ukrajnai háborútól, a történelmi átmenet az egypólusúságtól a többpólusúság felé hatalmas ösztönzőt jelent az Egyesült Államok számára, hogy Kelet-Ázsia felé forduljon, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy elfordul Európától. Ez a lépés önmagában is véget vethet a NATO-nak, ami más szavakkal az amerikai béketeremtő erő végének is jelentheti Európában.
Ami 2022 óta Ukrajnában történt, még valószínűbbé teszi ezt a kimenetelt. Ismétlem: Trump mélyen gyökerező ellenszenvet táplál Európa, különösen annak vezetői iránt, és őket fogja hibáztatni Ukrajna elvesztéséért. Nem táplál nagy szeretetet a NATO iránt, és az EU-t „az Egyesült Államok megkárosítására” létrehozott ellenségnek nevezte. Ráadásul az a tény, hogy Ukrajna a NATO hatalmas támogatásának ellenére is elvesztette a háborút, valószínűleg arra fogja ösztönözni, hogy a szövetséget hatástalannak és haszontalannak bélyegezze. Ezzel az érveléssel arra fogja ösztönözni Európát, hogy gondoskodjon a saját biztonságáról, és ne élvezze az Egyesült Államok által nyújtott előnyöket. Röviden: valószínűnek tűnik, hogy az ukrajnai háború eredményei, valamint Kína látványos felemelkedése az elkövetkező években aláássák a transzatlanti kapcsolatok alapjait, ami nagyban hátráltatja Európát.
Következtetés
Zárásként néhány általános megjegyzést szeretnék tenni. Először is, az ukrajnai háború katasztrófa volt. Valójában ez egy olyan katasztrófa, amely szinte biztosan továbbra is hatással lesz az elkövetkező években. Katasztrofális következményekkel járt Ukrajna számára. Megmérgezte az Európa és Oroszország közötti kapcsolatokat a belátható jövőben, és veszélyesebb hellyé tette Európát. Emellett súlyos gazdasági és politikai károkat okozott Európán belül, és súlyosan megrongálta a transzatlanti kapcsolatokat.
Ez a csapás felveti a következő elkerülhetetlen kérdést: ki a felelős ezért a háborúért? Ez a kérdés nem fog hamarosan eltűnni, sőt, valószínűleg egyre nagyobb jelentőségre fog szert tenni, ahogy a károk mértéke egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá.
Most hadd vizsgáljam meg az ukrajnai háború valószínűsíthető következményeit, először az Ukrajnára gyakorolt hatásokra összpontosítva, majd az Európa és Oroszország közötti kapcsolatokra gyakorolt hatásokra. Végül pedig az Európán belüli valószínűsíthető következményeket, valamint a transzatlanti kapcsolatokra gyakorolt hatásokat fogom megvizsgálni.
Először is, Ukrajna gyakorlatilag tönkrement. Már elvesztette területének jelentős részét, és valószínűleg még több területet fog elveszíteni, mielőtt a harcok véget érnek. Gazdasága romokban hever, és a közeljövőben nincs kilátás a fellendülésre. Számításaim szerint körülbelül 1 millió áldozatot követelt, ami bármely ország számára megdöbbentő szám, de különösen egy olyan ország számára, amelyről azt mondják, hogy „demográfiai halálspirálban” van. Oroszország is jelentős árat fizetett, de messze nem annyit, mint Ukrajna.
Európa a belátható jövőben szinte biztosan szövetségben marad a megcsonkított Ukrajnával, tekintettel a már elszenvedett veszteségekre és a Nyugatot átható mély oroszgyűlöletre. De ez a folytatódó kapcsolat két okból nem lesz előnyös Kijev számára. Először is, arra ösztönzi Moszkvát, hogy beavatkozzon Ukrajna belügyeibe, hogy gazdasági és politikai problémákat okozzon neki, így az nem jelenthet fenyegetést Oroszországra, és nem lesz olyan helyzetben, hogy csatlakozhasson a NATO-hoz vagy az EU-hoz. Másodszor, Európa elkötelezettsége Kijev támogatására, bármi is történjék, arra ösztönzi az oroszokat, hogy a háború alatt minél több ukrán területet hódítsanak meg, hogy a konfliktus befagyasztása után a megmaradt ukrán állam gyengeségét maximalizálják.
Mi lesz a jövőben Európa és Oroszország kapcsolatával? Valószínűleg mérgezőek lesznek, ameddig a szem ellát. Mind az európaiak, mind pedig biztosan az ukránok is arra fognak törekedni, hogy aláássák Moszkva erőfeszítéseit az annektált ukrán területek Nagy-Oroszországba való integrálására, valamint lehetőségeket keresnek majd arra, hogy gazdasági és politikai problémákat okozzanak az oroszoknak. Oroszország pedig lehetőségeket fog keresni arra, hogy gazdasági és politikai problémákat okozzon Európán belül, valamint Európa és az Egyesült Államok között. Az orosz vezetőknek erős ösztönzőjük lesz arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben megosztják a Nyugatot, mivel a Nyugat szinte biztosan Oroszországra fog célba venni. És nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország arra fog törekedni, hogy Ukrajna működésképtelen maradjon, míg Európa arra fog törekedni, hogy működőképessé tegye.
Az Európa és Oroszország közötti kapcsolatok nemcsak mérgezőek lesznek, hanem veszélyesek is. A háború lehetősége mindig fennáll. Amellett, hogy fennáll a kockázata annak, hogy újra kitör a háború Ukrajna és Oroszország között – elvégre Ukrajna vissza akarja kapni elvesztett területeit –, hat másik konfliktusforrás is létezik, ahol háború törhet ki Oroszország és egy vagy több európai ország között. Először is vegyük figyelembe az Északi-sarkvidéket, ahol a jég olvadása megnyitotta az utat a közlekedési útvonalak és erőforrásokért folyó verseny előtt. Ne feledjük, hogy a sarkvidéken található nyolc ország közül hét NATO-tag. Oroszország a nyolcadik, ami azt jelenti, hogy a NATO-országok 7:1-es túlerőben vannak ebben a stratégiailag fontos térségben.
A második konfliktusforrás a Balti-tenger, amelyet néha „NATO-tónak” neveznek, mert nagyrészt a szövetség országai veszik körül. Ez a vízi út azonban stratégiailag létfontosságú Oroszország számára, akárcsak Kalinyingrád, az orosz enklávé Kelet-Európában, amelyet szintén NATO-országok vesznek körül. A negyedik konfliktusforrás Fehéroroszország, amely mérete és elhelyezkedése miatt stratégiailag ugyanolyan fontos Oroszország számára, mint Ukrajna. Az európaiak és az amerikaiak biztosan megpróbálnak majd egy nyugatbarát kormányt létrehozni Minszkben, miután Aleksandr Lukasenko elnök távozik hivatalából, és végül azt Oroszország határán nyugatbarát bástyává alakítják.
A Nyugat máris mélyen beavatkozott Moldova politikájába, amely nemcsak Ukrajnával határos, hanem tartalmaz egy elszakadt régiót is, Transznisztriát, amelyet orosz csapatok tartanak megszállva. Az utolsó gyújtópont a Fekete-tenger, amely mind Oroszország, mind Ukrajna, valamint néhány NATO-ország – Bulgária, Görögország, Románia és Törökország – számára nagy stratégiai jelentőségű. A Balti-tengerhez hasonlóan a Fekete-tengeren is nagy a konfliktusok kialakulásának esélye.
Mindez azt jelenti, hogy még akkor is, ha Ukrajna konfliktusa befagyott állapotba kerül, Európa és Oroszország továbbra is ellenséges viszonyban lesz egymással egy problémás pontokkal teli geopolitikai környezetben. Más szóval, az európai nagyháború veszélye nem szűnik meg, ha az ukrajnai harcok véget érnek.
Most térjünk rá az ukrajnai háború következményeire Európán belül, majd annak valószínűsíthető hatására a transzatlanti kapcsolatokra. Először is, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Oroszország ukrajnai győzelme – még ha az, ahogy én előre látom, csúnya győzelem is lesz – megdöbbentő vereséget jelentene Európának. Vagy más szavakkal: megdöbbentő vereséget jelentene a NATO-nak, amely 2014 februárja óta, a konfliktus kezdete óta mélyen érintett az ukrajnai konfliktusban. A szövetség ugyanis elkötelezte magát Oroszország legyőzése mellett, mióta a konfliktus 2022 februárjában nagy háborúvá fajult.
A NATO veresége vádaskodásokhoz fog vezetni a tagállamok között és sokukon belül is. Az, hogy ki a felelős ezért a katasztrófáért, nagy jelentőséggel bír majd az európai kormányzó elit számára, és biztosan erős tendencia lesz másokat hibáztatni, és nem vállalni a saját felelősséget. A „ki vesztette el Ukrajnát” vitája egy olyan Európában fog zajlani, amelyet máris megosztott a politikák, mind az országok között, mind az országokon belül. Ezen politikai küzdelmek mellett egyesek megkérdőjelezik a NATO jövőjét, mivel a szervezet nem tudta megfékezni Oroszországot, amelyet a legtöbb európai vezető halálos fenyegetésnek tart. Szinte biztosnak tűnik, hogy a NATO az ukrajnai háború befejezése után sokkal gyengébb lesz, mint a háború kezdete előtt.
A NATO gyengülése negatív hatással lesz az EU-ra, mert a stabil biztonsági környezet elengedhetetlen az EU virágzásához, és a NATO a kulcsa Európa stabilitásának. Az EU-t fenyegető veszélyeken túlmenően, a háború kezdete óta az Európába áramló gáz és olaj mennyiségének jelentős csökkenése súlyosan károsította Európa főbb gazdaságait és lassította az euróövezet egészének növekedését. Jó okunk van azt gondolni, hogy az európai gazdasági növekedés még messze van attól, hogy teljesen felépüljön az ukrajnai válságból.
A NATO ukrajnai veresége valószínűleg transzatlanti vádaskodáshoz is vezethet, különösen mivel a Trump-kormány nem volt hajlandó olyan határozottan támogatni Kijevet, mint a Biden-kormány, és ehelyett arra ösztönözte az európaiakat, hogy vállaljanak nagyobb terhet Ukrajna harcban maradásának biztosításában. Így, amikor a háború végül orosz győzelemmel véget ér, Trump azzal vádolhatja az európaiakat, hogy nem álltak ki az ügy mellett, míg az európai vezetők azzal vádolhatják Trumpot, hogy Ukrajnát a legnagyobb szükség idején cserbenhagyta. Természetesen Trump kapcsolata Európával már régóta vitatott, így ezek a vádaskodások csak tovább rontják a helyzetet.
Aztán ott van a rendkívül fontos kérdés, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenti-e katonai jelenlétét Európában, vagy esetleg kivonja-e az összes harci egységét Európából. Ahogy előadásom elején hangsúlyoztam, függetlenül az ukrajnai háborútól, a történelmi átmenet az egypólusúságtól a többpólusúság felé hatalmas ösztönzőt jelent az Egyesült Államok számára, hogy Kelet-Ázsia felé forduljon, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy elfordul Európától. Ez a lépés önmagában is véget vethet a NATO-nak, ami más szavakkal az amerikai béketeremtő erő végének is jelentheti Európában.
Ami 2022 óta Ukrajnában történt, még valószínűbbé teszi ezt a kimenetelt. Ismétlem: Trump mélyen gyökerező ellenszenvet táplál Európa, különösen annak vezetői iránt, és őket fogja hibáztatni Ukrajna elvesztéséért. Nem táplál nagy szeretetet a NATO iránt, és az EU-t „az Egyesült Államok megkárosítására” létrehozott ellenségnek nevezte. Ráadásul az a tény, hogy Ukrajna a NATO hatalmas támogatásának ellenére is elvesztette a háborút, valószínűleg arra fogja ösztönözni, hogy a szövetséget hatástalannak és haszontalannak bélyegezze. Ezzel az érveléssel arra fogja ösztönözni Európát, hogy gondoskodjon a saját biztonságáról, és ne élvezze az Egyesült Államok által nyújtott előnyöket. Röviden: valószínűnek tűnik, hogy az ukrajnai háború eredményei, valamint Kína látványos felemelkedése az elkövetkező években aláássák a transzatlanti kapcsolatok alapjait, ami nagyban hátráltatja Európát.
Következtetés
Zárásként néhány általános megjegyzést szeretnék tenni. Először is, az ukrajnai háború katasztrófa volt. Valójában ez egy olyan katasztrófa, amely szinte biztosan továbbra is hatással lesz az elkövetkező években. Katasztrofális következményekkel járt Ukrajna számára. Megmérgezte az Európa és Oroszország közötti kapcsolatokat a belátható jövőben, és veszélyesebb hellyé tette Európát. Emellett súlyos gazdasági és politikai károkat okozott Európán belül, és súlyosan megrongálta a transzatlanti kapcsolatokat.
Ez a csapás felveti a következő elkerülhetetlen kérdést: ki a felelős ezért a háborúért? Ez a kérdés nem fog hamarosan eltűnni, sőt, valószínűleg egyre nagyobb jelentőségre fog szert tenni, ahogy a károk mértéke egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá.
Oroszország kezdte a háborút, mert túl gyenge volt ahhoz, hogy soft power eszközökkel ellensúlyozni tudja a nyugati soft powert.
Jó tudom, nyilván Mersheimer prof is orosz zsoldban áll. Igen, az orosz szempontot magyarázza, bizonyos körökben már ettől putyinbérenc az illető, tudom.
Így is lehet mondani, mindenesetre a nyugat tisztában kellett legyen a soft offenzívájának a lehetséges következményeivel. Ennek tudatában provokálta ki.