[BIZTPOL] Magyarország

Ne menjünk el amellett, hogy egy varsói munkavállaló ma már szemmel láthatóan többet keres, mint egy budapesti. De többet keresnek más régiós ország munkavállalóinál is. Persze nem mondom, hogy nyugat-európai bérszintet kapnak, de min. 20-30%-al többet, mint mi, azonos munkáért, és ez alapvetően mutatja gazdaságuk hozzáadott értékét. És ami a NER-es gazdagodást illeti: a baj nem az, hogy bizonyos körök gazdagodnak. A baj az, hogy az így létrejövő magyar céghálózat nem teljesítmény alapú, hanem politikai lojalitás alapú, és mint ilyen, a valóságban nincs értékük, és nincs értékteremtő képességük sem, ami vihetné előre a gazdaságunkat. Mindez az úniós források (amikor még voltak) teljes elherdálását jelenti. Ha Mészáros vagy bármelyik másik NER oligarcha keze alatt elkezdett volna felnőni egy tudásalapú cég, néhány magyar Samsung vagy LG-nek legalább a csíráit látnánk, vagy akár csak néhány NER-es Alza vagy Bolt-szerű cég terjeszkedne a világpiacon, akkor más lenne a helyzet. De ha megnézed a legnagyobb magyar vállalatokat, akkor azok vagy multik magyar leányai, (jellemzően alacsony szintű összeszerelő üzemek), vagy az energiaszektorhoz tartoznak (MOL, MVM), amik mindenhol politikai eszközként működnek, utána viszont jön az összekendácsolt NER-rém, az Országos Dohánybolt Ellátó, viszont nincs jele tudásalapú, vagy piaci versenyt közelről látott magyar cégeknek. Mindezt úgy, hogy a GDP 3%-át meghaladó pénz jött EU támogatás formájában az országba éveken keresztül, ez a Marshall segély méretével összevethető forrás lehetett volna. Ez a legnagyobb árulás. A NER cégek Orbán után fél évvel már nem lesznek a piacon, mert nem piaci versenyben, termékfejlesztésben, értékesítési és terjeszkedési stratégiában vagy technológiában mérettek meg, és nem tudás, vagy technológia és képesség alapúak. Mert nem munka alapú gazdaság kellene már, hanem tudás alapú, de ezt 10-15 éve el kellett volna kezdeni. A román gazdaságot nem temetném hosszú távon. Most szarban vannak, de a román gazdaságban nagyon erős az IT szerepe, Kolozsvár, Bukarest nemzetközileg jegyzett IT központok, ami mindig is húzni fogja őket, és ezt tudatosan építették ki. A régióban azok az országok fognak növekedni a következő évtizedekben, amik részt tudnak venni az újraformálódó, nemzetközi ellátási láncokban a saját cégeikkel. Ezek nem mi leszünk, mert Orbánék ezzel nem foglalkoztak, vagy rosszul értelmezték a feladatot. A lengyelek viszont ilyenek, és nálunk jobban a románok is. Meg a csehek. És még egy gondolat: a piaci realitásoknak megfelelően eljutottunk oda, hogy ha ma egy NER cégnél vagy szellemi alkalmazott, az ma már hátrány a multis (valódi) munkaerő piacon, mert akkor te nem érted, hogy mitől megy előre egy cég... Ez a realitás.
Pont ezt írtam korábban. Abszolút szükséges egy hazai tőkés réteg felépítése hazai tulajdonnal, viszont ennek piaci körülmények közt kéne működnie, kiemelkedő színvonalon, magyar kisvállalkozásokat bevonva, stb.

Miért nincs egy Alza színvonal, csak Euronics nevű vicc?
Miért nincs Lidl színvonal, csak CBA nevű vicc?
 
Tekintve, hogy nálunk nincs társadalmi-politikai minimum, ezért az adott politikai vonalnak az az időszak áll rendelkezésére, amíg hatalmon van. Az időhiány nem engedi a dolgok "ízléses" elrendezését. Amelyik cégeket említitek, azok mögött évtizedes működési kultúra, és apolitikai vezetéstől független működési stabilitás van. Nem szép az eredeti tőkefelhalmozás időszaka, de túl kell esni rajta, ha nemakarunk véglegesen kiszolgáltatottak lenni.
 
NER cégek a folyamatos lopásra épitenek.Ha megszünik a lopási lehetőség,a cégek is csődbe fognak menni.Ennek semmi köze nincs az eredeti tőkefelhalmozáshoz.
Egyébként az eredeti tőkefelhalmozás messze nem rablást jelent.A zsákmányolásnak ugyan volt szerepe,de valójában elenyésző szerepe az eredeti tőkefelhalmozásban.Az alapvetően sikeres gazdasági tevékenység révén jött létre.Pl Gaz Ábrahám egy zsidó kovács volt,ki Svájcbol Hazánkba költözve egy kovácsműhelyt nyitott.És ebből akovácsműhelyből nőtte ki magát a Ganz cég.Vagy a Tesco is egy kikötői szatócsboltbol lett világcég.
 
A baloldali kormányzás 8 éves időszakában pontosan ugyanez a folyamat zajlott. Csak a másik oldal preferáltjait futtaták. Ezek java része az akkor kapott vagyont hasznosítják most is, illetve adják veszik egymás közt a másik félhez kötődő csoporttal. Bár érthető módon a média jelentős része a kormányhoz kötődő vállalkozásokat figyeli, de azért a Forbes 100-as lista 70-80%-a baloldali kötődésű, vagy eredetű.
 
Ha neki nem világos hogy kitámadott meg kit akkor komoly baj van...
Pár év még ő is tudta...
álláspontunkat üléspontunk határozza meg
ha donyeckben ülsz és nem úgy látod hogy ez az ukrán állam háborúja az orosz kisebbsége ellen, egy kretén vagy
ha kijevből nézed és nem úgy látod hogy ez oroszország háborúja ukrajna ellen, egy kretén vagy
ha moszkvában élsz és nem úgy látod hogy az a nyugat háborúja oroszország ellen, egy kretén vagy
ha európában élsz és nem úgy látod hogy ez az usa háborúja európa ellen, egy kretén vagy
opsz, mégse
európában az európában egyedül értelmes álláspont tabu, nekünk az ukrán narratívát sulykolják (magyarországon a kormánymédiában az oroszt) mint egyedülüdvözítő igazságot
európa elvesztette a kapcsolatot a valósággal
 
Tekintve, hogy nálunk nincs társadalmi-politikai minimum, ezért az adott politikai vonalnak az az időszak áll rendelkezésére, amíg hatalmon van. Az időhiány nem engedi a dolgok "ízléses" elrendezését. Amelyik cégeket említitek, azok mögött évtizedes működési kultúra, és apolitikai vezetéstől független működési stabilitás van. Nem szép az eredeti tőkefelhalmozás időszaka, de túl kell esni rajta, ha nemakarunk véglegesen kiszolgáltatottak lenni.
Ott a hiba, amikor egy CBA vagy Euronics esetében magyarázni kell a bizonyítványt. Mind a kettő "ősrégi" magyar cég, ami képtelen volt túljutni a vadkapitalista időszak vevőt nullának tekintő/vevőt átb.szni akarós korszakán.
 
A baloldali kormányzás 8 éves időszakában pontosan ugyanez a folyamat zajlott. Csak a másik oldal preferáltjait futtaták. Ezek java része az akkor kapott vagyont hasznosítják most is, illetve adják veszik egymás közt a másik félhez kötődő csoporttal. Bár érthető módon a média jelentős része a kormányhoz kötődő vállalkozásokat figyeli, de azért a Forbes 100-as lista 70-80%-a baloldali kötődésű, vagy eredetű.
A-a leggazdagabbak egyszerűen ahoz igazodnak,kik hatalmon vannak.
B-NER túl tett mindenkin lopásban.MDF kormány idején volt a NER elött a legnagyobb zsiványság,de ezek azon is túltettek.
C-Én speciel nem vagyok baloldali.Ahogy az MSZP se az.De a Fidesz se egy jobboldali nemzeti polgári párt,hanem sima maffiabanda ez is.
Szóval egyrészt 16 év korlátlan teljhatalmú rablógazdálkodás után már kinos ez az "elmúltnyócévezés".Másrészt az elmult 35 évből 20 évig a vajda volt a miniszterelnök,és 24 évig volt jobboldalinak mondott kormányzás......
Szóval azért a propi zsidó templombéli utálatos kép módszertanának bekajolása helyett kéne egy kicsit józan paraszti ésszel gondolkodni.........
50es,60as évek Latin Amerikájának legaljának szinvonalára sikerült jutnunk.A Somozák Nicaraguájának szintjére.
Ez a szomorú bizonyitvány.
 
Drágább. Magyarországon drágább az ipari energia ára, mint a legtöbb európai országban.
A drágábbak közé tartozik a magyar ipari energia, de ezt bőven kompenzálja az alacsony társasági adó a cégek számára. A kettőt figyelembe véve a legalacsonyabb költségei vannak itthon a cégeknek Európában, de regionálisan is.

Itt a feladat, hogy az ipari energia díját lejjebb vigyük. Hálózatfejlesztés, új tárolókapacitások kialakításával, csökkenthetjük az importot, eltárolhatjuk a napenergiát, csökkenhet az ipari áram költsége. Persze ha a háború lezárulna és Európa újra fogadná orosz energiát az is segítene. Mert az orosz szankciók elsősorban ezt a régiót súlytják, ide volt orosz infrastruktúra, ide kellett behozni az orosz helyett más költségesebb energiát,
 
Sőt,kapnak állami támogatást,szubvenciót,adóelengedést.
Beruházásra vagy hogy az összeszerelő üzemből:oops: K+F legyen.
Tudod amit nálunk tilt a szegedi BYDnál a Bizottság, a spanyoloknál meg Uniós pénzt ad rá. Ez ilyen biznisz mhol.
Mi meg fizethetjük a fogyasztásunkat terhelő világverő adókkal....
Jujdejó.....Jajdejónekünk......
Meg a 0-as SZJAt vagy a 15%-ost, ami szintén alacsony.

Az Áfa magas, de az alapvető élelmiszereké 5% ,és rengeteg élelmiszernél, fogyasztási cikknél 10% a kereskedői haszon maximuma. Szal, egész összetett ez, egy dolgot kiragadva sokat torzít.

De sztem mindig jobb ez, amikor te döntesz mire megy a fizud, mint amikor az állam a felét vagy többet elvon és ő majd eldönti.

Volt ez régebben máshogy is. 2%-al alacsonyabb Áfa és 30-40%-os SZJA.
Tehát az Áfa és az SZJA is magas volt.

Szted lehet olyan, hogy mindkettő alacsony??? Vagy ez egy lufi???
 
Az Áfa magas, de az alapvető élelmiszereké 5% ,és rengeteg élelmiszernél, fogyasztási cikknél 10% a kereskedői haszon maximuma.
Aha.Más hülyeséget nem üzentek?
Meg kiskereskedelmi különadó,meg ilyen különadómolyan különadó,amik beépülnek a fogyasztói árba......Ráadásul a fogyasztási adókat tipukusan a kisemberek fizetik.A "nagy" emberek cégeiken keresztül,adóoptimalizálással vásárolnak....
Bocs a kérdésért,de máma ilyen napom van.Nincs türelmem a hülyeségekhez.
Te fizetést kapsz ezért a propinyomásért,vagy lenini hasznos hülye vagy?
 
Próbáld meg sértegetés nélkül. Biztos megerőltető, hidd el nekem is.

Oké, a különadó beépül a nem árrésstopos termékek árába. Ez sanszos.
Mi a megoldás?
Kivezetik a különadót. Szted leviszik az árakat?? Vagy megmaradnak az árak és még az állami bevétel is csökken, viszont a Lidl több profitot küld haza?? Ezt a bevételt meg máshonnan, más adóból kell pótolni?
 
Vagy normális cégadót kell bevezetni esetleg......Meg sávos szjá-t,és vagyonadót,értelmes módon.
A NER rendszer arra épül,hogy közvetett adókkal,és inflációs adóval a kisembert xarrá adóztatja,és ellop mindent amit ér.Közszolgáltatások a béka segge alatt,mert nincs rá pénz.
És ez nem sértegetés akart lenni,hanem kérdés.És ne haragudj,de olyan szinten nyomod a kormánypropit,hogy ha nem pénzért teszed,akkor a lenini kategóriába tartozol.Már a fideszpártiak többsége se hiszi el ezt a propit,csak a leghülyébbjei.
És már nagyon unalmas.
 
  • Tetszik
Reactions: ZRÍNYI 20!026
Meg a 0-as SZJAt vagy a 15%-ost, ami szintén alacsony.

Az Áfa magas, de az alapvető élelmiszereké 5% ,és rengeteg élelmiszernél, fogyasztási cikknél 10% a kereskedői haszon maximuma. Szal, egész összetett ez, egy dolgot kiragadva sokat torzít.

De sztem mindig jobb ez, amikor te döntesz mire megy a fizud, mint amikor az állam a felét vagy többet elvon és ő majd eldönti.

Volt ez régebben máshogy is. 2%-al alacsonyabb Áfa és 30-40%-os SZJA.
Tehát az Áfa és az SZJA is magas volt.

Szted lehet olyan, hogy mindkettő alacsony??? Vagy ez egy lufi???
Ne kezdjük már el ezt a vitát megint, a legnagyobb tisztelettel, de legutóbb is hoztam számokat arra vonatkozólag, hogy nincs igazad. A magyar adófizető mindenhogyan annak a bizonyos szervnek a rossz végén van...
 
Vagy normális cégadót kell bevezetni esetleg......Meg sávos szjá-t,és vagyonadót,értelmes módon.
A NER rendszer arra épül,hogy közvetett adókkal,és inflációs adóval a kisembert xarrá adóztatja,és ellop mindent amit ér.Közszolgáltatások a béka segge alatt,mert nincs rá pénz.
És ez nem sértegetés akart lenni,hanem kérdés.És ne haragudj,de olyan szinten nyomod a kormánypropit,hogy ha nem pénzért teszed,akkor a lenini kategóriába tartozol.Már a fideszpártiak többsége se hiszi el ezt a propit,csak a leghülyébbjei.
És már nagyon unalmas.
Hogyan gondoltad a vagyonadót értelmes módon?
Donald kacsának nem kacsalábon forgó kastélya van, hanem cége, ami birtokol egy kacsalábon forgó kastélyt. Ha azt adóztatod meg, akinek cége van, akkor ki fog beruházni, ki fog munkahelyet teremteni? A vagyonadó csak egy kuláklista lesz, szarrá büntetve azokat, akik képesek voltak nem elinni meg elgyümigépezni a pénzt, és van saját házuk.
 
Mi vagyok én,adószakértő?
De azért biztosan van rá példa a világon,hogy megoldják értelmes módon.
Egyébként ezzel meg azt akarod mondani,hogy teljesen jol van,hogy csak a kisember fizet adót?
 
A drágábbak közé tartozik a magyar ipari energia, de ezt bőven kompenzálja az alacsony társasági adó a cégek számára. A kettőt figyelembe véve a legalacsonyabb költségei vannak itthon a cégeknek Európában, de regionálisan is.

Itt a feladat, hogy az ipari energia díját lejjebb vigyük. Hálózatfejlesztés, új tárolókapacitások kialakításával, csökkenthetjük az importot, eltárolhatjuk a napenergiát, csökkenhet az ipari áram költsége. Persze ha a háború lezárulna és Európa újra fogadná orosz energiát az is segítene. Mert az orosz szankciók elsősorban ezt a régiót súlytják, ide volt orosz infrastruktúra, ide kellett behozni az orosz helyett más költségesebb energiát,
Nem lehet egy asztalon említeni a kettőt (energia ára és társasági adó) egy cég szempontjából, ugyanis a transzfer árazáson keresztül nagyjából ott fizeti meg az adó nagy részét a multi, ahol neki a legoptimálisabb. Tehát csinálhat olyat, hogy máshol termel, de itt adózik, vagy itt termel, de máshol adózik. Az energia ára viszont mindenképpen megfizetendő. Nem mindegy emellett az sem, hogy energiafogyasztás optimalizálásra milyen lehetőség van az adott országban (megújulók szabályozása, tárolás megoldása, energiamenedzsment szakértelem megléte, stb.)
 
A drágábbak közé tartozik a magyar ipari energia, de ezt bőven kompenzálja az alacsony társasági adó a cégek számára. A kettőt figyelembe véve a legalacsonyabb költségei vannak itthon a cégeknek Európában, de regionálisan is.

Itt a feladat, hogy az ipari energia díját lejjebb vigyük. Hálózatfejlesztés, új tárolókapacitások kialakításával, csökkenthetjük az importot, eltárolhatjuk a napenergiát, csökkenhet az ipari áram költsége. Persze ha a háború lezárulna és Európa újra fogadná orosz energiát az is segítene. Mert az orosz szankciók elsősorban ezt a régiót súlytják, ide volt orosz infrastruktúra, ide kellett behozni az orosz helyett más költségesebb energiát,
Az oroszok Kelet-Európára a saját érdekszférájukként tekintenek. Ezért ők hosszú távon sem fognak nyugodni, amíg vissza nem kerültünk mi is oda. Olyan nem lesz, hogy az ukránokkal ilyen-olyan békét kötnek, és minden megy tovább, mint 2022 előtt.