[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Azt sem értem, hogy az USA hogyan tudná megvenni Grönlandot amikor évente leáll a működése mert megint elérik az adósság plafont és emelni kell rajta.
Úgy, hogy kb egy toll vonással eltörölhetnék az adósságának a legnagyobb részét, mert kinek is tartozik? A hitelezők többsége is amerikai.
Egyedül a kínai hitelezőket kellene tovább fizetni, de az "csak" egy része az adósságuknak.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
nemzetközi jogrend végleges pofont kapna
szerintem azt már megkapta. ma már mindenféle (igaz MÉG nem mindenkinek, de az is közeledik) jogalap nélkül, "kitalált", soha nem bizonyított vádak alapján bármely ország, szervezet, személy, eszköz (hajó, vasút, szállítás) megtámadható. visszatérünk a középkorba, az "ami kell, azt elveszem" mentalitás ma már elengedhetetlen.

Nem szeretnék hülyét kérdezni, de mégis megteszem.

Konkrétan melyik doksit jelenti a nemzetközi jogrend ? És mikor kapta az első nagyobb pofont ?
 
Bár nem tudom hogy mit értesz pontosan a bolond kategórián és nem gondolom hogy csak ezért nem bántanának, de tényleg ebbe az irányba tartunk. A totál agyatlan béke narratívával, propagandával és honvédség érdemi(!) fejlesztésének elszabotálásával, biztos, hogy inkább áldozat leszünk a végén.
Ha tényleg egymásnak esnek a nagyok, akkor annyi esélyünk lesz mint tollpihének a tornádóban - hiába mantrázza Orbán hogy "mi békepártiak vagyunk." Rá leszünk kényszerítve, hogy oldalt válasszunk ha repülnek golyók és a rakéták Európa nagy részén...

Ki ellen kellene fegyverkeznünk, és mekkora sereget illene tartanunk ?
 
jogos, a "bolond" - legyen udvari bolond - könnyen lehet áldozat.
de ha jól csinálja a dolgát, akkor békén hagyják. egyszerűen nem ér annyit, hogy foglalkozzanak vele.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Ki ellen kellene fegyverkeznünk, és mekkora sereget illene tartanunk ?
Szerintem fölösleges az oldalválasztáson vitatkozni, ha az USA harcolni akar Európában akkor egy északi szárny(Lo, Baltik), és egy déli szárny (RO,TO) között nem kérdés a szerepünk, és nem is engednék hogy mást válasszunk.
Hadsereg méret: ideális esetben 2 ország egyidejű támadását kellene tudni elhárítani.(nem a realitásokról beszélünk, ideális esetről).
 
  • Vicces
  • Tetszik
Reactions: 2ndt and Kim Philby
Ez továbbra is teljesen nevetséges..
Szerinted az USA milyen gyorsan tudná zárni az Atlanti-óceánt ha akarná bármilyen eus erő előtt?
Nem tudná zárni. Felszín alatti egységek és fregatt korvett kategóriákban nincs többszörös eltérés. Hordozóval nem tudsz operálni ott olyan hideg van, meg rossz az idő biztonságban repülni.
Az x es játék lenne kanada nélkül is. De az már egy új világ...
 
nem is kell: kb. 1000 km körzetben simán elintéznek bármilyen közeledő hajót.

Egy ilyen konfliktusban az idő az USA-nak dolgozna. Ha fegyveres összetűzés lenne belőle akkor nagyon durván be tudna fűteni Európának: ezer szálon függ tőle.
Egy primitív példa: meddig bírná az európai gazdaság ha az összes Windows leállna egy "frissítés" után? :P

Európa (sajnos) nincs arra felkészülve hogy az USA hátba szúrja. Itt egy 10+ éves leválás kellene vagy kellett volna
Az összes windows leállna lokálisan szűrt jelleggel, az egész világon komoly probléma lenne. Speciel én nem szeretem, de most forcolva vagyok hogy winfos-on dolgozzak, szóval - wsl install ubuntu - a megoldás tulajdonképpen ubuntu fut rajta, de nagyon sok excel és word-ön szocializálódott cég van kb. szinte az összes.
 
Nem tudná zárni. Felszín alatti egységek és fregatt korvett kategóriákban nincs többszörös eltérés. Hordozóval nem tudsz operálni ott olyan hideg van, meg rossz az idő biztonságban repülni.
Az x es játék lenne kanada nélkül is. De az már egy új világ...
De romboló kategóriában Amerika előnyben van, ha tényleg nem használ hordozót mondjuk arra a célra se, hogy az idealizált EU armádát a veszélyes északi vizekre .
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and tomcat1
Grönland lakossága 56.836 (2024-es adat), és ez nem mind munkás, nem mind harcos, sőt még csak nem is mind választó polgár, hanem vannak gyerekek, öregek, rokkantak, …

A függetlenség szép eszme, de egy kb. 57.000 fős társadalom életképtelen mind gazdaságilag, mind hadászatilag, vagy akár politikailag is (kit érdekelne az ENSZ-ben 57.000 fő, amikor ennek sokszorosa hal meg évente a világ számos pontján).

Vajon a 3,2 millió fős Puerto Rico miért akar amerikai lenni? Az ott élőket nem érdekli a függetlenség?

A Grönlandiak fő tevékenysége a halászat és a halfeldolgozás. Nem hiszem, hogy egy halász, vagy egy gyári munkás a gazdagabb réteghez tartozna, főleg ha megnézzük, hogy Grönland egy főre eső GDP-je 58.498,97 USD (2023.-es adat), akkor egy átlagos grönlandi kb 18 év alatt tudna 1 millió dollárt keresni. Ha családokban is gondolkodunk, akkor egy 4 tagú család 4 millió dollárt kaphatna, ami kb. 1,3 milliárd Forint / család. És akinek pénze van, annak mindenhol jó, a szegénynek, meg mindenhol rossz.

Ha minden Grönlandi kapna 1 millió dollárt, akkor az 56,8 milliárd dollárjába kerülne az USA-nak. Vajon tudna ezzel Dánia versenyezni? Lehet, hogy lenne fölösleges 56,8 milliárdjuk, de ha lenne is, akkor az USA simán emelhetné a tétet 2 millió / főre, még így is megérné nekik.

Ha Trump így megvenné a Grönlandiak szavazatait, akkor nyugodtan mondhatná, hogy ő nem foglalta el egy baráti ország területét, csak felajánlotta az ott élőknek az amerikai álmot és ők ezt örömmel elfogadták.

Szerintem ez Dániát kivéve mindenki másnak jobb megoldás lenne, mint egy invázió.

Na, végul felkapták az otletet, csak nagyon zsugoriak, nyilván azt hiszik, néhány uveggyongy majd elég lesz ...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Nem csoda, hogy a benszulottek szerint az amcsik kb elmaradot sutyók a Dánokhoz képest. :cool:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Grönland lakossága 56.836 (2024-es adat), és ez nem mind munkás, nem mind harcos, sőt még csak nem is mind választó polgár, hanem vannak gyerekek, öregek, rokkantak, …

A függetlenség szép eszme, de egy kb. 57.000 fős társadalom életképtelen mind gazdaságilag, mind hadászatilag, vagy akár politikailag is (kit érdekelne az ENSZ-ben 57.000 fő, amikor ennek sokszorosa hal meg évente a világ számos pontján).

Vajon a 3,2 millió fős Puerto Rico miért akar amerikai lenni? Az ott élőket nem érdekli a függetlenség?

A Grönlandiak fő tevékenysége a halászat és a halfeldolgozás. Nem hiszem, hogy egy halász, vagy egy gyári munkás a gazdagabb réteghez tartozna, főleg ha megnézzük, hogy Grönland egy főre eső GDP-je 58.498,97 USD (2023.-es adat), akkor egy átlagos grönlandi kb 18 év alatt tudna 1 millió dollárt keresni. Ha családokban is gondolkodunk, akkor egy 4 tagú család 4 millió dollárt kaphatna, ami kb. 1,3 milliárd Forint / család. És akinek pénze van, annak mindenhol jó, a szegénynek, meg mindenhol rossz.

Ha minden Grönlandi kapna 1 millió dollárt, akkor az 56,8 milliárd dollárjába kerülne az USA-nak. Vajon tudna ezzel Dánia versenyezni? Lehet, hogy lenne fölösleges 56,8 milliárdjuk, de ha lenne is, akkor az USA simán emelhetné a tétet 2 millió / főre, még így is megérné nekik.

Ha Trump így megvenné a Grönlandiak szavazatait, akkor nyugodtan mondhatná, hogy ő nem foglalta el egy baráti ország területét, csak felajánlotta az ott élőknek az amerikai álmot és ők ezt örömmel elfogadták.

Szerintem ez Dániát kivéve mindenki másnak jobb megoldás lenne, mint egy invázió.
Ha mindeki kapott 1 millió dollárt, akkor kivégezted azt a szigetet és társadalmat, kiirtottad a grönlandiakat.

Vagy világgá mennek, szétzüllik maguk, vagy végtelen infláció lesz. Baromság az egész.
 
Ha mindeki kapott 1 millió dollárt, akkor kivégezted azt a szigetet és társadalmat, kiirtottad a grönlandiakat.

Vagy világgá mennek, szétzüllik maguk, vagy végtelen infláció lesz. Baromság az egész.
Lehet.
Igazából mki kapna egy esélyt, hogy abból a kilátástalan helyzetből, amit egy grönlandi élet jelent előre lépjen. Nem véleltlen, hogy hatalmas onnan az elvándorlás és elöregedés. Az egy lassú halál, Dánia szerető karjaiban, vagy egy új élet bárhol, ha megszervezik, akár egy részük maradna is Gröndlandon, de minőségibb élet keretei közt.

Persze ott a könnyű pénz átka, amire célzol, abban igazad van. Nem minden lottónyertes lesz 5 év múlva is milliomos, de vki él vele.
 
Lehet.
Igazából mki kapna egy esélyt, hogy abból a kilátástalan helyzetből, amit egy grönlandi élet jelent előre lépjen. Nem véleltlen, hogy hatalmas onnan az elvándorlás és elöregedés. Az egy lassú halál, Dánia szerető karjaiban, vagy egy új élet bárhol, ha megszervezik, akár egy részük maradna is Gröndlandon, de minőségibb élet keretei közt.
Nem hangzik rosszabbnak, mint baranyainak vagy tolnainak lenni...
 
Nem hangzik rosszabbnak, mint baranyainak vagy tolnainak lenni...
AI szerint.

Grönlandi életet Baranya vagy Tolna vármegyéhez hasonlítani merész párhuzam, de rávilágít arra, hogy mindegyik helynek megvannak a maga sajátos kihívásai – bár ezek léptéke és jellege drasztikusan eltér.

Íme néhány szempont a grönlandi léthez a magyar vidékhez képest:

Elszigeteltség vs. elérhetőség: Míg Tolnában vagy Baranyában egy-két órás autózással bárhová eljutsz, Grönlandon nincsenek az úthálózatok a városok között. Csak hajóval vagy repülővel lehet közlekedni, ami egyfajta "szigeti bezártságot" eredményez.

Költségek: Az élet Grönlandon rendkívül drága. Szinte minden élelmiszert importálnak
, így a bolti árak a magyarországi többszörösei lehetnek, különösen a friss zöldségek és gyümölcsök esetében.

Fényviszonyok és mentális egészség
: A sarki éjszaka (hónapokig tartó sötétség) mentálisan sokkal megterhelőbb, mint a ködös dunántúli tél. Ez komoly hatással van a kedélyállapotra, amit a helyieknek generációk óta tanulniuk kell kezelni.

Gazdasági lehetőségek: Ahogy a magyar kistelepüléseken, úgy Grönlandon is gond az elvándorlás és a fiatalok elköltözése a nagyobb központok (például Nuuk vagy Dánia) felé a jobb oktatás és munka reményében.

Összegezve: Grönland lenyűgözően szép és tiszta, de az élet ott egy folyamatos küzdelem a természettel. Aki szereti a csendet, a horgászatot és nem zavarja a hideg, annak paradicsomi lehet, de szociális és logisztikai szempontból sokkal keményebb világ, mint a dél-dunántúli dombság.

Ha komolyan fontolgatod a költözést :oops: vagy csak informálódnál, érdemes körülnézni a Visit Greenland hivatalos oldalán, vagy tájékozódni a munkavállalási feltételekről a Naalakkersuisut (Grönlandi Kormány) portálján.