[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Az eddig nyugati/amerikai világrendben nem így volt: nem annektáltak senkit és semmit. Az USA sem lett területileg gazdagabb egy négyzetcentivel sem. 1947-es párizsi béke után nem változtak meg a határok Európában erőszakkal. Béke és prosperitás volt.
Jugoszlávia volt 2014-ig az egyetlen kivétel, de az egy polgárháborús helyzet volt. Ott is próbál a nyugat valamilyen stabilitást hozó rendezést több-kevesebb sikerrel, minden esetere nagy háború ott sem volt már vagy 25 éve. A fegyveres területszerzést az oroszok kezdték el Ukrajnában 2014-ben, megtörve a világháború utáni világrendet, ami ezt több szerződésben is megtiltotta. Erre a vonatra akar most felülni Trump is, semmibe véve a kb. 130 éves amerikai külpolitikát, ami ezt szintén ellenezte. Valamennyire érthető hogy Európa lefagyva áll: 1 éve még tök más volt az USA külpolitikája - kb. ugyanaz mint amit 80 éven át folytatott.

Európában ez a világrend igenis működött és hellyel közzel a nagy világban is: országok közötti háború ritka volt 1991 és 2014 között, de igazából a hidegháború is relatíve békés volt.

Ahogy az alábbi grafikon is mutatja: az államok közötti konfliktusok száma elhanyagolható.

A nyugat próbált, de az más helyzet volt.. Látod, ez a szósz. Valójában az erő döntött. 1947-90 között ezért volt viszonylagos nyugalom Európában, mert a 2 erőközpont sakkban tartotta egymást.
És az sem igaz, h az USA nem annektált semmit: Hawaii, Puerto Rico pl. Ja, eleve hogy lett a 13 elszakadó államból 50? Ja, tényleg, nincsen is olyan, hogy egyoldalúan kikiáltja valaki a függetlenségét! Vagy ez csak a kelet-európai untermenschekre vonatkozik ott a Krímen?
 
Kiemelném:

Tehát: Az erősebb kutya.. Csak ezt leöntötték szósszal, meg becsukta mindenki a szemét. Most meg csodálkoznak bociszemekkel, hogy hát nem így volt eddig. Dehogynem.
Ha igaz lenne, hogy eddig is CSAK az erő számított, akkor Kubát már rég megszállta volna az USA az almúlt pár évtizedben - akár csak Venezuelát meg a többi "bajkeverőt".
Szóval ez nem igaz, hogy eddig csak az erő számított. Az USA is törekedett a nemzetközi jog betartására: első körben igyekezett finomabb, nemzetközileg elfogadottabb eszközökkel operálni. Ha ez nem vált be, akkor tényleg volt hogy sutba dobta és erővel lépett fel, de az sosem merült fel, hogy szövetségeseivel(!) szemben fegyvert alkalmazzon.
Ez megy most a levesbe és ez igen is probléma lesz NEKÜNK is előbb-utóbb!

Ami konkrétan Grönladot illeti: jól teszi Európa hogy csapatokat tesz oda. Mert ez igenis egy fajta elrettentés: nem katonai, mert nyilván az USA lenyomja őket. Itt van egy morális, jogi és mentális határ amire igenis figyel a világ: vajon süllyed-e odáig Amerika, hogy rálő a saját szövetségeseire. Ez a nagy kérdés!
Ha igen, akkor nagyon más világban fogunk másnap felébredni és ez az USA-nak sem lesz jó. Minden barátját felfogja veszíteni, ha nem is egyből de középtávon mindenképp. Hiteltelen lesz, és azok az országok akik eddig tőle vártak védelmet, máshol kezdik keresni azt: pl. Kínával keresnek szorosabb kapcsolatot és nem fognak az USA mellé állni ha konfliktus alakul ki a két nagy között.

Itt a tét, hogy az USA lehúz-e WC-n 80-100 évnyi hitelességet egy szaros jégdarabért, aminek következtében senki nem fog bennük bízni többet és ellenségesen áll majd hozzájuk. Annyira azért már nem nagyok és erősek, hogy az egész világ ellen küzdjenek: az erejük nagy része eddig a szövetségi rendszerükben és soft powerben volt - sok dolgot elég volt kérni, nem kellet harcolni érte.
Ezt készül most lenullázni Trump...
 
A nyugat próbált, de az más helyzet volt.. Látod, ez a szósz. Valójában az erő döntött. 1947-90 között ezért volt viszonylagos nyugalom Európában, mert a 2 erőközpont sakkban tartotta egymást.
És az sem igaz, h az USA nem annektált semmit: Hawaii, Puerto Rico pl. Ja, eleve hogy lett a 13 elszakadó államból 50? Ja, tényleg, nincsen is olyan, hogy egyoldalúan kikiáltja valaki a függetlenségét! Vagy ez csak a kelet-európai untermenschekre vonatkozik ott a Krímen?
Ezért beszéltem a második világháború utáni rendól, nem a 19. századiról amit Trump most visszahozna.
Amúgy az 1898-as spanyol-amerikai háború volt az utolsó nagyobb expanziója az USA-nak, de amúgy annak eredményét sem tartották meg: pl. a Fülöp-szigeteket elengedték: független állam lett és Kuba sincs amcsi megszállás alatt.

Szóval igenis az elmúlt 80-100 évben azért máshogy intézték ezeket a dolgokat az amcsik!
 
  • Tetszik
Reactions: Rferi66
Ha igaz lenne, hogy eddig is CSAK az erő számított, akkor Kubát már rég megszállta volna az USA az almúlt pár évtizedben - akár csak Venezuelát meg a többi "bajkeverőt".
Szóval ez nem igaz, hogy eddig csak az erő számított. Az USA is törekedett a nemzetközi jog betartására: első körben igyekezett finomabb, nemzetközileg elfogadottabb eszközökkel operálni. Ha ez nem vált be, akkor tényleg volt hogy sutba dobta és erővel lépett fel, de az sosem merült fel, hogy szövetségeseivel(!) szemben fegyvert alkalmazzon.
Ez megy most a levesbe és ez igen is probléma lesz NEKÜNK is előbb-utóbb!

Ami konkrétan Grönladot illeti: jól teszi Európa hogy csapatokat tesz oda. Mert ez igenis egy fajta elrettentés: nem katonai, mert nyilván az USA lenyomja őket. Itt van egy morális, jogi és mentális határ amire igenis figyel a világ: vajon süllyed-e odáig Amerika, hogy rálő a saját szövetségeseire. Ez a nagy kérdés!
Ha igen, akkor nagyon más világban fogunk másnap felébredni és ez az USA-nak sem lesz jó. Minden barátját felfogja veszíteni, ha nem is egyből de középtávon mindenképp. Hiteltelen lesz, és azok az országok akik eddig tőle vártak védelmet, máshol kezdik keresni azt: pl. Kínával keresnek szorosabb kapcsolatot és nem fognak az USA mellé állni ha konfliktus alakul ki a két nagy között.

Itt a tét, hogy az USA lehúz-e WC-n 80-100 évnyi hitelességet egy szaros jégdarabért, aminek következtében senki nem fog bennük bízni többet és ellenségesen áll majd hozzájuk. Annyira azért már nem nagyok és erősek, hogy az egész világ ellen küzdjenek: az erejük nagy része eddig a szövetségi rendszerükben és soft powerben volt - sok dolgot elég volt kérni, nem kellet harcolni érte.
Ezt készül most lenullázni Trump...
Ennek a soft powernek az erodalasa már hamarabb elkezdődött, pl afgán kivonulás után nem hiszem, hogy epelmeju NATO kormányzat egy ily N kalandba belemenne.legalabbis így nem.
 
  • Tetszik
Reactions: Ramzana
Ennek a soft powernek az erodalasa már hamarabb elkezdődött, pl afgán kivonulás után nem hiszem, hogy epelmeju NATO kormányzat egy ily N kalandba belemenne.legalabbis így nem.
Leginkább Irak megtámadásával kezdődött aminek tényleg zéró jog alapja volt és semmire nem is volt jó: senki nem járt jól vele. Az amcsikban is ott reccsent meg valami, ami miatt már nem akarnak rendfenntartók lenni a világban.
Most meg nem csak elengedik ezt a szerepet, hanem ők maguk lesznek a "rossz fiúk" akik másokat csicskáztatnak. "Fullba nyomják a kretént" a korábbi szelektív és visszafogottabb irányítás helyett.
Ez sem nekik, sem a világnak nem lesz jó hosszútávon: több lesz a háború, több lesz a halott és mindenki is szarabbul fog élni. Kérdés hogy mennyire...
 
Irak meg tulelheto volt, freedom fries ide vagy oda. De gyak szarban hagyni a szövetségeseket, akik egyébként rohadtul nem akartak ott se lenni...
Mindegy, részletkérdés, egy korszak lezárult.
 
Ha igaz lenne, hogy eddig is CSAK az erő számított,

Azt a lényeges részletet figyelmen kívül hagytad, hogy a 2. vh után egészen mostanáig az USA-nak nem volt gazdasági konkurenciája és folyamatosan vezető szerepben volt iparban, tudományban.

Ez a vezető szerep adott olyan eszközöket (soft power), amelyek használhatóak voltak katonai erő helyett.

A változás az USA viselkedésében annak köszönhető, hogy elkezdett lecsúszni a trónról, ezért a soft power hirtelen elkezdett nem működni. Országok, amelyeket korábban lehetett kezelni, másfelé fordulnak, vannak alternatívák.

Szóval szerintem eddig is CSAK az erő számított, de nem csak a katonai.
 
2008-ban először és utoljára az európai gdp meghaladta az usáét
ugyanebben az évben küldték neki a grúzokat az orosz békefenntartóknak az ukrán háború bétaverziójaként, ez akkor nem volt sikeres mert az európai unió még nem tudta mi a dolga kivizsgálta és megállapította hogy a grúzok voltak a kezdeményező fél
2014-re a hibát javították, steinmeier sikorsky és fabius aktívan részt vettek a maidanon és brüsszelben mindenki tudta mi a dolga, 2022-ben meg már rutinszerűen ment az európai öntökönszankciózás
ma ott tartunk hogy az európai gdp még a harmadik a világon kilátással a negyedik helyre, és az usa már aggódik miattunk hiszen túltoltuk, ha ezt még sokáig folytatjuk elvesztjük a jól fizető usa piac pozíciónkat
 
A szövetségesei körében továbbra is erős az USA soft powerje: ezt most igyekszik lenullázni "Grönland projekttel". Ezek ki nem kényszerített hibák, öngólok. A dánok eddig is bármit megengedtek nekik Grönlandon: akármennyi bázis, bányászat,stb. Totál fölöslegesen bassza szét Trump az USA szövetségi rendszerét.
 
  • Tetszik
Reactions: Rferi66 and Halfdan
2008-ban először és utoljára az európai gdp meghaladta az usáét
ugyanebben az évben küldték neki a grúzokat az orosz békefenntartóknak az ukrán háború bétaverziójaként, ez akkor nem volt sikeres mert az európai unió még nem tudta mi a dolga kivizsgálta és megállapította hogy a grúzok voltak a kezdeményező fél
2014-re a hibát javították, steinmeier sikorsky és fabius aktívan részt vettek a maidanon és brüsszelben mindenki tudta mi a dolga, 2022-ben meg már rutinszerűen ment az európai öntökönszankciózás
ma ott tartunk hogy az európai gdp még a harmadik a világon kilátással a negyedik helyre, és az usa már aggódik miattunk hiszen túltoltuk, ha ezt még sokáig folytatjuk elvesztjük a jól fizető usa piac pozíciónkat
A vámoklal maga az USA dobta ki az EUt a piacairól. Az EU szétverése, leszalámizása Trump deklarált célja, mert együtt gazdaságilag túl erős még mindig, míg külön külön minden országgal azt csinál amit akar. A legutóbb kiadott stratégiája oldalakon át ekèzi az EUt, míg Kínával meg az oroszokkal alig foglalkozik. Szóval véletlenül se gondolja senki Trumpot Európa jótevőjének: ő egy megosztott irányítható Európát akar EU nèlkül. Ezzel mindenki rosszul járna itt a kontinensen - az oroszokat kivéve. Nem véletlen dicsérték össze-vissza az új amcsi stratégiát. Egy megosztott, Amerika-mentes Európa az oroszok legfőbb álma, Trump is ezen dolgozik...
 
Nem lesz, nincs az elnöknek olyan jogosítványa, hogy bármilyen formában elvegye a dánoktól.
Trumpot ez nem érdekli: vámokat kivetni sincs joga az elnöknek aztán mégis vannak vámok.
Az a módszere hogy kész helyzetet teremt, aztán utólag lehet majd jogászkodni...
 
Ez nem igyanaz. Elnöki rendeleteket hoz, ezt viszont nem tudja rendelettel elintézni.
 
Haderő főparancsnoka, simán megteheti aztán utólag egyezkedik a kongresszussal hogy mi a jogi helyzet...
Mit? Van egy új tagállam? Hozzácsapja valamelyik tagállamhoz? Vagy csak olyan lesz, mint Puerto Rico? Ezeket ő nem teheti meg. Ezen túlmenően a haderő bevetésére külföldön csak talán valami 2 hónapig van jogosultsága a szenátus/alsó ház (vagy egyik vagy mindkettő) engedélye nélkül. Az USA NEM úgy van kitalálva, hogy elnöki hatáskörben megtámadjon egy másik országot és katonai erővel bekebelezze azt részben vagy egészben.
 
Megszállni megszállhatja. Ez meg olyan precedenst teremtene, olyan kész helyzetet amiből nehéz visszajönni...
 
Nem szállhatja meg, erről beszélek. Egy ideig tarthat ott katonákat, de senki (az amerikai törvényhozás többsége biztosan nem) nem fogja megszavazni a véglegesítést. Úgy meg nem fog elindulni, hogy x idő múlva meg kell szavaztatni a véglegesítést.. Mert mi van ha nem szavazzák meg? Onnantól törvénytelen az egész, lehet kivonulni.
 
Mit? Van egy új tagállam? Hozzácsapja valamelyik tagállamhoz? Vagy csak olyan lesz, mint Puerto Rico? Ezeket ő nem teheti meg. Ezen túlmenően a haderő bevetésére külföldön csak talán valami 2 hónapig van jogosultsága a szenátus/alsó ház (vagy egyik vagy mindkettő) engedélye nélkül. Az USA NEM úgy van kitalálva, hogy elnöki hatáskörben megtámadjon egy másik országot és katonai erővel bekebelezze azt részben vagy egészben.
"Az USA NEM úgy van kitalálva, hogy elnöki hatáskörben megtámadjon egy másik országot és katonai erővel bekebelezze azt részben vagy egészben."
- Vázolnád kérlek a Venezuelai történetet?