[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Sürgősen szakpolitikusokra lenne szükségünk a beszélő fejek helyett..
Pont belőlük és jó szakemberből van hiány a közszféra minden szintjén...
ez egy paradoxon
jó szakemberek kellenének a politikába, de egy jó, sőt, inkább kiváló szakember nem megy el politikusnak
marad a selejt
 
ez egy paradoxon
jó szakemberek kellenének a politikába, de egy jó, sőt, inkább kiváló szakember nem megy el politikusnak
marad a selejt
Így van!

Én pl. nem vállalnám! Hozzáteszem, megkeresetek egy magasabb beosztással, azt is mondtam hogy kösz nem. Nem hogy politikusnak direktben, hanem egy szervezeten belül már egy olyan beosztás sem szimpatikus a legtöbb valódi szakembernek, ami már eltávolodik az alap szakmától, és nem azzal, hanem emberek vezetésével, szervezet működtetéssel kéne foglalkozni fő profilban.

Az megy politikusnak a legtöbb esetben akinek valami féle hatalmi vágya, küldetéstudata, vezetői drive-ja van, és nem szerelmese a szakmájának, nem okoz gondot neki maga mögött hagyni. Lehet megint hogy tévedek, de én így látom.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo and 2ndt
Így van!

Én pl. nem vállalnám! Hozzáteszem, megkeresetek egy magasabb beosztással, azt is mondtam hogy kösz nem. Nem hogy politikusnak direktben, hanem egy szervezeten belül már egy olyan beosztás sem szimpatikus a legtöbb valódi szakembernek, ami már eltávolodik az alap szakmától, és nem azzal, hanem emberek vezetésével, szervezet működtetéssel kéne foglalkozni fő profilban.

Az megy politikusnak a legtöbb esetben akinek valami féle hatalmi vágya, küldetéstudata, vezetői drive-ja van, és nem szerelmese a szakmájának, nem okoz gondot neki maga mögött hagyni. Lehet megint hogy tévedek, de én így látom.
100%. Én is letoltam sokszor magamról ezeket a dolgokat. Teljesen más vágy/skill kell emberekkel foglalkozáshoz mint szakmázáshoz.
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti
Európának 1 billió dollárra lesz szüksége ahhoz, hogy csökkentse az Egyesült Államoktól való függőségét a védelmi iparban

Európa megkezdte védelmi iparának tömeges újjáéledését annak érdekében, hogy csökkentse függőségét az Egyesült Államoktól és reagáljon az orosz agresszióra.

Becslések szerint körülbelül 1 billió dollárra lesz szükség ahhoz, hogy teljesen felváltsa az amerikai katonai képességeket a kontinensen, jelentette a The Wall Street Journal.

Európa védelmi ipara, amely már régóta stagnál, jelenleg teljes kapacitással működik. A drónok, tankok, lőszerek és egyéb berendezések gyártása évtizedek óta a leggyorsabb ütemben növekszik.

Bernstein szerint Európa 560 milliárd dollárt költött védelemre 2025-ben, kétszer annyit, mint tíz évvel ezelőtt. 2035-re a berendezésekre fordított kiadások a Pentagon szintjének 80%-át teszik ki.

A német Rheinmetall cég 16 új gyárat nyitott vagy épít, az olasz Leonardo pedig csaknem a felére növelte a munkaerőt.

Az MBDA rakétagyártása többször is nőtt, és Észtország világelsővé vált a földi drónok gyártásában.

Egyes területeken Európa már az Egyesült Államok előtt jár. A Rheinmetall hamarosan 1,5 millió tüzérségi lövedéket képes előállítani évente, ami több, mint az egész amerikai ipar.

Európa teljes mértékben rendelkezik páncélozott járművekkel, hajókkal és tengeralattjárókkal is.

A problémák azonban továbbra is fennállnak. A francia Dassault cég számos nem teljesített megrendelést gyűjtött össze a Rafale vadászgépek számára, és Lengyelország fegyvereket vásárol Dél-Koreától.

Európa le van maradva a lopakodó repülőgépek, a nagy hatótávolságú rakéták és a műholdas felderítés gyártásában. Azonban már folyamatban vannak olyan projektek, amelyek 2030 után több mint 1500 km-es hatótávolságú rakétákat fejlesztenek, és az Egyesült Királyság elindította saját műholdas rendszerét.

Finnország kiemelte a vadászgépek amerikai alkatrészeitől való függőség problémáját. Alexander Stubb elnök elismerte, hogy amerikai pótalkatrészek nélkül a repülőgép hosszú távon nem tud repülni.

Franciaország azt is állítja, hogy jelenleg Ukrajna műholdas felderítésének kétharmadát biztosítja.


 
  • Tetszik
Reactions: Loken

The European Union and India have announced a landmark trade deal after nearly two decades of on-off talks, as both sides aim to deepen ties amid tensions with the US.

"We did it, we delivered the mother of all deals," European Commission President Ursula von der Leyen said at a media briefing in Delhi. Indian Prime Minister Narendra Modi called the pact "historic".

It will allow free trade of goods between the bloc of 27 European states and the world's most populous country, which together make up nearly 25% of global gross domestic product and a market of two billion people.

The deal will see a number of huge tariff cuts across a range of goods and services, and a joint security partnership.

The European Commission said would eliminate tariffs on most exports of chemicals, machinery and electrical equipment, as well as aircraft and spacecraft, following phased reductions. Significantly, duties on motor vehicles, currently as high as 110%, would be cut to 10% under a quota of 250,000 vehicles. That is six times larger than the 37,000-unit quota India granted to the UK in a deal signed last July.

India will also cut tariffs on wine, beer and olive oil from the EU. Brussels said the agreement would support investment flows, improve access to European markets and deepen supply-chain integration.

Delhi said almost all of its exports would get "preferential access" into the EU, with textiles, leather, marine products, handicrafts, gems and jewellery set to see a reduction or elimination of tariffs.

While commodities such as tea, coffee, spices and processed foods will benefit from the agreement, Delhi "has prudently safeguarded sensitive sectors, including dairy, cereals, poultry, soy meal, certain fruits and vegetables, balancing export growth with domestic priorities", it said.

Delhi and Brussels have also agreed on a mobility framework that eases restrictions for professionals to travel between India and the EU in the short term.
 
Ez sajnos egy nagyon tanulságos történet az idióta nyugatról, hogyan próbálkoznak az integrációval:


Amszterdamban 2018-ban egy különleges integrációs kísérlet vette kezdetét, amikor 125 holland diákot és 125 menekültet költöztetett egy vadonatúj épületbe. A projekt ugyan továbbra is működik, de közben több mint húsz nemi erőszakról tettek bejelentést a holland diákok. Az ott élő fiatalok pedig arról számoltak be, hogy az együttélés egyáltalán nem működik, és csak a hollandok számára vannak kötelezettségek, míg a bevándorlóknak nem.

A Stek Oost 2018-ban nyílt meg, amelyet biztonságos és kényelmes helyként jellemeztek, ahol holland diákok és menekültek élhetnek együtt, a projektet pedig Hollandia egyik leginnovatívabb és leginkább befogadó lakhatási terveként ünnepelték. A projektet Amszterdam önkormányzata és a Stadgenoot nevű cég álmodta meg, és úgy képzelték, hogy 125 holland diák, valamint 125 afrikai és közel-keleti menekült él itt együtt.

Egy Amanda nevű lányt 2019-ben erőszakolt meg egy szír bevándorló a férfi szobájában, azonban hiába jelentette az esetet a rendőrségen, az ügyet bizonyítékok hiányában gyorsan lezárták. Hat hónappal később egy másik lány is panaszt tett a férfi ellen, aki csak akkor hagyta el az épületet, amikor 2022 márciusában letartóztatták, majd 2024-ben három év börtönbüntetésre ítélték a két nemi erőszak miatt.

Egy Steijn nevű fiatal férfit egy húsz centiméteres késsel fenyegettek meg, de mindennapossá vált az épületben a verekedés és a kábítószer-kereskedelem

A Stek Oost esetében alaposan megválogatták, hogy mely fiatalok kaphatnak lakást az épületben, valamint egy 28 oldalas dokumentumot is tanulmányozniuk kellett, valamint vállalták, hogy nyelvórákon önkénteskednek és igyekeznek összebarátkozni a menekültekkel, utóbbiaknak viszont nem volt ilyen kötelezettségük.

Az ott élők közül a nők voltak leginkább kitettek az erőszakos bűncselekményeknek, ugyanis nem kaptak támogatást sem a bérbeadótól, a Stadgenoottól, sem az önkormányzattól, még azután sem, hogy több mint húsz nemi erőszakról tettek bejelentést a rendőrségen.