[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Ghislaine papája tudod ugye, hogy ki volt?
Ja gondolom, orosz kém, az újmúlt kft. szerint.
Amit a wiki ír, de annyira nem mozgat.

Az mozgat, hogy András herceggel megegyezett peren kívül a vádlója, lehúzta egy csomó pénzzel.
Aztán utána újra jött a pereskedéssel.
Ez meg lehúzós, prolitempó.
 
  • Vicces
Reactions: LMzek 2.0
Szálazzuk szét, mert keveredés van illetve esetenként azt sem tudom, hogy épp melyik ország melyik csoportjáról, szervezetlről beszélsz.
Ez a dolog arról szól, hogy sikerült egy ország polgárait egymás ellen fordítani, és olyan szintre feltekerni a hiszti szabályzót, hogy az emberek már azt hiszik, mindent szabad.

Nem. Az ország polgárait a múlt évszázad végétől próbálják minél jobban egymás ellen fordítani és minél nagyobb kontroll alatt tartani. Ebben a két színház-párt (demek, repek) nagy lelkesedéssel működött együtt.

Semmi új nem történik, szépen nyesik vissza az állampolgári jogokat (9/11) vagy épp a big tech által.
Miért van az, hogy a rendőri túlkapások annyira fontosak, de az idióta, degradált, szabályszegő, konkrétan elítélt bűnözőket pátyolgatják.

Mind a kettő fontos.
A rendőri túlkapásokat azért kell kiemelten kezelni, mert a rend őre a törvény felkent képviselője és betartatója. Ha ő SEM tartja be a törvényt, akkor a rendszer elrohadt.

"az idióta, degradált, szabályszegő, konkrétan elítélt bűnözőket pátyolgatják."
Fogalmam nincs ezek alatt kit értesz.

Többször letartóztatott, többször elítélt, börtönviselt alakok szabadon flangálnak és megölnek valakit.

Mire gondolsz konkrétan?

Általánosságban:

  • többször letartóztatott: törvény működött
  • többször elítélt: törvény működött
  • börtönviselt: törvény működött

Ha ezek az elemek megvoltak, akkor az illetőt elkapták, elítélték és letöltötte a büntetését a társadalom felé. Ha vissza tud integrálódni jó, ha nem, akkor igen, megölhet valakit és folytathatja az addigi életét.
Azonban olyasmiért nem ítélhetsz el valakit, amit még nem követett el, teljesen logikusan.

Nyilván vannak erre megoldások (pl. három csapás) vagy épp ott, ahol van halálbüntetés annak alkalmazása (azzal más gond van).

Engem ez sokkal jobban zavar, mint az, hogy egy intézkedésnek jogellenesen ellenszegülő nőt egy nagyon kérdőjeles esetben lelő egy ügynök.

Téged ez jobban zavar, engem meg jobban zavar az, ha a politika felülírja az állampolgári jogokat.
Itt ugye két eset volt, egyik valamennyire kérdőjeles (Good), a másik egyáltalán nem (totális túlkapás).

Miért lenne egyenlőbb egy átlagember a törvény előtt mint a rendőr?
Nem egyenlőbb, másképp mért a ráruházott felelősség és hatalom miatt.

1. Mert ahogy írtam, a rendőr a törvényt reprezentálja. Ha ezt rosszul tesz, mert nem tartja be maga sem, akkor az állampolgári bizalom megrendül bennük és Átlag Joe nem úgy fogja őket nézni, hogy "szolgálnak és védenek", hanem utálni fogja őket és nehezíti a munkájukat.
A társadalom szolgálata a feladatuk.

Hazai példa: amikor Gyurcsány szétverette a tüntetőket azonosítószám nélküli rendőrökkel, akik szépen bevédték egymást, akkor láthattad, miért van szükség nagyon komoly kontrollra a rendőrök felett.

Számomra nem logikus, hogy valakit, aki az életét kockáztatja értem ugyanazzal a mércével mérjek, mint azt, aki csak élvezi a másik kockázatának eredményeit.

Nem ugyanazzal a mércével mérik, hanem szigorúbbal, nagyon helyesen. Itt ugye megint nehéz eldöntenem (a későbbiek fényében), hogy USÁról beszélsz, hazánkról beszélsz, mi a kontextus.

USA: a rendőr kockáztatja az életét valóban (de azért nem AKKORA kockázat).
Rendőrnek megy önszántából, kiképzik, tanítják. Kötelező ismernie a törvényeket (pl. fegyverhasználat szabályai). Az állampolgárnak nem kötelező ismernie a törvényt (persze nem mentesíti), a rendőrnek igen.
Tehát a rendőr törvényszegése tudatosnak tekinthető, ebből kifolyólag a felelőssége kiemelt.

Engem kifejezetten zavar, hogy azok a szervezetek, amelyek értünk dolgoznak (mentő, tűzoltó, rendőr, katona) nem kapják meg a nekik járó tiszteletet. Ennek a tiszteletnek a része lenne az, hogy még ha hibázott is, akkor sem meghurcolom, hanem tisztességes eljárás keretében kezelem az ügyet.

Ezzel teljesen egyetértek, ezzel egy időben foglalkoztam.
Azonban bontsuk szét:
- rendőr/mentős/tűzoltó (katonát kiveszem, mert nagyon más liga)
- USA/Európa/Magyarország

Mentős: jellemzően tisztelik mindenütt (kivételek: pl. svéd no go zónák, esetenként hazai nyomortelepek)
Tűzoltók: a leginkább tisztelt hivatás mindenütt
Rendőr: Európában tisztelik, itthon nem (meg is dolgoztak érte, bár nem az ő hibájuk), USÁban bonyolultabb a helyzet a helyi/federal szervek és érdekes megoldások miatt. Helyi rendőrt, talpas rendőrt tisztelik. A DHS/ICE nem rendőr.

Alapvetően a nyugati társadalmak NEM FIZETIK meg a legfontosabb, társadalom gerincét adó szakmákat.
Sem a rendőrt, sem a tűzoltót, sem a mentőst, sem a tanárt.
Eredményét magad körül láthatod és a szaknában maradók minőségén is.
Nagy hiba.

Legyenek következmények, legyen szigorúan kivizsgálva a túlkapás,

Trump Good esetén kijelentette, hogy nem lesz kivizsgálás. A helyi szerveket nem engedik a kivizsgáláshoz.
Itt a hiba.

de amit itt most az "entitled" szabad társadalom letol, az semmilyen formában nem logikus és ésszerű.
Ez fogalmam nincs, micsoda, mit értesz alatta vagy kikről beszélsz.
 
  • Imádom
Reactions: Pogány
Alig várom, hogy valamelyik érintett személy, vagy hozzátartozója el kezdjen dalolni...amúgy szégyenteljes dolog kiskorúakat szexuális felvilágosításként aktusra kényszeríteni...és azért jól làtszik az is, hogy egy olyan kör rajzolódik ki, amelyik korábban összeesküvés elmélet tárgya volt...csak a probléma a szétkenés...illetve az arca a biznyáknak halott...Ghislaint kellene dalra fakasztani...a moszat szál kíválóan látszik...legalább.
 
.a moszat szál kíválóan látszik...legalább.
Ki-Vá-Ló-An
HAK3qx8WYAA_2Gd
 
Minden túl-tolt konteózás nélkül is erősödik bennem a gyanú, hogy a korábban is "elhúzódó takarítás" gyanúja miatt késő "Epstein-akták nyilvánosságra hozatal" eset nem volt véletlen, és a Trombitás által előadott műsor és még Grönland is csak a figyelemelterelés lehetett.
A "hosszabbítás" alatt végzett takarítás ellenére érdekes részletet talált egy kuruc.info-s hozzászóló(antifülke):

"Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy maga Trampli egy epstein-szigeteki unga-bunga partin ismerte volna meg a first ladyt.
"Az iratok között szerepelnek e-mailek egy Melania nevű nőtől is, aki 2002-ben egy barátságos hangvételű levelet írt Ghislaine Maxwellnek, Epstein társának, akit később 20 év börtönre ítéltek szexkereskedelem miatt. Nem világos, hogy a levél feladója azonos-e a későbbi first ladyvel, Melania Knavsszal, aki nagyjából három évvel később ment feleségül Trumphoz."
Ő is modell volt, lehet ő is dubajozott anno a rejtelmes szigeten."

Hmmm... :cool: / :oops:

Ha ezért csinálta Trump, azt még még meg is értem! Megvédte az Asszonyt (is)! Helyes!
... +: Sokkal profibban nyomták le --ezen hiba ellenére: 1 félig bennmaradt levél pár millió oldalból--, mint a jelek szerint nagyon elkényelmesedett MI5/6(/7 :D ), András herceg esetében! Ahol egyébként az is elveszett az infók között, hogy gyakorlatilag szülői jóváhagyással ment a "logisztika"(reptetések), mert a kor(+egyebek) miatt technikailag máshogy nem is mehetett volna)!

Magán véleményem szerint Nekem gyanús, hogy az a 2xpár-száz millió $-os fájdalomdíj jelentős része/többsége valamelyik zsidó ügyvédi irodában landolt, mint "Siker-díj).

... majd elvarrták a szálakat Ausztráliában! llyen ez a "Pop-szakma"! :cool:

.
 
Igen, melánia visszafogott hölgy volt mindig is.
 
Igen, melánia visszafogott hölgy volt mindig is.
Mondjuk kevés modell van, akinek nincsenek ilyen képei. Az is "ilyen ez a popszakma". ;)
Az meg ugye új divat (bár a filmesbe kéne írnom, ez is ilyen új divat), hogy csöcsök már nem nagyon, de f.szok ezerrel totálban (lásd "The Boyz).
 
Minden túl-tolt konteózás nélkül is erősödik bennem a gyanú, hogy a korábban is "elhúzódó takarítás" gyanúja miatt késő "Epstein-akták nyilvánosságra hozatal" eset nem volt véletlen, és a Trombitás által előadott műsor és még Grönland is csak a figyelemelterelés lehetett.
A "hosszabbítás" alatt végzett takarítás ellenére érdekes részletet talált egy kuruc.info-s hozzászóló(antifülke):

"Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy maga Trampli egy epstein-szigeteki unga-bunga partin ismerte volna meg a first ladyt.
"Az iratok között szerepelnek e-mailek egy Melania nevű nőtől is, aki 2002-ben egy barátságos hangvételű levelet írt Ghislaine Maxwellnek, Epstein társának, akit később 20 év börtönre ítéltek szexkereskedelem miatt. Nem világos, hogy a levél feladója azonos-e a későbbi first ladyvel, Melania Knavsszal, aki nagyjából három évvel később ment feleségül Trumphoz."
Ő is modell volt, lehet ő is dubajozott anno a rejtelmes szigeten."

Hmmm... :cool: / :oops:

Ha ezért csinálta Trump, azt még még meg is értem! Megvédte az Asszonyt (is)! Helyes!
... +: Sokkal profibban nyomták le --ezen hiba ellenére: 1 félig bennmaradt levél pár millió oldalból--, mint a jelek szerint nagyon elkényelmesedett MI5/6(/7 :D ), András herceg esetében! Ahol egyébként az is elveszett az infók között, hogy gyakorlatilag szülői jóváhagyással ment a "logisztika"(reptetések), mert a kor(+egyebek) miatt technikailag máshogy nem is mehetett volna)!

Magán véleményem szerint Nekem gyanús, hogy az a 2xpár-száz millió $-os fájdalomdíj jelentős része/többsége valamelyik zsidó ügyvédi irodában landolt, mint "Siker-díj).

... majd elvarrták a szálakat Ausztráliában! llyen ez a "Pop-szakma"! :cool:

.
Trumpék sosem jártak Epstein szigetén, ellentétben több Demokrata kormányzóval, brit munkáspárti politikussal. Az ügyész aki sittre jutatta Epsteint szintén cáfolta, hogy Trump érintett lenne, más politikusokat megerősített.

A demokraták jelenlegi szenátusi frakcióvezetőjének kampányát például pénzelte Epstein.

Próbálják szétkenni a xart, ezt forgatni a médiában, de ez a Demokrata oldalra lett tojva.

Pl. Trump Epsteint a saját floridai klubjából is kitiltotta, mert az egyik tag kiskorú lányát zaklatta.Trumpnak ellentétben sokakkal nem volt üzleti kapcsolata Epsteinnel.
 
Andrew Anglin véleménye:

A valóság, hogy egy kövér leszbikust és egy zsidós kinézetű férfit megöltek a rendőrök. Mivel ez egy önmagában elszigetelt tény, a legtöbbünk valószínűleg csak nevetne rajta, vagy talán ironikusan kortyolna néhányat a Coors Light söréből. Nem lenne nehéz azzal érvelni, hogy önmagában elszigetelt tényként valószínűleg jobb, hogy ez a két ember már nincs közöttünk, és természetesen bárkit, aki ezen halálesetek miatt sír, joggal lebuzizhatnánk.

[...]

Nyilvánvaló, hogy normalizálva lett, hogy egy militarizált szövetségi rendőrség elárasztja az utcákat, és büntetlenül elkezd embereket gyilkolni, majd ezután a kormányt képviselő nők és indiaiak a tévében nyilvánvalóan hamis állításokat tesznek a történtekről. Lehet, hogy valami nyálas kölyök a Fox News-nál azt állítja, hogy a leszbika megérdemelte, mert az autója olyan ijesztő volt, de senki sem állíthatja ezt a zsidóképűről. Őt egyszerűen a földre dobták és kivégezték. Aztán az indiai, aki uralkodik felettünk, azt mondja, hogy nincs második alkotmánymódosításunk (vagy ha van, akkor ő nem tud róla), és ha fegyvered van, a kormány megölhet.

Azok, akik ezt nagyon érzelmesen védik, azért védik, mert a halottakat ellenségeiknek tekintik. De kinek az ellenségeit nyírják ki itt? És miért? Azért ölik meg őket, mert a te ellenségeid? A kormány a barátod?

Függetlenül attól, hogy mit gondolsz a kövér leszbiről vagy a zsidópofájúról, őket az állam gyilkolta meg, mert az állam ellenségeinek tekintette őket. Nem azért gyilkolták meg őket, mert bevándorláspártiak voltak. Az ICE jelenleg már csak névlegesen bevándorlás-ellenőrző szervezet. Trump alatt kevesebb bevándorlót deportálnak, mint Obama alatt. Elsősorban azért engedik őket az utcákra, hogy harcoljanak azokkal, akik szervezetten küzdenek ellenük, és anélkül, hogy elemzésünk túl bonyolulttá válna, elég egyértelmű, hogy mély szimbiotikus kapcsolat van az ICE és az utcán ellenük harcolók között, és hogy egyik csoport sem a közemberek érdekeit képviseli.

Ez a konfliktus mindkét oldalon teljesen mesterséges. Lehetetlen, hogy ez az ICE-cirkusz több tízmillió embert deportáljon. Valójában a kormány is azt állítja, hogy csak néhány százezret próbálnak deportálni. Ezt nem fogják észrevenni. (Miután beleegyeztek a maszkos szövetségi rendőrök teljes bevetésébe az utcáikon, négy év múlva 48,5 millió illegális bevándorló lehet 49,1 millió helyett. De természetesen gyermekeik bőven pótolni fogják a különbséget, ahogyan a több tízmillió indiai is, akiket ebben az időszakban hoznak be.)

Eközben az ICE ellen tüntetők egy fantáziát terjesztenek, miszerint Anne Frankot védik. Ez teljes képtelenség.

Ha a valóságban élnénk, ehelyett az őrült Teletubby-hiperrealitás helyett, az emberek azt követelnék a kormánytól, hogy a meglévő törvényeket és a meglévő rendfenntartó erőket használja fel arra, hogy hajnal előtti rajtaütéseket hajtson végre azoknál, akik illegális bevándorlókat szállásolnak és foglalkoztatnak. Pár hónap alatt ezeknek az Anne Frankoknak nem lenne hol lakniuk vagy dolgozniuk, és békésen elvennék a 3500 dolláros csekkjeiket és repülőjegyeiket, és hazatérnének. Jövőre ilyenkor az illegális bevándorlók 85%-a elhagyta volna az országot. Ez a valós helyzet.

Donald Trumpnak nem érdeke az illegális bevándorlók tömeges kiutasítása, látszólag gazdasági okokból, ezért ahelyett, hogy megbüntetné azokat, akik befogadják és foglalkoztatják a bevándorlókat, kegyetlen és halálos cirkuszt rendez a prolik számára, nagyon hasonlóan a teljesen alkalmatlan Néróhoz, aki kenyeret adott az embereknek, és lehetővé tette nekik, hogy a cirkuszban nézzék, ahogy egymást ölik. Ahhoz, hogy a cirkusz működjön, egy csapat idiótának kell jönnie, hogy erőszakot alkalmazzon a hamis bevándorlók ellen. A „tiltakozók” erőszakossága, akik valójában gerilla hadviselési taktikákat alkalmaznak, igazolja az állam erőszakosságát. A boomerek és szövetségeseik a belföldi rendfenntartás teljes militarizálását üdvözlik, anélkül, hogy akár csak napokkal, nemhogy hónapokkal vagy évekkel előre gondolkodnának.

Ha megértjük, hogy azokat, akiket megölnek, azért ölik meg, mert az állam ellenségei, akkor logikus, hogy feltegyük magunknak a következő kérdést: van-e esély arra, hogy minket vagy szeretteinket bármilyen körülmények között az állam ellenségének tekinthessenek? Erre a kérdésre nem túl nehéz válaszolni.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

„Nincs ok arra, hogy ezt a kérdést tovább részletezzük: mindazok, akik támogatják ezeket az ICE-gyilkosságokat, Izrael emberei, és biztosíthatom önöket, hogy mindegyikük milliószor jobban törődik Izraellel, mint az illegális bevándorlással. (Megjegyzés: mindannyian, kivétel nélkül, támogatják a tömeges „legális” bevándorlást. Tehát ezt maguk is kitalálhatják. Vagy megpróbálhatják.)

Ez azt jelenti, hogy azoknak a szemében, akik támogatják ezeket a gyilkosságokat, az Izrael és a zsidók ellenes emberek már eleve az állam ellenségei, ezért következmények nélkül lelőhetik őket az utcán.

Nem kell neonáci, fehér felsőbbrendűséget hirdető, holokauszt-tagadó fasisztának lenni ahhoz, hogy tudjuk, merre fúj a szél.”
 
Az amerikai jobboldalon is van megosztottság a dolog megítélésében, nem csak az Anglin-féle trollok, hanem pl. Tucker Carlson részéről is.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

A Trumpék által megfenyegetett, visszavonulásra kényszerített volt "szélsőjobb republikánus" képviselő MTG:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

A nem-cionista jobboldalon tehát nem támogatják az ICE-párti narratívát.

Ron Unz cikke:

Egyszerű: folyik a társadalom "izraelifikációja", vagy ahogy Csurka bácsi mondta anno: mindannyian palesztinok leszünk a saját hazáinkban. Az indoklás persze ugyanaz: a terroristaveszély.

A Biden-kormány 2021. január 6. ürügyén nyilvánította a "hazai terroristákat" (értsd MAGA-kat, alt right-osokat stb.) a főellenségnek, akiket aztán direkt rossz körülmények között tartották börtönben, drákói ítéleteket hoztak ellenük, a lakosságot a videókon, képeken felismert tüntetők feljelentésére ösztönözték (több fiatal amolyan amerikai Pavlik (majdnem azt írtam Pavol) Morozovként a saját szüleit köpte be).

Persze már 9/11 után megkezdődött egy folyamat a Patriot Act elfogadásával és más dolgokkal (titkos bíróság és egyebek, pl. a no-fly list, amire felkerülhetett az is, aki az iraki háború ellen tüntetett).

Aztán jött az internetcenzúra növekedése, a woke-feminista morális pánikokkal, cancel culture (emberek doxxolása, megszégyenítése, megélhetésük ellehetetlenítése, bankszámlák, hitelkártyák letiltása) stb. (Meg persze a legszörnyűbb bűn az antiszemitizmus bármely vélt vagy valós felbukkanása volt akkor is.)

Attól meg, hogy most a "másik" oldal nyilvánítja "hazai terroristának" a politikai ellenfeleit, attól még ugyanaz lesz az eredmény.

(Persze az antifákon nincs mit sajnálni, ha azt kapnák, amit ők is akartak tenni másokkal. Hiszen az antifák szerint a "nácik" elleni erőszak nem csak megengedett, hanem kötelesség.)
 
Tényleg semmi sem megy nektek, csak ha vmi gebaszvan, akkor elővenni a zsidókmiattvan kártyát?
Menő wannabe náci-nyilas tempó.