[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Kicsit idegenkedtem ettől az új HTKA-tól, de az kifejezetten tetszik, hogy az Ignore-val olyan, mintha egyes fórumozók nem is léteznének. A régiben meg mint valami szellem nyomasztóan hatott a jelenlétük.
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos and juszti
Aleppó

CrUQTxqVYAAwFGQ.jpg
 
Szír keresztények Mardehben egy templomban, valamint az iszlám lázadók Mardeh romjai felett miután megsemmisítették. Személy szerint nem tudok másként tekinteni csak megvetéssel azokra az állítólagos felkelőkre akik keresztényeket gyilkolnak halomra, templomokat, antikvitásokat rombolnak le és fegyverrel lázadnak a törvényes regnáló hatalom ellen. Ezek egyáltalán nem demokratikus értékek, hiába szerepel néhány terrorcsoport nevében a "demokratikus" jelző. Szemernyi kétségem sincs afelől hogy itt is ezt tennék (már teszik) amint összegyűlik belőlük egy csordára való.

CrQ0Fx6XYAAAKCF.jpg
CrQ0Fx6XYAAAKCF.jpg
 
Nincs rá szükség. Tcat megpróbálta, nem hozta át az ignore listákat, hogy mindenki induljon tiszta lappal, de okkal voltak rajta egyesek. Most mennek is vissza.
 
Nemtom volt-e ez a vegyesvágott video, most láttam, az előbbi Hama-st is berakta már Boki...
Csata Aleppoban :

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ha olyat linkelek, ami már volt, nézzétek el, követem a fórumot, de néha csak csél-csap módra van erre időm.
Támadás Al-Bayda ellen :

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Daraya melletti Moadimyah-ban is megkezdődött az evakuálás, első körben a civilek másodikban a fegyveresek mennek el, negyedik hadosztály bázisai/Mezzeh reptér nem lesz fenyegetve többet, újabb pár ezer tapasztalt katona mehet Kelet Ghoutát összeszorítani.

CrVUFh7UEAAKlYU.jpg

A terroristabarát twitterezők azon vannak kiakadva, hogy átnézik a táskákat. Ez aztán a primitív kekeckedés...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Egy rakás határozat vonatkozik Szíriára: 2042, 2043, 2118, 2139, 2165, 2170, 2175, 2178, 2191, 2199, 2235, 2249, 2253, 2254, 2258, 2268.
Köszönöm, ezekre voltam kíváncsi.

Természetesen a "bárki bármit bombázhat" címűt nem fogod megtalálni ezek között, az ENSZ határozottan elítéli a lakóövezetek, kórházak és más civil létesítmények bombázását.
Ez természetes, de azért hiába magyarázod körül, a kérdést értetted, ez a lényeg.

Ha komolyan gondolnák ezt a "csak az mehet be akit a hivatalos kormány behív és mindenki más menjen ki" dolgot akkor viszont azonnal ki kéne menniük Ukrajnából mert oda ugyan nem hívta be őket a kormány.
Tudtommal reguláris orosz haderő -egyesek bármennyire is szeretnék- nincs Ukrajnában, sőt még donbaszban sincs. Néhány szabadságos meg átcsatangolt önjelölt Rambo tény, hogy volt, de még ukrán részről is leálltak e valótlan állítások állandó szajkózásával, mert tudják, hogy pont annyira hiteles, mint az "Armata donbaszban" sztori. Szerintem addig örüljünk, amíg nincsenek ott orosz hivatásosok hivatalból, mert aztán kellemetlen lenne mindenki részére, ha az amerikai és más nato tanácsadókkal találnák magukat szemben.
 
Ráadásul a dnr-nek és az lnr - nek van hivatalos kormánya, ők meg azt hivnának be akit akarnak
Tudom nem ismerték el őket
Mondjuk én se a jelenlegi ukránt :)
 
Hama környéke, Első 3 a Nasiriyah magaslat :