Azért azt meg kell jegyezni, hogy a középhatalom Magyarországot a rebellis magyar főurak számolták fel. Azzal kezdték, hogy Mátyás halála után meggyengítették a királyi hatalmat, majd nem fogadták el a Habsburg királyt, és olyan okosan voltak, hogy behívták az országba Szulajmén seregeit. 1526-ban és 1541-ben is.
Egy része. Az összesre ez nem volt elmondható.
Mondjuk ennyi erővel ekézhetjük a Jagellókat is, mert a középkorban ha valakinek akkor az uralkodónak kellett volna összefogni és gatyába rázni az országot.
Ezt a hatalmi viszály használta ki a török, de nem azért mert vonakodtak volna hódítani, és mi unszoltuk őket, hanem mert igenis az előbbi egyenes szándékkal érkeztek Európába.

),mindenét adta el 1 tál lencséért,csak hogy az ő vonala maradhasson a hatalomban,sok generáción át,persze akikkel boltot csinált,még életében elárulták,és életére törtek,meg az országára,de ők már csak ilyenek. Valójában a faterja tette be-szerintem-51%-ban a vírust a rendszerbe,azzal,hogy odaadta vajkot a vatikánba "taníttatni" ,sikerült,jó diák lett a gyerek.
De hisz ottan nincs is háború.