[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

http://karpathir.com/2017/01/11/kislanyok-elott-maszturbalt-egy-migrans-egy-nemet-furdoben/
"...A gyerek azonnal az apjához rohant, aki kihívta a rendőrséget. A német lap szerint a 27 éves, Afganisztánból érkezett menekült a szembesítéskor nem csak elismerte tettét, hanem azt is közölte, hogy ő bizony önkielégítést végzett a medencében.
Kihallgatása után a férfit elengedték. A rendőrség szóvivője szerint azért, mert állandó lakhelye van Düsseldorfban és nem kell tartani a szökés veszélyétől. A férfi ellen gyermekek szexuális zaklatása miatt indult eljárás, amiért – a Bild szerint – nem kell súlyos büntetésre számítania. A fürdőból mindenesetre kitiltották."


Ezek normálisak? Láthatólag van két törvény. Az egyik a német, ami a németekre vonatkozik, és van egy ami a "migránsokra", ami szerint ők azt csinálnak amit akarnak.
Ez pedig nem pusztán erkölcsi, hanem kő keményen biztonságpolitikai probléma. Az a nép amely nem hajlandó magát megvédeni egy végső soron nyilvánvalóan területfoglalási eseménysorozattól, az nem pusztán ki fog szorulni a saját területéről, hanem be is fog nagy mértékben olvadni abba. Tekintetbe véve hogy az arabok mennyire nem toleránsak a mások vallásával szokásaival erkölcseivel..., a mértéktelen és a helyi törvényeket szinte teljesen figyelmen kívül hagyó liberalizmus velük szemben teljesen kontraproduktív, mert ők a legkisebb mértékben sem liberálisak másokkal szemben, és a jövőben sem lesz ez másként, ha egy területet teljesen birtokukba vesznek majd.
Ausztráloknak mélységesen igazuk van akkor, amikor azt mondják, náluk ez nem történhetne meg, ők védik a saját területüket a "migránsoktól".


Nem " a németek" hanem a vezetőik nem óhajtják felismerni a veszélyt,vajon miért?
Jürgennek már szerintem erőst reszket az ujja a bézbóz ütőn,vascsövön,miegymáson...
;)
 
C126C_nWQAEIg3e.jpg
 
Nem " a németek" hanem a vezetőik nem óhajtják felismerni a veszélyt,vajon miért?
Jürgennek már szerintem erőst reszket az ujja a bézbóz ütőn,vascsövön,miegymáson...
;)
Ha nèmet ujsàgot olvasol, akkor sajnos az làtszik, hogy a Jürgenek nagy része mèg mindig a "refugees welcome" oldalon àll.
A rosszagù multjuk miatt most az erkölcsi magaslatok jò szagàt akarjàk èlvezni.
Egyik végletböl a màsikba. Tipikus nyugatnèmetek.
 
Ez nem rasszizmus de lássuk be hogy erre haladunk.
http://munka-hely.blogspot.hu/2014/05/a-magyarsag-es-feher-ember-kiirtasa.html

Az utolsó bekezdés .
A cionista bilderberges vezetők a zsidóságnak szánnak vezető szerepet, majd nekik gondolják a földet. Mindenki más célpont, a fehér ember az első. Ha két csoport szemben áll, akkor ha le akarja az egyik a másikat győzni, a csoportvezetőt kell elsőnek megsemmisítenie! Általában a csoportvezető a legokosabb, legagresszívabb és legerősebb, vagy legalábbis ezeknek olyan keveréke, amely alkalmassá teszi őt a vezetésre. A fehér ember az emberi népségek között a csoportvezető. Mivel mindkettő csoport vezetője nem hülye, ezért nem akar verekedni, valamely más csicskáját próbálja a másikra küldeni. A fehér embert nem lehet nyíltan, hagyományos militarista módon kiirtani, ezért a liberalizmust vetették be ellene. Amikor már nem lesz fehér ember, akkor a színesek jönnek, a feketék, akikkel biológiai fegyverekkel végeznek. Izraelnek már most több etnikumra specifikus biológiai fegyvere van. Például: http://kuruc.info/r/4/102453/ Tehát járványok lesznek... Akiket meg akarnak hagyni azok az ázsiaiak, mivel ők nagyon intelligensek, tudják kezelni a számítógépeket, szorgalmasak, és szolgalelkűek. Ők teszik ki azt a néhány száz milliós rabszolganépséget majd, akikre szükségük lesz a mesterséges intelligencia kifejlesztésére, és arra, hogy a robotikát felvigyék arra a fejlettségi fokra, ahol teljesen önállóan tudják már reprodukálni magukat. Tehát a robotok fogják már előállítani a robotokat, és akkor az ázsiaiak is mennek majd a levesbe. A végén pedig csak egy nép fogja uralni a világot. Minden jel, adat, történés, információ, ha közvetlen bizonyíték nincs is, de erre mutat!
Tisztába vagyok vele, hogy ez a teória örült összeesküvés elméletnek hangzik, de nem az az örült, aki erre felhívja a figyelmet, hanem azok, akik ezt megvalósítják! Örültek, deviánsok márpedig vannak, a hatalom pedig megőrjíti az embereket!
Itt egy érdekes film a vezetőinkről, ha nem hinnéd:

Ezért kell legyőzni Kínát és az oroszokat?:confused:
 
Azèrt ez a szîr egy tökös katona, aki bizonyitott màr.
Wurst kisasszony nem lesz semmi a Bundewehrnél, mert osztràk. A Bundesheernèl meg nem kell, annyira még nincsenek kètségbe esve :)
 
az skandallum, hogy a nőférfi kolbászka bundeswehr akármi lesz, bezzeg, hogy a szír haderő egyik főhőse csőhomár, és lakkos bakancsba tolja a felszabadítást az nem gond :D ironia on
Nem kommentáltam másként, mint hogy vele aztán sokat nyert a BW. A csőhomárt sem komálom amúgy, de azt sem kommentáltam jobban, mint hogy egyértelmű hogy az, s hogy a liberálisok felé szerintem van propaganda értéke. Nem nekem szimpatikus, hanem Ők gondolkozhatnának, akik szerint Assad a fő probléma, de mégsem ők ölik a melegeket. Nem látom a logikai bukfencet a két kommentem relációjában...
 
Ulfkotte infarktusarol jut eszembe az olasz miniszterelnok, Gentinoli esete. :oops:
Ezek utan kivancsi vagyok merre mozdul el az olasz politika jan.20. utan.
 
  • Tetszik
Reactions: lgabo
Ulfkotte infarktusarol jut eszembe az olasz miniszterelnok, Gentinoli esete. :oops:
Ezek utan kivancsi vagyok merre mozdul el az olasz politika jan.20. utan.

Olaszokkal az a helyzet ők az új görögök! A bank rendszerűk nagyon a padlón van,
Az ő "megmentésük" 3-5x nagyobb tétel lenne. De most kinek van erre forrása?
Ha nincs mentő öv akkor betétesek pénzét nyelik le? Ez olasz társadalomból milyen reakciókat váltana ki. Van egy olyan érzése markánsan elő jönne észak-déli ellentét ott is!
Ez után a mediterrán dominó tovább dőlne.
Ehhez jön egy érdekesebb kérdés. Mi lesz a törökkel? A gazdaságuk éppen zuhanó félben lírájuk értékelődik le stb. Ha megrogynak akkor török menekült árhullám is jönne?
Nyugat Európa game over helyzet, vagy 180 fokos paradigma váltás?
Hol a tűrés határ vége stb.
 
Ezt az olasz bank dolgot már hallom egy ideje. Van erről egy komolyabb elemzés, vagy ilyesmi amiből esetleg következtetni, hogy mikor dobják be a törülközőt.