A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Arra még nem is gondoltatok, hogy itt nem is honvédelmi, hanem polgári védelmi célzattal vetnék be a lovasságot? Jön a tél, amire már most felkészülünk. Ha elakadnak az autók, kiküldünk pár PTSZ-t a lovassággal a platóján, majd a lovakkal a kocsik között cikázva begyűjtjük a bajba jutottakat. És a lovaknál nem fogy ki a nafta sem. :)
 
Erről már régen is szó volt, hogy a katonai sajtó pont olyan képeket tesz ki, amit én rejtegetnék. Nem akarom azt mondani hogy dilettánsok, de valami hasonlóak. Ilyen és ehhez hasonló képeket nézegetve az egyik ember röhög, a másik meg kínjában inkább elfordul, de semmiképp nem az jön le nekik, milyen profizmus van a MH háza táján.

Ugye tudod, hogy azok a fiatalok, akiket próbál megszólítani ez a cikk, nem voltak katonák és úgysem tudják, hogy azon a képen bármi gáz lenne? :)
 
  • Tetszik
Reactions: tonyo
Affenét..
Elmondhatjuk magyarhonvédségmilyenmodern: hiszen lám, már készülünk a kőolaj utáni korszakra.

Ettőlfüggetlenül.... anyját akikitalálta.

Voltak a családban lovak, piszkosul kényes dögök....
még valami specforce kiképzés, na ott nem árt, de így...

Nem angol telivéreket kell tartani, hanem olyat, ami bírja, ha kirakod a pusztába. A legtöbb lófajtánknak nem gond és nem olyan drága a fenntartása. Lehet, hogy az őshonos lófajtáink fenntartásának költségeinek egy részét ráterhelik a honvédségre, úgy, hogy mellette valamilyen munkába fogják őket.

Az tényleg igaz, hogy bárhol, bármikor elmegy. Olyan terepen is, ahová semmilyen járművel nem lehet. Szerintem határőrizethez jók lennének és megjegyzem, hogy egy tájékozódó tereplovaglás mint sport igen hasznos egy katonának. Olyan képességeket javíthat, melyek szükségesek egy jó katonai vezetőnek. A tájékozódáson kívül javítja az összeszedettséget, előre gondolkodást, váratlan helyzetekre adott reakció gyorsaságát, a lóval való munka csapatmunka de a lovasnak kell vezetni, irányítani, a figyelem megosztása stb.. A tiszteknek kötelezővé tenném.

Persze a hadviselésben már nincs helye.
 
A tárat fogja, hátradől, előre helyett, a válltámasz is rossz helyen van a vállában. Ez csak kapásból 3 hiba nálam. :)

Azért dölt hátra, mert visszavert a fegyver. Épp most tüzelt, még látszik, ahogy repül a hüvely. Valószínűleg azért nincs jó helyen a váltámasz sincs, elmozdulhatott a visszarugáskor. A kéz a táron viszont tényleg ciki.
 
Hát a fene tudja ezt a honvéd hagyományőrzősdit... Nem mondom hogy nincs benne ráció, mert nem voltak rosszak annak idején a lovas határőr járőrök. Terep nem gond, viszonylag csendes,gyors,nagyobb terület járható be,magasabbról messzebbre látni. A szerbeknek is volt annak idején valami lovas katonai csoportjuk ha jól rémlik.
Másrészt netán a határra kellenek? Vagy a blogen által említett dolgok vannak a háttérben? Vagy nemzeti ünnepen lehet eljátszani lovashuszárt?
Másrészt ugye ló, akkoriban azért vitték a vágóhídra őket mert sokba fájt a fenntartásuk. Állítólag. Mert romos istálló meg istállófiú volt elég az őrsökön. Ha jól emlékszem 5 ló részére/istálló. Aztán a szolgálat... na az rövidebb. Kevesebb időt volt kinn terepen a járőr lovon, ha jól emlékszem csak 4 vagy 6 órát lehetett/nap vagy szoli? Mert csutakolni is kell, meg nagy hidegben se jártak ki ha jól rémlik.
Szóval vegyes érzelmeim vannak, de hát ha a lovasokat is be akarják terelni a seregbe... aztán jönnek majd a kutyások is. Végtére is elég sok lovas polgárőr meg ősmagyar van aki fogékony lehet a lehetőségre. Meg a ló ugye nem lő, ahogy az Ikarusz busz sem, szóval pont beleillik a mi kis Honvédségünkbe.Szép dolog a hagyomány, meg ki is veszett a ló az összes állami fegyveres testülettől, szóval lehetne ezt normálisan,okosan kihasználni, kérdés erre van-e elképzelés vagy elég az ünnepnapi díszelgés a fejeseknek.
No meg amit itt senki sem említ, de tömegoszlatásra is kiváló egy kis kardlapozással megerősítve.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken
Szerintem ez megint a határra lesz. Ott meg több haszna van a lónak. Egy lovaskatonának sokkal nagyobb az elrettentő ereje, mint egy motorosnak.
Nyilván a határra lesz, nem az összfegyvernemi hadviselés része ez sem. Amúgy akinek nem jött még át, a teljes MH a külföldi missziók körül forgott 3 évvel ezelőttig, most meg a "HATÁR" körül forog minden. Ez a lovas dolog egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy bevonzzon olyan fiatalokat, akik lóbuzik/nemzeti érzelműek, a határon VAN létjogosultsága, mellé marha jól fognak tömegben kinézni huszárnak beöltöztetve, és ha kell úgy elvernek majd róla tömeget kardlappal ahogy motorról soha. Ja, meg nyilván van valami ismerősi kör, aki tud okosban lovakat, és infrastruktúrát köré jó pénzért. Ennyi.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Azt inkább hagyjuk meg a rendőrségnek.
Ugyan ugyan, ne legyünk naívak. A Határőrség a rendőrségbe lett beolvasztva, aztán az MH lent pihen a határon évek óta, gyakorlatilag határőrség lett belőle. Ezek a lovak én meglepődnék majd, ha nem univerzális képzést kapnának. Majd ha nagyon kell, rendőrt ültetnek fel rá, és kész. Illetve a határon a saját honvéd zsokéval is előfordulhat ha durvul a migráns helyzet, hogy terelgetni kell majd a jóembereket.
 
Ugyan ugyan, ne legyünk naívak. A Határőrség a rendőrségbe lett beolvasztva, aztán az MH lent pihen a határon évek óta, gyakorlatilag határőrség lett belőle. Ezek a lovak én meglepődnék majd, ha nem univerzális képzést kapnának. Majd ha nagyon kell, rendőrt ültetnek fel rá, és kész. Illetve a határon a saját honvéd zsokéval is előfordulhat ha durvul a migráns helyzet, hogy terelgetni kell majd a jóembereket.

Értem én, csak nem örülök neki. Ha már a téma a Honvédség fejlesztése, akkor szívesebben olvasnék arról, hogy ezt a kusza helyzetet hogyan tervezik megszüntetni, nem arról, hogy hogyan fogják bebetonozni.
 
  • Tetszik
Reactions: Nagy Csaba
Ez hogy nem örülnek neki az emberek, attól még most a realitás: Minden van, vagy lesz azonnal, ami a határőrizettel van összefüggésben. Csak a vak nem látja hogy erre kellenek a buszok, a helikopterek, a lovak.
 
Ez hogy nem örülnek neki az emberek, attól még most a realitás: Minden van, vagy lesz azonnal, ami a határőrizettel van összefüggésben. Csak a vak nem látja hogy erre kellenek a buszok, a helikopterek, a lovak.

A probléma megoldását az nem segíti, ha csak úgy elfogadjuk, hogy "most ez a realitás". Brazíliában is egyre inkább rendőrségi feladatokban vetik be a hadsereget, aztán látjuk, hogy egy rövid sikeres időszak után gyorsan elkezdtek rosszra fordulni a dolgok.
 
A határőrizet a rendőrségnek egyedül túl nagy falat lenne, mivel nekik még a mindennapi rendvédelmi feladataikat is el kell látni mellette. A határt szerintem is védeni kell, jobb híján én egyet értek azzal a helyzettel ami most van. Persze kéne erre egy dedikált szervezet, a határőség, csak azt ugye megszűntették/beolvasztották a rendőrségbe. Hirtelen egy új ilyen szervezetet meg nem lehet csak úgy leakasztani a fogasról.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Azért egyrészt a mostani helyzet nem tegnap kezdődött, másrészt az elmúlt pár évben nem egy új fegyveres szervezetet akasztottak le a fogasról (TEK, Országgyűlési Őrség).
A létszámokat tedd már mellé kérlek. A TEK létszáma nem publikus, de maximum százas nagyságrendű. Az Országgyűlési őrség pláne nem oszt vagy szoroz. A mostani határőrizeti feladat meg lassan olyan létszámproblémát generál, hogy ott dekkolnak a rendőrök és a honvédek is néha erőn felül. Innentől ha ki akarnád váltani őket, nem 100 főt kéne leakasztani valahonnan, hanem ezer főket. Az meg nem megy jelenleg.
A határőrség sem száz fős volt, illetve emlékeztetnék mindenkit, hogy tűzparancs ÉS aknazár is segítette őket, tehát nem egy szál kerítés, és humán erő oldotta meg. Most ezt visszaállítanánk, nagyobb nácik lennénk a Hitler-Himmler-Haydrich triónál...
 
A létszámokat tedd már mellé kérlek. A TEK létszáma nem publikus, de maximum százas nagyságrendű. Az Országgyűlési őrség pláne nem oszt vagy szoroz. A mostani határőrizeti feladat meg lassan olyan létszámproblémát generál, hogy ott dekkolnak a rendőrök és a honvédek is néha erőn felül. Innentől ha ki akarnád váltani őket, nem 100 főt kéne leakasztani valahonnan, hanem ezer főket. Az meg nem megy jelenleg.
A határőrség sem száz fős volt, illetve emlékeztetnék mindenkit, hogy tűzparancs ÉS aknazár is segítette őket, tehát nem egy szál kerítés, és humán erő oldotta meg. Most ezt visszaállítanánk, nagyobb nácik lennénk a Hitler-Himmler-Haydrich triónál...

Több mint 40000 rendőr van még is 3×annyi katona van a határon mint rendőr.Ennyit a számokról.
 
  • Tetszik
Reactions: endre