Ha 22 évig lehetett húzni, akkor 122 évig is lehet ugyanígy, szankciókat is hosszabbítanak akármeddig. A kétállami megoldást rég össze lehetett volna hozni, és békét teremteni, ha akarnak, csak az USA-nak esze ágába sincs.
 
Örülök hogy ebben egyetértés van. Azt hittem lesz némi náci retorika Izrael ellen.
Izrael természetes szövetségese és védőbástyája a nyugati civilizációnak, így legalább el van ismerve hogy Izrael Jeruzsálemestől a mi kutyánk kölyke.
Létezése szükségszerű.
Nagyon örülök,hogy ennyire boldog vagy egy újabb válsághelyzetet előidéző lépés miatt.Azt,hogy nem tudod mit beszélsz már megszokhattuk Izrael létezése ugyanis nem napirendi téma de a napi kötelező nácizásod látom meg volt.
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti
Cikk szerint az egész jeruzsálemi nagykövetség forszírozása mögött a 84 éves Sheldon Adelson milliárdos kaszinómágnás nyomásgyakorlása áll, aki Trump-kampány legnagyobb támogatója volt, feleségével 35 millió dollárt adományoztak. Régi donorja Republikánus Pártnak és Republican Jewish Council-nak, Izrael elkötelezett támogatója.



Egyre türelmetlenebb Trump-pal szemben az ügyben kifejtett lassúsága miatt. Elveti Rex Tillerson azon álláspontját, miszerint a nagykövetség elköltöztetése a békefolyamat része legyen.
 
Erdekes cikk. Nem vagyok szakertoje a temanak, de szerintem meggyozoen bizonyitja, hogy a muszlimoknak semmi kozuk Jeruzsalemhez. Sot, emlekeim szerint valamelyik foarab (Szaladin?) mondta a fianak, hogy Jeruzsalemet nyugodtan atengedheti a frankoknak (kereszteseknek), Kairora kell inkabb vigyaznia, szoval ez egybecseng a cikkben irtakkal. Ugyanakkor amely ervekkel cafolja, hogy a muszlimoknak barmi kozuk lenne Jeruzsalemhez (a Koran nem emliti pl.) epp azok az ervek bizonyitjak, hogy a keresztenysegnek meg van koze hozza (a Biblia vagy 100-szor emliti), noha azt irja, hogy annak sincs.
A linkelt cikk finoman szólva is elfogult..
Az hogy az Araboknak semmi közük Jeruzsálemhez óriási marhaság. Most hagynám a Bibliai hivatkozásokat mert számomra - és még vagy 5 milliárd ember számára az nem más mint egy érdekes könyv, és abban leírtakat a XXI. században már illik erős fenntartásokkal kezelni.

Maradva a megfelelően alátámasztott és dokumentált történelemnél: Jeruzsálemben az ie. 8. századnál régebbi leleteket nem igen találtak.
A Rómaiak ie.63-ban foglalták el Júdeát és egyben Jeruzsálemet. Eddig az időpontig - 740 évig - tehát zsidó város volt. Plusz az 1948 óta eltelt idő = 809 év zsidó fennhatóság..
Ie.63.tól i.sz.614-ig - 677 évig - a város Aelia Capitolina néven Római / Bizánci város volt. Közben a zsidók száma közel nullára redukálódott mivel i.sz. 135-ben a Bar Kohba felkelést követően Hadrianus halálbüntetés terhe mellett kitiltotta a zsidókat a városból.
I.sz. 614-től 1099-ig a város muszlim uralom alatt volt. Ekkor volt egy kis megszakítás a keresztesek miatt 1187-ig (88 év), majd a város egészen 1917-ig ismét muszlim fennhatóság alatt volt. Ez nálam 1215 évnek adódik.
1917-től 1948-ig Brit mandátumterület volt egész Palesztínával együtt. Ezt én a keresztény fennhatósághoz sorolnám.... A keresztesek 88 évével együtt ez 119 éves keresztény uralom.

Összefoglalva sorrendben az elmúlt több mint 2800 év történelmét nekem az jön ki hogy a város:
- 1215 év muszlim;
- 809 év zsidó;
- 677 év római / bizánci;
- 119 év keresztény;
fennhatóság alatt volt...

Most akkor kinek is van több joga a városhoz?
 
Nem a nagykövetség helye kellett volna a békefolyamat része legyen, hanem a támogatások. Egy óra alatt meg lehetett volna Izraelt győzni, hogy vagy belemennek feltétel nélkül mindenbe, vagy az ingyenpénz egy csapásra leáll örökre, aztán a sok segélyes tartsa el magát ha tudja, egyenek homokot meg egymás hulláit.
Az meg egyenesen röhely, hogy le lehet fizetni Trumpot meg bármelyik amerikai politikust, hogy az országa nemzetközi (és belföldi) politikáját hogyan alakítsa. Persze egy olyan országban ahol a korrupciót legalizálták ez is megtörténhet.
 
Jeruzsálemben az ie. 8. századnál régebbi leleteket nem igen találtak.
?????

Biblia és régészet:
file:///C:/Users/AMD/Downloads/Regeszet_es_Biblia%20(1).pdf


ha gondolod adok párat a jeruzsálemi archeologiai feltárásokról is.
 
  • Tetszik
Reactions: Pal
(Halkan megjegyzem ez, amit ma Trump kihirdetett, egy 22 éves döntés...
A témában 1995-ben szavazott a kongresszus, és a döntés kötelezte az USA-t Jeruzsálem I. fővárosként elismerésére és a nagykövetség költöztetésére, csak eddig egy marikai elnök se írta alá- léptette életbe ezt a határozatot)

Látom az USA nem minden esetben ítéli el más országok megszállását (pl Krím) :)
 
Talán mert minden gondolkodó ember tudja,hogy a jelen problémát nézve nem kell és nem is szabad visszamenni Ábrahámig.
( Mezopotámiából menet valaki csak élt ott előttük is)
Azért a dákó-románok is visszamennek cézárig. Nyugodtan nézhetjük az írott történelmet és akkor bizony a zsidóknak van hozzá joga.
 
  • Tetszik
Reactions: Pal
Én meg halkan ezt jegyzem meg...:

A New York Times hétvégén megszellőztetett értesülései szerint pont a vezető szunnita hatalom, Szaúd-Arábia nemrég még erősebbé vált erős embere, Mohamed bin Szalman trónörökös gőzerővel dolgozik egy Izrael és az Egyesült Államok részvételével megvalósuló Irán-ellenes tengely létrehozásán.
Ennek első lépése a palesztin kérdés megoldása lenne, méghozzá egy olyan rendezési terv elfogadtatásával, ami eddig még soha nem látott engedékenységet tanúsítana az izraeli prioritásokkal szemben. A Palesztin Hatóságnak Mohamed herceg - előbb Jared Kushnerrel megtárgyalt, majd Mahmúd Abbásszal egy novemberi rijádi rapporton ismertetett - terve alapján lényegében el kellene fogadnia a kész tényeket, azaz azt, hogy egy szétszabdalt területen, korlátozott jogkörökkel kell kormányoznia. A legtöbb ciszjordániai zsidó telep megmaradhatna, még azok is, melyeket a nemzetközi közvélemény – köztük persze a szaúdiak is – illegálisnak tartanak. A palesztinoknak le kéne mondaniuk Kelet-Jeruzsálemről is, helyette Jeruzsálem egyik fallal leválasztott elővárosa, Abu Disz lenne a kormányzati székhely.
A terv létét hivatalosan minden fél cáfolta, de informálisan nagyon sok helyről megerősítették. A hírek arról szólnak, hogy Mohamed bin Szalman azért akarja gyorsan és az Egyesült Államoknak és Izraelnek tetsző módon letudni a palesztin kérdést, hogy ezzel szerezzen lendületet az Irán elleni határozott fellépésnek. Ugyanis mindhárom hatalom - bár más-más okból - a síita teokráciát tartja a legfőbb regionális fenyegetésnek, csakhogy eddig erőfeszítéseiket nem hangolták össze; Rijád ezen akar változtatni, akár azon az áron is, hogy lényegében ejti a muszlim országok számára eddig prioritással bíró palesztin ügyet.
http://index.hu/kulfold/2017/12/06/jeruzsalem_amerikai_nagykovetseg_koltozes_izrael_fovaros/
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Hát nem tudom, mennyire lenne korrekt dolog, ha mi még kihajitanank
Ez kb olyan, mintha nálunk Győr lenne a főváros, mert Budapest nem lehetne, mert a muszlimok egyszer betették oda a patájukat és sértené őket.
Teljesen jogos. Izrael fővárosa Jeruzsálem. Ki kell végre mondani és leszámolni a polkorrektséggel.

Ez kb. olyan, mintha mi most Kijevet akarnánk megtenni fővárosnak, mert 1200 évvel ezelőtt ott volt a hazánk. Vagy még jobb hasonlat, ha visszakövetelnénk fél Oroszországot, mert 2000 évvel ezelőtt ott legeltettük a lovainkat.
 
A linkelt cikk finoman szólva is elfogult..
Az hogy az Araboknak semmi közük Jeruzsálemhez óriási marhaság. Most hagynám a Bibliai hivatkozásokat mert számomra - és még vagy 5 milliárd ember számára az nem más mint egy érdekes könyv, és abban leírtakat a XXI. században már illik erős fenntartásokkal kezelni.

Maradva a megfelelően alátámasztott és dokumentált történelemnél: Jeruzsálemben az ie. 8. századnál régebbi leleteket nem igen találtak.
A Rómaiak ie.63-ban foglalták el Júdeát és egyben Jeruzsálemet. Eddig az időpontig - 740 évig - tehát zsidó város volt. Plusz az 1948 óta eltelt idő = 809 év zsidó fennhatóság..
Ie.63.tól i.sz.614-ig - 677 évig - a város Aelia Capitolina néven Római / Bizánci város volt. Közben a zsidók száma közel nullára redukálódott mivel i.sz. 135-ben a Bar Kohba felkelést követően Hadrianus halálbüntetés terhe mellett kitiltotta a zsidókat a városból.
I.sz. 614-től 1099-ig a város muszlim uralom alatt volt. Ekkor volt egy kis megszakítás a keresztesek miatt 1187-ig (88 év), majd a város egészen 1917-ig ismét muszlim fennhatóság alatt volt. Ez nálam 1215 évnek adódik.
1917-től 1948-ig Brit mandátumterület volt egész Palesztínával együtt. Ezt én a keresztény fennhatósághoz sorolnám.... A keresztesek 88 évével együtt ez 119 éves keresztény uralom.

Összefoglalva sorrendben az elmúlt több mint 2800 év történelmét nekem az jön ki hogy a város:
- 1215 év muszlim;
- 809 év zsidó;
- 677 év római / bizánci;
- 119 év keresztény;
fennhatóság alatt volt...

Most akkor kinek is van több joga a városhoz?

Halal rohejes ez a matematikai szamitgatas. Annak van igaza aki katonaliag meg is tudja tartani a teruletet.

Lasd Trianon koruli helyzet pl. Eszak nyugat Mo-n.

Aztan a de facto helyzet elobb utobb de jure is lesz.

Ez egyebkent egy jogi alapfogalom is. Igaza annak van akinek a birosag igazat adott es ervenyt is tud szerezni neki. Ero nelkul a hajadra kenheted az igazsagod.
 
  • Tetszik
Reactions: misinator and emel
de egy kis háttérinfo.
cikk nyelvezetével nem értek egyet, de amit ír, az áll.
http://www.breuerpress.com/2016/07/18/hat-akkor-beszeljunk-egy-kicsit-jeruzsalemrol/

Idézek a háttérinfóból:

Közhelyszámba megy, hogy a Szent Város „három világvallás közös bölcsője”. A közhely kamu, a kereszténységnek és az iszlámnak Jeruzsálemhez a köze annyi, hogy mind a kettő meghódította és egy darabig bitorolta is. Jeruzsálem azonban jó háromezer éve zsidó város. Az volt mindig, és az is marad. Az Óvárossal együtt, természetesen.
Jeruzsálem több mint hatszázszor említtetik a zsidó Bibliában, ezzel szemben a Koránban – egy alkalommal sem.

Ez aztán a kemény bizonyítás.
Kezdjük azzal, hogy kb. 1000 évig volt a zsidóké, de eközben is jópárszor gazdát cserélt. Volt amikor zsidó sem lakott benne (Babiloni fogság ugyebár).
A római hódítás után közel 1900 évig idegen országoké volt, közben a zsidók száma alaposan megcsappant, több keresztény majd muzulmán lakott ott.
A Bibliában vajon hány százszor szerepel? Akkor ezen az alapon az összes keresztény ország jogot formálhatna rá nem?
Egyébként Jeruzsálemet nem a zsidók alapították, ők is csak elfoglalták másoktól, pont úgy, ahogy a zsidóktól is elfoglalták.
Egyébként azt nem vitatom, hogy jelenleg a zsidóknak van a legtöbb joguk rá, mivel most az ő fenhatóságuk alá tartozik. Ami zavaró, amikor mindenféle mesét találnak ki egyes népek, hogy joguk van egy adott területhez, mert 2000 évvel ezelőtt olyan nép élt ott, amihez ugyan nekik semmi közük, de szerintük tőlük származnak.
Persze tudom, hogy szebben hangzik az, hogy ősi földünket vettük vissza, mint az, hogy ugyanúgy meghódítottuk mi is, mint az előző tulaj, dehát a 21. században ideje lenne már nem mesékben, meg mondákban hinni.