[Kantin] Magyarország

Status
Not open for further replies.
Az ugye megvan, hogy a gimis helyek számát is csökkenteni kívájnák vagy már meg is tették? Te tényleg ennyire csukott szemmel jársz-kelsz...?
Nézed a demográfiát is hozzá?
Fiatalokat arányaiban megnézed - mivel eleve csökken a lakosság amúgy abszolútban is kevesebben vannak - egyre több olyan van köztük, akinél én már azzal is kiegyeznék hogy nem bűnöző lesz belőle, "csak" egy rendes szakmunkás. Hiába hagysz meg annyi gimis helyet mint '80 -ban volt, vagy akár emelsz is a számán, oda való nebuló minőségben nem lesz annyi.
Szerintem nyitott szemmel járok igen, és ez csak annyit jelent, hogy leköveti az igényeket az iskolarendszer.
Nyithatsz te annyi gimit amennyit akarsz, duplázhatod is a helyek számat, akkor sem fogják tudni feltölteni oda való tehetséges gyerekekkel HA NINCS annyi.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Csökken a gyereklétszám is, szerencsére egyre többen tanulnak szakmát is önmaguktól (a csökkentés 2019-től lesz), és szakma után még az érettségit is megszerezhetik.
Semmi értelme olyan férőhelyeket fenntartani, amiket már ma sem töltenek be, pl a helyi gimi 1/3-adon üzemel. Ennek egyik oka, hogy az ált. iskolákban is fele annyi gyerek van, mint pl 15-20 éve (az alapokhoz, az intézmények megnyitásához, azaz az 50-es, 60-as évekhez képest meg kb 1/3-ad). Meg amúgy is, ma már ha egy intézmény nem specializált képzést ad (humán, reál, nyelvi...), nem színvonalas az oktatás, akkor elég nehezen tud versenyben maradni.
Bazz, 1 perccel előztél meg :P. Így van, ebben ennyi van.
 
Nézed a demográfiát is hozzá?
Nem az aboszlút számcsökkenésről van szó, éreztem, hogy belefutsz ebbe a hibába... Az arányokról az eltérő lehetőségek között. Meg arról, hogy felvételihez is emlékeim szerint kötelező lesz már a nyelvvizsga. Én hiába jártam gimibe anno rajtam kívülálló ok miatt esélyem nem volt középfokúra. (Állandóan hiányzott a tanár az első két évben.) Mivel nem egyenszilárd az oktatási rendszer teljsen nyilvánvaló ennek hatása. A leszakadókat sújtja és tovább növeli a szakadékot ez a döntés a társadalomban.
 
  • Tetszik
Reactions: ozymandias
Mert van excel, meg azt tudják használni. Feldobtam a google script-et, nem, mert az biztos drága. :D

Van egy komplett IT-s hadosztály, de mindenki külön költséghelyen. Ha kell valami az IT-tōl, akkor bérelj ki IT-s és csináltasd meg vele. Fōként mérnöki meg minōségirányítási eszközöket írok, pl. van egy jó német szabvány a dinamikusan terhelt gépelemek tervezésére, ez az FKM-Richtlinie. 210 oldalnyi tömör anyagtulajdonság, diagramm, egyenletek millió kereszthivatkozással. Az IT-s ennek neki sem áll, mert nem is érti. Ilyenkor lehet elkezdeni excel-ben írni a programrészeket. Persze, erre is lenne program, csak basznak megvenni. Vagyunk kb. 14-en, akik szilárdsági számolást csinálunk és van 3 ANSYS licenszünk... Így nagyon vicces egy bonyolult gépelemet ellenōrizni, mivel alig lehet kiszámolni a keresztmetszeti tényezōket. A fōnököm leszarja, építōmérnök, neki ott a HEB600 meg a vasbeton, mindent ebbōl akar elmagyarázni.

Meguntam ezt az egész szart, szabadidōmben beleástam magam a Mathcad-be, butitott, 2d-s végeselem script-et írtam ezekre a problémákra. Mi lett a végeredmény? Ezentúl baszakodhatok az ilyen szarságokkal, egyre kevesebb idōkerettel.

Ez volt a másik indok, ami miatt felmondtam. Fillérbaszás felsōfokon
Ez NÉMETORSZÁG? A leggazdagabb/legdrágább város/térsége, München?
Mi a bré van velük?
 
...
A szakgimnázium kerettantervét megnéztem, kb. ugyan az, mint 15-20 éve a szakközép.
...

Én is megnéztem a szakgimnáziumi kerettantervet és rosszul vagyok: 1 darab természettudományos tárgyat tanulnak ("Ágazathoz kapcsolódó tantárgy")???
Akkor ennél még a gimnázium is több ismeretet oktat(ott), mert ott 3-4 évig volt fizika + kémia + biológia + földrajz, és nem csak ezek közül 1 db volt 3-4 évig...
 
Nem az aboszlút számcsökkenésről van szó, éreztem, hogy belefutsz ebbe a hibába... Az arányokról az eltérő lehetőségek között. Meg arról, hogy felvételihez is emlékeim szerint kötelező lesz már a nyelvvizsga. Én hiába jártam gimibe anno rajtam kívülálló ok miatt esélyem nem volt középfokúra. (Állandóan hiányzott a tanár az első két évben.) Mivel nem egyenszilárd az oktatási rendszer teljsen nyilvánvaló ennek hatása. A leszakadókat sújtja és tovább növeli a szakadékot ez a döntés a társadalomban.
Direkt oda is írtam hogy bár az abszolút számuk is csökken, ARÁNYAIBAN is egyre gyérebb az a réteg, aki érdemes arra hogy gimnáziumba tanuljon. Minden hülyéből szerintem nem kell IT-t, mérnököt, orvost megpróbálni kiképezni.

Szerintem mivel abszolútban is kevesebben vannak, és az sem fenntartható hogy az országban mindenki értelmiségi akar lenni, dirigálni másoknak sok pénzért, meg megmondani más embernek hogy ő mit és hogyan csináljon, illetve igen felhígult a diplomások köre, jó dolog az hogy csak a valóban tehetséges/tehetségesebb emberek lesznek a felsőoktatásig eljuttatva. Lumpen aranyifjakra büfészakon pont nincs szüksége az országnak, közpénzből.

Ha baszik tanulni, akkor dolgozzon. Aki tehetséges, szorgalmas, ma sincs elvágva a tudástól jobban mint régebben volt.
 
Csökken a gyereklétszám is, szerencsére egyre többen tanulnak szakmát is önmaguktól (a csökkentés 2019-től lesz), és szakma után még az érettségit is megszerezhetik.
Semmi értelme olyan férőhelyeket fenntartani, amiket már ma sem töltenek be, pl a helyi gimi 1/3-adon üzemel. Ennek egyik oka, hogy az ált. iskolákban is fele annyi gyerek van, mint pl 15-20 éve (az alapokhoz, az intézmények megnyitásához, azaz az 50-es, 60-as évekhez képest meg kb 1/3-ad). Meg amúgy is, ma már ha egy intézmény nem specializált képzést ad (humán, reál, nyelvi...), nem színvonalas az oktatás, akkor elég nehezen tud versenyben maradni.

bassszamneg, akkor talán több értelme lenne, a gimit feltölteni a biorobotokat kiokádó "szakoktatás" helyett... ja nem.. megmonta a Vezér a szakoktatásé a jövő...

ja, hogy az alapfokú oktatás olyan, hogy külön magán oktatás nélkül (ha van pénze a szülőnek) kb esélye sincs elvégezni egy gimnáziumot a tanulónak?
kit érdekel, közmunkásnak jó lesz.
 
Én is megnéztem a szakgimnáziumi kerettantervet és rosszul vagyok: 1 darab természettudományos tárgyat tanulnak ("Ágazathoz kapcsolódó tantárgy")???
Akkor ennél még a gimnázium is több ismeretet oktat(ott), mert ott 3-4 évig volt fizika + kémia + biológia + földrajz, és nem csak ezek közül 1 db volt 3-4 évig...

Anno szakközép/technikum_ szakirányú egyetemre simán mehettél megfelelő átlagú technikusi vizsgával.
 
Én is megnéztem a szakgimnáziumi kerettantervet és rosszul vagyok: 1 darab természettudományos tárgyat tanulnak ("Ágazathoz kapcsolódó tantárgy")???
Akkor ennél még a gimnázium is több ismeretet oktat(ott), mert ott 3-4 évig volt fizika + kémia + biológia + földrajz, és nem csak ezek közül 1 db volt 3-4 évig...

Bár mondjuk a fő szakképesítés óraszáma ezen felül van (heti 7-8 óra).
 
Világos, de én most arról beszéltem, hogy fejlesztőnek vesznek fel embereket, majd kiderül, hogy a munka nagy része nem fejlesztés, hanem szupport/ügyelet. És mindennek a hátterében az áll, hogy K+F cégnek tüntetik fel magukat, miközben nincs a cégnél K+F, de így kapnak adókezvezményt és támogatást a magyar államtól.
Ezt nem adócsalásnak hívják?
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Direkt oda is írtam hogy bár az abszolút számuk is csökken, ARÁNYAIBAN is egyre gyérebb az a réteg, aki érdemes arra hogy gimnáziumba tanuljon. Minden hülyéből szerintem nem kell IT-t, mérnököt, orvost megpróbálni kiképezni.

Szerintem mivel abszolútban is kevesebben vannak, és az sem fenntartható hogy az országban mindenki értelmiségi akar lenni, dirigálni másoknak sok pénzért, meg megmondani más embernek hogy ő mit és hogyan csináljon, illetve igen felhígult a diplomások köre, jó dolog az hogy csak a valóban tehetséges/tehetségesebb emberek lesznek a felsőoktatásig eljuttatva. Lumpen aranyifjakra büfészakon pont nincs szüksége az országnak, közpénzből.

Ha baszik tanulni, akkor dolgozzon. Aki tehetséges, szorgalmas, ma sincs elvágva a tudástól jobban mint régebben volt.

vagy menjen a hadseregbe.
 
Ez NÉMETORSZÁG? A leggazdagabb/legdrágább város/térsége, München?
Mi a bré van velük?
Ezért gazdagok... Csak ez ha így megy tovább, akkor gond lesz belōle. Itt az emberek úgy élnek, hogy megpróbálnak 3 vagy 4 lakást venni aktív éveikben és majd kiadni nyugdíjas korukban. Nézem az étkezdében a sok übermensch-t, ahogy állnak sorba a Leberkäse-ért fehér kenyérrel, mert az a legolcsóbb, de a mélygarázsban ott figyel a 6-os Audi.

A trükk az, hogy kikerülj az olcsójános hierachiából. Ha ezt meg tudod oldani, akkor az éves bónuszodból kijön 20 évre egy lakás, a fizetésedbōl meg a sajátod, vagy félre rakod. Ezek az állások gondosan el vannak zárva, de meg lehet találni. A kelet-európai meg gállyázzon, ha már itt van...
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and zsolti

Hát, ezzel a mentalitással azt nem értem hogy a viharba jutottak ilyen messzire.
 
Hát, ezzel a mentalitással azt nem értem hogy a viharba jutottak ilyen messzire.
Amíg szar van, addig légy is lesz. Megpróbáltak mindent a lehetō legolcsóbban megcsinálni, majd a legdrágábban eladni.

Tök egyszerű példa. Német multi Mo-n céget létesít, megkap minden létezō kedvezményt, mert alkalmaz mondjuk 800 embert. Mindenki happy. Idehoznak mindenféle hajcsárt, majd itt jó olcsón legyártják és drágán eladják. A különbségek:

- itt 30 nap az alapszabadság
- 35 vagy 37, 5 óra az alap munkahét
- a táppénz 100%-os, sōt, a szolidaritási adót sem vonják ekkor (ergo többet keresel, ha beteg vagy...
- 3 napot bármikor otthon maradhatsz betegségre hivatkozva
- 14 munkaszüneti napom volt tavaly
- a legtöbb helyen kötelesek óvodai hozzájárulást fizetni
- prémium-fizetés évente
- 5 év munkaviszony után 1 havi egyszeri prémium, 10 év után 2, és így tovább
- meg kell verned a fōnököd vagy meg ke dugnod valakit vagy milliókat kell sikkasztani, hogy kirúgjanak
- ha kiküldetésbōl érsz haza mondjuk este 10-kor, akkor kötelesek 12 óra pihenést biztosítani, vagyis másnap délelōtt 10kor kell elindulnod a munkába
- terhesség 2 hónapjától 2 évig köteles felajánlani a home office-ot.
- a legtöbb helyen kötelesek rád életbiztosítást kötni - ami nem csak a munkavégzésedre szolgál
- stb...

Egy büdös szót nem írtam a bérviszonyokról, ebbōl is látszik a különbség...
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and fip7
Én ITs vagyok, de csak IT-sokkal nem tudsz elüzemeltetni egy országot. Kivéve, ha teljes függésben vagy, és mindent külföldről veszel. Lehet, hogy ezen a függésen akarnak oldani. Közben meg szakmunkásból, technikusból olyan hiány van, hogy diplomások is elmennek kontárnak.
Plusz az a helyzet, hogy az IT olyan szakma, ami ha pörög a gazdaság, akkor nagyon nyerő, na de ha gazdasági összeomlás van, netán háború, akkor a hajadra kenheted, mert ha elmegy az áram, és bombák fütyülnek a fejed mellett, akkor nem ülsz le programozni.
Ezért tartaléknak én is képeztem magam pl. mezőgazdaság terén.

Még mindig: Nem írtam sehol, hogy mindenkiből lehet vagy legyen ITs. Ezt ismerem ezért ezt hozom pldanak.
ez így van. Tanárok, ápolók... tömegei léptek le és lettek "szakmunkások" (vagy mentek külföldre.)

Ha gazdasági összeomlás van és áram sincs akkor meg tök8, hogy kömüves/villanyász vagy mérnök hajadra kenheted mindkettőt. Bár a mérnök ha kell simán elmehet köműves/villanysznak fordítva viszont esélytelen.
 
És nemröhög. Bölcsészeknek vannak 3-5 hónapos IT-s (fejlesztői) tanfolyamok, amelyeken összeszedik a legeslegfontosabb ismereteket (aktuális szinten!), aztán felveszik őket ugyanolyan pozíciókra, mint a szakirányú főiskolát/egyetemet végzetteket. Csak esetleg valamivel kevesebbet keresnek, de ez nem biztos. És ennek, hogy ez működhet egy oka van: valójában véve az IT-s sem különb szakma a villanyszerelőnél, nincs szükség hozzá főiskolai/egyetemi végzettségre, mert olyan munkakör, hogy IT-s nincs is, vannak különféle rendszergazdák, fejlesztők, üzemeltetők stb. azoknak meg tényleg csak annyit kell tudni, amit 3-5 hónap alatt meg lehet tanulni (viszont abból a legfrissebb ismeretekre van szükség, amelyet viszont a főiskolát/egyetemet végzettnek is meg kell tanulnia diploma után, mivel sok esetben nem abból fog megélni a munkahelyen, amit a főiskolán/egyetemen tanult, hanem abból, amit utána).

Elég jó rálátásom van és baromira nem értek egyet. Vannak az egy éves green fox codecool sulik. Fél, egy év után mehetsz velük fátvágni. Máshogy: Szakmunkás leszel vele.
Amúgy jelenleg még ennyi se kell. Egy jobb eszű éreettségi után leül net elé, nekiesik 3-4hó után jelentkezik, felveszik juniornak. 99% meg fog rekedni egy expert szinten de az is 600-800brutto.
 
Amíg szar van, addig légy is lesz. Megpróbáltak mindent a lehetō legolcsóbban megcsinálni, majd a legdrágábban eladni.

Tök egyszerű példa. Német multi Mo-n céget létesít, megkap minden létezō kedvezményt, mert alkalmaz mondjuk 800 embert. Mindenki happy. Idehoznak mindenféle hajcsárt, majd itt jó olcsón legyártják és drágán eladják. A különbségek:

- itt 30 nap az alapszabadság
- 35 vagy 37, 5 óra az alap munkahét
- a táppénz 100%-os, sōt, a szolidaritási adót sem vonják ekkor (ergo többet keresel, ha beteg vagy...
- 3 napot bármikor otthon maradhatsz betegségre hivatkozva
- 14 munkaszüneti napom volt tavaly
- a legtöbb helyen kötelesek óvodai hozzájárulást fizetni
- prémium-fizetés évente
- 5 év munkaviszony után 1 havi egyszeri prémium, 10 év után 2, és így tovább
- meg kell verned a fōnököd vagy meg ke dugnod valakit vagy milliókat kell sikkasztani, hogy kirúgjanak
- ha kiküldetésbōl érsz haza mondjuk este 10-kor, akkor kötelesek 12 óra pihenést biztosítani, vagyis másnap délelōtt 10kor kell elindulnod a munkába
- terhesség 2 hónapjától 2 évig köteles felajánlani a home office-ot.
- a legtöbb helyen kötelesek rád életbiztosítást kötni - ami nem csak a munkavégzésedre szolgál
- stb...

Egy büdös szót nem írtam a bérviszonyokról, ebbōl is látszik a különbség...

Még rakd hozzá a mi történik ha munkanélküli leszel részt. 24hó munkaviszony után egy évig kapod a fizud ~70%át.

A 12hs pihenőidő amúgy MOon is van csak multik kivételével nem szokás betartani.
 
Igen nyugaton ez divik a danoknal is naestved komumnaba laktam /egy evet a varosba 2,5 ot videken/ 40.000 kommun a varos es a vonzaskorzete par falu. /kommuna szekhely/ a teljes kommune /jarasnal nagyobb megyenel kissebb/ 80.000 fo
A kommune es a varos haza egy hatalmas epuletben kapott helyet kozel 2000 fo dolgozott csak az iroda epuletben!!! Es vaan a varosnak kulon uzleti negyedei ahol szinten 2-3000 en dolgozak A masik "nagy varos a kommunaba" holmegaard a maga 6-7000 es lakosaval ami szinten tele volt iroda hazakkal. Eleinte nem ertettem hogy hogy is van ez itt mindenki szinte irodista vagy vallalkozo aki vendegmunkasokat alkalmaz vagy epp bevandorlo /mar akkor is sokan voltak./ aztan kiderult ahogy egyre jobban beazeltem a nyelvet maerks dbs momax jysk kulonbozo hajozasi vallalatok gepgyartok /amiknek a termekei kozel s tavolkeleten vagy keleteuropaba keszulnek dan vsak a nevet adja meg az irodistakat./ es a tobbi... Ipari termeles szinte 0 /papiron persze mas szerepel/ mindent mashol gyartatnak ok csak a papirmelot vegzik es a hasznot sapoljak le.
 
Status
Not open for further replies.