[BIZTPOL] Románia

Mint már írtam itt, járok ki,, hát tartsák meg csak bocskorosék azt a fene nagy gazdasági csodájukat,, remélem mi sosem fogunk úgy "fejlődni"...
Nem kell közgazdásznak lenni, csak figyelni kell ki mire költ, miből, mennyit vesz stb. Máris ki lehet számolni, hogy bőven túlköltekeznek, és rohannak a szakadék felé emiatt.
 
Az ortodox hozzáállás lényege, hogy ha kell, füvet esznek, de fegyverekre akkor is jut pénz!
Arra nem számíts, hogy emiatt majd megnyirbálják a katonai költségvetést.
 
Ezt meg végletekig nem tudják meg tenni ! Mivel fogják magukat és elmennek nyugatra ! Ha elmennek akkor bevételek is csökkenek és a társadalom egyszer csak meg reccsen ha külső területe nem tudnak lerabolni.
Nekünk ezért kell vigyázni!
 
  • Tetszik
Reactions: marton
Mint már írtam itt, járok ki,, hát tartsák meg csak bocskorosék azt a fene nagy gazdasági csodájukat,, remélem mi sosem fogunk úgy "fejlődni"...
Nem kell közgazdásznak lenni, csak figyelni kell ki mire költ, miből, mennyit vesz stb. Máris ki lehet számolni, hogy bőven túlköltekeznek, és rohannak a szakadék felé emiatt.
Es ha mar sokat jársz ki akkor mar mindent tudsz. Gondolom beavatnak minden részletbe.
 
Azért ne essünk hasra itt a mordori gazdasági nagyhatalomtól, amcsik nyomják őket rendesen pénzzel, mert hát kiesőben van az eddigi déli bástya. Ha ezt mind a románok teljesen saját büdzséből vennék, már tegnap bejelentették volna az állam csődöt.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka

Még így is bejelenthetik, mindennek ára volt, van és lesz, amit a végén általában nem az USA fizet.
 
Magukat szopatnák az amerikaiak ha az ütköző zónájukat gazdaságilag romba döntik. Szerintem amíg úgy látják, hogy a rOmánokra szükség van, addig fegyverzik őket, ha már nem lesz rájuk szükség, akkor beállítanak egy kövér csekkel, és nem nagyon fogja őket érdekelni a következmény, csak kiszívnak minél több pénzt.
 
Igen így viccesebb lesz a következő átállásuk. Amikor az oroszok a határra érnek és megtörténik az éppen aktuális romulán pálfordulás a jenkik benyújtják a számlát. Így az akkor már orosz fennhatóság alatt álló romulánia nyögheti vissza annak a fegyverzetnek az árát amit ellövöldöztek az orosz hadseregre. Vagyis az oroszok egy összeomlott foshalmot kapnak "szövettségesnek".
Lehet jobban járnak, ha darabolnak. Erdélyt függetlenítik vagy Magyarországhoz csatolják, Moldovát és Moldvát összeolvasztják és marad Havasalföld mint románia utódállama az összes kötelezettségével. Így a terület kétharmada menthető a maradék meg úgysem tudja majd a jenkiknek visszafizetni, szóval így jártak.
 
Magukat szopatnák az amerikaiak ha az ütköző zónájukat gazdaságilag romba döntik. Szerintem amíg úgy látják, hogy a rOmánokra szükség van, addig fegyverzik őket, ha már nem lesz rájuk szükség, akkor beállítanak egy kövér csekkel, és nem nagyon fogja őket érdekelni a következmény, csak kiszívnak minél több pénzt.
Erről is leírtam már a véleményem, de akkor még 1x. Addig amíg az USA fegyverzi őket, és egy akolban vagyunk, nem lehet gond, mert a nagy tesó ha elmérgesedne a két kis pöttöm ország közt a viszony úgy hogy neki is kellemetlen, rendet tenni két telefonnal kb.

Onnantól hogy mi már nem az USA akolban vagyunk esetleg, ők meg igen, elhihetni nekem bárki, hogy nem azon fog múlni SEMMI sem, hogy mi saját erőből mit fegyverkeztünk vagy mit nem. Azon hogy kinek milyen és mennyi nagy tesó/pártfogó van a háta mögött, azok mennyire érdekeltek és mennyi erőt bevetni a térségben. Nos, az USA erős, talán még a legerősebb a globális porondon, viszont egy esetleges "helyzet van, Béláim!" szituációban itt Németország és Oroszország fogja osztani a lapokat. Ha ezek ketten meg véletlen egyszer egy oldalra keverednének, akkor nincs több kérdés onnantól kezdve.

Ezt nem én mondom, hanem a történelem, meg a józan ész. Oldalt kell ügyesen választani, és addig is értelmesen költeni a haderőre, de nem belerokkantani a gazdaságunkat. Jelenleg Német gazdasági légelegeztetőn vagyunk, jön a BMW, itt a Merci Audi. Oroszokkal a viszonyunk nekünk nem rossz, mondhatni amit a helyzet ad, úgy hogy NATO tagok vagyunk, körülményekhez képest kiváló.
Szerintem jobban állunk mint ők jelenleg, F-16 ide, HIMARS oda.

Ez van.
 
Egyet értek, főleg a végével. Szerintem igenis kéne fegyverkeznünk, csak itt a bibi. Nincs saját iparunk. Legalábbis elenyésző. Majd akkor kell itt fegyverekre gondolni majd ha a gazdaság áll mint Katiban a gyerek. De nem így van.....
 
A térségben senkinek sincs saját komolyan vehető ipara, és arra a nyugati mag országok figyelnek is hidd el, hogy ne is legyen. Elbuktuk a hideg háborút, azzal fizetjük meg többek közt, hogy olcsó munkaerőként(most már nem is annyira olcsó, csak olcsóbb) csinálhatod 2x annyi munkaórában 3x nagyobb elvárások mellett a szar melót fele - harmad annyiért mint a német, osztrák, francia, benelux. Csábítják a jobb élettel a legjobb, legélelmesebb fiataljaikat orvosnak, programozónak, kutatónak.
Legyőzettünk, ez van. Én szeretek itt élni, és pozitív a világképem, nyilván sokkal több sokkal rosszabb helyzetben lévő ország van a földön mint mi, én azt gondolom hogy a föld szerencsésebb felén élünk, de azért ezt amit fentebb leírtam, látni kell. A Pannon Puma addig ugrál, amíg a Németek és a mag úgy akarják. Ha holnap csomagolna a német autóipar, kiskereskedelemi láncok, esetleg melléjük még beszállna a Holland Spar, Francia Auchan, Brit Tesco, úgy járnánk mint Venezuela.
Hamarabb mint gondolnák itt sokan.

Sajnos ez a realitás.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken

Sajnos ez. Igaz, ehhez kell egy politikai vezetés aki hajlandó fejet hajtani. Mert akárhonnan is nézzük, a csehek és lengyelek is ezen a vesztes oldalon voltak, mégis képesek voltak talpra állni. Szerintem legyőzhetnek egy országot akárhányszor, ha vezetésben, és a népben van akarat, akkor akármilyen mélyről talpra állhatnak. Mi magyarok ezt már bizonyítottuk. Sajnos most egy nem túl dicső korszakát éli öreg nemzetünk, de hiszem hogy a történelem kereke még fordul. :)
 
  • Tetszik
Reactions: Loken